Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-30 / 151. szám

%, « ► X SZÉP, NAPOS IDŐ VÁRHATÓ Részletek a 11. oldalon • 04151 D86í r 915 D3C KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! SZÁGULDÁS A Ford sokáig megengedte magának az a luxust, hogy a mind népesebb kompakt egyterű kategóriában nem indított saját versenyzőt. Végül mégis elszánta magát és kerekekre állította a C-Max-ot, ami lényegében a követke­ző generációs Focus hírnöke 6. oldal Erőszakos nebulók Törökszentmiklós A napokban több olyan eset is történt, amelyben gyerekek támadtak egymásra. Két ilyen ügyben a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. Az egyik erőszakos eset hétfőn délután, Törökszentmiklóson történt. Egy 12 éves helyi kisfiú azzal állított haza, hogy az utcán megtámadta őt egyik 15 éves is­merőse. A bántalmazott gyerek azt mondta, támadója berángatta a bokorba, ahol pénzt követelt tő­le, miközben lefogta és a száját is betömte egy szilvával, hogy ne tudjon kiabálni. A sértettnek vé­gül sikerült kiszabadulnia és el­menekülnie a helyszínről. A kér­dőre vont kamasz, aki ellen rab­lás kísérlete miatt indított eljárást a kapitányság, azt nem tagadta, hogy ismeri a panaszos kisfiút, azt is elismerte, hogy egy korábbi nézeteltérést kívánt lerendezni vele, ám azt cáfolta, hogy bármit is el akart volna venni tőle akár erőszak árán is. Azt, hogy mi is történt valójában, elsőként a nyo­mozóknak kell a fiatalkorú gya­núsított ellen indított eljárás so­rán tisztázniuk. Ugyancsak gyermekek voltak a szereplői annak az összecsa­pásnak, ami Tiszatenyőn okozott aggodalmat vasárnap. Két 13 éves fiúcska valamin összeve­szett focizás közben. Az egyik annyira megharagudott, hogy fel­kapott egy befőttes üveget és úgy fejbe vágta játszótársát, hogy an­nak felrepedt a fejbőre. Súlyos sé­rülésével kórházba kellett szállí­tani. Ez ügyben is rendőrségi vizs­gálat indult, garázdaság és súlyos testi sértés miatt rendeltek el nyomozást. HORVÁTH GYŐZŐ Megújul a „Szőke Tisza” Hosszú várakozás után hivata­losan is elkezdődött a települé­sen működő fogyatékosok ott­honának bővítése és átfogó re­konstrukciója. A létesítmény a beruházást követően új mun­kahelyeket teremt és plusz fé­rőhelyeket is biztosít majd — hangzott el a tegnapi ünnepé­lyes alapkőletétel alkalmával. Tiszaug Rontó Zsuzsanna, az intézmény igazgatója köszöntőjében el­mondta: a fenntartó megyei ön- kormányzat két éve immár har­madik alkalommal nyújtotta be címzett támogatási igényét a ti- szaugi „Szőke Tisza” Fogyatéko­sok Otthona felújítására. A pá­lyázat ügyében végül a parla­ment tavaly nyáron kedvező döntést hozott. Ennek köszön­hetően kezdődhet meg a napok­ban az a munka, amelynek eredményeként várhatóan egy év múlva teljesen megújul és egy kiscsoportos gondozási egy­ségekből álló lakópavilonnal, fejlesztőhelyiségekkel, konyhá­val, étteremmel, valamint két - egyenként 12 férőhelyes - lakó­otthonnal bővül majd a létesítmény. A közel 720 millió forintos beruházás azonban nem csupán európai színvonalú feltételrendszert és közel fél­Eddig rossz a strandszezon Rajtaütő csapatunk naponta háromszor váratlanul az INTERFRUCT Cash&Carry áruházba toppan, és az éppen a legmagasabb összeget " fizető vevőnk 15.0C V Ft-os vásárlási utalványt kap! Ezen a napon óriási meglepetésekkel, nyereményjátékokkal, és kedvezményekkel várjuk Önöket! Júliusban folyamatosan 15 terméket 15%-os kedvezménnyel vásárolhat! 5000 Szolnok, Tószegi út 5. Tel.: (56) 520-090 Nyitva tartás: H-P: 7-19“, Sz; 7-13* Megyei információ ___ Az időj árás továbbra sem mu­tatta meg a barátságosabb, vagyis a fürdőzők számára kedvezőbb arcát. Ez pedig cseppet sem kedvez a stran­dok forgalmának. A szolnoki tapasztalatokról Bog­dán Béla vezető elmondta, hogy mind a Damjanich uszodában, mind pedig a Tiszaligeti Strand­fürdőben kevés azoknak a szá­ma, akik családjukkal együtt töl­tenek néhány órát a fürdőben. Üresnek persze nem mondható egyik strand sem, hiszen a nyári táborokban vakációzó diákok minden nap ott vannak. Összes­ségében azonban nem kielégítő a vendégforgalom, hiszen az időjá­rás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az embereknek van- e kedvük megmártózni a meden­cékben. A Tiszaligetben például az elmúlt vasárnap nyolcszáz na­pijegyet vásároltak, ami majd­nem harmada annak a mennyi­ségnek, ami egy hasonló hétvé­gei napon „fogy”. — Őszintén szólva sokkal jobb idényre számítottunk, de ez a mostani állapot tőlünk függetle­nül alakult ki. Mi persze min­dent megteszünk annak érdeké­ben, hogy minél többen látogas­sanak el hozzánk. Már az is kel­lően csalogatóan hathat, hogy a Tiszaligeti Strandfürdő megszé­pült környezetben várja a fürdő- zőket, ezt csak fokozni szeretné­nek a különböző hétvégi rendez­vényekkel. Július 10-én például egészségnapot tartunk, ahol szá­mos program várja az érdeklődő­ket. Karcagon az elmúlt hétvégén sokan keresték fel a városi gyógy­vizű strandfürdőt. Sarkadi ímré- né vezetőtől megtudtuk, közel nyolcszázan váltottak napijegyet és sok a bérletes fürdőző is. (.FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Elutasították JÁSZLADÁNY Az intézmény igazgatója vendégeivel együtt rakta le az új létesítmény alapkövét FOTÓ, BJ száz új férőhelyet biztosít majd a komplexum la­kóinak. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Bíróság első fokon elutasí­totta a megyei közigazgatási hi­vatal kezdeményezését a ladányi képviselő-testület egyes határo­zatainak felülvizsgálatára, meg­semmisítésére. A hivatal által ki- fogásolt határozataiban a helyi önkormányzat annak idején 10 évre bérbe adta az Antal Mihály Alapítványi Általános Iskolát működtető alapítványnak a Jó­kai úti iskolaépület egy részét, il­letve megosztotta az iskola épü­letét az alapítványi és az önkor­mányzati oktatási intézmény kö­zött. A megyei bíróság indoklá­sában egyebek mellett kifejtette, hogy a hivatal az Országos Köz­oktatási Értékelési és Vizsgaköz­pont vizsgálata alapján ismétel­ten benyújtott észrevételekről korábban mind a megyei, mind pedig a Legfelsőbb Bíróság ki­mondta már, hogy az önkor­mányzat jogszerűen járt el. Karbantartott házak Tiszabura Néhány éve egy Phare-pályáza- ton félmillió forintot nyeri a tele­pülés a romák lakta utcákban az életkörülmények javítására. A pénzből építőanyagokat vásá­rolt az önkormányzat a házak kisebb-nagyobb felújításához. Az akkor tető alá került „szocpo- los” házakon viszont már jelent­keznek az első hibák. Kijavítá­sukra pedig nincs pénze a csalá­dok többségének. Iß. Farkas László polgármes­ter elmondta: segíteni kívánnak az érintetteknek. Ezért a karban­tartáshoz szükséges anyagokat az önkormányzat vásárolja meg, melynek árát azután részletek­ben vonják vissza.__________tj Itc Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-lg Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 249,5000 255,5000 USD 205,5000 211,5000 SKK 6,1000 6,6500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: 2004. lúnlus 29. Pénzt „látnak” a Mezőgépért Szolnok Még a héten aláírhatják a Szolnoki Mezőgép Rt. adásvé­teli szerződését. Ezt követően az új tulajdonos napokon be­lül átutalja a vételárat. A Mezőgép értékesítéséről szóló szerződéstervezeteket kölcsönö­sen kicserélték és az ügyvédekkel egyeztetve a vevő még e héten aláírhatja az adásvételi papírokat - tudtuk meg Molnár György fel­számolóbiztostól. Mint már megírtuk, a hónap elején ír szakmai befektető, a McHale Engineering Ltd. vette meg a nagy múltú Szolnoki Me­zőgép Rt.-t. A cég egyik tulajdonosa, Pad­raic McHale már nem először jön majd Szolnokra, hiszen korábban is megrendelője volt a cégnek, és személyesen is figyelemmel kö­vette az elmúlt hónapok felszá­molással kapcsolatos történéseit. Ez azt is jelenti, hogy nem zsák­bamacskát vesz, hanem nagyon is tudja, mit vásárolt. Ha a szerződést aláírták, akkor a vételárat is megkapják a gyá­rért. Ha rendelkezésre áll a pénz, akkor tudnak majd dönteni arról, hogyan tudnak eleget tenni min­den olyan kötelezettségnek, amely a felszámolási költségek közé tartozik. Ilyen a munkavál­lalók pénze, bár a most dolgozók zöme július 1. és 12. között távo­zik a cégtől. A munkások létszá­mát ugyanis lenullázzák. Akikre az új tulajdonosnak szüksége lesz, új munkaszerződéssel fog­lalkoztatni fogják. Jelenleg még 70 ember dolgozik a cégnél. A felszámolóbiztos hangoztat­ta, az új tulajdonos amilyen gyor­san csak lehet, szeretne minél előbb birtokon belülre kerülni, hogy megkezdhesse a termelést. Ez várhatóan augusztus 1-től ese­dékes. Eleinte 40-50 embert fog­lalkoztatnak majd, az év végére a létszám felfuthat 70-80-ra. A kö­vetkező évben 100-120 dolgozó­nak adhatnak majd munkát. Ké­sőbb, 2006-ra pedig kétszázan kaphatnak fizetést a gyárban, kö­szönhetően annak, hogy új fej­lesztéseket hoz magával az új tu­lajdonos. TÓTH ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom