Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-06 / 105. szám
2004. Május 6., csütörtök AHOL 7. OLDAL ELUN K LÁTVÁNYOS SZEZONNYITÓ. A város látványos programokkal igyekszik emlékezetessé tenni május 29-én idegenforgalmi szezonnyitóját. Ehhez feltétlenül hozzájárulhat az is, hogy a szervezők összekötik ezt a programot a rendvédelmi szervek „Együtt a biztonságért” elnevezésű rendezvényével. A Halas téren 9 órától több rendezvény kínál tartalmas időtöltést a vendégeknek: többek között futó- és triatlonversennyel, látványos bemutatókkal, gasztronómiai vetélkedéssel, színvonalas kulturális és szabadidős programokkal, melyeknek vélhetően csúcspontja lesz a tiszafüredi idegenforgalmi programok frontembereinek, a varázslatos kezű gitárosnak, Tátrai Tibornak a fellépése a Magyar Atom zenekarral. Ezzel együtt jósolható: minden korosztálynak igényes szórakozást kínál az a szezonnyitó, amely a szervezők előrelátó ötletei jóvoltából egyaránt lesz kulturális, sport- és nem utolsó sorban gyereknap is. AMIRE BÜSZKE VAGYOK. A várossá nyilvánítás 20. évfordulója tiszteletére, „Amire büszke vagyok városunkban” címmel hirdette meg rajzpályázatát a művelődési központ. A szabadon választott technikával 50x70 cm-es méretekben elkészített pályamunkákat május 25-ig kell leadni a művelődési központban (Örvényi út 6. sz., információ az 59/511-232-es telefonon). A pártatlan szakmai zsűri három korcsoportban - 6-10 évesek, 10-14 évesek, 14-18 évesek - nemcsak értékes díjakkal jutalmazza a legjobb rajzokat, hanem azok mindegyikét ki is állítják június 7-e és 20-a között a pályázatot meghirdető intézményben. TISZAFÜRED AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Emlékezetes nőnapi szegfű Amikor tavalyi aranylakodalmán öt unokája ötven szál piros rózsával köszöntötte őt és férjét, Schmidt Imréné, vagy ahogyan legtöbben ismerik, Ágika úgy gondolta, hogy ennél nagyobb örömmel már nem ajándékozza meg az élet. Egy „aranyos” családi ünnep „legszebb” minősítésén aligha lehet vitatkozni, de abban Ágika tévedett, hogy az élet már nem hozhat számára nagyobb meglepetést. Mert hozott: március 6-án az Iparművészeti Múzeumban vehette át legemlékezetesebb nőnapi szegfűjét, a Szegfű-díjat, míg március 17-én a Vasas Szakszervezeti Székház dísztermében Mihály János, az Országos Nyugdíjas Szövetség megbízott elnöke tüntette ki az „Eletet az éveknek” életműdíjjal. Amikor irodájában kerestük fel a helyi MSZP- szervezet és a nyugdíjasok fáradhatatlan mindenesét, nem csalatkoztunk, hiszen Ágika - intézve a pénzügyeket - éppen egy őszi üdülést szervezett, regisztrálva a jelentkező nyugdíjasokat. Értve a kérdés udvarias élcét, nevetve válaszolt, amikor arról faggattuk, hogy mikor lesz nyugdíjas.- 1950 óta dolgozom a nőmozgalomban. Sok ember hajlamos átsiklani a múltján, de én azt büszkén vállalom, hogy igazi közösségi aktivistaként részt vettem a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Nőtanács, a Nőklub, majd a nyugdíjasklub munkájában. Elsősorban azért, mert örömmel töltött el mindig, ha példamutató közösségben lehettem, ha munkám másokon is segített. Szerencsére sokan élünk még az alapítók közül, akikkel együtt április 17-én megünnepelhettük a nyugdíjasklub 30. évfordulóját. Hatszázötvenen érkeztek az országból, hogy munkánkat is elismerve, megtiszteljék jubileumunkat. Ez minden fáradtságot elfelejtetett velem. Én ma is egyszerre vagyok pénztáros, programszervező, beteglátogató, de sajnos egyre többször kell járnom temetésre is. Kötelességemnek érzem ezt, aminek tiszta szívemből próbálok megfelelni. Hogy mikor leszek igazán nyugdíjas? Papíron már az vagyok régen, de időm nagyon nem marad a pihenésre. Ráadásul március óta tagja vagyok a megyei nyugdíjasszövetségnek. Őszintén be kell vallanom, hogy legbiztosabb támaszom, a férjem nélkül talán nem is tudnék megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Ő gyakran szokott tréfálkozni, amikor otthon kezeli a telefont, hogy bizony ő már az én „titkárnőm” lett. Ám komolyra fordítva a szót: mi együtt érezzük feladatunknak a közösség szolgálatát. A nap minden órájában.