Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-15 / 113. szám

2004. Május 15., szombat 5. OLDAL MEGYEI TŰKOR Néhány mondatban A múlt összeköt, a jövő összetart Lengyelország és Magyar- ország története ezer szál­lal kötődik egymáshoz. A közös gyökerek és az egy- felé mutató törekvések jó alapot teremtettek arra, hogy a magyar és lengyel települések együttműköd­jenek. JÁSZBERÉNY A lengyelországi Sucha Bes- kidzka és Jászberény elöljá­rói tegnap írták alá a testvér- városi megállapodásukról szóló szerződést. A Krakkó és Zakopane közelében, a hegyek között fekvő lengyel kisváros és Jászberény kap­csolatának indulásában me­gyénk széles körű lengyel- országi kapcsolatrendszere játszott döntő szerepet. A kapcsolatfelvétel mintegy két évvel ezelőtt történt meg, s azóta mindkét település képviselő-testüle- te kinyilvánította szándékát a szorosabb együtt­működésre. A szándékot tegnap a testvérvárosi megállapo­dást írásba foglaló szerződés aláírásával a két vá­ros polgármestere tette hivatalossá. Az esemé­nyen Magyar Levente, Jászberény polgármestere reményét fejezte ki, hogy Sucha Beskidzkával is A szerződések aláírását követően Magyar Levente a két város címerével ellátott címerpajzsot ajándékozott vendégének, a lengyel polgármester pedig egy kardot adott át vendéglátójának FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS hasonlóan sokszínű tartalommal tudják megtöl­teni a most aláírt szerződést, mint a város olasz és német testvérvárosaival, Conselvével és Vechtával. Stanislaw Lichosyt,. az újdonsült test­vérváros polgármestere kiemelte, a városok la­kosságán múlik, hogy a kapcsolat milyen tarta­lommal telik majd meg. BANKA CSABA Kovács: a kivonulás ártana Vásárfia-keresőben. Kovács László külügyminiszter és Iváncsik Imre államtitkár is bejárta aZ expót FOTÓ: MÉSZÁROS Szolnok CIBAKHÁZA. Komplex vizsgá­latot tartottak a községi bölcső­dében a megyei bölcsődei igaz­gatóság szakemberei. Többek között a szakmai munkát, a sze­mélyi és tárgyi feltételeket, vala­mint a gyermekek élelmezését ellenőrizték, pe JÁSZFÉNYSZARU. Elkészült a város településrendezési ter­ve, illetve építési szabályzata. A lakosság az elmúlt hetekben a Polgármesteri Hivatalban is­merkedhetett az szabályzókkal. BCS JÁSZTELEK. Nagyszerű sikert ért el az önkormányzat az Euró­pai Szociális Alap „Információs technológia az általános iskolá­ban” című pályázatán. Az épüle­tek felújítása, bővítése, valamint az információs és kommunikáci­ós technológia, berendezések és eszközök beszerzése során 98 ezer 140 eurót, míg a pedagógu­sok továbbképzésére és iskola- fejlesztésre 21 ezer 789 eurót nyertek el - tudtuk meg Tuzáné Farkas Katalin polgármestertől. BGY KARCAG. A szakemberek minden évben felülvizsgálják az utak, járdák, városi útburko­latok állapotát. A közútkezelő kht. korábban elvégezte a ke­zelésében lévő Széchenyi su­gárút, a Kisújszállási úti, vala­mint a Tilalmasi út padkaren­dezését, az önkormányzati utak közül a városgondnokság pedig a Deák körút, a Kórház és a Vasút utcák földpadkáinak gépi nyesését. Idén folytatódik a program, kétmillió van erre a feladatra, de KISÚJSZÁLLÁS. A helyi Bel szervi Betegek, Rokkantak Nap­sugár Egyesületének megelőzési célú programját a megyei köz­gyűlés egészségügyi és sportbi­zottsága az egészségfejlesztési keret terhére ötvenezer forint