Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-22 / 144. szám

HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL 2004. Június 22., kedd Hét nap a kábítószer ellen Megkezdődött az idei kábítószer-ellenes hét Június 26-át 1987-ben nyilvánítot­ták hivatalosan is kábítószer-ellenes vi­lágnappá, az ENSZ ekkor döntött a kábí­tószer-probléma nemzetközi megoldá­sának lehetőségeiről Budapest Magyarországon az idei programok két fő vonulata a társadalmi tudatosság erősíté­se és a szülők, pedagógusok informálása. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminiszté­rium 2004-es drogstratégiájában kiemelt szerep jut a családoknak. A minisztérium által kiadott Szülői Ka­lauz elsősorban a megelőzésről szól - pél­dául tartalmazza a segítő szervezetek el­érhetőségeit -, a Budapesti Füveskönyv nevű kiadvány pedig a fiataloknak kínál alternatívát a szabadidő szermentes eltöl­tésére. Az információk a tárca honlapjáról is letölthetők. Az érdeklődők több szakmai fórumon is részt vehetnek a héten, ezeket a tárca a kábítószer-egyeztető fórumokkal együtt­működve szervezi. A szakemberek által irányított beszélgetéseken szó esik töb­bek között a helyi közösségek szerepéről, és a gyógyult fiatalok reszocializációjáról, azaz arról, hogyan illeszkedhetnek vissza a mindennapi életbe. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma azzal járul hozzá a szabadidő el­töltéséhez, hogy szombat éjszaka A Mú­zeumok Éjszakája című program kereté­ben 29 múzeumba látogathatunk el, a vájtfülűek pedig részt vehetnek több könnyű- és komolyzenei koncerten is. A programsorozatban a rendőrség is részt vesz, a világnapon a budapesti Teve utcai székház előtt tart az ORFK sport- és ügyességi versenyeket a fiataloknak, a szülők és pedagógusok pedig a program­ban részt vevő szakembereknek tehetik fel kérdéseiket. A programsorozatban részt vesznek civil szervezetek is, például az Önkontroll Egyesület, amelynek tagjai elsősorban a kábítószer közelébe került fiatalok szülei közül kerülnek ki. Az egyesület Budapes­ten, a Rákóczi hajón várja az érdeklődő­ket szombat este. STEINER KATA KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS MIATT KEZELT 15-19 ÉVES FIATALOK SZÁMA 1995-2002 1995 1999 1997 1999 1999 2990 2001 2002 KESZELY SÁNDOR, a Ma­gyarországi Szülők Orszá­gos Egyesületének ügyvivője: - A programmal egyetértek, de nem tartom megfelelőnek az ifjúsági tárca módszereit. A szülőket „felülről”, megkérde­zésük nélkül nem lehet be­vonni ebbe a folyamatba, márpedig velünk eddig senki nem egyeztetett a kérdésről. Rossznak tartom azt a gya­korlatot, amely „beviszi” a drogot az iskolába azzal, hogy ott világosítják fel a diá­kokat a kábítószer-használat veszélyeiről. FUNK SÁNDOR, a Fővárosi Nyíró Gyula Kórház addiktológiai osztályvezető főorvo­sa: - Jónak tartom ezeket a fórumokat, kezdeményezéseket. Fontos a szülő meg­szólítása, mert a meg­előzés és gyakran a rehabilitáció a család­ban dől el. Fontos, hogy a szülő tudjon kommunikálni a gyer­mekkel, mert így lehet megakadályozni a kábítószer-probléma elhatalmasodását. Sokat számít a jó kommunikációs kapcso­lat, hogy a szülő és a gyermek tudjon „tár­gyalni". CSENDES LÁSZLÓ, az ORFK bűn- megelőzési osztályveze­tője: - Bár a rendőrség a legmarkánsabban a felde­rítésben jelenik meg a ká­bítószer-probléma kap­csán, fontos a megelőzés is. Hetedik éve veszünk részt a kábítószer-ellenes világnap programjaiban, fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minél többet tudjanak a drogokról, és tudatos döntéssel utasítsák azt vissza. A megelőző munkának is beérik a gyümölcse: az utóbbi években csökken az ismertté vált kábítószeres