Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-22 / 144. szám
I 2004. Június 22., kedd $PORT 13. OLDAL Kiestek a spanyolok Remekeltek a szolnoki fiatalok Labdarúgó EURO 2004 A Portugáliában zajló labdarúgó Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek utolsó fordulóját — a mendemondák elkerülése miatt — már egy időben (20.45) rendezik. Nádas-góltotó A harmadik tippszelvényre is számos totózó küldte el az általa megálmodott eredménylistát, ám ezúttal sokkal kevesebben éreztek rá a helyes végeredményre. A Lettország-Német- ország (0-0) találkozóra például csupán egyetlen döntetlen tipp érkezett, a többiek valamennyien biztosak voltak Ballacék győzelmében. A cseheknek is kisebb esélyt adtak a hollandok ellen (3-2) olvasóink, s csupán a portugálok (1-0), illetve az oroszok (2-1) sikerére éreztek rá többen. Míg az elmúlt szelvényen tizennégy pontot elérve nyert tószegi játékosunk, addig ezúttal nyolc ponttal is ki lehetett érdemelni a Nádas Étterembe szóló 5000 forintos vacsorajegyet. Ezt is csak ketten érték el, s közülük a rákóczifalvi Sütő Gyulának kedvezett a sorsolás. Nuno Gomes döntött Az A csoport kvarettjéből Portugália jutott be a legjobb nyolc közé, miután a „futballháború- ban” Nuno Gomes góljával legyőzte az örök rivális Spanyol- országot. Küzdelmes, közepes színvonalú mérkőzésen a portugálok valamivel többet tettek a győzelemért, a spanyolok csak a bekapott gól után kezdtek igazán futballozni. Az 1-0-ás eredmény a házigazdák továbbjutását és a spanyolok búcsúját jelentette. Bár a görögök 2-1-re vereséget szenvedtek az eddig pont nélküli Oroszországtól, több rúgott góljuknak köszönhetően megelőzték az ibériaiakat. A csoport végeredménye: 1. Portugália 6, 2. Görögország 4 (4-4), 3. Spanyolország 3 (2-2), 4. Oroszország 3 pont. Repülőjegy Advocaatnak A Dick Advocaat tevékenységével elégedetlen szurkolók repülőjegyet vettek a holland szövetségi kapitánynak. A tikett keddre szól, az Oranje utolsó csoportmérkőzésén szerdán lép pályára Lettország ellen.- Három perc alatt összegyűjtöttük a pénzt - mondta Johan de Laat a jegyvásárlás egyik kezdeményezője. — Advocaatnak csak az útlevelére lesz szükség és mehet, de soha többé ne jöjjön Hollandiába. A jegy a Faro-Brüsszel járatra érvényes. Advocaat főleg azután került a kritikák kereszttüzébe, hogy a hollandok 2-0-ás vezetés után 3-2-re kikaptak a csehiektől. Bírálói szerint nagy hibát követett el, amikor lecserélte a csapat egyik legjobbját, Arjen Robbent. Mai műsor Kedden este a C csoport küzdelmei is befejeződnek, ráadásul ismét a levegőben lóg egy nem is titkoltan Eb-aranyra pályázó együttes kiesése. Az olasz válogatott ugyanis bármilyen különbséggel is nyer Bulgária ellen, ha a svéd-dán rangadó 2-2- es vagy annál több gólt hozó döntetlennel végződik, búcsúzik a kontinensvetélkedőtől. Márpedig a taljánok is emlékeznek az 1982-es világbajnokságon lejátszott Németország- Ausztria (1-1) találkozóra, melyen a két együttesnek a döntetlennel sikerült kigolyóznia afrikai riválisát. Az északi országok játékosainak mentalitását ismerve azonban nincs félnivalójuk az itáliaiaknak, s elég lesz saját meccsükkel foglalkozniuk. Arról nem is beszélve, gólzáporos döntetlent még akarattal sem könnyű