Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-22 / 144. szám

.8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. Június 22., kedd Kevés a fizetés, sok a feladat VKMRXA Az unió legtöbb tagállamában jobban figyeln Budapest Ha a fizetéseket nem is lehet egyik napról a másikra fel­emelni, sok minden mással ja­vítható az üzleti sikeresség vagy a munkahelyi hangulat A Hewitt Inside segítségével egy munkahelyi swotanalízist végeztünk, amelyből kiderül, milyen gyengeségei és erőssé­gei vannak a hazai cégeknek az EU „régi” és új tagállamai­hoz képest. A magyarországi vállalatoknál a fizetés egyáltalán nincs arányban az elvégzett munkával,« felvállalt felelősséggel, a felső vezetés pedig nem figyel a munkavállalók érde­keire, éppen ezért a legtöbb hazai cég képtelen legjobb emberei megtartására. Mindez az átlagos magyar vállalat „bűnei” közé tar­tozik - derül ki a Hewitt Inside Legjobb munkahely című fel­mérésének háttéranyagából. Az Az új EU-tagok közös gyengeségei (a problémát jelzők aránya, százalék) a pénzügyi siker nem jetemk meg a dolgozók elismerésében a javadalmazás nem áll arányban a teljesítménnyel erkölcsileg nem ismerik el az elvégzett munkát nagy változtatásoknál nem kérik a munkatársak véleményét zések, dicséretek hiánya, hiszen ez hosszú távon demoralizálhatja a leglelkesebb munkavállalót is. A nyugati országokban az emberek jobban ki tudják használni képes­Igozókra, mint Magyarországon ségeiket a napi munkájuk során, mint Magyarországon, vagy a többi új EU-tagállamban. A ma­gyar munkavállalók túlképzett­nek tartják magukat, úgy érzik, végzettségükhöz képest alacso­nyabb szintű munkát végeznek. A jó felső vezető vagy felső ve­zetői csapat nem árt, ha tudja, mitől érzik magukat jobban vagy rosszabbul munkatársai a munkahelyükön. Míg a régi uniós dolgozók tisztában van­nak munkáltatójuk céljaival, ad­dig az újonnan érkezettek alig is­merik ezeket, Magyarországon pedig még az új EU-tagállam- okhoz képest is elmaradás van a munkahelyi kommunikáció te­rén. Információ hiányában ne­héz elvárni, hogy a dolgozók a stratégiai célok tudatában és ér­dekében végezzék napi munká­jukat. Mindez pedig azzal fenye­get, hogy nem tudnak hatéko­nyan, egymást erősítve dolgozni. KOCZÓ ILDIKÓ Váltson Csevegő vagy Sokatmondó díjcsomagra, hiszen a Csengető kedvezménnyel most Matáv irányból fogadott hívásaira* percenként bruttó 1 Ft-ot kap. * Matáv-hálózaton belül, a helyi, helyközi /., helyközi II. és belföldi távolsági irányból fogadott hívások esetén percenként bruttó 1 Ft kedvezményt kap valamennyi Csevegő és Sokatmondó díjcsomaggal rendelkező ügyfelünk. www.matav.hu A kedvezmény maximum havi 400 perc erejéig érvényes. Sőt, ha a Csengető kedvezmény érvényességi ideje alatt rendeli meg Hangposta szolgáltatásunkat, egy évig ingyen használhatja! A megrendelés és a szerződéses feltételek vonatkozásában hívja azl212-t vagy térjen be az Önhöz legközelebbi Matáv Pontba. Az akció időtartama: 2004. július 1. - augusztus 31. (tip matáv Percenként 1 Ft-ot er a fogadott hívás! TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft Eu/Dollár * * t t * 11101,93 246,7465 255,11 210.90 1,209-0.01%-0.1030% 0,14% 1,15%-0,40% FTSE-100 (London) 4497,80 pont '(-0,18) * Xetra DAX (Frankfurt) 3989,31 pont (0,25) CAC-40 (Párizs) 3740,28 pont (-0,02) Arany (1 uncia) 394.90 USD (-0,20) Brent (1 hordó) 35,68 USD (-0,04) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum _úi ____ előző T AKARMÁNYKUKORICA 2004. július 34100 45 500 35 200 35 200 2004. november 26100 32 020 26 710 26710 2004. december 26 500 32 000 27 000 27150 2005. március 27400 32 930 28 450 28450 2005. május 30850 43000 29 600 