Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-10 / 160. szám

10. OLDAL KÉK 2004. Július 10., szombat TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Elütötte a vonat Egy nyolcesztendős csongrádi kisfiút gázolt halálra pénteken vonat. A gyermek a sínek körül játszott. EUROPRESS Félezer DVD Nagy mennyiségű másolt DVD- filmet találtak egy tuzséri és egy dögéi férfinél. A tettesek 4 millió forinttal károsították meg a filmkiadót, europress Megütött rendőr Ököllel arcon ütötte a vele szemben testi sértés bűncse­lekmény elkövetése miatt in­tézkedő rendőrt H. György. A 23 éves, budapesti lakost bilincsben vitték el a hely­színről. EUROPRESS Bárban loptak Őrizetbe vett a rendőrség két fiatal nőt, akiket azzal gyanúsí­tanak, hogy Budapesten egy belvárosi bárban egy 51 éves olasz állampolgártól elloptak 210 ezer forintot, mobiltelefont és fényképezőgépet, europress Önvédelem Feljelentést tett a rendőrségen egy hölgy, akit Nyírgelsén tá­madott meg egy férfi; a bokrok közé húzta, leteperte, ruháját le akarta cibálni. A hölgynek sike­rült elmenekülni, europress Kocsányos tölgy Kivágtak egy több száz éves ko­csányos tölgyfát a Debreceni Egyetem területéhez tartozó parkrészen. A rendőrség keresi a természetkárosítás bűncselek­mény elkövetőjét, europress Családi verés Leendöbeli anyósa és annak két ismerőse bántalmazott egy fiatalembert Ercsin. A férfi a ve­rést azért kapta, mert azelőtt néhány perccel a barátnőjét megütötte, europress Kulcsrakészen A nyíregyházi megyei kórház egyik orvosi szobájából valaki elvitte egy orvos iratait, pénz­tárcáját és 77 ezer forintját. Az orvos az öltözőszekrényben felejtette a kulcsot, europress Üzletszerűen A nyomozók tíz nő és egy férfi ellen indítottak eljárást tiltott kéjelgés miatt Szombathelyen. A prostitúciós tevékenységet partnerközvetítőként hirdető cégen belül folytatták, europress Kártyabetyár Lopott bankkártyával több százezer forintot vett fel is­meretlen tettes. A bankkártya a debreceni orvosi egyetem épületéből tűnt el még május­ban. europress Csokis kifli Pékárut lopott valaki egy élel­miszerbolt udvaráról János- házán. A nyitott udvarról 5 kg kenyér, 20 sajtos kifli, 5 csokis kifli és a láda tűnt el. A kár 2900 forint, europress Távbeszélő fiatalok Illegálisan használta a távbe­szélő állomás vonalát két fiatal Debrecenben, a Veress Péter utcában. A 14 éves Gy. Judit és a 17 éves B. Lóránt elismerte tettét. EUROPRESS Szívós fiatal Kannabiszt találtak a rendőrök egy budapesti fiatalembernél. Az Orczy téren elfogott T. Oli­vér szervezetében az orvosok metadont mutattak ki. europress Gramofon, rézcső Egy gramofont, 20 lemezt, 5-6 kg félcolos vörös rézcsövet vit­tek el egy külföldi állampolgár lakásáról Jánosházán. A rend­őrség egy régiségkereskedőnél lefoglalta a lopott áru egy ré­szét. EUROPRESS ■ SZÉTRONCSOLT JÁRMÜVEK. Kórházba szállítása után néhány órával meghalt az a fiatalember, aki csütörtök éjjel motorjával nekiütközött az előtte haladó személygépkocsinak Debrecenben, a 47-es főút kivezető szakaszán. A nagy erejű ütközést követően a gépkocsi sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, és az úton többször megpördülve további két személygépkocsinak ütközött. FOTÓ: HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FÖKAPITÁNYSÁG Jó üzlet lehet a vámoltatás Tíz hete már, hogy az európai uniós csatlakozással megszűn­tek Magyai'ország nyugati határai. Ezzel párhuzamosan azon­ban megsokszorozódott a keletiek szerepe. Nagy János vezér­őrnaggyal, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokával beszélgettünk az elmúlt hetek bűnügyi tapasztalatairól. Budapest- Az Európai Unió egyik leg­hosszabb határszakasza az 1100 kilométeres magyar határ. Ilyen hosszú határokkal csak Lengyelor­szág és Görögország ren­delkezik.