Új Néplap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-21 / 93. szám
2004. ÁPRILIS 21., SZERDA TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Ma és holnap beiratkozás Az iskolaérettséget vizsgálják a szakértők A következő tanévre az első osztályos gyerekeket ma és holnap lehet beíratni az általános iskolákba. Akadnak azonban olyan jelenlegi óvodások, akik ősztől mégsem kezdik meg tanulmányaikat, holott a tanköteles kort elérték. Szolnok A szolnoki városi pedagógiai szakszolgálat évente mintegy száz gyermek esetében végez iskolaérettségi vizsgálatot — tudtuk meg az intézmény vezetőjétől. Birizló Szabó Irén elmondta, az ellenőrzés akkor válik szükségessé, ha nincs egyetértés a szülők és az óvoda között, hogy a gyermek már iskolába menjen vagy inkább még az óvodában maradjon. A vizsgálat a fizikális, a mentális és a szociális területekre irányul, s a tapasztalatok szerint többnyire ez utóbbi szokott a kritikus lenni. Fontos azt is megvizsgálni, a leendő első osztályos tanulók miként tudják kezelni a különféle élethelyzeteket, hiszen az alkalmazkodásnak nagy jelentősége lesz az iskolai mindennapokban. így például előfordulhat, hogy egy hatéves kisfiú vagy kislány már iskolába mehet, de még egy hétesztendős is lehet óvodás. Igaz, ez utóbbi helyzetben az óvoda befogadó nyilatkozata is szükséges. Alapesetben mindazok a gyerekek, akik az adott évben május 31-ig betöltik a hatodik életévüket, Idén iskolába mennek azok a gyerekek, akik 1997. augusztus 31. előtt születtek. Felmenthetők azok, akik 1997. szeptember 1-je és december 31-e között születtek, s a felmentést az óvoda és a szülő kérte, rendelkezésre áll az óvoda befogadó nyilatkozata, de szükséges a nevelési tanácsadó vagy szakértői bizottság vizsgálata is. Szintén felmentést kaphatnak az 1998. január 1-je és május 31-e közötti születésű gyerekek a szülők és az óvoda megegyezése alapján. Problémás fejlődési szint, szülő és óvoda egyet nem értése esetén a nevelési tanácsadó, esetleg szakértő vizsgálata itt is szükséges. Az 1998. június 1 -je és december 31 -e között született gyerekek csak a szülő kérésére, a nevelési tanácsadó vizsgálatával válhatnak iskolássá. Mérges gáz, mérges lakók Sorokban SZOLNOK. Botka Lajosné, polgármester tegnap arról számolt be, hogy a város és a megye együtt rendezi meg az uniós csatlakozási ünnepséget. Közösen vállalták annak a felelősségét, hogy az emberek számára nyilvánvaló legyen a pillanat nagyszerűsége, hiszen csatlako- zásunk az Európai Unióhoz olyan esemény, amely fordulópont és életre szóló élmény lesz. Az április 30-án 14 órától éjfél utánig tartó események részben a városháza dísztermében, részben a Kossuth téren zajlanak. Megemlítette a 16 órai ünnepélyes zászlófelvonást és megnyitót, a fáklyás felvonulást és a tűzijátékot. Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke azt emelte ki, hogy május elsején a Tiszaligetben a megye középiskolásainak közreműködésével pavüonokat rendeznek be, amelyekben a csatlakozó országokat mutatják be. Az egyes pavilono- kat zsűri értékeli, bisteyandrás ■ Mától talán nem pótfűtenek (Folytatás az 1. oldalról) Horváth István elmondta, egy fűtőművi körzetben csak akkor képesek a normál üzemi állapotot fenntartani, ha az oda tartozó épületek legalább 50 százalékában kérik a fűtést. Ha tehát ennél kevesebb épületben kell szolgáltatniuk, akkor az a továbbiakban technikailag nem megoldható. Az igazgató azt is elmondta még, hogy a hátunk mögött hagyott tél teljesen átlagos volt. Az átlaghőmérséklet ugyanis 3,67 Celsius-fok volt, miközben a sokéves középhőmérséklet 