Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-24 / 172. szám

2004. Július 24., szombat SPORT IS. OLDAL Csak nagyon lassan tisztul a kép A Karcagtól akár már kezdődhetne a bajnokság &ABADI DÖSPORT Eredetileg ezen a héten minden lényeges kérdésnek el kellett volna dőlnie a magyar labdarúgó-bajnokság különböző osztálya­iban szereplő csapatokat illetően, ám az MLSZ elnöksége néhány nap haladékot adott például az átigazolások és csoport- beosztások (NB II., NB III.) terén. Labdarúgás Persze azért akadnak üdítő kivételek - mint például a Karcag ahol komolyan vették a még tavasszal kibocsátott versenykiírást, s ezt szem előtt tartva tevékenykedtek, így kész, ki­alakult kerettel dolgozhat a szakvezető. NB1/B A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségé­nek pénteken két együttes indulási jogáról kellett döntenie. A tavasszal kieső helyen vég­zett Dunaújváros és Hévíz elfogadta a felké­rést a profi bajnokságban való indulásra, s mi­vel pótnevezését rendben lévőnek találták az illetékesek, véglegessé vált az NB I/B mező­nye: Haladás (a Pápa jogán), Mosonmagyaró­vár (az NB n. Hummel-csoport bajnoka), Ma­kó (az NB II. Winner Sport-csoport bajnoka), Orosháza (az NB II. 2. helyezettje), Bodajk, Tatabánya, REAC, BKV Előre, Vác, Kecske­mét, Szolnok, Szeged, Dunaújváros, Hévíz. NB II. Alapos változáson ment át az elmúlt hetek­ben az NB Il-es karcagi alakulat: nemcsak já­tékoskeretében, de vezetőségében és a kis- padon történtek cserék. Szepesi Tibor sze­mélyében a sportegyesület, Zsolnai Lajos ré­vén a szakosztály irányító testületé erősödött meg. Mivel a klub időben lerótta tartozását a liga felé, minden akadály elhárult nevezése elől, s már „csak” a távozók megüresedett helyét kellett feltölteni. Az már korábban el­dőlt, hogy az idei felkészülést Varga Zsolt ve­zetésével kezdi meg a csapat. Az új tréner re­mek érzékkel válogatott a jelöltek között, s mivel időben sikerült dűlőre jutni a kisze­meltekkel, már a felkészülési meccseknek is szinte kész csapattal vághatott neki. Tavaly W'% .»■ f/ A Szolnoki Spartacus szakvezetője, Gömöri Béla még mindig nem tudja, hol talál otthonra csapatával fotó. mészáros őszi súlyos sérülését követően tavasszal már a kispadon foglalt helyet, most pedig vissza­tért a kapuba a rutinos Móga Lóránt. A 21 esztendős Szabó Péter Hajdúböszörményből érkezett, hogy megpróbálja kiszorítani a gól­vonal elől a gárda egykori csapatkapitányát. Két egykoron a Lokiban nevelkedett játékos, Nagy István és Magyari Csaba Létavértesről tette át székhelyét, Meszesán Tamás tavasz- szal még a DVSCV juniorjai között szerepelt, Nagy Miklós egyéves tiszafüredi vendéges­kedés után visszatért Karcagra, míg Lovas Norbert a Balatonlellét hagyta el a nyáron. A felkészülési mérkőzéseken egyelőre nagyon magabiztosnak tűnik az együttes, melynek különösen támadójátéka érdemel említést. NB III. Nincs egyelőre döntés, hogy a negyedosztá­lyú bajnokságba nevezett együttesek közül melyiknek fogadja, illetve utasítja el a neve­zését a Magyar Labdarúgó Szövetség. Pedig az idő sürget, hiszen a 96 csapatot ezt köve­tően még hat csoportba kell sorolni - a szo­kásoknak megfelelően nyilván ezúttal is lesznek fellebbezések -, el kell készíteni az őszi menetrendet, s a bajnoki pontvadászat a tervek szerint augusztus 7-én indul. Me­gyei csapataink indulásával kapcsolatosan Irány a Bundesliga Biliárd, műlökés A közelmúltban öt nemzet (belga, holland, osztrák, német és magyar) versenyzői álltak asztal mögé a só­goroknál hagyományosan megren­dezett, Biliárd Artistik elnevezésű Bécs-kupán. A XV. Nemzetközi Műlökő Bajnokságon a háromszo­ros magyar bajnok, az európai ranglistán 43. helyen álló, a világ- bajnokság 20. helyezettje, a szol­noki Tóth László is megmérette ma­gát. A kétnapos verseny alatt a mű- lökőknek a hivatalos 100-as figura­programból az első 68-at kellett megjátszaniuk. A mezőnyből ki­emelkedett a kilencszeres holland bajnok, Rand de Vos, a 26 eszten­dős magyar játékos pedig meglepe­tésre a rendkívül erős mezőnyben végig a dobogós helyekért küzdött. Tóth az első kísérletre sikeresen megjátszott figurák versenyében a legtöbbet teljesítette, számszerűen húszat, holland vetélytársa 19-et, a többiek viszont alaposan lemarad­tak (13) mögöttük. Végeredmény­ben Ruud de Vos magasan nyert, második helyen honfitársa, Johan Luising végzett, harmadikon az osztrák Manfred Hekerle, pontok alapján alig megelőzve a két nap fo­lyamán egyenletesen teljesítő, ne­A Magyar Biliárd Szövetség évente rendezi meg a pool ob-t, a snooker ob-t és a karambol ob-t. A karambol szakágon belül hét játéknem (szabadjáték, egy- falas, háromfalas, olasz fás já­ték, 47/2 keretjáték, 71/2 ke­retjáték, műlökés) található, amelyekben ugyancsak orszá­gos bajnokságokat bonyolíta­nak le. A Tóth László által is mű­velt mülökést idehaza kevesen játszák, versenyeket is alig ren­deznek. Ezért is figyelemremél­tóak a szolnoki sportember nemzetközi porondon is maga­san jegyzett eredményei. Hol­landiában a műlökés kultúrája a legelterjedtebb. Országos baj­nokságukat tíz grand prix előzi meg, a versenyzők ezeken a vi­adalokon kvalifikálhatják magu­kat a legjobb tizenhat játékost felvonultató ob-ra. gyedik Tóth Lászlót. A verseny vé­gén a Bécs-kupa-győztes a szol­noki műlökőnek felajánlotta a holland Bundesligában szereplés lehetőségét. Ez nagy megtisztelte­tés a fiatal Tóth számára, aki nagy valószínűséggel elfogadja a felké­rést, s elutazik a műlökés európai fellegvárába, a tulipános Hollan­diába. — Már nagyon várom azt a na­pot, amikor kiutazhatok. Az igazság az, hogy a rendkívül lel­kes támogatóim nélkül nem való­síthatnám meg az álmomat. Né­hány szponzor idehaza abban tu­dott segíteni, hogy a vasútállo­más mellett lévő Bowling Center­ben kialakítottak számomra egy olyan helyiséget, ahol a szintén általuk vásárolt nagyméretű mű­lökőasztal „levegősen” elfér. Na­ponta több órát töltök el itt gya­korlással. Korábban nem tudtam a technikai fogásokat megfelelő­en kivitelezni, s ez a lehetőség se­gített abban, hogy még képes va­gyok fejlődni a sportágban - vé­lekedett Tóth László. MÉSZÁROS GÉZA vélhetően nem merül fel komolyabb problé­ma, s annak rendje és módja szerint a Túr- keve, Mezőtúr páros az Alföld-, míg a Jász­berény, Rákóczifalva kettős a Mátra-csoport küzdelmeiben vehet részt. Még