Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-08 / 132. szám

12. OLDAL H A T V A N O N TÚL 2004. Június 8., kedd ■ KOPJAFA. Pándi István szolnoki fafaragó - akinek a munkái a gö­rög katolikus templom előtt, a Határőrség központjában és sok más helyen láthatók - a napokban egy szép kopjafát fejezett be. Jubiláló klub Fennállásának huszadik jubileu­mát ünnepelte május végén a jászladányi nyugdíjasklub. A ne­vezetes eseményen részt vettek a szomszédos községek nyugdí­jasklubjainak képviselői, De- mény Istvánná, a megyei nyug­díjasok kulturális és érdekvédel­mi egyesületének elnöke, Mol­nár Ferencné, az Életet az Évek­nek Országos Nyugdíjas Egyesü­let megyei vezetője, Makai Ist­ván alpolgármester és sokan má­sok. Danajka József megnyitó sza­vaiban megemlékezett azokról a klubtagokról, akik már nin­csenek az élők sorában. Emlé­küket a temető halottasházán lévő koszorú is őrzi, melynek szalagjára felírják az elhunyt klubtagok nevét. Sajnos már öt­vennyolc név sorakozik ezen a szalagon. Bágyi Mihályné klubvezető szólt klubjuk életéről, majd fi­nom estebéd és vidám műsor következett. A nótaénekesek - Márkus Ica, Szabó Marika, Tóth Andrásáé és Kocsis Lajos - fer­geteges hangulatot teremtettek. Hozzájárultak ehhez a „Te meg Én” nyugdíjasklub táncosai is. így aztán az időről és a bajokról megfeledkezve, felszabadultan múlatták az időt az ünnepség résztvevői. Barangolás Szolnokon Gyülekező a sétahajónál Hagyomány már a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kul­turális és Érdekvédelmi Egyesüle­ténél, hogy a megye települései­nek nevezetességeivel ismertetik meg a nyugdíjasklubok vezetőit. A barangolásnak nevezett ren­dezvényre legutóbb május köze­pén került sor. A program során a városháza dísztermében Berta Ist­ván alpolgármester tájékoztatóját hallgatták meg a klubvezetők, majd a Jubileum téren (Demény Istvánná idegenvezetői tehetségé­nek köszönhetően) ismerkedtek a város küzdelmes múltjával. Azt követően ellátogattak a MÁV-állo- más forgalomirányító központjá­ba. Az autóbuszos utazás során szétnéztek a Tiszaligetben, a mű­vésztelepen, a Víz- és Csatorna­művek Koncessziós Rt. vízki­emelő és szennyvíztisztító tele­pén. A színházban nagy érdeklő­déssel hallgatták a művészeti tit­kár tájékoztatóját. Hangot adtak a nyugdíjasok fokozott érdeklő­désének a színház iránt. A han­gulat a tetőfokára hágott, amikor sétahajózásra indultak. Ezzel zá­rult a napi program. DÉNES PÁL Dunántúli kirándulás A Belvárosi Nyugdíjasklub tagjai Pannonhalmán A szolnoki Belvárosi Nyugdíjas­klub tagjai már több ízben ismer­kedtek Európa különböző orszá­gainak látnivalóival, de a külföldi utak mellett elengedhetetlennek tartják hazánk nevezetességeinek felkeresését is. Ezért a közelmúlt­ban kirándulást szerveztek a Du­nántúlra. Győrig vonattal utaztak, onnan pedig autóbusszal Pan­nonhalmára. Mély benyomást tett rájuk az 1224-ben alapított temp­lom, a várszerű apátság, melynek épületegyüttesében található egy­házi múzeum, ritka könyvritkasá­gokat őrző könyvtár, képtár, régi­ségtár és numizmatikai gyűjte­mény. Pannonhalmáról Petőházára vezetett a klubtagok útja. Az ot­tani nyugdíjasok szíves szóval és finom vacsorával várták őket. Énekkaruk műsorral köszöntötte a szolnokiakat, akikhez szíves útikalauzként szegődött a Máltai Szeretetszolgálat nyugdíjasott­honának főnővére. A kirándulás második napja Sopron, Fertőrákos és Nagycenk felkeresésével telt el. Nagycen- ken a Széchenyi-kastély mellett megtekintették a mauzóleumot is. A harmadik napot Győrben töltötték. A városnézés során fel­keresték a XII. századi püspöki székesegyházat, a Kovács Margit Múzeumot, a Szent László-her- mát. A sírjánál adóztak a mártír­halált halt Apor püspök emléké­nek. Felejthetetlen élményekkel tértek haza. Megújul a Gondoskodás Háza Tekintélyes épület magasodik Szolnokon, a Holt-Tisza partján. A tetejét cserepezik, he­lyiségeiben pedig vezetéket húzó, falakat va­koló munkások tucatja szorgoskodik. Az emeletes épületben nyolcvanhat szoba száz idős embernek nyújt majd otthont. Lesz olyan szoba, amelyben csak egy személy la­kik, s lesz olyan, amelyben kettő. Eszerint válto­zik a szobák mérete is. Kétféle típust alakítanak ki. A kisebb szoba huszonkét négyzetméteres. Négy négyzetméteres vizesblokk, lényegében ugyanilyen nagyságú előszoba és erkély tartozik hozzá. A másik típusba tartozó szobák huszon­nyolc négyzetméteresek, s hozzájuk is az előbb felsoroltak tartoznak. Minden szinten teakonyha, internetezési lehetőség és könyvtár lesz. Az idő­sek közlekedését lift segíti. Az épület központi ré­szén, a kupola alatt szökőkút csobog majd. A szo­bákat számítógép által vezérelt riasztórendszer­rel szerelik fel. Ugyanilyen épületszárny váltja majd fel a most még ott lévő barakkszerű épületeket. A Gondos­kodás Háza mostani és jövendőbeli lakói tehát korszerű körülmények közé kerülhetnek. A beruházás következő lépcsőjében új kony­ha, a lakók számára egy kis bolt, presszó, kápol­na, fodrászüzlet is épül. Bár a tágas park végé­ben ott a Holt-Tisza, egy aprócska tavat is létesí­tenek a virágágyak között. Családi összejövete­lekre gondolva kialakítanak egy húsz-huszonöt ember befogadására alkalmas helyiséget is. Úgy tűnik tehát, hogy az idős emberek igénye­ihez sokoldalúan alkalmazkodva újul meg a Gondoskodás Háza. Az is erre utal, amit Kállai György, az otthon vezetője örömmel újságolt, hogy a gondozottak kirándulásához vettek egy légkondicionált kisbuszt. Azt hiszem, a megyében párját ritkító Gon­doskodás Házában minden magányos, idős em­ber szívesen töltené napjait. Sokak számára azonban gondot jelent a „belépő”. Függetlenül attól, hogy hányán laknak bennük, a kisebb mé­retű szobák ára 3,5 millió forint, a nagyobb mé­retűké pedig 4 millió forint. Kissé borsosnak tű­nik, de ha meggondoljuk, hogy az egész beru­házás bekerülési költsége egymilliárd-három- százmillió forintot emészt fel, akkor már érthe­tőbb. Az oldalt írta: Simon Béla - Fotó: Mészáros János Csak kétszer negyven Annak idején, amikor Virág Iván átvette a Néplap főkönyve­lői posztját, rövid idő alatt tapasztaltuk, hogy ha pénzügyek­ről van szó, akkor nevével ellentétben nein könnyen csokor­ba köthető virág, hanem inkább szúrós kaktusz. Közvetlen­sége, könnyen barátkozó lénye mégis népszerűvé tette a munkatársak között. így aztán a lehetetlent is megkí­sérlők bátorságával előlegért hiá­ba kopogtató kollégáim sem csap­ták rá az ajtót. Arcukról inkább az tükröződött, hogy „előre tudtam”. Legalább ezzel a szegényes érve­léssel várhatták a túlságosan las­san közeledő fizetésnapot. Iván nem csak azt tudta, hogy mit és hogyan kell tenni. Azzal is tisztában volt, hogy milyen kö­rülmények között és miért kell munkálkodnia. Természetesen a rentabilitásért kellett dolgoznia, ami mai szemmel igen kemény dió volt. A központ, a Hírlapkiadó Válla­lat ugyanis megszabta, hogy hir­detést maximum a lap felületé­nek négy százalékán (!) lehet kö­zölni, pedig - a mai újságok pél­dája bizonyítja - az hozza a pénzt. A talpon maradásért egye­düli megoldásként maradt a pél­dányszám növelése. A Néplap­hoz történt belépésekor a lap pél­dányszáma mindössze húszezer körül alakult. Emelése érdekében a lapot kézbesítő postásokkal megbe­szélések, az olvasókkal pedig megyeszerte rendszeres ankétok sora következett. Az eredmény: néhány év alatt a példányszám hetvenötezerre emelkedett. S eb­ben jelentős része volt Virág Ivánnak. A Néplapnál gyakorlatilag egy évtizedet töltött főkönyvelői be­osztásban, majd 1967-ben a Nép­lap kiadójának igazgatójává ne­vezték ki. Ezt a tisztet töltötte be 1985-ben történt nyugdíjazásáig. Életében derűt az emlékek, a rendezett családi élet, a bátyjától pályája kezdetén kapott segítség felidézése, meg a két unokája je­lent. Sikeres életpályát futott be - gondolhatnánk -, pedig nagy törés az ő életútját sem kerülte. Jogász akart lenni. El is végezte tanulmányait a Pécsi Jogtudományi Egyetemen, de a háború és az azt követő idő­szak zivatarai miatt doktorálni már nem tudott. Amikor már rendeződött a sorsa, akkor meg azért nem szerezhette meg a doktori címet, mert tanulmányai befejezését követően eltelt tíz év. így aztán a családi hagyomá­nyokat követve (apja pénzügyi szakember volt) mérlegképes könyvelői minősítést szerzett. Ilyen pályán dolgozott Egerben, a Borászati Tröszt helyi fiókjá­nál, majd a tröszt megszűnése után a szolnoki Mezőkernél. On­nan került a Néplaphoz. Most, május elsején töltötte be a nyolcvanadik évét. Feleségével, Rózsikéval élné a nyugdíjasok békés életét, ha a korral járó ilyen meg olyan bajok nem gyötörnék. Hiába, nyolcvan év nagy idő - de ha már pénzügyi szakemberrel, a számok avatott mesterével van dolgunk, felfoghatjuk ezt más­ként is. Mondhatjuk, hogy nyolc­van egyenlő kétszer negyvennel. S ha az ember lelkileg kétszere­sen is negyvenévesnek érzi ma­gát, akkor hamarabb távoznak a bajok. k Viráq Iván

Next

/
Oldalképek
Tartalom