játszani. A program: Svédország-Dánia (ml), 20.45. Olaszország-Bulgária (m2), 20.45. geleu., mti Hajnal András és Gál Veronika is aranyérmet szerzett Bár az ország egyetlen vidéki műugró szakosztálya, a Szolnoki HSE, versenyzőit nem „szegény rokonként” kezelik a különböző megmérettetéseken a riválisok. Nem is tehetik, hiszen fiataljai számos hazai és nemzetközi éremmel bizonyították rátermettségüket. MŰ- ÉS TORONYUGRÁS Mint minden sportágban, a műugrásban is elsősorban a felnőttek viadalait jegyzik jobban az érdeklődők. A szolnokiak toronyugrója, Hajnal Andris viszont sokat tett azért, hogy a fiatalabb korosztályra is kiterjedjen a szurkolók figyelme. Előbb ifjúsági, majd felnőtt versenyzőként is érmet hozott a kontinensvetélkedőről, szerepelt a Sydney-i olimpián, kiharcolta az athéni ötkarikás játékokon való szereplés jogát, azaz személyében igazi példaképet állíthattak a Tisza-parti edzők tanítványaik elé. Gál Veronika már az általa kitaposott ösvényen haladva jutott el mindössze 15 évesen a felnőtt magyar bajnoki címig. Az elmúlt napokban rendezték meg az országos bajnokságot, melyen Hajnal András és Gál Veronika is legyőz- hetetlennek bizonyult, mindketten a dobogó legfelső fokán állva fogadhatták társaik gratulációját. A női toronyugrással, valamint a férfiak 3 méteres számaival vette kezdetét a műugró országos bajnokság a Margitszigeten. A Hajós Alfréd uszodában csak a hölgyeknél avattak bajnokot, méghozzá a toronyból a legmegbízhatóbban teljesítő szolnoki Gál Veronika személyében, aki nagy meglepetésre legyőzte az Európa-bajnokságot is megjárt Kormos Villőt, a BVSC válogatott versenyzőjét. A férfiaknál viszont — mivel nem volt meg a szövetség szabályzata által előírt minimum három induló - bajnok helyett csupán első helyezettet hirdettek a 3 m-es műugrásban és szinkronműugrásban is. A Laguna fiatalja, Gonda Gergő nyert szólóban és - Kósa Lászlóval - párban is. Eredmények — női toronyugrás: 1. Gál Veroni-1 Hajnal András fél szemmel már az olimpiára figyel ka (Szolnoki HSE), 2. Kormos Villő (BVSC), 3. Mátyás Melinda (Bobcat ME). Férfiak, 3 m: 1. Gonda Gergő (Laguna DC), 2. Kósa László (Laguna MSZSE). Szinkronműugrás, 3m:\. Gonda, Kósa. Bár első lett, de bajnoki címnek nem örülhetett a műugró országos bajnokság második versenynapján Hajnal András, mivel a férfi toronyugrásban nem volt meg a szövetség előírása szerinti, minimálisan szükséges három induló. A szolnokiak athéni olimpiai résztvevője a BVSC-s Bene Tamást előzte meg nagy fölénnyel. A nőknél hasonlóképpen csak első és második helyezettet hirdethettek a 3 méteres szinkronműugrásban, három méteren azonban megvolt a bajnoki titulus „legalizálásához” kellő indulói létszám. Eredmények — nők, 3 méteres műugrás: 1. Kormos Villő (BVSC), 2. Mátyás Melinda (Bobcat ME), 3. Reisinger Zsófia (Bobcat ME). Szinkronműugrás, 3 méter: 1. Kormos Villő (BVSC), Dombauaer Kinga (Laguna MSZSE), 2. Reisinger, Mátyás. Férfi toronyugrás: 1. Hajnal András (Szolnoki HSE), 2. Bene Tamás (BVSC). geleu. te roqp augusztus 13-29 Az üt karika jegyében Olimpiai vetélkedő az alNCplflP -pal Az augusztus 13-án kezdődő ötkarikás játékokig minden vasárnap, hétfőn és kedden egy- egy totószelvényt közlünk, melyen hat, újkori olimpiával kapcsolatos kérdést teszünk fel, s valamennyihez három lehetséges választ adunk. A helyes válaszokat kérjük bekarikázni. Csak eredeti, lapunkból kivágott szelvényt fogadunk el. Játékunkban mindenki részt vehet. Azon előfizetőink között, akik beküldik a kitöltött szelvényeket, találattól függetlenül minden héten külön- sorsolást tartunk, melyen egy 37 centiméter képátmérőjű színes televízió talál gazdára. És ez még nem minden. A kilenc totószelvényen az összesítésben legtöbb pontot elérő tíz játékosunkat nyilvános vetélkedőre hívjuk augusztus 14-én, szombaton, ahol számot adhatnak olimpiatörténeti tudásukból. A második szelvény beérkezési határideje: 2004. június 25., péntek déli 12 óra. Beküldési levélcím: Új Néplap (5001 Szolnok, Pf. 105, „Az öt karika jegyében”), személyesen: Szolnok, Kossuth tér 1.1. em. I. heti helyes megfejtések: 1/A, 2/B, 3/A, 4/B, 5/C, 6/C Első heti nyertesünk: Rádi József (Szolnok, Rudnay Gy. u. 3.) I. HETI KÉRDÉSEK 1. A vívó Ivan Ossier hét olimpián vett részt. Vajon melyik ország színeiben? A: Dánia B: Franciaország C: Lengyelország 2. Hány olimpiai ezüstérmet szerzett az amerikaiak úszója. Shirley Babashoff? A: 6 B:2 C:3 3. Hol rendezték volna az 1944-es olimpiai játékokat, amely elmaradt all. világháború miatt? A: Budapest B: London C: Moszkva 4. Kulcsár vezetéknevű sportolónk, aki három olimpián vitte a magyar csapat zászlóját. Vajon mi az ő keresztneve? A: Győző B: Gergely C: Attila 5. A Szolnoki Dózsa egykori kiváló vízilabdakapusa, aki már az Újpesti Dózsa színeiben szerepelt, mikor olimpiai bajnok lett. Ki ő? A: Boros Ottó B: Szegedi Kázmér C: Cservenyák Tibor 6. Hány aranyérmet szereztünk az 1972-es müncheni olimpián? A: 6 B: 10 C:4 Megéri folyamatosan velünk játszani — menet közben is be lehet kapcsolódni —, hiszen a legjobbak, a nyilvános vetélkedőt követően, értékes nyereményekkel gazdagodnak. Név: Cím:..............................................................Telefonszám: 1. hely: 2. hely: 3. hely: 4. hely: 5-10. hely: kétszemélyes külföldi hét vége digitális fényképezőgép komplett házimozirendszer DVD-lejátszó ajándékkosár Egy havi előfizetés 640 Ft árengedményt foglal magában. Árusítóhelyen, standon történő vásárlás esetén az ár átlagosan havi 2090 Ft, ha előfizet, csak 1450 Ft! x Megrendelem az Üj Néplap Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapot példányban, □J hónapra. Megrendelő neve:................................................................................................................................................ Címe: TTTl.................................. ............ Kelt: 2004.......................................................... al áírás Címünk: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80/200-690 Utoám: 1MÍ2913 211 _Cép^.J^:JU-0M01*15 _ _____________________________________2004. 