- Egy tekintetben azonban mindenkit megelőzünk. Csak ne­künk van négy, EU-n kívüli országgal közös határunk. Viszont min­den ország gazdasági _____ he lyzete más, eltérőek az ár- és a kereseti viszonyok és azok a szokások, amelyek befolyásolják az illegális tevé­kenységet.- Mire kell fokozottabban fi­gyelni ezeken a határokon?- Elsősorban az Ukrajna és Ro­mánia felől érkező illegális jöve­déki termékekre, a cigaretta- és az üzemanyag-szállítmányokra.- Még akkor is, ha a hazai cigarettáknál sokkal rosszabb mi­nőségű az ukrán cigaretta?- Úgy tűnik, van rá kereslet. Ezek a termékek nyugatra aligha szállíthatók, tehát nálunk talál­nak vevőre. Előbb raktározzák a kisebb tételeket, majd a legválto­zatosabb formában hozzák forga­lomba, akár úgy is, hogy piacok környékén egy autóból árulják.- Az üzemanyagot az árkülön­bözet miatt érdemes áthozni a ha­táron?- A hazai árakhoz képest Ukraj­nában és Romániában a legol­csóbb az üzemanyag, de Szlová­kiából és Szlovéniából is megéri az „import”. Volt idő, amikor autó­tömlőben is hoztak illegálisan benzint déli szomszédunktól. Az embargó alatt megfordult az irány, innen vittek oda benzint; ma is­mét onnan érdemes be­hozni.- Megváltoztak-e a kábítószer-, a műtárgy-, illetve az állatcsempé­szek módszerei?- E tekintetben sem­mi újat nem észleltünk. _____ - És mennyiben vál­tozott meg a vámosok munkája? Az Unióból érkező áruk vámellenőrzése ugyanis megszűnt, a belső vámterületi hi­vatalok munkája jelentősen csök­kent, viszont a keleti határokon és az ország területén jelentősen növekedtek a teendők. Ráadásul nem könnyű feladat áthelyezni a nyugati térségben családot ala­pított embereket az ország másik felére.- Mintegy 1300 beosztás szűnt meg, és 500 új keletkezett. Igye­keztünk - több-kevesebb sikerrel - a nagy gyakorlattal bíró munka­társainkat „átmenteni”. A többiek részére szerveztünk úgynevezett munkába állást elősegítő bizott­ságokat. Az Európai Unió foko­zott védelme érdekében pedig 28-30 személyes mobil alakula­tok folytatnak ellenőrzést a belső határok térségében. A szlovén határ környékén kettő, az osztrák szakaszon egy, a szlovák szaka­szon három dolgozik.- Az ország belterületén is van­nak határállomások, a repülőte­rek. Munkájuk miben változott?- Ferihegyen és Debrecenben állandó vámszolgálat működik, a többi kisebb repülőtereinken a területileg legközelebbi vámőr­ség látja el az alkalomszerűen ér­kező gépek vizsgálatát. Ami pe­dig a vámszabályokat illeti, az Unión belül nincs vámakadály, vámellenőrzés a tagországok kö­zött. De a kívülről behozott ter­mékekre az Unió közös vámtari­fája szerint megállapított vámté­telt kell kiszabni. Ez általában alacsonyabb, mint a korábbi ma­gyar vámtétel volt. Két sarkalatos változás azonban történt. Az egyik szerint a vámkezelés sza­bályait és a tarifatételeket a napi több tucat változtatás miatt csak számítógéppel lehet követni. Má­jus elsejétől június közepéig 17000 módosítás érkezett a vo­nalon. A másik fontos változás a vámkezelési rendszerben tör­tént. A külső határainkon ma­gyarországi végcéllal érkező áru­kat nálunk vámoljuk. De az ugyanitt belépő, például Berlinbe tartó áruk vámkezelése megtör­ténhet nálunk is és Berlinben is, valamint a közte lévő vámhatósá­goknál is. Ahol a vámolást végez­ték, abban az országban marad a vámtételek 25 százaléka, a többi a brüsszeli közös kasszába kerül.- Ezek szerint az az érdekünk, hogy minél többen náluk vámol­tassanak.- Gyorsabb, megbízhatóbb, ol­csóbb ügyintézést kell biztosíta­ni. Nagyon fontos a gyorsaság, mert az idő pénz, és ez esetben ez fokozottabban érvényes. Már most is elég sokat megteszünk, s a jövőben még többet kívánunk tenni azért, hogy érdemes legyen nálunk vámoltatni. koós tamás Csak egy vallomás, semmi más Felmentheti hétfon a kecskeméti bíróság azt az orgoványi fér­fit, akit az édesanyja megerőszakolásával vádolt meg az ügyészség. Ez történhet bizonyítottság hiányában, tudniillik az asszon^' vallomásán kívül - aki már meghalt - szinte sem­mi nem támasztja alá a vádlott bűnösségét. Kecskemét - Orgovány Már korábban is említettük, hogy nincs könnyű helyzetben a bírói tanács. A vád: a 39 éves orgoványi férfi 2003. augusztus 15-én este le­bénult, ágyban fekvő, ápolásra szoruló édesanyját „kívánta meg”. Ittas állapotban esett neki az idős nőnek: egy óra leforgása alatt többször is közösült vele - állítja az ügyészség. Az asszonyt más­nap kórházija vitték, de a gondos orvosi ellátás ellenére - betegsége miatt - szeptember 19-én meghalt. Az édesanya az állítólagos ne­mi erőszak másnapján többek­nek is elmondta, mi történt vele- derült ki a bírósági tárgyalásso­rozatban. így a lányának is, aki- anélkül, hogy bármilyen apróbb részletre rákérdezett volna -, azonnal értesítette a rendőrséget és az egyik orgoványi háziorvost. A sértett aztán az orvosnak, a ki­érkező két mentősnek, később pedig a rendőröknek, a kórház­ban pedig a nőgyógyásznak is el­mondta a nemi erőszakot. Csak­hogy a szakértők semmilyen kül- sérelmi nyomot, ondót vagy hám­sérülést nem találtak, ami igazol­ta volna az asszony állítását. A vádlott végig tagadott a per­ben, és legutóbb már a testvére is- aki korábban gondolkodás nél­kül feljelentette - azt mondta a bí­róságnak: nem tudja elképzelni a bátyjáról, hogy el tudna követni olyasmit, amivel megvádolták. Az ügy bonyolultságát mutatja az is, hogy a férfi lánytestvére csütörtökön a bíróságon felhábo­rodva kérte számon: honnét vet­ték az újságírók, hogy a vádlott állítólagosán nem csak az anyjá­val, hanem kutyával is közösült. Majd maga csodálkozott a legjob­ban, amikor a bíróság szembesí­tette a rendőrségen tett korábbi vallomásával: szóról szóra azt mondta a nyomozóknak, hogy a bátyja kutyával is fajtalankodott. A büntetőügyben hétfőn dél­előtt hirdetnek ítéletet. Amennyi­ben felmentenék a tavaly szep­tember óta előzetesben lévő férfit, úgy - fellebbezéstől függetlenül - azonnal szabadlábra kerül. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Hazakerekezett a tolvaj Debrecen Szabadlábon védekezhet az az 54 éves férfi, aki a rendőr­ségen beismerte, hogy ello­pott egy lezáratlanul hagyott női kerékpárt. A gyanúsított kihallgatásakor tettét azzal indokolta, hogy sietett. A biciklilopással gyanúsított M. László munkaidejének végén busszal indult otthonába, azon­ban elaludt, és már csak a végál­lomáson ébredt fel. A helyi busz­járatról leszállva, a közeli takar­mánybolt előtt a kerékpártároló mellett egy női kerékpárt pillan­tott meg. Felült a lezáratlanul ha­gyott biciklire, és hazakereke­zett. Mint mondta: így „behozta” a szunnyadással elvesztegetett időt. Az esetet a lakosok jelentet­ték a rendőrségen. A rendőrök rövid időn belül megjelentek a biciklilopás helyszínén, és meg­hallgatták a szemtanúkat. Az in­tézkedések eredményre vezet­tek, csaknem húsz perc múlva si­került elfogni a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. M. László ép­pen a Domokos Márton-kerti ott­honából indult a délutánra terve­zett bevásárlására. A rendőrség lopás gyanúja miatt kezdeményezett ellene el­járást; fogva tartását nem tartot­ták indokoltnak. EUROPRESS Jól végződött a „túszdráma” Szikével tartotta sakkban az őrt PÉCS egy negyvennégy éves, feltehe­-----------------------------------------tőén büszkeségében megsértett A baranyai megyeszékhelyen csütörtök este egy negyven­négy éves férfi szikével tar­totta sakkban egy cég női biz­tonsági őrét, és azt akarta el­érni, hogy hívják le hozzá ott dolgozó korábbi barátnőjét. A rendőrök ártalmatlanítot­ták a támadót, senki sem sé­rült meg, a felbőszült férfi el­len eljárást indítottak. Túszdráma zajlott le Pécsett - er­ről számoltak be az első, nem hi­vatalos híradások, aztán amikor - az eseményeket követően, jó néhány órával később - a rendőr­ség is közleményt adott ki az ügyben, kiderült, hogy koránt­sem ennyire súlyos bűncselek­ményről van szó. Történt, hogy csütörtök este vagy féltékeny férfi berontott ko­rábbi barátnője munkahelyére s azt követelte a portán szolgálatot teljesítő női biztonsági őrtől, hogy azonnal hívják oda egykori kedvesét. Hogy szavainak nyo- matékot adjon, egy szikét is az őr nyakához szorított. A kínos szi­tuációnak a rendőrök vetettek vé­get, akik elfogták és ártalmatlaní­tották a felbőszült férfit. Informá­cióink szerint a zsaruk kihasznál­tak egy kínálkozó pillanatot, ami­kor is a támadó figyelmét más kö­tötte le, és távolabb tartotta a szi­két az őrtől: ekkor egyszerűen le- teperték. Az akciót mindenki megúszta sebesülés nélkül. A férfit még aznap este kihall­gatták, majd szabadon engedték, kényszerítés miatt indítottak el- lene eljárást. ________máté balázs Me gette a bizonyítékot Budapest Megevett egy tértivevényt egy budapesti ügyvéd a cégbíró­ságon; a jogász így akarta el­érni, hogy fellebbezést nyújt­hasson be egy vállalkozás be­jegyzési kérelmére kiküldött elutasító határozat ellen. A bizonyítékot mégsem sike­rült teljesen eltüntetnie. A fővárosi ügyvéd egy építőipari cég papírjaiba kért betekintést a cégbíróságon. A vállalkozás be­jegyzési kérelmét elutasította a fórum, az erről szóló határozatot postázták az érintetteknek. A jo­gász a kézbesítést igazoló térti­vevényt próbálta eltüntetni az iratok közül, s mivel más megol­dást nem látott, összegyűrte a dokumentumot, szájába gyömö­szölte, majd lenyelte. Az akció nem volt sikeres, mert utóbb kiderült: a posta iga­zolni tudja az irat átvételét, ehhez nincs szükség a tértivevényre. A jogász a dokumentum eltünteté­sével azt akarta elérni, hogy fel­lebbezhessen. Kicsúszott ugyanis a fellebbezési határidőből, és az­zal, hogy eltüntette az iratot, a ha­táridő kitolódott volna. Az esetről a cégbíróság nem nyüatkozik. Az Europress megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai sem tudtak infor­mációkkal szolgálni az ügyről, de azt leszögezték: ha valakit sé­relem vagy jogtalan előny ért a történtek miatt, akkor feljelentés alapján vizsgálódnak. Egyelőre ilyen tartalmú bejelentés nem ér­kezett hozzájuk. Lapértesülések szerint az Országos Ügyvédi Kamara vizsgálatot indított az ügyben, ám ennek részletei nem ismertek. EUROPRESS Autóban erőszakolta meg Monor Egy 20-25 év körüli férfit ke­res a rendőrség, akit azzal gyanúsítanak, hogy autójá­ban megerőszakolt egy fiatal lányt Monoron. A jól öltözött, erős testalkatú fiatalember a település belterü­letén szólította meg a 17 éves lányt. A pon­tos idő után érdeklő­dött, majd karon ra­gadta, kést szegezett rá, és a közelben par­koló autójához rán­gatta, ahol a hátsó ülé­sen megerőszakolta. Az el-követő társa nem avatkozott a bűn- cselekménybe, csak figyelt, és próbálta lebeszélni a férfit. A középiskolás lánynak nem si­került alaposan megfigyelni a gépjárművet. Feltehetően szür­ke vagy ezüst színű volt az au­tó, és a rendszáma külföldi volt. A rendszámon egy betűjel után gondolatjel és számsor következett, az egyik szám 3-as vagy 8-as volt - mondta a lány a nyomozóknak. Személyleírása alapján az el­követőről grafika készült. A 180 cm magas fiatalember barna bőrű, barna sze­mű, tüskére nyírt rövid haja van. A cselekmény idején ittas állapotban volt. A rendőrség valószí­nűnek tartja, hogy a két férfi külföldön dolgozó magyar, vagy magyar ajkú külföldi állampol­gár. Elképzelhető, hogy az or­szág más területén is követtek el hasonló jellegű cselekményt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom