Új Néplap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-27 / 98. szám

14. OLDAL INFORMÁCIÓK ESEMÉNYEK 2004. áprius 27., kedd A NAP IDÉZETE „Az asszony olyan, mint az árnyék: fut előled, ha követed, ellenben követ, ha te futsz előle.” Shakespeare Főiskolás napok Szolnok Immár hagyomány a Szolno­ki Főiskolán, hogy minden év tavaszán többnapos szó­rakoztató programokra vár­ják az intézmény hallgatóit. A Főiskolás napok elnevezésű rendezvény ebben az esztendő­ben holnaptól péntekig tart. A különböző helyszíneken zajló események közül egy rövid ízelí­tő: szerdán délután hat órától üz­leti etikai előadás, egy órával ké­sőbb Edda-koncert várja az ér­deklődőket. Ugyanaznap este még fellép a Fiesta és a Despera­do együttes is, de karaokee show is szórakoztatja majd a jelenlévő­ket. Jó hír azonban a bikagolás, a csocsó és a vízifoci szerelmesei­nek, hogy ők is hódolhatnak a kedvteléseiknek. Csütörtökön azután lesz táncház, a Zanzibár és a Hooligans zenekar is szín­padra lép, s a jövőjüket fürkészők egy jósnőtől is kaphatnak fontos információkat. A záró nap prog­ramjai közül mindenképp emlí­tést érdemel, hogy megrendezik az ÁÉV-mászóversenyt, este há­romnegyed nyolctól pedig fák­lyás felvonulás lesz. Mindezek mellett az egyes napokon számos egyéb szórakozási lehetőség is kí­nálkozik a főiskolások számára, hogy kissé eltereljék gondolatai­kat a tanulásról, s átmenetileg író­asztaluk legalsó fiókjába rejthes- sék a tankönyveiket. m.g.a. Lelki segély A lelkisegély-szolgálat munka­társai éjjel-nappal ingyenesen hívhatók a 80/505-501-es tele­fonszámon. ■ Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 560 centiméter, duzzasztott, Kis­köre felsőnél 708 centiméter, duzzasztott, a víz 14,6 Celsius- fokos volt. Kisköre alsónál 495 centiméter, apadó, Szolnoknál 642 centiméter, apadó, a víz 14 Celsius-fokos. A Zagyva Jászte­leknél 192 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 718 centiméter, apadó. ■ Ügyeletes patika Színház Szolnok. A Szigligetiben ma es­te héttől az Őrült nők ketrece (Tímár-bérlet) című előadást mutatják be, holnap este héttől pedig A miniszter félrelép (Kiss Mányi-bérlet) lesz műsoron. A Stúdiószínpadon ma 15 órától a Tündérkopac című előadást játsszák. __ ■ Tüntetés Szolnok. Az izraeli testvérvárosi kapcsolat felfüggesztéséért tün­tetés lesz a Kossuth téren, a vá­rosháza előtt április 28-án (szer­dán) 15 órakor. A demonstráció­ra párthovatartozás nélkül vá­runk mindenkit, aki elítéli az iz­raeli állami terrort! A tüntetés jogszerűen bejelentett. Jobbik Magyarországért Mozgalom _________________________eg Lottónyeremények Ötös lottó. A 17. héten telitalála- tos szelvényt nem találtak. A né­gyesekre egyenként 1 349 861, a hármasokra 14 437, a kettesekre 925 forintot fizetnek. A dzsóke­ren ezen a héten telitalálat nem volt. Hatos lottó. A 17. héten hat-, valamint öt plusz egy találatos szelvényre nem bukkantak. Az ötösökre 668 992 forintot fizet­nek, a négyesek 7014, a hárma­sok pedig 1279 forintot érnek. Totónyeremények A 17. héten a telitalálatosok egyenként 508 847 forintot, a ti- zenhármasok 112 040 forintot érnek. A tizenkettesekre 4111, a tizenegyesekre 421, tízesekre 148 forintot fizetnek. A góltotón ezen a héten telitalálat nem szü­letett. Szolnok. Ma a Kolozsvári gyógyszertár (Kolozsvári út 23.) az ügyeletes._____________■ VIRÁGZÁS ÉS ELMÚLÁS. A Kőtelek határában készült felvételünk az élet kezdetét és végét szimbo­lizálja, hiszen a lepusztult, romos tanya előtt virágzik a természet újjáéledését szimbolizáló cseresz­nyefa. FOTÓ: MÉSZÁROS Adatbázis Szolnok. Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázist (EMMA) mutatják be a Technika Házá­ban (Kossuth Lajos út 4.) április 29-én délelőtt kilenc órától. A munkáltatóknak és munkaválla­lóknak egyformán fontos infor­mációkkal szolgáló rendszert dr. Vincze Imre, a munkaügyi köz­pont jogi és koordinációs igaz­gatóhelyettese mutatja be. Min­den érdeklődőt várnak. ■ Kisakadémia Szolnok. „Őszintén a kardioló­giai rehabilitációról...” címmel egészségügyi kisakadémiát ren­deznek holnap 'délután négy órától a Vársoi Művelődési és Zenei Központban. Előtte há­rom órától egészségügyi méré- sekre is lehetőség lesz. ______■ Fo gadóóra Rákócziújfalu. Dr. Füle István országgyűlési képviselő fogadó­órát tart holnap 17.30 órától a polgármesteri hivatalban. ■ Tárlatmegnyitó Szolnok. „Euró-Tópaletta” cím­mel nyílik kiállítás a 2000 óta működő abádszalóki Tisza-tavi Nemzetközi Művésztelep válo­gatott műveiből április 28-án délután négy órakor a Garden Hotel galériájában. A tárlat má- jus 6-ig látogatható. ■ Közéleti események Jászladány. Az önkormányzat képviselő-testülete soros ülést tart ma délután kettő órától a pol­gármesteri hivatal nagytermében. Tiszapüspöki. A képviselő- testület szerdán délután három órától tartja soron következő ülését a polgármesteri hivatal ta­nácskozótermében. ■ Traffipax A rendőrség sabességmérő autói ma a 4-esen Karcag és Apavára között, Kisújszálláson, a 32-esen Jászberénynél, a 33-ason Tisza­füreden, a 44-esen Öcsöd és Cserkeszőlőn mérnek. ■ EU-vonal Az Európai Unióval és Magyar- ország csatlakozásával kapcso­latos kérdésekre kaphatnak vá­laszt hétköznap 8—16 óra között a 80/38-2004-es ingyenes tele­fonszámon. ■ Derűs sorok Előnyös viselet- Micike, miért hordasz mini­szoknyát ebben az esős, hideg időben? - kérdi kolléganője a titkárnőt.- Tudod, jobban szeretem, ha a főnök a lábamat nézi és nem azt, amit leírtam. Keresztrejtvény- Dezső, te egész nap rejt­vényt fejtesz! Hát már egy kedves szót sem tudsz mon­dani nekem? — mondja a fele­ség a férjnek. — Hány betűvel? Lakásavató 40 év múlva? Van egy jobb ajánlatunk: HVB Lakáshitelek! Ha most vásárolja első lakását vagy a jelenlegit szeretné nagyobbra cserélni, esetleg építkezik vagy bővítésen gondolkodik, akkor a HVB Bank Lakás­hitelei kézenfekvő megoldást kínálnak Önnek. Célunk, hogy a lakáshitellel kapcsolatos valamennyi elképzelését valóra válthassa segítségünkkel. kedvező kondícióink mellett ügyfeleinknek most az ingatlan értékbecslési díját is elengedjük. Akciónk a 2004. április 30-ig benyújtott lakáscélú támogatott hitelekre vonatkozik. További információért hívja: 06-40/50-40-50 HVB^Bank SZUPER ^ fEXPRESSZ GÉPJÁRMŰ belső takarításra azonnali munka­kezdéssel szolnoki lakóhelyű női munkaerőt keresek. Érdeklődni 2004. 04. 27-én és 29- én este 19.00-20.00 óra között az alábbi te­lefonszámon: 06-20/323-2594.------------------------------------------------------------------------*140652* SZOMBATI napokra gépjármű belső takarítás­ra munkavállalót keresek. 7.00-14.30 óráig. Érdeklődni 2004. 04. 27-én, 29-én este 19.00-20.00 óra között. Telefonszám: 06- 20/323-2594.---------------------- *140652* WHIRLPOOL beépíthető konyhai eszközök, Pa­nasonic termékek, alacsony ár! 30/504-9440. —--------------------------------------------------------------—*135911* MÉ G ezen a héten függönyök fél áron a Belvá­rosi Textilüzletben. Szolnok, Ady E. 16.--------------------------------------------:---------——,--------*140554* »F RISSÍTŐ, kondicionáló, gyógymasszázs szakképzett masszőrtől. Szolnok, Hunyadi út 73. Tel.: 30/4724-907.------------------------------------------------------------------------• 140348* KAROSSZÉRIAJAVÍTÁS! 30/336-9338.---------------:---------=---------------------------------------------*139878* «ITA LNAGYKERESKEDÉS áruterítésre C-kate- góriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsive­zetőket felvesz. Érd.: a megjelenés napján 56/420-255.------------------------------------------------------------------------*140537* EZEN a héten minden áru 20 % engedmény­nyel kapható a DUETT DIVAT-ban az Árkádso­ron.------------------------------------------------------------------------*140573* 8 ÓNIX Center ballagási akció! Blúzok már 990 Ft-tól, kosztümök 2980 Ft-tól.------------------------------------------------------------------------*140623* /Néplap Kiadja az Axel Sprfnger-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Felelős szerkesztők: Baranyi György, Laczi Zoltán Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyar- ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein ke­resztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköz­nap 16.00 óráig, más időpont­ban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1450 Ft negyedévre 4350 Ft félévre 8700 Ft egy évre 17 400 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyaror- szág Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népúj­ság Kft. Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgálta­tására felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom