Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-26 / 122. szám
6. OLDAL ÉRDEKESSÉGE K HIRDETÉS 2004. Május 26., szerda Hfll Innen-onnan BÜSZKE A KORÁRA. Naomi Campbell, a világhírű szupermodell a napokban ünnepelte 34. születésnapját. Ebből az alkalomból hatalmas partit szervezett. A híresség újságíróknak elmondta, hogy számos kollegája kibukna, ha ilyen idős lenne, de őt nem igazán érdekli a születésnapi tortáján található gyertyák száma. - 34 lettem, és erre büszke vagyok - mondta Naomi, majd hozzátette: Soha nem hazudtam a korommal kapcsolatban. A napokban a sztár részt vett egy jótékony- sági koncerten Angelina Jolié és Alicia Keys társaságában. A rendezvény bevételeiből a háború sújtotta országokban élő gyermekeken kívánnak segíteni a szervezők. TOM A NEGATÍV. Még soha nem játszott negatív főszereplőt Tom Cruise, ezért gondolta úgy, hogy mindenképpen neki kell alakítania Vincent, a profi bérgyilkos figuráját a Collateral - A halál záloga című thrillerben, amelyet Michael Mann rendezett. További újdonság, hogy Cruise jóval idősebb férfit alakít, mint ő maga valójában, azért életében először teljesen ősz hajjal jelenik meg a filmben. Anyaországi bemutató Szolnokon is kiállítják a Trianon óta először látható alkotásokat Az első világháborút követő trianoni szerződés után Magyarország határain kívülre került, a hajdani Szovjetunió, a mai Ukrajna múzeumaiban őrzött negyven festményt állítanak ki pénteken a nyíregyházi Jósa András Múzeumban — mondta az intézmény igazgatója. A képzőművészeti alkotások sorában Munkácsy Mihály, Csók István, Aba-Novák Vilmos, Med- nyánszky László, Iványi Grünwald Béla és Apá- ti-Abkarovics Béla festménye is látható lesz - mondta Dám László. A június végéig tartó kiállításon bemutatják például Munkácsy Mihály A rőtszakállú farizeus feje című művét, amelyet 1881-ben készített a Krisztus Pilátus előtt című festményéhez tanulmányként. Az igazgató külön is megemlítette Apáti-Abkarovics Béla Piacon című alkotását és Csók István 1930-ban készült, Lány a kertben című festményét. Ismeretlen szerzők művei is láthatók lesznek a nyíregyházi tárlaton, így például egy XIX. század eleji portré Zrínyi Ilonáról, valamint egy 1765-ös festmény Mária Teréziáról. A kiállítást az Art-Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Alapítvány szervezte a kárpátaljai múzeum és megyei tanács, valamint az ungvári művészeti egyesületek és az ukrán kulturális minisztérium támogatásával. Az alapítvány - mint azt Koszi- neczné Vass Zsuzsanna kuratóriumi elnök elmondta - fél éve működik nyíregyházi székhellyel. Az alapítvány figyelmét művészetbarátok hívták fel a határon túl őrzött alkotásokra, így szervezték meg anyaországi bemutatásukat. A képek a tervek szerint láthatók lesznek Nyírbátorban, Szolnokon, Debrecenben és Miskolcon, de tárgyalnak más helyszínekről is - mondta a kuratórium elnöke. Kalapács alatt a világritkaság A 400 ezer forintos kikiáltási ára csaknem kétszereséért, 750 ezer forintért kelt el egy esztergomi árverésen egy világritkaságnak számító könyv — közölte Mezei Attila, az aukciót bonyolító antikvárium vezetője. Az 1591-ben kiadott, Boissard Jan Jacques leones diversorum Hominum fama et rebus gesstis illustrium című műve többször is foglalkozik a korabeli magyarországi állapotokkal, az akkori ismert személyiségek mindennapi, illetve viselt, nem éppen dicséretre méltó dolgaival — mondta. Hozzátette: a könyvből a legjobb tudomásuk szerint a most elkelten kívül mindössze még egy példány található a világban, a londoni British Múzeumban. Mezei Attila megjegyezte: a vevő nevét, ahogy ilyenkor illik, nem kérdezték meg, de az biztos, hogy az illető magyar. Elmondta azt is, hogy a könyvet egy hazai magánszemélytől vásárolták. A kiadvány ritkasága miatt védett, ezért nem lehet kivinni az országból. IDE KÖNNYŰ HAZATALÁLNI — avagy erre a nagyrévi gémeskút- ra kihelyezett rendőrségi Kojak-lámpa, sziréna, (légó) pincelámpa és a marhakoponya igencsak megkönnyíti a tájolást a gólyának. ______ FOTÓ: BAKOS JUDIT 99 n á NYÁR! •Néplap Az családtagként előfizetőivel tart 2004-ben is! [fi eméljük, hogy olvasóink közül sokan tudnak üdülni Ifi vagy kiköltözni a hobbira, a nyaralóba. Szeretnénk családtagként Önökkel menni és eljuttatni Önökhöz a nap híreit. Felajánljuk, hogy megyén belül (ahol van Új Néplap- lapcsalád kézbesítés) reggelente házhoz visszük napilapunkat előfizetőinknek, ha igényüket a kiadóba, vagy valamelyik terjesztési ügynökségünkre bejelentik. Természetesen, telefonon is szívesen fogadjuk igényeiket munkanapokon 8-16 óráig ingyenes zöldszámunkon 06-80-200-690. Szolnokon, a Vízpart krt. és Holt-Tisza által határolt területen ebben az évben is működtetjük májustól szeptember 30-ig a nyári Új Néplap kézbesítést. A régiek mellett új előfizetőknek is 3 napon belül az új címre visszük lapunkat. Javasoljuk, hogy közvetlenül a szolnoki terjesztési ügynökséghez forduljanak a Holt-Tisza-parti kézbesítéssel kapcsolatban. Munkanapokon 8-12 óráig: 56/513-821 J* ÁTIRÁNYÍTÓLAP Előfizető neve:., Előfizető kódja: Kézbesítési cím: Ahová kéri: Mettől-meddig:..... ..................................................................... NEUSIEDLER SZOLNOK RT A Neusiedler Szelnek Rt. Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legstabilabb gazdasági társasága, jól összeszokott, professzionális csapatába pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére: Copy Reel Manager (Kistekercses papírok értékesítési koordinátora) Olyan fiatal, ambiciózus, dinamikus, jól kommunikáló pályázó jelentkezését várjuk, aki műszaki felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Magas szintű angolnyelv-tudás, felhasználói szintű számítógépes ismeret, B. kategóriás gépjárművezetői engedély a munkakör betöltéséhez elengedhetetlen. A munkakör betöltésénél előnyt jelent a papíripari feldolgozógépek ismerete, valaminta németnyelv-tudás. Ebben a felelősségteljes, sok utazással járó munkakörben az Ön feladata lesz a Copy Reel (kistekercses) papírok felhasználói gépparkjának teljes körű felmérésével, a piac felkutatása, a termékek értékesítése. A teljes diszkréció biztosítása mellett kérjük részletes szakmai önéletrajzával, okmánymásolatokkal és fényképpel ellátott pályázatát levélben, 2004. június 11 -ig nyújtsa be az alábbi címen: Neusiedler Szolnok Rt. 5000 Szolnok, Tószegi u. 2. Humánerőforrás l ‘144447" J THútdexxe Á(tete"-A Praktiker Európa egyik legnagyobb barkácsáruház-lánca, amely rekordsebességgel terjeszkedik Magyarországon is. A még sikeresebb működésünkhöz keresünk év végén nyíló szolnoki áruházunkba ADMINISZTRÁTOR, PÉNZTÁRFELÜGYELŐ, ÁRUÁTVÉTEL-VEZETŐ, ÁRUÁTVÉTELVEZETŐ-HELYETTES munkatársakat. Ideális esetben Ön a fenti területek egyikén, a kereskedelemben tevékenykedik, ám örömmel vesszük olyan szakemberek jelentkezését is, akik hasonló szakterületen dolgoznak, de kedvük van részt venni az értékesítésben. Ha örömét leli a tanácsadásban és az értékesítésben, szívesen foglalkozik emberekkel, valamint szeretne egy lendületes, fiatal csapat ambiciózus tagja lenni, akkor fényképpel és kézzel írott kísérőlevéllel ellátott önéletrajzát a megpályázott állás és a város megjelölésével a következő címre küldje: Praktiker Kft., Személyzeti osztály, 1095 Budapest, Mester a 87. Fax: (1)476-6153 TB—liMbÁll F-mnil iohßnrnktikerdp UUM—UJ A Kincstári Vagyoni Igazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége (5000 Szolnok, Baross u. 20., telefon: 06-56/422-029, fax: 06-56/422-544), a továbbiakban: kiíró a kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó versenyeztetési szabályzat jóváhagyásáról szóló 1048/1997. (V.13.) korm. határozat idevonatkozó fejezetei alapján nyilvános pályázat keretében értékesíti a magyar állam tulajdonában és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vagyonkezelésében lévő, Szolnok, 144/2 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanrész 1/8 tulajdoni hányadát. Az ingatlan adatai: Cím Hrsz. Megnevezés Terület (m2) Forgalmi érték Telek (Ft) Épület (Ft) ÁFA (Ft) Összesen (Ft) Szolnok, Városmajor út 8. 144/2 Tulajdoni hányad: 1/8 Irodaház 9957 3.110.000 14.490.000 4.400.000 22.000.000 Mindösszesen: 3.110.000 14.490.000 4.400.000 22.000.000 Forgalmi érték: 22.000.000 Ft, azaz Huszonkettőmillió forint Ajánlati biztosíték: 2.200.000 Ft, azaz Kettőmillió-kettőszázezer forint. Jelige: „Szolnoki ingaUan”. Az ingatlanrészre a társtulajdonosoknak elővásárlási joguk van, egyebekben per-, teher- és igénymentes. A pályázat célja, hogy biztosítsa az ajánlattevők részére a versenyeztetés során az esélyegyenlőség elvét. A megvételre vonatkozó pályázati ajánlatokat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség (5000 Szolnok, Baross u. 20.) 1. sz. irodájának titkárságán kell benyújtani személyesen, meghatalmazott útján vagy postai úton (postacím: 5000 Szolnok, Pf. 123) úgy, hogy az ajánlat ajánlattételi határidőn belül a kiíróhoz beérkezzen, zárt, cégjelzés nélküli borítékban az előzőekben megjelölt jelige feltüntetésével 1 eredeti és 3 másolati példányban, magyar nyelven. Ajánlattételi határidő: a Magyar Közlöny hivatalos értesítőjében való megjelenést követő 30. naptári nap, 10 óra. Amennyiben ez munkaszüneti nap, akkor az ezt követő első munkanap 10 óra. (A 30 napba a megjelenés napja nem számít bele.) A pályázó köteles az eredeti példányt megjelölni „Eredeti” felirattal. A pályázattal kapcsolatos további részletes információ megtalálható a Magyar Közlöny hivatalos értesítőjében, a KVI honlapján, valamint érdeklődni lehet a KVI Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség Szolnok, Baross út 20. I. emelet, Szabó József előadónál (tel.: 56/422-029). ‘145017• Epitóipaii rt. felvételt hirdet ács-, állványozó, kőműves, segédmunkás munkakörökre Janoshidarol és környékéről budapesti munkahelyre. A munkahelyre utazási cégünk biztosítja! A pályázatokat az alábbi cimre kérjük: Gyetvai Fivérek Rt.. Nagy Sándor részére. 1016 Budapest, Mészáros u. 58/B, tel.: (1) 212-7054, fax: (1) 214-1087