Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-06 / 23. Vasárnapi szám
Közelről 3 2004. június 6. vasárnap Két napig készült együtt a csapat. Elöl középen ül a kapitány, Szakái Loránd Kitettek magukért a postások: ország-világ előtt bizonyították be, hogy tudásban felveszik a versenyt bárkivel szemben. Az egyik kereskedelmi tévéadón sugárzott országos Nagy Tudáspróbán ugyanis tarolt a postásokból álló csapat (akárcsak egyéniben), amelyben három szolnoki versenyző is erősítette a sorokat. A Vágó István és - az egyébként szin- l. % tén szolnoki — Marsi Anikó vezette. J % vetélkedésen a postások mellett indult a kopaszok, a nagyhajúak, a focisták és a házitündérek csapata is, és meghívtak még külön ismert művészeket, sportolókat és műsorvezetőket. A postások csapatkapitánya Szakái Loránd, a szolnoki 2-es posta minőség-ellenőrzési ügyintézője volt, s a csapat tagjaként jegyezhették még Bai Csabát, a szolnoki 1- es posta minőség-ellenőrzési ügyintézőjét, valamint Blaskó Sándort, a szolnoki 2-es posta egyesített kézbesítőjét. Mint Szakái Loránd meséli, a vetélkedőre készülve a postások csapatába olyan lelkes kollégák jelentkezését várták, akik többek között szívesen szerepelnek nyilvánosság előtt és bátran tesztelik műveltségüket. A felhívásra 140 postai dolgozó jelentkezett, és közülük a nagyon kemény teszt megírása és az ugyancsak erős szóbeli rész után választották ki azt a 25 embert (plusz öt tartalékot), akik végül a postások gárdáját alkották. Mint Loránd hozzátette, a kiválasztás nem pozíciófüggő volt, azaz csakis a tudás számított, bárki bekerülhetett ez alapján a csapatba, így az összeállítással az ország szinte egészét le tudták fedni. A válogatott társaság a vetélkedő előtt kétnapos csapatépítő tréningen vett részt, s mivel előre közölték velük, hogy a műsorban sor kerül a csapat bemutatására is, így ki kellett választaniuk maguk közül egy csapat- kapitányt. A szavazás során ekkor esett — erős küzdelemben — Szakái Lorándra a választás, akinek a személyisége meggyőzőbb volt hölgy vetélytársával szemben, s így sikerült elnyernie e megtisztelő posztot. — Persze nagy volt az izgalom, a drukk a műsor előtt, de nagyon fontos volt a fegyelmezettség, az összehangoltság, és az, hogy mindenki higgyen magában, mert csak így lehetett sikeresen megoldani a feladatokat - hangsúlyozta Loránd. - Példa erre, hogy a műsor vége felé, amikor is technikai hiba miatt a stúdióban ülő versenyzők az utolsó öt kérdést nem láthatták, s így szinte vakon kellett nyomnunk a gombokat, még így, „hallás után” is hibátlanul oldottuk meg azokat. A postások teljesítményére jellemző, hogy az elérhető 65 pontból 63,8 lett a csapat átlaga, sőt a négy leggyorsabb hibátlan megfejtő is a soraikból került ki, köztük a szolnoki Bai Csabával. A neves emberek jelenléte egyébként nagyon fel- töltötte a játékosokat — ment is a küzdelem az autogramokért —, akik egyébként nagyon közvetlenek voltak. — A vendégek közül Bajor Imre színművész volt az, aki úgymond a postások mellé állt, nekik szurkolt, és nagyon barátságosan, közvetlenül viselkedett, odajött hozzánk, és egyenként gratulált mindenkinek a sikerhez, de például a volt labdarúgó szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan is hasonlóan cselekedett — mondta Szakái Loránd. A postások fölényes győzelme után aztán jöhetett este az ünneplés, egy nagyon jó hangulatú, családias buli a posta oktatási központjában. Az első helyért egy háromnapos welnesshétvégét kapott a csapat a hőgyészi kastélyszállóban, amelyet azóta már szerveznek, és alig várják, hogy ott ismét találkozhassanak egymással a csapattagok... Baranyi György Vágó István, a műsor egyik házigazdája nyilatkozta a vetélkedő után: „Fantasztikusak voltak a postások. Ők azok, akik mindig lebilincselően szervezettek, úgy tűnik, náluk még létezik céghűség és betyárbecsület. Nagyra tartom ezt a csapatot.” Nyugtató „aprólékos” művészet A vásárlók többnyire bátortalanul közelítették meg a porcelántárgyakkal és festékekkel telepakolt asztalt a szolnoki Tiszavidék Áruház emeletén, majd amikor kiderült, hogy maguk is kipróbálhatják kézügyességüket, egyre nagyobb volt az érdeklődés a porcelánfestés iránt. A Hollóházi Porcelánmúzeum munkatársai fogadták a vásárlókat, akik amellett, hogy megismerkedhettek a legújabb hollóházi kollekcióval, maguk is festhettek, és vásárlás esetén egy különleges darabot kaptak ajándékba. — A múzeumban tavaly ősz óta működik az Alkotócentrum, amely kimondottan látogatóknak fenntartott porcelán- festő műhely. Ott mindenkinek lehetősége van kipróbálni, hogyan tud festeni, mint ahogy most itt is. Általában rendezvényekre és kiállításokra szoktunk elmenni, leginkább a fővárosba, ez az első alkalom, hogy vidékre utaztunk az áruház felkérésére — mondta el Horváth Zsuzsa marketingvezető. * — Látszólag nehéznek tűnik, de bele lehet jönni — veszi át a szót Bene Mónika, az Al- használunk, amit oldószerben kotócentrum kézifestője. — oldunk, persze ehhez még ad- Ezek a darabok ugyanolyan ni kell különböző adalékokat feltételekkel készülnek, mint is. A festék felvitele után ki kell amilyenekkel a gyárban dől- égetni a tárgyakat, így kapják goznak. Egy poralapú festéket meg a végleges „formájukat”. Az asztalon közben gyűlnek a „műalkotások”. Változatos minták és formák tűnnek fel a porcelán használati és dísztárgyakon. — Vannak, akik először nem merik elkezdeni, aztán az a jellemző, hogy az ő munkáik sikerülnek a legjobban — folytatja Mónika. — Persze aki végképp tehetségtelennek érzi magát, azoknak segítenek a sablonok. Én is elkezdtem egyszer, nehéz volt... persze már nagyon szeretem csinálni, engem megnyugtat az „aprólékos” munka. Egyébként nyolc évvel ezelőtt tanultam a szakmát, de szeptember óta foglalkozom vele, amióta az alkotócentrum működik. Szeretek ott dolgozni, jó látni, hogy ez érdekli az embereket. Esetleg teszel egy próbát? — nyújtotta az ecsetet felém. Tettem... Rimóczi Ágnes A bemutató után többen is kedvet kaptak a festéshez fotó: mészáros jános ■ Iliin M 11 1111 — Pedagógusaink f Június első vasárnapja a pedagóguso- I ké: ezen a napon köszöntjük azokat az óvónőket, tanítókat, tanárokat, nevelő- | két, főiskolai, egyetemi oktatókat, akik j a „kiművelt emberfők” nevelésében, I képzésében részt vesznek. Tanítványaiktól, diákjaiktól, hallgatóiktól „virág- I hegyeket” és kisebb ajándékokat kapnak ekkor mindazért a munkáért, amit egész évben nyújtottak. Ez a munka hivatás, életforma. Igen, életforma: pedagógusnak lenni bizony több, mint csak egyszerűen bejárni mindennap egy hivatalba. Pedagógusnak lenni példamutatás is: a saját életén keresztül példát kell mutatnia, adnia a rá bízott diákoknak, irányítva őket a helyes és helytelen, sokszor