mindig nem tisztázott viszont, hogy a Rákócziból Szol­noki Spartacusszá avanzsált Gömöri-legény- ség hol rendezi hazai mérkőzéseit az őszi idényben. Megyei bajnokság Egyetlen kérdőjel maradt csupán a pótneve­zések utolsó órájára: vajon a nagy múltú Tö- rökszentmiklós anyagi helyzete normalizá- lódik-e avagy visszalépésre kényszerül a gár­da. Nos, az utolsó pillanatban a város önkor­mányzata segítő kezet nyújtott a legutóbb bronzérmet szerzett alakulatnak, így elhá­rult az akadály indulása elől. A szövetség elnöksége - Boldog István ja­vaslatára - úgy döntött, magasabb fórum előtt hivatalosan is nemtetszését fejezi ki az edzői licencek ilyen mérvű szigorítása miatt: az előírások szerint ugyanis már a megyei bajnokságokban is kötelező a trénerek szá­mára a B-tanfolyam elvégzése. Sőt, saját ha­táskörén belül engedményt is tett, a II. osz­tályban még egy évig elfogadja a D-vizsgát. _________________________________________IQÉLÉII Dobogón az MTE Női foci Nemrégiben ért véget Gyulán a 12 csapat részvételével megren­dezett női kispályás labdarúgó- torna. Megyénket a Szolnoki MTE-Credit SZOC lányai képvi­selték, akik remekül szerepelve a bronzérmet csípték meg. A csoportmérkőzéseket követően kerültek a hármas döntőbe, ahol a tornaelsőséget a Gyulai Ama­zonok, az ezüstérmet pedig a Szentesi Futsal FC szerezte meg. Ez a helyezés - és persze a mu­tatott forma - jó előjel az NB I- es bajnokság őszi nyitánya előtt. A harmadik helyezett csapat: Ágoston Tímea, Bozsó Renáta, Eszenyi Kitti, GavaldaRéka, Ko­vács Zsuzsanna, Nagy Zita, Nyitrai Mónika, Nyeső Melin­da, Tarcsoki Natália, Tuza Re­náta, Weinrauch Klaudia. Szépkorúak .portfesztiválja Augusztus 25-én Dnyódligeten első ízben rendezi meg a Ma­gyar Szabadidősprt Szövetség a Szépkorúak Országos Sport­fesztiválját. Az égsz napos rendezvényen számtalan - a kor­osztály sajátossgainak megfelelő - sportprogram várja a résztvevőket, alk egy-egy megyét képviselő delegációban, vagy önálló szemezésben is részt vehetnek az eseményen. A sportformák jel^zetessége, hogy kikapcsolódásképpen kipró­bálva egy-egy f.ladatot, vagy versenyszerűen, úgynevezett „pontgyűjtő vedkedőben” korcsoportonként is lehet indulni a seregszemlén./JNKSZ Megyei Szabadidősport Szövetség és a nyugdíjas szevezetek képviseletében az idén első alkalom­mal megye: delgáció szervezésére - esetleg közös utazásá­ra is - gondoltk az érintett szervezetek. Mindazon szépko­rú személyek, söpörtök, akik érdeklődnek a részvétel feltét­elei iránt, hog Kővári Lászlónét keressék meg telefonon (56/344-779, vgy a 06/30/2193-370), annak figyelembe vé- telével, hogy a soportos nevezés határideje: július 30. ■ ________________Labdarúgás__________________ Tú ri KupaMezőtúron Mezőtúron nég csapat részvételével rendeznek felkészülési lab­darúgótornát. üröm NB III-as együttes, a Túrkeve, a Mezőtúr, a Szarvas, valarint a negyedik vonaltól a nyáron önként vissza­lépett Fegyverük körmérkőzéses formában dönti el a végső he­lyezések sorságét fordulón már túl is vannak a résztvevők. Az elsőben a kevk 2-0-ra legyőzték tavalyi megyei riválisukat, míg a régió els osztályából most felkerült Mezőtúr könnyed játékkal, 