- Ez az esztendő ehhez biztos nagyon sok plusz energiát adott.- Bevallom, nagyon jó érzéssel töltött el, amikor a tizenkét, Brüsszelbe készülő MSZP-s nőpolitikus társaságában én is közte voltam az ország azon tizenkét női aktivistájának, aki átvehette a Szegfű-díjat, s az is, amikor megkaptam a nyugAz irodában, ahol mindig akad tennivaló Schmidt Imréné számára díjasok életműdíját. Nem közhelynek szánom, mert igaz: ezek a kitüntetések az általam képviselt közösségek munkáját is elismerték, így természetes, hogy ezek a díjak ahhoz adnak erőt, hogy értük dolgozzak tovább. A beszélgetés ezek után felidézte sok-sok emlékezetes kirándulás, ünnepség közös örömét, a tésztakészítések vidám pillanatait, majd a jelenbe érve az anyák napi ünnepséget.- Nagyon sok nyugdíjasunk kezelőorvosa tartotta az ünnepi beszédet, könnyet csalva édesanyáink, nagymamáink, dédmamáink szemébe. A végén azonban — ahogy szoktuk — táncra perdültünk. A doktor úr meglepődve kérdezte tőlem az összes nyűgét, gondját, baját elfelejtő szépko- rúak tánca láttán: ők járnak hozzám kezelésre? Abban egyeztünk meg, hogy ez a közösség is egyfajta gyógyszer... - mondta búcsúzóul Ágika, megfejtve velem a kitüntetései titkát is, hiszen munkája nemcsak az ő éveinek ad életet s értelmet, hanem másokénak is. Talán ezért is lett ő a kitüntetéseiről szóló rövid tudósítás szerint „mindannyiunk Ágikája”...________________■ SZÁZ ÉV. Népes családja és Varga Mihály térségi országgyűlési képviselő társaságában Pintér Erika pol- gármester köszöntötte a napokban a 100 éves Gulyás Miklósnét.____________________________fotó: pm „Helyben, a helyiekkel, a helyiekért” Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet széles körű szolgáltatásaival várja ügyfeleit! • Betét elhelyezés rugalmas lekötési idővel; • Pénzforgalmi és devizaszámlák vezetése; • Lakosság és vállalkozások részére hitelek nyújtása; • Valutaváltás; • Bankkártyák forgalmazása és elfogadása Szolgáltatásaink elérhetők: Karcag, Kunhegyes, Tiszafüred városokban és vonzáskörzeteikben! Központunk: 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 17. Tel.: 59/511-190; Központ: 59/511-192 „Együtt tovább, jövet-menet” %% FUREDSZŐNYEG- PVC 740 Ft/m2-től (bruttó).- Padlószőnyeg 40-50 % kedvezménnyel (II. oszt.).- Középszőnyegek, összekötők. i Ford Fiesta és Ford Focus VÁLTOZATLAN ÁRON! Sőt, nálunk a Fiesta 200.000 Ft, a Focus 300.000 Ft ÁRELŐNNYEL. Auto Eskort Kft. Tiszafüred, Húszöles út 163. Értékesítés tel.: 59/511-023, szerviz: 59/361-187, fax: 59/511-022. Ez a zászló egy csapaté Kelemen Sándor alezredes tűzoltóparancsnok megőrzésre atadia a csapatzaszlot díszelgő kollégáinak A tiszafüredi tűzoltók sikeresek. Bizonyítják ezt a 44 fős kollektíva szakmai eredményei, a gyors beavatkozások hatékonysága, de többek között az az úttörő szerep is, amely igazi regionális informatikai bázissá érdemesítette a jól dolgozó közösséget. Megyénk egyik legpatinásabb, 127 éves tűzoltósága számára mégis talán az idei Flórián-nap jelentette a legnagyobb kitüntetést, hiszen számtalan díj és jutalom, megyei és országos elismerés után akkor győződhettek meg munkájuk igazi fokmérőjeként a fenntartójuk, a lakosság bizalmáról. Ezt a megbecsülést az önkormányzat által adományozott csapatzászló jelentette, amire a lakosság képviseletében nemcsak Pintér Erika polgármester kötött emlékszalagot, hanem a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság aznap dandár- tábornokká kinevezett főigazgató-helyettese, Hoffmann Imre is, jelképeként a lakossági bizalomnak és a bajban segítők szakmai elismerésének. A Városi Művelődési Központ a település várossá nyilvánításának 20. évfordulója jegyében hirdette meg az országos médiában is visszhangot kiváltó XIV. vers és prózamondó versenyét. A város oktatási intézményeiből több mint 120-an jelentkeztek felhívásukra. A selejtezőket maguk az iskolák bonyolították le. Az április elején a művelődési központban megrendezett elődöntők már előre jelezték a verses vetélkedés várható sikerét. Ez utóbbi várakozást messzemenő- leg igazolta az április közepi döntő, amelyen a három kategóriában — alsó és felső tagozat, középiskolások - versenyző 22 tanuló valóban színvonalas produkciókkal ajándékozta meg a közönséget. A szakmailag elismert, megbecsült nyugdíjas pedagógusokat - Khikáné dr. Pilishegyi Ibolya elnök, Varga Ferencné és Bácskád Miklós - felvonultató zsűri ezek után az alábbi eredményt hirdette ki. I. kategória: 1. Kiss Sára, 2. Mihály Izabella, 3. Madarász Viktor. Siker - rímekre Az egyik győztes, Németh László II. kategória: 1. Bérezi Edit, 2. Kiss Balázs, 3. Gyöngy Ádám. III. kategória: 1. Németh László, 2. Bárdos József, 3. Szabó Nikoletta. A rímes siker mellett feltétlenül említést érdemel az is, hogy a könyvkiadók nagylelkű hozzájárulása révén értékes könyvcsomagot kapott minden résztvevő, s szólni kell a művelődési központ kollektívájáról is, hiszen jó szervezésük nagyban hozzájárult a versek és a versmondás népszerűsítéséhez. Új szín a kulturális palettán Tizenegy amatőr művész még 2002 novemberében határozta el, hogy létrehozza a Füredi Festőkört. Az ötletet, helyet is adva, felkarolta a művelődési központ. Az alapító tag Járdán Mátyás. A sci-fi témájú képeivel már országos sikereket is elérő, de tájképeivel, csendéleteivel és a paraszti életet, hagyományokat bemutató alkotásaival már több önálló kiállításán is bizonyító festő elmondta, kezdetben civil szervezetben gondolkodtak, ami később vált szakkörré. Az alapító fontosnak tartja, hogy azonos érdeklődési körű emberek jó kollektívává ko- vácsolódjanak. Az azonos érdeklődési kör igen értékes szellemi és gyakorlati csereberét jelent, amelyben egy közösség tagjai képezhetik egymást. „Szó sincs önmutogatásról .csodabogárkodásról’, csak arról, hogy az ember hasznosan tölthesse el az idejét, képekké formálva gondolatait, álmait, üzenetét. Ha ezt jól csinálja, akkor nem csak magának, hanem másoknak is örömet szerez.” - így összegezhetők Kéki Lajos és Fazekas Árpád, gondolatai.- Úgy érzem, hogy ez a közösség igazi csapattá formálódott. Mindig tudunk tanulni valamit egymástól. Ez a legfőbb érték, amely az alkotásokon keresztül még hasznosabbá teheti ezt a kört - mondta Halmai Attila, akinek első önálló kiállítását nemrég nyitották meg. — Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az általunk kiállított képek közül nagyon sok megállná a helyét a „profi” tárlatokon is - vette vissza a szót Járdán Mátyás. Labancz Ignác, a művelődési központ igazgatója zárszava biztató: Értékünknek tekintjük ezt a szakkört, ezért pályázatok írásával segítjük munkájukat.