Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-23 / 145. szám
MELEG, NYÁRI IDŐ VÁRHATÓ Részletek all. oldalon AHOL ÉLÜNK Június 25-27 között Karcagon rendezzük meg a Nagykun Expo Kiállítás és Vásárt - írta köszöntőjében Fazekas Sándor polgármester kerékkel kevesebb 9. oldal Megvalósul az átszervezés Révbe ért a város egészségügyi intézményhálózatának ügye, miután az önkormányzati képviselő-testület rendkívüli ülésén egyhangúlag támogatta az egy éven belül korábban harmadszor is elutasított határozati javaslatot. Túrkeve Az előterjesztés tartalma mindössze annyiban módosult a legutóbbihoz képest, hogy a végrehajtás határideje július 1-ről szeptember első napjára tolódott — tájékoztatta lapunkat a polgár- mester. Dr. Szabó Zoltán elmondta: ezzel elhárult az akadály az egészségügyi és szociális intézmény- részek, illetve feladatkörök szétválasztása elől, amelyet a törvényes működés feltételeinek megteremtése mellett szakmai szempontok is indokoltak. Az így elkülönült két egység vezetői tisztségére a döntés szerint rövidesen pályázatot írnak ki, amelyet várhatóan augusztusban bírál el a helyhatóság. A szervezeti reform az érintett területen dolgozó szakemberek létszámát változatlanul nem befolyásolja majd — ígérte a vezető. BUGÁNY JÁNOS Ez egy könnyű fizikai munka. Sokan inkább tanulás mellett „melóznak” FOTÓ: CSABAI I. A nyár a diákmunkáról is szól Kevesebb a keleti vendég A látogatók átlagosan 2,5 napot töltöttek el nálunk Az idei év első négy hónapjában 7,2 százalékkal nőtt a belföldi, viszont 27 százalékkal csökkent a külföldi vendégek száma az észak-alföldi régióban. A belföldi vendégéjszakák száma nőtt ugyan 8,5 százalékkal, ám a külföldieké csökkent 21,8 százalékkal. Idegenforgalom Ha csak áprilist nézzük, 7,2 százalékkal több belföldi vendég, ugyanakkor 8,1 százalékkal kevesebb külföldi vendég látogatott el a régióba, mint egy évvel korábban. A belföldi vendégéjszakák száma is nőtt 11,9 százalékkal, viszont a külföldi vendégéjszakák száma egytizedével csökkent. A külföldi vendégforgalom jelentős csökkenésének legfőbb oka a kevesebb orosz és ukrán vendég (előbbiből 87, utóbbiból 67 százalékkal kevesebb vendég érkezett). Ugyanakkor a lengyel, román, szlovák, holland és belga vendégek száma jelentősen növekedett. Az eltöltött vendégéjszakák tekintetében régiónk a negyedik helyet foglalja el. A régióba látogatók átlagosan 2,5 napot töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken. A külföldiek közül továbbra is a németek töltöttek el leghosszabb időt nálunk, átlagosan 7,8 napot. A régió települései közül a hagyományokhoz híven Hajdúszoboszló fogadta a legtöbb vendéget az idei év első harmadában. szilvAsi ZSUZSA Foglalkoztatás A tanév és a vizsgaidőszak befejeztével minden esztendőben ugrásszerűen megnő a pénzkereseti lehetőség után néző fiataC0&2Ä ELRpénzváltó Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-2Ug Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 252,0000 257,0000 USD 208,0000 213,0000 SKK 6,1000 6,6500 Közületeket is kiszolgálunk! ÉnéBytaeii: 2004. lúnius 22. Leszúrta a férjét _________Tiszafüred_________ Gy ilkosság történt tegnap este a Tisza-parti városban. Családi vita során egy asszony leszúrta a férjét - kaptuk a hírt lapzártakor. Az emberölés este hét óra körül történt. A hírrel kapcsolatban felhívtuk Lengyel Györgyöt, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnökét, aki értesülésünket megerősítette. Elmondta, családi vita során az asszony mellkason szúrta férjét, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Részletekkel nem szolgálhatott, mert az esetet még vizsgálták. Úgy tudjuk, az áldozat és felesége köztiszteletben állt a városban. A családnak két gyermeke van. Az ötvenéves áldozat szobafestőként dolgozott. __________________________________TA ló k száma. A jelenség nem meglepő, a nyári roham hozzá tartozik a diákmeló természetrajzához. A Meló-Diáknál már május óta tapasztalható a diákmunkák iránJelzés értékű lemondás „Nem kívánok belső ellenzékként megjelenni" — Állandóan falakba ütköztem, nem tudtam megvalósítani a környezetgazdálkodási és tájgazdálkodási területen a munkám kezdetén megfogalmazott célokat — mondta dr. Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára, aki a minap jelentette be lemondását. Környezetvédelem A jászberényi SZDSZ-es politikus rámutatott, elsősorban azért döntött lemondásáról, mert az általa vezetett horizontális munkacsoport szakmai anyagai nem jutottak el a kormányzati döntésekig. A politikai szándék kinyilvánítása mindig megtörtént, a kormányzat mindig hitet tett az agrár-környezetvédelmi program megvalósításának fontossága mellett, ezzel együtt — az államtitkár szerint - a területhez nem rendeltek elegendő forrásokat. „Lehet, hogy én vagyok türelmetlen, de mostanra feladtam azt a vívódást, amelyet ezen a területen folytattam”- tette hozzá. Kis Zoltán kiemelte, hogy az Európai Unió által biztosított mintegy 120 milliárdos keretösszeg felhasználását a vidék- fejlesztés területén nem fenyegeti veszély, de szerinte a környezetgazdálkodási területen lehetne azt a leghatékonyabban a falvak, községek fejlesztésére felhasználni. Elősegítené vidéken a lakosság megtartását, a gazdálkodók tömegei őrizhetnék meg eddigi tevékenységi formáikat. Kis Zoltán érdeklődésünkre kinyilvánította, hogy egyelőre nem kíván visszatérni más területen sem a kormányzati munkába, hanem a parlament alkotmányügyi, illetve a mezőgazdasági bizottságaiban tevékenykedik.- Lemondásommal nem kívántam a „zászló” szerepét betölteni, az viszont igaz, hogy azóta folyamatosan hívnak és támogatásukról biztosítanak a zöld szervezetek képviselői. Lemondásom egy jelzés, hogy a szabaddemokrata irányítású szaktárcának ezen területét szerintem más irányba kellene terelni. Azt azonban mindenképp le kell szögeznem, hogy a távozásom nem koalíciós feszültség eredménye, illetve nem a kormány politikájával való szembenállásomat fejezi ki - mutatott rá a távozó államtitkár. BANKA CSABA 3,1 O /O éves kamattól lakóingatlan vásárlására és szabad felhasználásra Svájci frank és euró alapú hitelek, hitelbírálati díj nélkül. Lakás céljára egy év türelmi idővel is! (THM: 7,61-13,83%) SZOLNOK, Sólyom u. 3 AEB BANK RT Tel.: 56/515-223 DEVIZA ALAPÚ HITELEK ti érdeklődés növekedése. A tanév idején egy átlagos hónapban száz fiatal kap fizetést az iskolai szövetkezet szolnoki kirendeltségétől. __________________/FOLYTATÁS AZ 5. OLDALONI VI CTOR HUGO A TISZÁN. Kikötött tegnap este a szolnoki Tisza Szálló előtt Európa legnagyobb folyami személyhajózási társasága, a Croisi Europe Victor Hugo nevű, 82 méter hosszú kabinoshajója. A ki- lencnapos hajóút - túlnyomórészt francia nemzetiségű - utasait Báli István, a megyei önkormányzat külügyi referense köszöntötte, a francia-magyar baráti társaság tagjai pedig magyar muzsikával és pezsgővel fogadták a négycsillagos úszó szálloda lakóit. fotó: csabai istván