Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-22 / 144. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Június 22., kedd fül Az erőszak vádja PÉCS A baranyai megyeszékhelyen a rendőrök őrizetbe vettek egy negyvennyolc éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy meg­erőszakolta volt élettársa tizen­három éves leányát. A bűncse­lekményről a gyermek édesany­ja tett bejelentést péntek este a rendőrségen. A férfi azért ment a Mohácsi úton lévő lakásba, mert volt élettársával akart be­szélni, ám ő nem volt odahaza, csak a lány, akit a rendőrség szerint erőszakkal kényszerített a közösülésre. A nyomozók őri­zetbe vették a gyermek korábbi nevelőapját, hétfőn kezdemé­nyezték a bíróságnál előzetes le- tartóztatásba helyezését, máté ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Kiesett Kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe az a 41 éves férfi, aki erősen ittas álla­potban kiesett lakása erkélyéről Dunaújvárosban, europress Eltűnt Egy lakóház kapujában elhelye­zett kovácsoltvas mennyezeti lámpatestet és egy háromágú kandelábert tulajdonított el is­meretlen tettes Budapesten. Az anyagi kár három és fél mil­lió forint. EUROPRESS Megpróbálták Ismeretlen elkövetők egy gaz­dasági társaság bankszámlájá­ról 38 millió forintot kíséreltek meg átutalni egy másik cég számlájára Budapesten. A csa­lók azt állították, hogy a sértett vállalkozásban ügyvezetőváltás történt, europress Lebuktak Elfogta a rendőrség azt a két fiatalt, akik az egyik budapesti raktárból különféle ruhanemű­ket, cipőket tulajdonítottak el. A 22 éves férfi és ismeretlen társa 8 millió forint kárt oko­zott. europress Meghalt Ismeretlen férfi holttestére talál­tak a vasúti sínektől néhány méterre a Csapókerti Vasútállo­más közelében Debrecenben. A rendőrség keresi a 40 év kö- • rüli férfi hozzátartozóit, europress Erőszakosak Ismeretlen elkövetők a nyílt ut­cán azt követelték egy hölgytől, hogy szexuálisan elégítse ki őket Budapesten. A nő sértetle­nül elmenekült a helyszínről, miközben a tettesek a táskáját kutatták át. europress Gyanúsított A rendőrség elfogott egy 50 éves budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy teher­gépkocsi utasteréből ellopta egy 83 éves hölgy sporttáskáját, amelyben 10 millió forint készpénz és arany ékszer volt. europress Elvitték Elvittek egy Opel Vectra gépko­csit egy családi ház udvaráról Martonvásár-Kismartonban. Az autót a tulajdonos lezártan tartotta, europress Bemászott Átadta a betörőnek négyezer forintját és elmenekült a lakásá­ból az a 73 éves asszony, aki­hez az ablakon át egy arcát elfedő férfi mászott be. A rend­őrség két 48-50 éves férfit ke­res. europress Megtartotta Súlyosan megsérült Zala- szentgrót térségében egy 32 éves férfi, aki autójával az útpadkára hajtott, és egy vas hídkorlátnak ütközve állt meg. europress FÁNAK ROHANT. Halálos közlekedési baleset történt vasárnap este a 38-as főúton, Virányos közelében. Egy Rakamaz felől Nyíregyháza irányába tartó személygépkocsi a vizes úttesten megcsú­szott, kitört egy terelőnyilat, és az árokban egy fának ütközött. A járműben egyedül utazó 31 éves nyír- egyházi gépkocsivezető a helyszínen életét vesztette. _______________________________________fotó: taipus attila Pé nzhamisítók őrizetben A rendőrök őrizetbe vettek két debreceni férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Siklóson hamis pénzzel akartak játszani nyerőautomatákon. A feltételezett hamisítóknál tartott ház­kutatások során további rossz minőségű hamis bankjegyeket, ezer- és tízezerforintosokat is találtak. eset még június közepén történt, azonban a rendőrök - a nyomo­zás érdekeire való hivatkozással - csak most hozták nyilvánosságra. A tettesek olyan rossz minősé­gű hamisított bankjegyeket töm- ködtek az automatákba, hogy Siklós - Pécs A játékautomaták buktatták le azt a két férfit, akik a közelmúlt­ban Siklóson akartak a nyerőgé­peken hamis pénzzel játszani. Az azoktól a gépek működésképte­lenné váltak. A nyomozók sze­mélyleírások alapján elfogták a két férfit. A gyanúsítottak harká­nyi lakóhelyén tartott házkuta­tások során újabb hamis bankje­gyek kerültek elő. A rendőrök negyven darab hamis ezrest, és huszonnégy darab tízezer forin­tost foglaltak le. A két férfit előze­tes letartóztatásba helyezték, az ügyben a hatóság tovább vizsgá­lódik. MÁTÉ BALÁZS í. Tigrishajsza a Mecsek lankáin Biikkösd északi végében tigris kóborolt az elmúlt napokban - állítja egy hatéves helybéli kislány. Eszter lerajzolta, és a té­vében is felismerte az állatot. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága fegyveres rendőrökkel vonult ki a helyszínre, ahol egyelőre „csak” azonosítatlan nyomokat találtak. A szakemberek szerint az állat kizárólag éjszaka, illetve haj­nalban éber; a környékbeliek mindennek ellenére egyáltalán nem nyugodtak meg. Bükkösd - PÉCS Eszter nagyon megijedt, amikor meglátta az állatot, amely elmon­dása szerint rá is morgott. A gyer­meknek semmi bántódása nem esett, bár történetét furcsállta a család. Nem is foglalkoztak a „mesével”, amíg a kislány le nem rajzolta, mit is látott, s a tévében is rámutatott az állatra. Eszter édesanyja értesítette a pécsi állat­kertet. Kiderült: onnan nem szö­kött meg egy állat sem, így a Du­na-Dráva Nemzeti Park Igazgató­ságához irányították. Az itteni szakemberek hitelesnek vélték a bejelentést, mondván, a történet még nem is elképzelheteüen. A hétvégén szabályos hajtóva­dászat indult az állítólagos tigris elfogásáért. A vadmacska nem ke­rült elő, ám „azonosítatlan”, rend­kívül nagyméretű mancsok nyo­maira bukkantak a szakemberek. Útjukat két fegyveres rendőr is kí­sérte, a hajsza tegnap is folytató­dott, a helyi lakosság megnyugta­tása érdekében. Török Gábor, a nemzetí park vadaival foglalkozó szakember a Dunántúli Naplónak elmondta, a sok eső miatt nem lehetett egyér­telműen megállapítani, milyen ál­lat lábnyomát őrzi a sár. Ötven százalék az esély arra, hogy nem egy nagyobb testű kutyáról, ha­nem valamilyen vadmacskáról van szó. Ha a kislány állítása be­igazolódik, akkor felmerül a kér­dés: honnan került Bükkösdre egy tigris. - Akár Horvátországból is érkezhetett, de nagyobb az esély arra, hogy olyan helyről szö­kött meg, ahol nem jelentették a hatóságoknak a veszélyes állat tartását - mondja Török Gábor. A Duna-Dráva Nemzeti Park a hír hallatán értesítette a vadász- társaságokat, hiszen ha az állatra utaló nyomokkal - zsákmány, ál­latszőr - találkoznának, azzal megkönnyítenék a kutatást. A család nem nyugodt. Szerin­tük a térség lakosságát értesíteni kellett volna a történtekről. A kör­nyéken tisztás húzódik, amely közkedvelt kirándulóhely, és so­kan járnak gombászni a szom­szédos erdőbe. ■ VEGYI BALESET AZ MO-N. Ismét hatalmas közlekedési dugó keletkezett az MO-s autóúton egy vegyi baleset miatt: egy ammóniaszármazékot szállító kamion belerohant az előtte haladó teherautóba, és meglökött még egy teherautót. A forgalom órákra megbénult. Az árokba borult konténeres kocsi veze- tője könnyebben sérült.____________________________________________________________________________fotó: europress Bűnös matricázás Budapest A rendőrség álláspontja szerint bűncselekményt követnek el azok az autósok, akik járművük rendszámára a magyar zászló he­lyére a boltokban vásárolható európai uniós matricát ragaszta­nak. A jogszabályok értelmében a rendszámtábla bármüyen, a gyá­ritól eltérő átalakítása - beleértve az uniós matrica felragasztását is- bűncselekménynek számít. A közutakon az utóbbi időben egyre gyakrabban tapasztalták a rendőrök, hogy a május elsejét megelőzően kiadott, régi - még nem uniós jelzéssel ellátott- rendszámtáblákon a nemzeti színeket uniós matricával ra­Leszámolás kínai módra gasztják le. Ezt a kék mezőben sárga csillagokat ábrázoló önta­padós, fényvisszaverő matricát bárhová felragaszthatnák az autósok, de a rendszámra, mint hivatalos jelzésre nem. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság szerint az egyedi azono­sító jel meghamisításának bűn­tettét követik el azok, akik matri­cát ragasztanak a nemzeti színek helyébe. Ilyenkor a közúti ellen­őrzés során a rendőröknek jogá­ban áll elvenni az autós forgalmi engedélyét, illetve a helyszínen bevonhatja az átragasztott rend­számtáblát is. Az ilyen bűncse­lekmény elkövetőjét három évig terjedő szabadságvesztéssel is súithatia a bíróság. europress Budapest A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság munkatársai sajtótájékozta­tón számoltak be a kí­nai gyilkosság fejlemé­nyéről. A legnagyobb budapesti kínai piaccal szemben lévő internet­bárban, amelyet több­nyire kínaiak látogat­nak, szóváltást, majd veszekedést követően egy kínai férfi nagymé­retű pisztollyal agyonlőtte vita­társát, majd az utcán egy másik kínait is agyonlőtt. A rendőrök alapos munkát vé­geztek. Eddig a gyakorlat azt mu­tatta, ha bármilyen ügyben a kí­naiakat tanúként ki akarták hall­gatni, nem jelentkeztek, vagy azt mondták, nem láttak semmit. A nyomozók legnagyobb meglepe­tésére itt, a bárban hasznos ada­tokkal szolgáltak a jelenlévők. Megállapították a tettes becene­vét, majd a teljes nevét is. A tanúvallomások alapján hi­telt érdemlően gyanú­sítható Qui Shuasghua 29 éves kínai állampol­gárságú budapesti lakos (képünkön), aki tíz éve él Magyarországon, és kereskedéssel foglalko­zik. A nyomozás jelen­legi szakaszában meg­állapítható, hogy nem bandák közötti leszámolásról van szó, a feltehető ok magánéleti konfliktus volt. A rendőrség or­szágos elfogatóparancsot adott ki a tettes ellen, egyúttal felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy a gyanúsított fegyverrel rendelke­zik, azt használhatja, elfogását ne kíséreljék meg, hanem bízzák az illetékes hatóság munkatársaira. KOÓS TAMÁS Drogdílerek lakat alatt Budapest A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság kábítószer-bűnözés elleni osztályára bejelentés érkezett arról, hogy T. Zsolt 35 éves, budapesti lakos kábí­tószert - amfetamint, mari­huánát, kokaint - árusít, és rendszeresen ellátja droggal a budapesti szórakozóhelye­ket is. A nyomozók alaposan ellenőriz­ték a hozzájuk eljuttatott infor­mációt, megfigyeléseik igazolták azokat. Ezért a múlt hét péntekre akciót szerveztek T. Zsolt ellen­őrzésére. Ennek során több olyan találkozót, ahol üzletkötés után a vevőket elfogták. Még az­nap este őrizetbe vették T. Zsol­tot és barátnőjét, F. Johanna 20 éves budapesti lakost, aki segített neki a terjesztésben. A nyomozók az eljárás során eljutottak T. Zsolt „felsőbb” kap­csolataihoz, T. Endréhez és élet­társához, P. Csillához is, akik­től rendszeresen vásárolta a to­vábbadni kívánt kábítószereket. T. Endre személygépkocsijából és csepeli lakásából összesen 700 gramm amfetamin por, 700 db ecstasy tabletta, 50 gramm mari­huana és 20 gramm kokain ke­rült elő. A ház pincéjében kábító­szerek keverésére, hígítására, pakettolására szolgáló eszközök és anyagok kerültek elő. Emellett több, más névre kiállított szemé­lyi igazolványt, vezetői engedélyt és egyéb okiratot is lefoglaltak nála a BRFK munkatársai. Mindkettejük előzetes letar­tóztatását indítványozta a rend­őrség, a többi gyanúsított sza­badlábon védekezhet az eljárás során. EUROPRESS A börtön árnyéka Brüsszel Életfogytiglani szabadságvesz­tést kért az ügyész Morc Datroux-ra, Belgium leghírhed- tebb pedofil bűnözőjére. Michel Bourlet ügyész vádbeszédében emlékeztetett arra, hogy a vád­lott elismerte bűnösségét több kiskorú lány meggyilkolásában, elrablásában és megerőszakolá­sában. Az esküdtszék már múlt csütörtökön döntést hozott: a hónapok óta tartó tárgyalások után minden vádpontban bű­nösnek találta Marc Dutroux-t. A nyolc nőből és négy férfiból álló esküdtszék úgy találta, hogy a 47 éves Dutroux bűnös hat kiskorú és serdülő lány el­rablásában, fogva tartásában és megerőszakolásában. Ugyan­csak bűnös a hat lány közül An és Eefje meggyilkolásában, és felelősséget visel két másik, Julié és Melissa keserves éh­haláláért iS. MTI Aláírás: maffia Róma Elrabolták Franco Valdata olasz nagyvállalkozó feleségét az olaszországi Voghera város közelében. A 74 éves Anna Valdatát vasárnap délután rabolta el négy ismeretlen. Szemtanúk szerint az idős asszony hazafelé tartott Silvano Pietra-i otthonába, amikor a támadók gépkocsi­jukba kényszerítették őt, és elmenekültek. Az emberrab­lók 1,25 millió eurós váltság­díjat követelnek foglyukért. Az üzenet rossz olaszsággal íródott, és aláíróként az „orosz maffia” név szerepelt. A 76 esztendős Franco Valdata a helyi téglagyár alapítója, ko­rábban egy lombardiai ipari szövetség vezetője és a vogherai futballklub elnöke is volt. A nyomozásba bekap­csolódtak a maffiaellenes egy- ségek is. _______________________MTi

Next

/
Oldalképek
Tartalom