29 600 TAKARMANYBUZA 2004. augusztus 22 200 32 200 22 700 22 700 2004. szeptember 22 200 32430 22 500 22 500 2004. december 23400 30000 23 500 23500 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 22 000 29 600 22 000 22 000 2004. szeptember 23200 27 500 22400 22400 OLAJNAPRAFORGO 2004. október 48 000 62 800 54 210 54 200 2004. november 54 000 57 500 55700 55 700 Forrás: Budapesti Árutőzsde ERŐSEBB FOGYASZTÓVÉDELEM A PSZÁF-nak a jövőben erősítenie kell a fogyasztóvédelmi területet - véli Marsi Erika, az intézmény új főigazgatója. Vé­leménye szerint a felügyelet a Baumag ügyében jogilag helyesen járt el, ám nem biztos, hogy mindent megtett a fi­gyelemfelkeltés érdekében. A főigazgató úgy látja: nem megfelelő a bankok devi­zahitelekkel kapcsolatos tájékoztatási gyakorlata. VÁLLALATOK ÉS PIACOK Gazdaság ÉS TÁRSADALOM KIEGÉSZÍTŐ TERVEK A SZTRÁDÁKHOZ Közel egymilliárd forintba kerül néhány autópálya korábbi ter­veinek szükségessé vált kiegé­szítése - tudta meg lapunk a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.- nél. Az áttervezéseket az idén ja­nuár 1-jén hatályba lépett sztrá­datörvény, valamint a pályaszer­kezeteket érintő, néhány héttel később megjelent műszaki elő­írások indokolják. A sztrádatör­vény értelmében előírhatók a másodlagos nyersanyagok - el­sősorban pernye, kohászati sa­lak, bányameddők, építési és bontási hulladékok - felhaszná­lása az előzetes szakértői vizs­gálatok figyelembevételével, to­vábbá a hasznosításban érintet­tek gazdasági együttműködése esetén. MARADT AZ ALAPKAMAT Nem változtatott az irányadó ka­maton a monetáris tanács, így az 11,50 százalékon maradt. A döntéshez fűzött indoklásból ki­tűnik, hogy az óvatos jegybanki politika modellértékű lesz az el­következő időkben. Az MNB a külső és belső egyensúlyi hiá­nyosságok, illetve az infláció ve­szélyeire figyelmeztetett. A SZÁLLODAIPARBAN IS UTAZIK A MASPED RT. Az alaptevékenységnek számító szállítmányozás mellett a Mas- ped Rt. egyre nagyobb szerepet szán az idegenforgalmi ingatlan- fejlesztésnek. Érdekeltségei ré­vén a főváros mellett, a Balaton mindkét oldalán jelentős beru­házásokba kezdett. írásban is verhetetlen Budapest A Happy SMS 20 szolgáltatással még vonzóbbá teszi vadonatúj, június 1-jén bevezetett tarifacso­magját a Pannon GSM. A hívás­iránytól függetlenül egységes percdíjat kínáló Pannon Happy eleve kedvező üzenetküldési díjai az SMS 20 csomag megrendelé­sével még tovább csökkenthetők. A Pannon GSM azon ügyfelei számára dolgozta ki és vezette be június 1-jén a Pannon Happy kártyás tarifacsomagot, akik el­sősorban nem munka- vagy szó­rakoztató eszközként, hanem munkaidőn kívüli beszélgetésre kívánják használni mobiltelefon­jukat. Ezért aztán csúcsidőn kí­vül a hívások percdíja csupán bruttó 19 forint, és ugyaneny- nyiért lehet a Pannon Happy-ről bármely belföldi hálózatba SMS-t is küldeni. Június 15-től azonban még kedvezőbb áron küldhetik el szöveges üzeneteiket a Pannon GSM előfizetői, ha megrendelik a Happy SMS 20 szolgáltatást. A Happy SMS 20 szolgáltatás egy havonta egy alkalommal, bruttó 290 forintért igénybe ve­hető SMS-csomag, amely össze­gért összesen 20 üzenetet küld­hetnek el az ügyfelek a belföldi mobil- és vezetékes hálózatokba. Más megközelítésben a Happy SMS 20 szolgáltatással rendelke­ző ügyfelek havonta 20 db SMS-t bruttó 14,50 forintért küldhet­nek, így üzenetküldési díjaik 24 százalékkal csökkenthetők, a Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu elemzésben 13 ország 196 vállala­tának dolgozói véleményét dol­gozták fel. Komoly veszélyek forrása lehet a rossz fizetés, illetve a visszajel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom