Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-10 / 108. szám
I 2004. Május 10., hétfő MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL jelöltek nélkül Érdektelen uniós rendszámcsere Megyei információ Az országban elsőként Jász- Nagykun-Szolnokban érte el a Jobbik Magyarországért Párt azt a szervezettséget, hogy megyei választmánya alakulhatott - jelentette be sajtótájékoztatón Biber József Tibor. Az országos választmány alelnöke elmondta: minden településen jelen vannak, Szolnokon, Karcagon, Mezőtúron, Tiszafüreden, Tisza- földváron és Újszászon pedig helyi szervezetük is működik, Jászberényben pedig most alakul a csoport. A párt elsősorban azokat szeretné képviselni, akik nemet mondtak az Európai Unióra, illetve a csatlakozás vesztesei lehetnek - fogalmazta meg az országos választmány elnöke. Nagy Ervin kifejtette: nem állítanak jelöltet az európai parlamenti választásokra, ám a kampányból kiveszik a részüket. A megyében negyvenkétezer háztartásba juttatják el azt a szórólapot, mely az EU-csatlakozás hátrányaira figyelmeztet. Ebben elsősorban a csatlakozási szerződés felülvizsgálatát követelik, illetve hogy az unió alkotmányáról majdan ne az Ország- gyűlés, hanem népszavazás döntsön. tj Eddig még nem adtak ki a megyeszékhely okmányirodájában olyan uniós rendszám- táblát, amellyel a tulajdonosa a régit szerette volna felváltani. Szolnok Május 1-től uniós felségjelű rendszámtáblákat adnak ki az okmányirodákban. Az uniós címer a korábbi piros- fehér-zöld országjelzést váltotta fel. Mint azt a szolnoki okmányiroda vezetőjétől, Mattyasovszkyné Barta Jusztinától megtudtuk, naponta 30—50 új rendszám- táblát adnak ki. Ugyanakkor érdekes módon nem rohanták meg az irodát azok, akik meglévő rendszámukat szeretnék az uniósra lecserélni. Eddig ugyanis senki sem jelentkezett náluk ilyen igénnyel. Ez nem is csoda, hiszen ezért a műveletért 33 ezer forintot kell leszurkolni. Ez bizony elég drága. Akinek egyedi rendszám- táblája van, és le kívánja az uniósra cserélni, annak viszont csak 15 ezer forintot kell fizetnie. A régi rendszámok lecserélése nem kötelező, azok az autó forgalomból való végleges kivonásáig érvényben maradnak. Az irodavezető egy újdonságról is beszámolt. Az uniós jelképpel ellátott rendszámtáblával ugyanis immár egy címkekészletet is adnak. A garnitúra tartalmazza a táblán levő rendszámot, illetve az előírt regisztrációs díj megfizetését is igazolja. Ezt a címkét a szélvédő jobb alsó sarkában belülről kell úgy elhelyezni, hogy az kívülről jól látható legyen. Ez a módszer a rendszámtáblákkal való visszaélés lehetőségét jelentősen leszűkíti. A címkén levő rendszámnak ugyanis egyeznie kell a gépjárművön elhelyezett rendszámmal. A rendszámtábla árában egyébként a címkegarnitúra ára benne van, ezért külön díjat nem kell fizetni. Ha esetleg betörik a szélvédő, a címkét tudják pótolni. __________tóth andrás Az új rendszámtáblán nincs ott a piros—fehér—zöld nemzetiszin fotó: cs. i. Fegyvereket csak útlevéllel >A7esélyegyenlöségén C' *' Abádszalók Az esélyegyenlőségi törvény aktualitásait, a jogharmonizáció feladatait volt hivatott feldolgozni az a konferencia, amelyet a mozgáskorlátozottak megyei egyesü- | leiével közösen rendezett meg a szolnoki székhelyű „Esély” Alapítvány. A tanácskozáson a szőkébb régió egyesületi, civü szervezeti képviselői, önkormányzati szakemberei vettek részt. Ez egyben továbbképzés is volt, amely lehetővé teszi az érintetteknek, hogy vizsgát téve megszerezzék azt a bizonyítványt, amely a törvény, illetve az uniós elvárások összhangjában teszi még eredményesebbé a mozgáskorlátozott, illetve sérült emberek társadalmi beilleszkedését. pm JÁSZBERÉNY—JÁSZAPÁTI. I Az Európa Parlament történetét bemutató kiállítás nyílt a múlt héten Jászberényben, a városháza aulájában. A vándorkiállítást ezután Jászapáti lakói tekinthetik majd meg, a városi művelődési házban, május 12-től. bcs JÁSZKARAJENŐ. A helyi pol gárőr-egyesület regionális polgárőrversenyt szervezett a község fogathajtó pályáján és a sportpályán. A hét végi eseményre a Pest, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Bács-Kiskun megyei polgárőröket hívták meg. A csapatoknak elméleti és játékos gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. A vetélkedő polgárőröknek számot í kellett adniuk jogi, közlekedési, elsősegély-nyújtási, valamint tűzvédelmi ismereteikből, de értékes pontokat szerezhettek a kerékpárosversenyen és a légpuskalövészeten is. A „hivatalos" versenyszámok mellett főzőversenyt is hirdettek, sőt a csapatok között még egy kispályás focibajnokságot is megrendeztek, hcy JÁSZSZENTANDRÁS. A két ezer-hétszázas lélekszámú településnek eddig nem volt semmilyen testvérvárosi kapcsolata. Ez a múlté, mert a község vezetése a megyei turisztikai napok egyik eseményeként megállapodott Ja- worzével, egy lengyel település- ! sei a testvérvárosi kapcsolatok felvételéről, majd a későbbiekben szélesítéséről, kezdetben elsősorban a sport- és kulturális téren. DSZM MDF: Normális Magyarországot! Normális Magyarországot! — ezzel a jelmondattal indul az európai parlamenti választásokon az MDF. De milyen a normális Magyarország? — kérdeztük Petronyák Lászlót, a párt megyei elnökét. A normális Magyarországon megbízhatunk politikusainkban, mert nem vetül rájuk a korrupció árnyéka. Nem hagyják magukra a gyermekeket, akik közül minden harmadik szegénységben él. A mezőgazdaságból élők megtalálják számításukat. Értékelik és nem korukra hivatkozva visszautasítják a 45 évesnél idősebb munkavállalókat. A nyugdíj tisztes megélhetést biztosít. Petronyák László szerint az MDF ezt kínálja. No meg gondolatokat, indulatok helyett. Az MDF alternatívát kínál az embereknek. Az MDF az egyetlen parlamenti párt, mely szorgalmazza a magyar katonák hazahívását a háborús Irakból. Az MDF az egyetlen parlamenti párt, mely 2002-ben nem szavazta meg a pótköltségvetést. Az akkori túlköltekezés az oka az ország jelenlegi rossz gazdasági helyzetének, amelynek következményeit mindenki a saját bőrén érzi. Az MDF az egyetlen párt, mely az EU-csatlakozás kapcsán tízezer forintos nyugdíjemelést szorgalmaz. Magyarországon a két nagy párt abnormális közéletet gerjesztett, amely eltereli a figyelmet a valós problémákról - véli Petronyák László. A politikus szerint a kétpártrendszer nem más, mint kétszer egypártrend- szer, ami melegágya lehet a korrupciónak. Az MDF elutasítja a zsigerpoliti- zálást és az alkuköztársaságot. Az MDF sikere a jobboldal későbbi sikerének is záloga. (Bár Orbán Viktor szerint nincs jobb- és baloldal.) Eddig ugyanis minden alkalommal három párt koalíciójaként tudott kormányra kerülni a jobboldal. A politikai közhangulat néhány hónap alatt megváltozhat. Ám ha a 2006-os választásokon nyer is a Fidesz, de nem szerzi meg a mandátumok több mint felét, akkor kivel alakít koalíciót, ha a parlamentben csupán két másik párt, az SZDSZ és az MSZP van jelen? Ezért a jobboldal számára is fontos, hogy az MDF - szövetségeseivel együtt - a júniusi európai parlamenti választásokon az öt százalékot jelentősen meghaladó eredményt érjen el. (Fizetett politikai hirdetés) MDF Néppárt Mártírok emléknapja Tiszafüred A városi önkormányzat és a helyi Menóra Alapítvány a füredi téglagyári gettó felállításának 60. évfordulóján tartotta meg a mártírok emléknapját. A vasárnap délutáni szívszorító- an méltóságteljes megemlékezést megtisztelte jelenlétével Kiss Péter kancelláriaminiszter, Meir Cohen Szit izraeli konzul, Breuer Péter, a kultusztárca főtanácsosa, Varga Mihály országgyűlési képviselő. A Hámori András iskola aulájában emléknapi programon elsőként a külföldi úton lévő Pintér Erika polgármester videoüze- nete után Kiss Péter tartotta meg megemlékezését. A kancellária- miniszter a történelmi múlt felidézésével több fontos dologra felhívta a figyelmet, többek között arra is, hogy nem tudni miképpen történhetett meg az, hogy az a zsidóság, amely otthonának tekintette Magyarországot, üldözötté válhatott saját hazájában, áldozataként az ordas eszméknek. ígéretet téve az ordas eszmék megfékezésére a miniszter így zárta nagy tapssal fogadott beszédét: „Az adott nap emlékezésének mindig a jövő tettei adnak hitelt.” Az emléknap a Kiss Pál Múzeumban folytatódott, ahol Horváth László múzeumigazgató Jill Culi- ner fotóművész kiállítását nyitotta meg. Ezek után a világ minden pontjáról érkezett, füredi kötődésű túlélők, azok leszármazottai, rokonai, barátok és a meghívottak az egykoron több mint hatszázfős füredi zsidóság emlékhelyére, a Nyúl utcai zsidó temetőbe mentek, ahol gyászistentisztelet zárta a méltó megemlékezést. pm EMLÉKTÁBLA AZ ÁLDOZATOKNAK. Az 1919 es vörösterror alatt ártatlanul kivégzett szolnoki mártírok emlékére avattak közösen emléktáblát a szolnoki polgári körök és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szolnoki csoportja. A Tisza Szálló falán elhelyezett, közadakozásból készített tábla Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotása. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Néhány mondatban KARCAG. Az ÁNTSZ városi intézetének határozata alapján a Kis- kulcsosi és a Kováts Mihály Általános Iskolák melegítőkonyháiban a HACCP rendszernek megfelelő melegítőpultot, kézmosót kell kialakítani. Az előzetes felmérések alapján ez a Kiskulcsosiban 597 ezer, a Kovátsban 234 ezerből oldható meg. Miután az iskolák költségvetésében erre nincs fedezet, így a fenti összeget a városi büdzséből biztosítják, de MARTFŰ. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a városban élő polgárok betartják az önkormányzati előírásokat. A kisebb súlyú jogellenes cselekmények esetében a legtöbbször elegendő a hivatal részéről az írásbeli felszólítást elküldeni, így csak a legritkább esetben keíl szankciókkal büntetni az elkövetőket, pe NAGYRÉV. A település gazdasági életének legfőbb kitörési pontját az aktív pihenés biztosítása, a falusi turizmus jelentheti. Az ön- kormányzat ezért a Tisza minél jobb megközelíthetőségét igyekszik biztosítani, mca SZOLNOK. Új fejezetéhez érkezett a napokban az alcsiszigetí Holt-Tisza pecásai és a népszerű horgászvízen gyakran vendégeskedő evezősök között feszülő évtizedes ellentét. A kajak-kenu pálya területén gyakorló fiatal sportolók és a halak szerelmesei között az utóbbi időben újra kiéleződött konfliktus orvoslására huszonhét aláírást is tartalmazó petíciót juttattak el az illetékesekhez a helyi horgászok. A felhívás a viszály kiváltó okainak indoklása mellett megoldási javaslatokat is tartalmaz. Ezek szerint a közismert problémára gyógyírt jelentene, ha a tréningezők az edzések idején csak a bójasorok között közlekednének, ha az őket motorcsónakon kísérő edzők nem „száguldoznának” a holtágon, és ha mindezek betartását hivatalos személyek folyamatosan ellenőriznék. BJ TISZAFÜRED. A helyi iskoláknak meghirdetett horgászismereti vetélkedő sikere után - a tesztlapot legjobban kitöltő diákok közül százan nyertek komplett területi horgászengedélyt — újabb ifjúsági versenyt szervez a Tisza-ta- vi Horgászegyesületek Szövetsége. A térségi tagegyesületek gyermek- és ifjúsági horgászainak május 15-én Kiskörén, a Jászsági-főcsatornán hirdetnek versenyt. Az értékes tárgyjutalmakkal díjazott vetélkedőre a mai nappal bezárólag lehet jelentkezni. A fiatalok simára külön motivációt jelenthet, hogy a korcsoportok legjobbja a Mohosz nyári horgásztáborában, augusztus 14-től 19-ig Agár- don vehetnek részt, pm TISZAJENÖ. Egy defibrillátorral szeretné gazdagítani a település háziorvosi rendelőjét az önkormányzat. Horthy Csaba polgár- mester érdeklődésünkre elmondta: a közelmúltban életmentő készülékre pályázatot nyújtották be a Szívügy Alapítványhoz, tj szó külföldieket úgy lehet megszűrni, hogy egyeztetni kell a kör- íyező országok védett madarai- rak listáját: ha tranzitáruként viszik át magyar területen, ezt meg- ehessék, de hazánkban nem lő- íetik ki azokat. Romániában például lehet fürjre vadászni, míg Magyarországon tilos. __ m.g. ors zágból, mivel áfás számlát kap róla — vadászati szolgáltatásként elszámolva. A tagállamoknak hangsúlyt kell fektetni az európai népörökséget képező madárvilág megőrzésére, az állatok élőhelyeinek védelmére, függetlenül a vadászható és nem vadászható állatfajokra. A védett madarakat vadá(Folytatás az 1. oldalról) Az osztályvezető hangsúlyozta: abban az esetben, ha külföldi állampolgár letelepedési engedélyt kér, és folytatni kívánja a vadászatot, a magyar vadászvizsgát is le kell tennie. A meglőtt vadak húsát és elbírált trófeáit a külföldi bérvadász könnyebben tudja kivinni az