06, 22 ____________Autósport, Forma—1____________ Po ntot szerzett Baumgartner Zsolt Fantasztikus izgalmak után Baumgartner Zsolt a nyolcadik helyen ért célba az Egyesült Államok Nagydíján, így először lett pontszerző Forma-l-es futamon. A magyar pilóta először versenyzett a nehéz indianapolisi pályán, mégis sporttörténelmi bravúrt hajtott végre. — Nehéz szavakat találni ezután a másfél óra után - mondta a Minardi-Cosworth idei első pontját szerző Baumgartner Zsolt. - Az volt a célom, hogy egyszer a pontszerzők között ott legyen a magyar zászló. Most ez megtörtént, és nagyon büszke vagyok erre. A Minardi régóta nem szerzett pontot, több mint kétéves böjt után ünnepelt a csapat. Idegileg és fizikailag is nagyon igénybe vett a Verseny, de ugyanazt éreztem, amit Monte-Carlóban, azaz tudtam, hogy nem szabad hibáznom, bármilyen nehéz is a helyzet. A futamon egyébként több baleset is történt: Alonso jobb hátsó defektjének köszönhetően ripityára törte a Renault-t, ám sértetlenül szállt ki az autóból. Nem úgy Ralf Schumacher, akit tíz percig ki sem tudtak szedni a totálkáros Williams-BMW-ből. Szerencsére a német pilóta megúszta komolyabb sérülés nélkül. Az indianapolisi nagydíj végeredménye: 1. M. Schumacher (Ferrari), 2. Barrichello (Ferrari), 3. Szato (BAR-Hon- da), 4. Trulli (Renault), 5. Panis (Toyota), 6. Raikkonnen (Mc- Laren-Mercedes), 7. Coulthard (McLaren-Mercedes), 8. Baum- gartner Zsolt (Minardi). ____________________________ ■ Atl étika EK Csillag Levente jó időt futott A magyar női és a férfi csapat is remekül szerepelt és a harmadik helyen végzett az atlétikai Európa Kupa I. osztályában, Isztambulban. A viadalt a nőknél az olasz, a férfiaknál pedig a spanyol válogatott nyerte. A dobogós helyezés mindkét csapattól bravúrnak számít, ráadásul a férfi együttes az első napot követően még csupán a hatodik helyen állt. Magyar szempontból legjobb eredményét a 110 gátas Csillag Levente produkálta, a Szolnoki MÁV kiválósága 13.50 mp-cel nyerte futamát. Ez az idő egyben az olimpiai A szintet jelentené számára, ám azt nem tudni, hogy mekkora hátszél segítette. A magyar atléták a két nap során Csillag, illetve a szombaton győztes Szabó Nikolett (gerely) és Tóth Lívia (3000 m akadály) első helye mellett összesen nyolc második és hat harmadik helyet szereztek. Az utóbbi helyet csípte el az olimpiára is esélyes női 4x400-as váltó, melyben a szolnoki Sza- bó Enikő is helyet kapott.______________________________________■ Int erspar streetball Palánkcsaták a parkolóban Ideális időben rendezték meg a szolnoki Interspar áruház parkolójában a már hagyományosnak mondható utcai kosárlabda-fesztivált. A rendre nagy érdeklődéssel várt dzsemborira huszonnégy csapat adta le a nevezését, melyek öt korosztályban küzdöttek a helyezésekért. Az indulók között leginkább az utánpótlás együttesekben szereplő játékosokkal lehetett találkozni, de szurkolók és a sportág kedvelői is alkottak csapatokat. A mérkőzések mellett változatos programokat iktattak be a szervezők, volt játszóház, fellépett az UM Aerobik és Fit- nesz Klub csapata, melynek látványos bemutatója nagy közönségsikert aratott. Rendeztek tripladobó versenyt, melyet Mándoki Tamás nyert meg, míg a három dobás diadalon Kovács Attila diadalmaskodott. A páros dobóversenyen pedig a Sonyák Zita-Tóth Viktor duó bizonyult a legjobbnak. Győztesek. 89-90-es korosztály: Dream Team, vegyes csapatok: Sportl, felnőtt: Mi ez?, 91-93-as korosztály: Harlem, 87- 88-as korosztály: Szolnoki Sziszegő Figyók, Lányok, vécsé Reggeltől délutánig pattogott a labda a kosárdzsemborin fotó: mészáros