3,6-3,7 Celsi- us-fok között alakul. A hőmérséklettel tehát nem is volt baj, ellenben a hideg időjárás sokáig, egészen pontosan mostanáig tartott. Talán innentől kezdve már igazán tavasz jön. _____________________________TÓTH AMORÁS FE GYVERNEK. Az esős időjárás miatt a település polgármestere a napokban másodfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el a nagyközségben. A Büdöséri belvízcsatornából kiszivattyúzott vízzel a sárszögi Holt-Tiszát töltik fel. mg JÁSZÁROKSZÁLLÁS. Szomszédjával szóváltásba keveredett egy férfi, mivel udvaráról eltűnt egy kiskutya, és a lopással az ismerősét gyanúsította. A vitának az lett a vége, hogy a meggyanúsított férfi egy meggyfakaróval fejbe verte az eb tulajdonosát, aki elveszítette az eszméletét. A sérült férfit kórházba szállították, ahol megállapították, hogy bordatörést is szenvedett, mrfk KUNSZENTMÁRTON. Kiválóan szerepeltek a helyi alapfokú művészeti iskola növendékei a kisújszállási országos zeneiskolai kürtversenyen. Berta Helga és Seres Kata személyében egy-egy első helyezést értek el, míg Bercze- li Krisztina második lett kategóriájában. PE MARTFŰ. A város önkormányzata az államtól sportfeladatok ellátására 1,5 millió forint támogatást kap az idén. Ehhez még JÁSZBERÉNY Szén-monoxid-szivárgás miatt két társasházban, összesen 56 lakásban állították le a gázszolgáltatást a napokban, mivel a megyei Fűtéstechnikai Kft. munkatársai szén- monoxid-szivárgást észleltek az egyik lakásban. A családok hétfő este lakógyűlésen kértek magyarázatot. Néhány napja arra értek haza a Jászteleki út két társasházának lakói munkájukból, hogy nincs meleg víz a lakásban, nem működnek a gázkonvektorok, s a vízmelegítők. A gázszolgáltató lezárta a rendszert. A lakógyűlésen kide9,9 millió forintot tesznek hozzá, ezzel támogatva a helyi sport- szervezetek működését, pe NAGYKÖRŰ. A cseresznyevirágzás idejére szervezett nemzetközi képzőművészeti alkotótábor záró kiállítását tegnap nyitották meg a művelődési házban. A határokon túlról érkezett öt művész munkáiból rendezett tárlatot dr. Veres Nándor polgármester méltatta. BA NAGYRÉV. Egy, a csodaszarvas vadászatát ábrázoló szoborcsoportot állítanának fel a templom melletti területen. A 100-120 millió forint értékű alkotás árát adományokból szeretnék összegyűjteni a településen. A szoborcsoporthoz kapcsolódva egyébként megszületett a Nagyrév Magyar- ország szíve szlogen is. mga SZOLNOK. Három kategóriában, harminchat résztvevővel rendezték meg Nagykanizsán a VI. Kárpát-medencei Csengey Dénes vers- és prózamondó versenyt, amelyen a felnőttek mezőnyében a szolnoki Nagy Tímea lett az első. bgy SZOLNOK. A dél-lengyelországi Sucha Beskidzka ökológai és turült: csak a szerencsének köszönhetik, hogy eddig nem történt halálos tragédia a lakásokban. A történetet Nagy Istvánná közös képviselő foglalta össze. Az egyik lakásban a lakó a fűtési rendszer átalakítását követően, hallva a számos szén-monoxid-mérgezés okozta halálesetről - csak óvatosságból - vásárolt egy jelzőkészüléket. Amikor a készülék rendszeresen riasztott, hívta a kéményseprőket. A fűtéstechnikai vállalat munkatársai megállapították, hogy a szellőzőből érkezik a mérges gáz. Azonnal leállíttatták a gázszolgáltatást. A lakókat az háborította fel, hogy a villanyfűtés visszaállítását javasolták számukra. Vidra Zoltán a Fűtéstechnikai Kft. ügyvezetője egyérrisztikai főiskolájának 25 tagú delegációja érkezik vasárnap a partnerintézménybe, a Szolnoki Főiskolára, viszonozva a szolnokiak közelmúltbéli látogatását. A dékán vezette lengyel küldöttség egy hétig tartózkodik