4-1-retiépte Békés megyei ellenfelét. A második kör­ben is érintetle maradt a Túrkeve kapuja, ezúttal 5-0-ra dia­dalmaskodtak Izitkóék a meglehetősen haloványnak tűnő Szarvas ellen. Síkkal nagyobb csatát hozott viszont a „megyei rangadó”: az NIII. Alföld-csoportjában éppen egymást váltó két együttes nei is bírt egymással, a 0-0-s döntetlen pedig azt jelenti, hogy arázigazdák lépéshátrányba kerültek a szom­szédvárral szeiben a Túri Kupáért zajló sorozatban. A torna állón: 1. Túrkeve 6,2. Mezőtúr 4, 3. Fegyvernek 1,4. Szarvas 0 ont. A szombati utolsó fordulóban az éllovas­nak már egy óntetlen is elegendő a végső győzelemhez, a vendéglátók vizont vereségük esetén még a második hely­től is elbúcsúaatnak, ha a fegyvernekiek a papírformának megfelelően tgyűjtik a három pontot. A párosítás: Szar- vas-Fegyvernk, 16. Mezőtúr-Túrkeve, 18. _________igele» Hé t végi sortműsor Szombat Atlétika. Junicés ifjúsági országos bajnokság, Budapest, Szil­ágyi u., 10. Autósport, yorsulási verseny, Kunmadaras, 9. LabdarúgásElőkészületi mérkőzés: Szolnoki MÁV-Jász- apáti, 11. Szobki MÁV-Jászberény, 13, Tiszaligeti Stadion. Tószeg-TápiCyörgye, 10. Kun Kupa 2004, nemzetközi után­pótlástorna: Salnok (Vegyi-pálya), 8, Szandaszőlős, 9, Kun­hegyes, 16, m’nyitó, Szolnok, Hotel Pelikán, 20. Lábtenisz. III. Kadi Kupa, egyéni abszolút és öregfiú ver­seny, SzolnokTiszaligeti Strand, 9. Ökölvívás, htai Mihály címvédő mérkőzés (TV2), 19.30. Strandfoci.Irszágos döntő, Balatonboglár, 8. Úszás. Orszgos gyermekbajnokság, Hódmezővásárhely, 8. Vasárnap Atlétika. Junir és ifjúsági országos bajnokság, Budapest, Szil­ágyi u„ 10. Au tósport, 'orma-1: Német Nagydíj (RTL Klub), 14. Evezés. Evcősnap, a Tisza Evezős Egylet ünnepi találko­zója, Szolnol Hajóház, 10. Labdarúgó. Előkészületi mérkőzés: Karcag-Kun FC, 17. Kun Kupa 204, nemzetközi utánpótlástorna: Szolnok (Ve­gyi-pálya), Sandaszőlős, Szajol, 8, Kunhegyes, 15, fogadás, Szolnok, Vársháza, 20. Lovasspor Electrolux díjugrató lovasverseny, Jászberény, Hűtőgépgyái Sporttelep, 10. StrandfociOrszágos döntő, Balatonboglár, 8. Hétfő Labdarúgásaim Kupa 2004, nemzetközi utánpótlástorna: Szol- nok (Vegyi-plya), Szajol, 8, Szandaszőlős, 9, Kunhegyes, 14. ■ •« Nyerjen On is mozijegyet! Szeretne barátjával, barátnőével egy jó filmet megnézni a szolnoki Cinema City multiplex mozijában? Válaszoljon kérdéseinkre, küldje be megfejtését, s akár Ön is lehet a szerencsés nyertes! Lapunk és a szolnoki Cinema City közös játékánninden héten kétszer két belépőjegyet nyerhetnek azok a szerencsések, akik beküldik válaszaikat a feltett krdésekre. A jegyeket hétfőtől csütörtökig lehet felhasználni, természetesen arra a filmre, amelyikeginkább elnyerte játékosunk tetszését Az előző játócunk nyertesei: Korsós Beáta - Szolnck; Fehér Edina - Szolnok Kérdések: Kinek a könyve alafján készült a Titkos ablak című film? Soroljon fel legalább két filmet, amelyetet felfedezhetünk a Shrek2 jelenetei mögött? A válaszokat a következő címre küldjék 2004. július28-ig: Cinema City - Szolnok, 5000 Szolnok, Ady Endre u. 28/A A Bécs-kupa favoritjai, a jobbról második Tóth Lászlóval

Next

/
Oldalképek
Tartalom