összegben támogatja, bgy KUNHEGYES. A röplabda után a kispályás labdarúgással folyta­tódott az öt sportágból álló, úgy­nevezett Hegyesi Kupa Kunhe­gyesen, amelyen hat település önkormányzati csapata képvisel­tette magát. Küzdelmes mérkő­zések után a következő sorrend alakult ki: 1. Kunhegyes, 2. Ti- szatenyő, 3. Törökszentmiklós. A következő versenyszám teke lesz, erre a rendezvényre tizen­egy csapat adta le a nevezését. DSZM Emlékhely az (Folytatás az 1. oldalról) A művész ide álmodta meg azt a páratlan emlékhelyet, amely szinte a Tiszából fog kiemelked­ni, azaz közvetlenül a folyó part­ján áll majd, a hajók szinte súrol­hatják azt (persze a tervezéskor figyelembe véve a vízszint emel­kedéseit és az esetleges jégzajlá­sokat is). Hangsúlyozta: jó len­ne, ha sikerülne jövőre felavatni az emlékhelyet, amely méltón tudna megemlékezni a folyóban halálukat lelt emberekről. Csak a tervrajzok elkészítése tízmillió forintba kerül, ám mivel Mako- vecz Imre nagyon jól tudja, hogy Tiszaderzs önkormányzatát nem veti fel a pénz, így jelképes össze­gért, egy forintért vállalta az elké­KUNSZENTMÁRTON. Össze sen egymillió forintot osztott szét a város önkormányzatának kulturális bizottsága a helyi civil szervezeteknek. Elsősorban azo­kat részesítették előnyben, me­lyek városi, térségi, esetleg or­szágos rendezvény lebonyolítá­sához kérték a testület anyagi tá­mogatását. PE MARTFŰ. A statisztikai adatok szerint 3420 aktív kereső él a vá­rosban. Nehéz elhelyezkedniük a pályakezdőknek a településen és környékén. Ennek ellenére a térséghez képest jónak mondha­tó a 11-12 százalékos munkanél­küliségi ráta. pe MEZŐHÉK. Aszfaltborítással látták el a település két utcáját. A kivitelezéshez kilenc millió fo­rintot nyert pályázaton az önkor­mányzat, egymillió forintot pe­dig önerőből biztosítottak. Ezen kívül másik két utcában kisebb javításokat végeztek, melynek megvalósítását az önkormányzat finanszírozta, rá NAGYKÖRŰ. Korszerű, inter­nethasználatra is alkalmas szá­mítógépeket, multifunkciós nyomtatót, kártyaolvasót és szoftvereket nyert a községi ön- kormányzat az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által ki­írt eMagyarország-pontok pályá­zatán - közölte dr. Varga Zoltán körjegyző. Ezek segítségével a polgármesteri hivatal létrehozta az internetszobát a művelődési házban. Az internetes szolgálta­tás hétfőtől szombatig 14 órától 20 óráig vehető igénybe, ta PUSZTAMONOSTOR. A tele pülés iskolájában egy ideje már egészségügyi festés sem volt. Ezért az önkormányzat pályáza­tot nyújtott be az állagmegóvási munkálatok elvégzéséhez. A tá­mogatás segítségével ezeket két évre elosztva kívánják elvégezni. MCA SZOLNOK. Az egykori zsinagó­gából kialakított Szolnoki Galéria felújítása után az épület mellett fölállítják a zsinagóga tervezőjé­nek, Baumhorn Lipótnak a mell­szobrát, Simon Ferenc szobrász- művész alkotását, ba SZOLNOK. Idén is megrende­zik a hagyományos öregdiákok találkozóját a Varga Katalin Gim­náziumban. Az egykori vargáso- kat vasárnap 10 órától várják az intézményben, szs áldozatoknak szítését. Sőt, a geodéziai vizsgá­latokat is ugyancsak egy forintért végezték el. Emellett az önkor­mányzat persze „megszólítja” majd az államot is, azaz pályáz­nak támogatásra, de mint dr. He- rédy Dezső hangsúlyozta, máris sokan ajánlották fel (anyagi) se­gítségüket, munkájukat a telepü­lésen élők közül, köztük külföl­diek is. Makovecz Imre már több­ször járt Derzsen, és folyamato­san ellátja tanácsokkal őket, hogy az emlékhely kivitelezés­éhez milyen anyagokat, egyebek között a régieket is újrahaszno­sítva használjanak majd fel az építéshez - mondta a polgár- mester. A tegnap nyílt Szolnok Expót meglátogatta Kovács László külügyminiszter és Iváncsik Imre, a Honvédelmi Miniszté­rium államtitkára. Hazánk szívesen átadja a demok­ratizálódásban szerzett tapaszta­latait a várhatóan május végén megalakuló iraki kormánynak - fogalmazta meg a külügyminisz­ter. Kovács László a közel-keleti országban való magyar katonai jelenlétről szólva kifejtette, ha ki­vonnánk csapatainkat, akkor Megyei információ A megyei növény- és talajvé­delmi szolgálat (NTSZ) munkatársai idén is vizsgál­tak primőr zöldségeket, il­letve gyümölcsöket, növény- védőszer-maradékok után kutatva. Ezúttal két saláta­minta akadt fenn a rostán. Több mint 62 milliós beruházás­sal három - Békés, Pest és Jász- Nagykun-Szolnok - megyét ki­szolgáló új analitikai labor kezdte meg működését Szolnokon, a me­gyei NTSZ telephelyén, amelyet tegnap mutattak be az újságírók­nak. Magyar János igazgató en­nek apropóján ismertette a primő­rök közelmúltban lezajlott vizsgá­latának eredményeit. A szakem­berek ezúttal is a megye több pontján szerezték be azokat a ha­zai termelésből és importból szár­mazó mintákat — összesen ötven­négyet -, amelyeket aztán tüzetes vizsgálatnak vetettek alá a labora­tóriumban. Míg az elmúlt évek­ben nem találtak olyan mintát, azoknak ártanánk, akiken segíte­ni akarunk. Az EU-tagság nem befolyásol­ja lényegesen a haderő-átalakítás szempontjait, mivel az uniós vé­delmi képességek kialakítása összhangban van a NATO-köve- telményekkel — állította a Honvé­delmi Minisztérium államtitkára. Iváncsik Imre elmondta: a légi­erőt érintő haderőreform első lé­péseként kinevezték a Szolnokon létrehozandó új ezred parancs­nokait, illetve a leendő tagjaival megkezdték a személyi beszélge­téseket. amelyekben az előírt határértéket meghaladta volna a növényvédő- szer-maradék, illetve egyéb toxi­kus, káros anyag, idén a 25 saláta­mintából kettő akadt fenn a ros­tán. A Pest megyéből származó, ám megyénkben kínált leveles zöldségekben a foszfamidon, va­lamint a dimetoát jelenlétét mu­tatták ki, méghozzá olyan kon­ROMBOLT A SZÉL. Mintegy 20-30 négyzetméternyi felüle­ten bontotta meg a tegnapi erős szél a szolnoki közgazdasági szakközépiskola homlokzatán a vakolatot. A lehulló törmelékek egy autót is megrongáltak. A veszélyhelyzet elkerülése érde­kében a tűzoltók leverték a meglazult vakolatot. Ugyancsak a tűzoltók távolítottak el Tisza­füred közelében egy szél által útra döntött fát. centrációban ami a megengedett határérték ötszöröse, illetve nyolcszorosa. Az igazgató szerint az utóbbi években javult a fegye­lem a növényvédelem terén. Ma­gyar János azonban felhívta a ter­melők figyelmét arra, hogy az uni­ós csatlakozással megváltoztak a növényvédőszer-maradékokra vo­natkozó határértékek, laczi zoltán BARANYI GYÖRGY A Magyar Demokrata Fórum Törökszentmiklósi ' Szervezete /vÍdf szeretettel hív minden kedves állampolgárt DR. DÁVID IBOLYA, az MDF elnökének „A nemzet és az Európai Unió” című előadására 2004. május 18-án (kedden) 17 órára a városi művelődési központ pódiumtermébe. | (Törökszentmiklós, Kossuth L. út 135.) HGY FOTÓ MÉSZÁROS J. „Túlpermetezett” saláta a piacon A legmodernebb berendezésekkel „vallatják” a mintákat. Megváltoztak a határértékek FOTÓ: BAKOS JUDIT A család ezer arca Ma ünnepeljük a Nemzet­közi Családnapot. Ebből az alkalomból a Nagycsalá­dosok Országos Egyesülete nagyszabású rendezvény- sorozatot tart a napokban. Azonos időpontban több mint harminc helyszínen tartanak minikonferencia-sorozatot is­mert szakemberek közreműkö­désével. A szervező helyi közös­ség választása szerint a téma minden helyszínen más és más. Figyelemre méltó, hogy több he­lyen lesz szó a család belső tar­tásáról. Ugyanis Európa aktív és tudatos fiatal állampolgárokat szeretne, ehhez pedig stabil csa­ládokra van szükség... A szolno­ki rendezvény a Család és mese jegyében zajlott le tegnap este a MÁV Csomóponti Művelődési Házban. Az itteni minikonferen­cián Horváth Ildikó és Vágóné Dómján Edina óvodapedagógu- sok tartottak előadásokat, szs Tőkeemelés és integráció JÁSZBERÉNY A hazai élelmiszer- és napicikk- kereskedelem piacán meghatáro­zó szerepet tölt be továbbra is a Coop-áruházlánc. Az elmúlt év­ben elérték a 335 milliárd forin­tos árbevételt, ami az említett pi­aci szegmensben 12,5 százalé­kos részesedést jelent. A 2400 Coop-jelzésű boltban, illetve to­vábbi 2000 kisboltban összessé­gében mintegy 25 ezer ember­nek adnak munkát - tudhattuk meg tegnap délután a Coop-Star Rt. jászberényi sajtótájékoztató­ján, amikor Bartus Pál a Coop Hungary Rt. vezérigazgatója az áruházlánc-csoport eredményeit is ismertette. Hangsúlyozta, hogy a Coop-boltokat működtető kereskedelmi társaságok integrá­ciója még nagyobb intenzitással folytatódik a közeljövőben. Erő­sítik együttműködésüket az im­portcikkek beszerzése kapcsán cseh és szlovák partnereikkel. Rédei István a Coop-Star Rt. ve­zérigazgatója bejelentette, hogy a céget alapító szövetkezetek mellett újabb társszövetkezetek­kel sikerült megállapodást kötnie a részvénytársaságnak. Ennek értelmében a jászsági, ceglédi, és dél-pesti, illetve a nemrégiben csatlakozott tápiószelei kistérsé­gek mellett, a Nagykőrös és a Nagykáta környéki Coop-boltok is a Coop Starral együttműködve végzik a kereskedést. A közgyű­lésen megemelték a vállalkozás jegyzett tőkéjét is, ami immár másfél milliárd forint fölé emel­kedett. A közel 800 főt foglalkoz­tató regionális kiskereskedelmi cég éves árbevétele megközelíti a 13 milliárd forintot, banka csaba Búcsúztak a végzősök Mezőtúr ________ Gé pcsodákról önfeledten integető főiskolások zsivaja verte fel tegnap a város csendjét. A végzős évfolyam gépkamevál- lal indult, majd gyűrűavató cere­móniával és hajnalig tartó bállal folytatódott „búcsúbulijából” a tradíciókhoz híven a Tessedik Sámuel Főiskola túri mezőgaz­dasági karának főigazgatója is aktívan kivette a részét. Ám még mielőtt Dr. Vermes Pál elvegyült volna a felvonulók tömegében, lapunk érdeklődésére válaszol­va elmondta, idén az intézmény mintegy 1100 diákjából várható­an 330-an vehetik majd át diplo­májukat. A 190 nappali tagoza­tos és 140 levelezős fiatal ezúttal is három szakon fejezi be tanul­mányait. A vezető reményei sze­rint a távozók immár az Európai Unió diplomás polgáraiként is jó esélyekkel kereshetik helyüket a munkaerőpiacon. bugány

Next

/
Oldalképek
Tartalom