Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-12 / 110. szám
4. OLDAL MEGYE I T Ü K Ö R HIRDETÉS 2004. Május 12., szerda Négy osztállyal kevesebb Ki sokat él, sokat lát Megtörtént a beiratkozás az általános iskolákban. A tények a létszám további csökkenését jelzik. Erről és a csökkenés következményeiről kérdeztük dr. Berki Ferencnét, a polgármesteri hivatal humán közszolgáltatások főosztályának vezetőjét. Szolnok- Januárban már tudtuk, hogy körülbelül hány tanköteles gyermek van a városban, és azt is, hogy közülük mennyit íratnak be a szüleik az általános iskolák első osztályaiba — kezdte válaszát dr. Berki Ferencné. - Ugyanis van arra lehetőség, hogy a gyerekek egy évvel tovább maradjanak az óvodában. Tudjuk azt is, hogy egy-egy általános iskolához hány gyerek tartozik lakóhely szerint, amiből kikövetkeztethető, hogy az illető iskolában hány tanulócsoport indítására lesz szükség. Az alapelv az, hogy húsz tanulónál kevesebben nem lehet tanulócsoportot indítani, s bár a törvény ezt már nem írja elő, fenntartottuk, hogy 26- nál nagyobb sem lehet egy-egy osztály létszáma.- Az előzetesen kalkulált számok azonban néha megváltoznak.- Igen, a szabad iskolaválasztás mellett a szülők nem mindig a körzetük szerinti iskolába íratják gyermeküket. Mivel pedig az iskola a körzetéből köteles fölvenni a gyerekeket, néhol bizonyos határig meg kell alkudni a magasabb osztálylétszámokkal. A Fiumei Úti Általános Iskolában pedig a tervezett két tanuló- csoport helyett három indul, mivel ott erre van hely. A szülők gyakran „leleményesek”. Például előfordul, hogy egy-egy jobbnak tartott iskola körzetébe bejelentik a gyerekeket rokonokhoz, hogy az iskola kénytelen legyen fölvenni őket.- Mennyivel csökkent a városban az általános iskolai tanulók száma?- Eddig 695 első osztályost írattak be, ez a szám mintegy százzal kevesebb, mint az idén végző nyolcadikosok száma. Ez négy tanulócsoportot jelent, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy 15-20 gyereket még beírathatnak augusztusban. A távlati kilátások azonban jobbak. Jövőre még várhatóan lesz egy kis csökkenés, mintegy 40- 50-nel kevesebb gyerek várható, utána azonban 650-700 közé beáll a létszám. BISTEY ANDRÁS ÚJ PIACCSARNOK. A tiszaföldvári piactér helyén új fedett piaccsarnokot építenek. A magántőkés be- ruházás a tervek szerint az év végére készül el. __________________________________fotó: csabai istván A Tomajmonostorán élő So- modi Antal és neje, Molnár Etelka 1938. november 10-én kötötték össze az életüket Kunhegyesen, és ez a kapcsolat annyira erősnek bizonyult, hogy ma is tart. Közben meghalt a vejük, meghalt Etelka, az idősebbik lányuk, a fiatalabbik, Erzsiké pedig Pesten él. Tóni bácsi 1913. június 11- én egy tiszaderzsi tanyán született, és kilenc évtized ide vagy oda, a szelleme ma is friss, akár a fiataloknak. Hat testvére érkezett, és hiába ment neki jól a tanulás, iskoláztatásról szó sem lehetett. Pontosabban fogalmazva, csak annyiról, ami kötelező volt, az elemiről. A földet művelték, de ő kukás, magyarul: dohányos lett. — Gyerekkorban számba vettem a pipát és 87 évesen küldtem nyugdíjba. Hiába látogattak a fináncok, hej, de sok jó dohányt elpöfékeltem! A munka meg a pipázás mellett volt még egy sajátossága Somodi Antalnak. Alakítottak egy magyar bandát, amelybe ő is beletartozott, hiszen gyönyörűen játszott dudán és hegedült. Sírtak a hangszerek a keze alatt. 1932-81 között nem volt lagzi, rendezvény széles e határban, ahol ne húzta volna a talpalávalót. Végül is úgy alakult az élete, hogy a föld munkásaként, a téeszből került nyugdíjba 1977-ben. A párját, a szintén 91 éves Molnár Etelkát úgy ismerte meg, hogy nem mesze laktak tőlük egy másik tanyán. Eta néni világéletében otthon szorgoskodott, nevelte a gyerekeket. Nem unatkozott, mindig rengeteg jószág kérte a porciót a portán. Ló, tehén, kismalacok, hízók, kacsák, libák, pulykák, aprólék. Mára az állomány négy tyúkra csökkent. Mostanság lassan telnek a napok. Még szerencse a sok szerencsétlenségben, csapásban, hogy Zoli unokájuk gondozza őket, miközben ő is dolgozik egy tehenészetben. Az öregeknek megvan mindenük, két kivétellel: az erővel meg az egészséggel. — Ha járókerettel is, Tóni jobban bírja magát, erősebb - kesereg Eta néni. - Nem sokat ér ez már, jöhetne értünk a kaszás. Az már nem jó, ha az ember tehetetlen, aztán másra szorul - mondja, de azért kíváncsian érdeklődik, mikor jelenik meg, és olvasható a cikk. Mert róluk még soha senki sem írt, pedig megértek két világháborút, forradalmat, téesz- szervezést, téeszszétverést, és temettek sok embert, akiket szerettek, akik a mai napig hiányoznak. —Mert aki sokat él, nemcsak sokat lát, de sokat is temet - mondja el egy mondatban a kilencven- egy év lényegét Anti bácsi. Amikor arról faggatom őket, mi a hosszú élet titka, Eta mama ezt mondja:- A sok dolog, kedves. A magunkfajta nem halhat meg korán, mert még idős korában is várja a dolog, a föld, jószág. Sajnos mi ezekből már kikoptunk, így nyűgösek a napok, mert hol itt fáj, hol ott sajog. Erre a házigazdának is illik szólni.- Ha erő, egészség, munka és szeretet van, akkor minden van. Aztán sem az evést, sem az ivást nem ajánlatos túlzásba vinni. Azért a napi három cent szilva még túl a kilencvenen is egészségemre válik... Úgy legyen! d. szabó miklós Sok már ez a 91 év - közli Somodi Antal. Nélküle évekig nem volt lakodalom fotó: mészáros EUROPARTY SZOLNOKON Több ezer embert vonzó rendezvénnyel indult megyénkben az MSZP-kampány Az Európai Unió ünnepnapján, május 9-én tartották Európa Parlamenti kampányuk nyitányát a szocialisták. A délutáni gyermek- és családi programok, valamint az esti koncertek mellett az érdeklődők találkozhattak az MSZP EP-listájának több jelöltjével is. „Öröm látni, hogy rendezvényeinken is visszaköszön az a támogató hangulat, melyet már az ajánlószelvények gyűjtése során is tapasztaltunk. Sokan keresték meg EP jelöltjeinket, képviselőinket, önkormányzati tisztségviselőinket a rendezvény alatt, s szívesen éltek a személyes találkozások lehetőségével. A mai nap is igazolta, hogy néhány közvetlen mondat, az értelmes párbeszéd, egymás álláspontjának, véleményének megismerése sokak számára vonzó program. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki részvételével, kérdéseivel, véleményével is hozzájárult közös ünnepünk sikeréhez.” - összegezte a kampánynyitó tapasztalatait Iváncsik Imre, az MSZP megyei elnöke. (Fizetett politikai hirdetés)