nehezen megkülönböztethető magatartásformák között. A jó pedagógus nemcsak tanít, nevel is, nemcsak átadja tudását a tanítványoknak, hanem értő módon kezelni is tudja a konfliktusokat. S nemcsak a diákok közöttieket, hanem sokszor az otthonról hozott, szülőkkel szembeni konfliktusokat is. De tovább megyek: a tanítás művészet. Művészet, ahol a mesterember élő anyaggal dolgozik, alakítja, formálja, értőn-féltőn gondozza. Jó mesterember azonban, valljuk be, még ha ünneprontásnak számít is, nem mindenkiből lehet. A pedagógusszakma is felhígult bizonyos szempontból, ami sokszor nem tesz jót a megítélésüknek, és vannak olyanok is, akik nem idevalóak lennének. Mert oktatni ugyan tudnak, de hogy nevelni is, az bizony nem egy esetben kétséges. És az is tény, hogy vannak, akik már neki sem mernek vágni e pályának: szinte már a diploma megszerzése után pályaelhagyók lesznek. A fő visszajelzés persze a pedagógus számára mindig is a tanítványoktól érkezik: miként őrzik meg emlékezetükben, mit is mondanak, mikor meghallják a nevét. A tanári pálya egész embert kíván. Küzdelem és kihívás a mindennapjuk. Egyszerre gyönyörű és fárasztó. Most itt a tanév vége, jön egy kis pihenés a pedagógus számára is — már ha éppen nem valamelyik nyári táborban kell a diákokra felügyelni... Baranyi György Félig már egyetemista Taczman Mária, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium 12,-ese még le sem érettségizett, de fél lábbal már egyetemista. Hogy ez a felemás, fura helyzet miképpen jöhetett létre, erről szól az írás. Még az érettségire készül, de magyarból már az egyetemre Is felvették Taczman Máriát FOTÓ: BAKOS JUDIT — Azért jelentkeztem négy éve ide, mert jó híre van a giminek — nyugtázta akkori döntését a most végzős diáklány. Ami pedig a bizonyítványát illeti, az végtelenül unalmas, egy jegy ismétlődik benne monoton ko- noksággal, a jeles. Persze a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy tesiből olykor beugrott egy-egy négyes, de hát Istenem, Mária nem olimpiai bajnoknak, inkább egyetemistának készül. Részben azért is, mert a szülei is diplomások. Ő is tett egyet-mást, hogy ősztől is tanulhasson valamelyik jó hírű egyetemen. így angolból és németből már korábban megszerezte a középfokú C vizsgát. Ráadásul német nyelvből háromszoros megyei első, az országos döntőben tizedik. De a magyar is érdekli, hiszen az elmúlt évben megyei második, az idén első, az országoson meg bekerült a legjobb tíz közé, ami azt jelenti, ha hasonló szakra jelentkezik, ebből a tárgyból már felvételi nélkül is egyetemista. Hogy minél többet tudjon, ismereteit elsősorban Almási Mária és Kiss Enikő pallérozta. Eddigi fáradozásának meg is lett az eredménye, mert a tizenéves kisaszszony már egy tantestületi dicséretet is bezsebelhetett. Ami pedig a jövőt illeti, néhány hónapja úgy döntött, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarára, ott is az angol-magyar szakra adja be felvételi kérelmét. Elmondása szerint nagy erőpróbák, versenyek idején jól bírja a nyúzást, kívülről ő a nyugalom megtestesült szobra, de azért belülről csak emelkedik a vérnyomása, nő a pulzusszám. Mindez ezen a nyáron még néhányszor megtörténik, megtörténhet vele, bár neki jóval kevesebb az izgulnivaló- ja, mint a többieknek, hiszen félig-meddig már első éves egyetemi hallgató. DSZM Mindentudó postásak Hí! P '