megyénkben. LZ SZOLNOK. Kigyulladt egy személygépkocsi motortere tegnap a Tószegi úton. Az autó tulajdonosa saját maga oltotta el a tüzet. A járműben keletkezett kárt 130 ezer forintra becsülik, hgy TISZA-TÓ. A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács mai ülését Poroszlón tartja. A tanácskozáson szó esik többek között a motorcsónak-használatról, a környezetbarát vízi sportok meghonosításáról, illetve a rádiós segélyhívó és infokommunikációs rendszer kiépítésének lehetőségeit is megvitatják a tanács tagjai. szs TISZABŐ. Az elmúlt esztendőben 17-en hunytak el a településen, csaknem feleannyian, mint két évvel korábban. Míg 2001- ben harmincán, tavaly előtt huszonegyen haltak meg. A születések száma mindeközben erőteljesen nőtt. Csupán az elmúlt telműsítette a helyzetet: nem tehettek mást, csak azt, hogy lezárják a gázt. Mint mondta: „inkább ülök egy lakógyűlésen, mintsem bekövetkezzen egy tragikus baleset.” ígéretet tett arra, hogy a két társasház kéményrendszerének, fűtőberendezéseinek átvizsgálására négy csoportot állít össze, s az éves ellenőrzés keretében - díjmentesen — bevizsgálják mindkét házat. „Ha a kéményrendszerben van a hiba, addig nem mennek el munkatársaim, amíg ki nem javítják azt.” A gázszolgáltató ezek után azt vállalta, amint megkapják az értesítést arról, hogy rendben van a rendszer, soron kívül visszaállítják a gázszolgáltatást. BANKA CSABA esztendőben 71 újszülött látta meg a napvilágot, tj TISZASZENTIMRE. Iskola he lyett betömi jártak azok az általános iskolás kisfiúk, akiket a napokban hallgatott meg a rendőrség. A négy gyermekkorú rendszeresen hiányzott az iskolából igazolatlanul. Mint kiderült, ezalatt különböző betöréseket követtek el. MRFK TÖRÖKSZENTMIKLÓS. A város ipari parkját gondozó, az önkormányzat által megalakított Törökszentmiklósi Iparfejlesztési Kft. a közelmúltban létrehozta a felügyelő bizottságát. A tagok a testület elnökének Emődi Rózát választották Az elnök április 1-től 20 ezer, a tagok 15 ezer forint javadalmazásban részesülnek havonta, mg TÚRKEVE. Ma ötnapos látogatásra érkezik a városba a lengyel- országi Porabka delegációja. A hatfős küldöttség holnap részt vesz Dembinszky lengyel tábornok emlékkövének ünnepélyes felavatásán a túrkevei 48-as emlékparkban. Pénteken a vendégek és házigazdáik Szolnokon, a megyeházán írják alá a testvérvárosi keretmegállapodást, bj Egy mondatban _______________________VÉLEMÉNY_______________________ BISTEY ANDRÁS Nincs mentség A XX. század az elhallgatott, kibeszéletlen események százada. Az azonban nem lehetséges, hogy az egész népet érintő események örökre kibeszéletlenek maradjanak. Ha későn, ha évtizedek múltán is, megtörténik, aminek sokkal hamarabb kellett volna megtörténnie. Úgy látszik, a tragédia 60. évfordulója hozza meg a katarzisos szembenézést a holokauszttal, amely nem hasonlítható más történelmi eseményekhez, kívül áll a történelmen. Hozzá hasonlítható tragédia, sem korábban sem később nem történt. Tömeggyilkosságok voltak máskor is a történelemben, de a téboly olyan tombolására nem volt példa. S arra sem, hogy hideg fejjel, mérnöki tervezéssel kíséreljék meg egy nép teljes megsemmisítését. Nemcsak az áldozatok száma, a történések irracionalitása is páratlanná teszi a holokausztot. A fasizmus olyan pusztító erőket szabadított föl, az emberi gonoszság olyan mélységét nyitotta meg, amelyet ép ésszel megérteni sem lehet. Ismerjük a szociális-gazdasági okokat, megmagyarázták a fasizmust, mint az osztályharc különösen kegyetlen formáját, ám arra nincs magyarázat, hogy évtizedekig törvénytisztelő, békés polgárokból hogyan lesz primitív és átlátszó propaganda hatására tömeggyilkos. Azt is be kell látnunk, hogy a magyarországi holokauszt magyar ügy, ahol a gyilkos vagy a gyilkos túlbuzgó segítője és az áldozat is magyar volt. Hatszázezer magyar halt meg a haláltáborokban, a vagonokban vagy a nyilasok sortüzeitől a Duna-parton. Nincs mentség, nem lehet a megszálló németekre hárítani a felelősséget. Még a nyilasok is csak késői részesei voltak az eseményeknek. A bűnt eredendően az a „keresztény nemzeti” mivoltával huszonöt évig kérkedő rendszer követte el, amelynek politikusa készítette elő a jogfosztó törvényekkel, hivatalnoka szervezte, csendőre és katonája kísérte a halálmeneteket, vagy éppen ölt is, ha akart. A Talmud azt mondja, aki megöl egy embert, egy világot öl meg. Elképzelni sem lehet, hogy mit tesznek, akiknek kezéhez hatszázezer vagy hatmillió embert vére tapad. ALÁÍRTÁK. Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá tegnap a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Szolnoki Főiskola képviselői. A beregszászi intézmény képviseletében dr. Orosz Ildikó elnök és dr. Soós Kálmán rektor, míg a Szolnoki Főiskola részéről prof. dr. Báger Gusztáv, tudományos és nemzetközi főigazgató-helyettes, valamint dr. Székely Péter, oktatási főigazga- tó-helyettes irta alá a dokumentumot. ______________ moa fotó, mj Ki s ország, kis veszély A kormány felelőssége az iraki szerepvállalás ' INGYENES HIRDETÉSI LAP HOLNAP INGYENES INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI ÚJSÁG % w $*£11W H Cr , , ijji, INGYENES HIRDETÉS« LAP y . • gálatok váltak szükségessé. Fontos tudnivaló, hogy akit a nevelési tanácsadó nem javasol az iskolába lépésre, azt nem lehet beíratni. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az iskolaérettségi vizsgálatra kötelezetteknek a távolmaradása államigaz- gatási eljárást von maga után. molnár o. attila negkezdik a tankötelezettség teljesítését. Idén “gyébként eddig nyolcvanöt gyermeket vizsgáltak skolaérettségi szempontból. Közülük negyvenben óvodában maradtak, huszonketten iskolába cerülhettek, míg a többiek esetében további vizsSZOLNOK Magyarország kis ország, ezért kevésbé jelent célpontot a terroristák számára — mondta Simicskó István a Fidesz- MPSZ országos választmányának és az Országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöke a Hozam Klub vendégeként. A politikus a terrorizmus és a biztonságpolitika aktuális kérdéseiről beszélt a klubban megjelent számos érdeklődőnek. Mint mondta, hazánk NATO-tagként és az Amerikai Egyesült Államok szövetségeseként és természetesen az iraki szerepvállalás miatt veszélyeztetett lehet a terrorizmus szempontjából, ám mint kis í ország, kevésbé szerepel a cél- I pontok között. A gerillák azonban figyelemmel kísérik, melyik ország milyen módon vesz részt az iraki háborúban. Jogos a magyar katonák miatti aggodalmunk. Ezzel kapcsolatban nagy a magyar kormány felelőssége abban a tekintetben is, hogy miként foglal állást a kint tartózkodás időtartamát illetően. Nem arra kellene a kormánynak megoldást keresnie, hogy miként lehetnének kint Irakban még tovább a magyar katonák - tette hozzá. Simicskó István szerint az iraki események már nem tekinthetők a terrorizmus elleni harcnak és a tömegpusztító fegyverek felszámolására való törekvésnek, ezért egy újabb ENSZ-határozat megalkotására lenne szükség. Úgy látja, a parancsnokságot is az ENSZ-nek kellene átvenni. A cél ugyanis nem más, mint az ország stabilitásának minél gyorsabbá tétele. A stabilizációval a terrorveszély is csökkenne. HORVÁTH GYŐZŐ