bűncselekmények, és a túlada­golásban elhunyt fiatalok száma is. Környezetvédő jutalom Budapest Az ÖKO-Pannon Kht. kétnapos osztálykirándulással jutalmazta azokat az általános iskolákat, amelyek a kht. országos szelektív hulladékgyűjtési oktatóprogram­jában eredményesen vettek részt. A programban hat város (Debre­cen, Győr, Pécs, Sátoraljaújhely, Siófok, Tatabánya) 72 intézmé­nye vett részt; 30-30 tanuló Buda­pestre, Zánkára utazhatott. A diá­kok megismerhették a hulladék- hasznosítás útját; látogatást tehet­tek műanyag és alumínium cso­magolási hulladék újrahasznosí­tási üzemeiben. europrku Jéghideg és eper Budapest Az ország minden részéről jelentkeztek az Év Fagylaltja című versenyre. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete rendezvényének célja, hogy bebizonyítsák: a magyar cukrászok kiváló mi­nőségű termékeket készíte­nek - közölték a szervezők. A versenyzők idén eperj ég­krémekkel mérték össze tudásu­kat, és szabadon választott kate­góriában is indulhattak. A cuk­rászműveket a zsűri az ízek és a kreativitás szempontjából pon­tozta. A legjobbnak ítélt recept aranyéremben részesült: ezúttal Debreczeni Kis Sándor szentend­rei cukrászé lett a dicsőség, bole­ró nevű fagyijával, amely mézes- kekszes keveréket és csokoládé­darabokat tartalmazott. A prog­ramot a rendezők Ki tud a leg­több fagylaltgombócot megenni? című fagylaltevő versennyel egé­szítették ki (Képünkön Dévényi Tibor kóstolja a fagyit). A feljegyzések szerint a kí­naiak már 5 ezer évvel ezelőtt is­merték a fagylalt korai változatát. Mézzel édesített sűrű gyümölcs­levet hűtöttek le hóval és jéggel. Közvetlenül az italba keverték a természetes hűtőanyagot. Hip- pokratész, a híres ókori görög or­vos gyógyszerként ajánlotta az ízletes nyalánkságot, amelyet a vérkeringés zavarainak meg­szüntetésére ajánlott. Nagy Sán­dorral kapcsolatban pedig is­mert: magának és katonatísztjei- nek csaták előtt hóból, gyü­mölcsléből és bor keverékéből ál­ló frissítőt szolgált fel élénkítő­szerként. Először 1782 nyarán a párizsi Procope kávéházban áru­sítottak fagylaltot. europress Előrelépés lakásmaffia ügyben Kis pártok nagy dologról a Parlamentben. Kuncze Gábor, az SZDSZ, és Dávid Ibolya, az MDF elnöke fotói europress/kerék áones Több fontos törvényt és határozatot fogadott el a parlament tavaszi utolsó ülésnapján. A honatyák többek között meg­szavazták az európai parlamenti képviselők jogállását ren­dező törvényt, és a lakásmaffia visszaszorítását célzó hatá­rozatot is. Budapest Devánszkiné Molnár Katalin, a lakásmaffia ügyekkel foglalkozó parlamenti albizottság elnöke az Europress- nek azt mondta: a hatá­rozat a kormány szá­mára irányoz elő konk­rét feladatokat a lakás­maffia-tevékenység visszaszorítására és megakadályozására, többek között ennek jogszabályi és anyagi hátterének megteremtését célozva. Ma Magyarországon körülbe­lül négyezer ember tekinthető la­kásmaffia-tevékenység áldozatá­nak. Az elképzelésekben az is szerepel, hogy azok, akik lakásu­kat, vagyonukat elvesztették, se­gítséget kapnak az újrakezdéshez az államtól - mondta a szocialista képviselő. Az országgyűlés szintén elfo­gadta az Európai Parlament ma­gyar tagjainak jogállásá­ról szóló törvényt. Ezt többek között rendezi a képviselők megbízatásá­nak idejét, összeférhe­tetlenségüket, és havi tiszteletdíjuk összegét is, amely a mindenkori főtisztviselői alapillet­mény két és félszerese. Ez az összeg jelenleg 1 millió 72 ezer 500 forint. A plenáris ülésen két ellenzéki képviselő is interpellálta Bársony András külügyminisztériumi poli­tikai államtitkárt a pálinka név használatával kapcsolatban, ame­lyet Font Sándor MDF-es képvi­selő szerint a kormány átengedett Őszi alkotmánybírák B Legkorábban ősszel választ­ja meg az Al­kotmánybíró­ság két hiány­zó tagját a par­lament - tájé­Katalin, az Or­szággyűlés el­nöke a négypárti egyeztetés után. A házelnök bejelentette: ősszel konkrét tárgyalásokat kezdemé­nyez a tavasz folyamán felvetődött közjogi javaslatokról, legfőképpen a mind a négy párt által támoga­tott kisebb parlament ötletéről. Az ellenzéki pártok jelezték, részt vesznek az egyeztetéseken. Romániának. Font szerint ezzel kárba veszett a magyar szeszipar és az előző kormány négyéves munkája. Bársony András közöl­te, Románia a kérdésről nem Ma­gyarországgal egyeztetett, hanem az Európai Bizottsággal, berakta Hírek Lemondott Lemondott a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politi­kai államtitkára. Kiss Zoltán nem tudta kellőképpen érvé­nyesíteni az agrár-környezetvé­delemmel és tájgazdálkodással kapcsolatos elképzeléseit, mti Végeredmény Véglegessé vált az európai par­lamenti választás eredménye, miután a Legfelsőbb Bíróság hétfőn elutasította a jogi ered­ményt kifogásoló utolsó bead­ványt is - közölte Madarász Gabriella, az LB közigazgatási kollégiumának szóvivője, mti Tiltakozó gyártók Miután a köztársasági elnök hétfőn aláírta a gyógyszerárak befagyasztását lehetővé tevő ár­törvényt az Innovatív Gyógy­szergyártók Egyesülete, a Gene­rikus Gyógyszergyártók és For­galmazók Érdekvédelmi Egye­sülete, valamint a Védőoltás­gyártók és Forgalmazók Egye­sülete az Alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért, mti Vetélkedő Lezárult a katolikus egyház ve­télkedője, amelyet az általános és középiskolásoknak hirdettek meg; január óta hetente öt kér­désre kellett válaszolni a hitélet- telről, humántudományról. A díjak között szerepelt: számí­tógép, digitális fényképezőgép és kerékpár, europress Parlagfű Magyarországon a parlagfűvel fertőzött terület nagysága 2-3 millió hektár - mondta Eke Ist­ván, az FVM növény- és talajvé­delmi főosztályvezetője, mti Továbbképzés Vajdasági polgármesterek, al­polgármesterek és önkormány­zati képviselők számára indít továbbképzést az Űj Kézfogás Közalapítvány. A támogatás ér­téke 30 millió forint, amelyet a munkaügyi tárca biztosít, mti Elismerés A japán Denso cégcsoport ma­gyarországi társasága nyerte el az idén az Európai Környezet- védelmi Díj vállalatirányítási ka­tegóriáját - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A gépkocsi­részegységeket gyártó társaság visszaforgatja a termelésbe a keletkező hulladékokat, mti Szennyvíztisztítás Kilenc hazai és külföldi pályázó nyújtott be pályázatot a szegedi biológiai szennyvíztisztító ter­vezésére. A biológiai szennyvíz- tisztító megépítése része egy 23 milliárd forintos európai uniós támogatású beruházásnak, mti Modernizáció Megállapodást kötött a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Ma­gyar Innovációs Szövetség. Az együttműködés célja a gazdaság modernizációja, a növekedés fel­tételeinek biztosítása, mti Elsőként Magyarországon a most csatla­kozott országok között elsőként épült ki az intézményrendszer az uniós támogatások fogadásá­ra - közölte Baráth Etele, a Nem­zeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár, mti Rekord Négy nap alatt több mint 330 ezren ünnepelték a mozit mo­zizással országszerte, ez a ta­valy ilyenkor jegyzett országos átlag nézőszám 2,5-3-szorosa - derül ki a Moziünnep jelenté­séből. A szervezők eredetileg 200 ezer látogatót irányoztak elő a moziüzemeltetőkkel egyeztetve, mondván, már ek­kor sikeresnek nyilvánítanák az első magyarországi Moziünnepet, europress ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom