Új Néplap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-17 / 90. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT 1 Leszázalékoltán kaptak új esélyt a munkára Nemes Imre és tizenegy társa szívesen dolgozik az asztalosüzemben fotós a szerző Kunmadaras Sok megváltozott munkaképességű ember él Kunmadarason, akik kö­zül többen vállalnának munkát. A településen azonban az egészséges embereknek is kevés munkalehető­ségük van. Néhány hónapja azon­ban tizenkét leszázalékolt ember újra dolgozhat a Kunsági Rehabili­tációs, Foglalkoztató, Faipari Keres­kedelmi és Szolgáltató Bt. asztalos­üzemében. Riportunkban velük be­szélgettünk. Az üzemben találkoztunk a tulajdonossal, Saliga Józseffel is. A karcagi vállalkozó rég­óta szeretett volna segíteni a megváltozott munkaképességű embereken, mert azt ta­pasztalta, ez nem megoldott. Egy éve Kar­cagon, a volt Szim gépgyár területén bein­dította ezen vállalkozását. Üzemcsarnokot bérel, gépeket vásárolt. A bánhalmi Bánfa és egy sátoraljaújhelyi faipari cég hosszú távon munkát biztosít az üzemnek, mely­nek fő profilja a faipari tevékenység, az aj­tólap, pallótok gyártása. Ezenkívül német exportra esztergált állófogasokat készíte­nek, és a szeghalmi Billerbeck gyárnak a paplanzsákokat állítják elő.- A család mit szólt az új vállalkozás­hoz?- A feleségem támogatta az elképzelé­semet. Ő húsz éve ápoló a kórházban, így látja, mennyire kiszolgáltatottak a megváltozott munkaképességű embe­rek. Az üzem beindításához a családi megtakarítás mellett jelentős hitelt is fel­vettem a gépekre. Az elmúlt idő alatt azt tapasztaltam, hogy a munkások szeret­nek itt dolgozni, megbecsülik ezt a mun­kát, és igyekeznek maximálisan teljesí­teni. A folyamatos megrendelések a kö­zelmúltban lehetővé tették a bővítést is. Felkerestem Márki Sándort, Kunmada­ras polgármesterét, aki örömmel fogad­ta elképzelésemet a helyi asztalosüzem­ről. Segítette az üzem létszámfeltöltését is, így most tizenketten dolgoznak itt. A későbbiekben a jelenlegi biztos piac mellett olyan exporttermékek előállítá­sára is gondolok, amely a több lábon ál­lást biztosítja majd. Karcagon most tár­gyalok az önkormányzattal, a volt lakta­nyában alakítanánk ki egy új profilú üzemet, ahol főleg hölgyek által végez­hető munkát kínálnánk. Már vannak el­képzeléseink, a dolgozói létszámot 70- 100 főre növelnénk, mert rengeteg leszá­zalékolt jelentkezőnk van, akik szeret­nének itt dolgozni. A kunmadarasi volt téeszszékházban tizenketten dolgoznak. Egy karcagi és ti­zenegy madarasi leszázalékolt férfi ka­pott itt munkát. A megrendeléseknek köszönhetően két műszakban készíte­nek itt ajtótokokat, készajtókat Saska Sándor művezető irányításával. Csatári Ferenc korábban BM-dolgozó volt, eredeti szakmája asztalos. A negy­venegy éves, kétgyermekes családapa - Zoltán fia hét-, Csaba ötéves - 1995 óta él leszázalékolva gerincével, szívével. A rokkantnyugdíjból nehezen tudtak meg­élni, így az elsők között jelentkezett, amikor hallott az üzem indulásáról.- Számomra ez a munka lelkileg is so­kat jelent, le tudtam magamat foglalni, a saját problémámról, betegségemről el­terelődik a figyelmem. A pszichés dolog mellett azonban be kell vallani, anyagi­lag is jobban tudok előre tervezni. Az itt kapott 53 ezer forintból már tudunk ta­karékoskodni is. Nagy öröm volt, hogy karácsonyra a gyerekeknek meg tudtuk venni a régóta áhított számítógépet. Sze­retek az üzemben dolgozni, mindegy, hogy éppen fűrészelni kell vagy ajtót összeállítani, szívesen csinálok min­dent. A munka annyira fellelkesített, hogy mire iskolába megy a fiam, akkor­ra íróasztalt csinálok neki. A családom, ismerőseim szerint megváltoztam, előt­te sokat szomorkodtam, most boldo­gabb vagyok. Nemes Imre a szüleivel él. A 37 éves fi­atalembert 1992-ben százalékolták le. Mint mondta, nagyon örül, hogy itt dol­gozhat, mert így a szüleinek is tud anya­gilag segíteni. Fizetéséből szeretne félre­tenni, hogy nyárra megvehesse a kiné­zett videót. Számára is fontos, hogy kö­zösségben lehet és hogy dolgozhat. Nyugdíjas szülei is örültek, hogy ő is ka­pott munkát. Az üzemben lehetőség van arra, ha valaki betegsége miatt nem bír­ja az aznapi munkát, akkor hazamehet pihenni. Hála istennek, neki még soha nem kellett hamarabb abbahagynia a munkát. Imre számára a kikapcsolódást a ház körüli munka és a tévénézés jelen­ti. Már várja a nyarat, hogy mehessen a tiszaörsi fürdőbe. Most, hogy van mun­kahelye, erre is jobban telik. Nem is sze­retne mást ehhez, csak egy ötöst a lot­tón. Az üzemben az idősebb korosztályt képviseli az 1996 óta leszázalékolt Tóth Imre. Az 54 éves férfi korábban Buda­pesten az építőiparban dolgozott, ne­hézgépkezelő a szakmája. Miután csak 50 százalékos rokkant, mindössze 20 ezer forintból élt, amíg nem jelentkezett az üzembe. Az 53 ezer forintos plusz­pénzből már jobban tud boldogulni. A kiskertjében mindent megtermel, így tud spórolni a kosztpénzen, az ólakban pedig ott van a sertés és a tyúk is. Ennyi évesen már nem tervez nősülést, de nincs egyedül, nagy a rokonsága. Három keresztgyermeke van, akik eddig is min­dig kaptak valamit, most már több min­dent meg tud venni nekik. A közösség­ben jól érzi magát, hamar letelik a mun­kaidő, és addig sem foglalkozik a beteg­ségével. Az egészségen kívül már nem is vágyik másra, csak egy automata mosó­gépre. Úgy tervezi, hogy nyárra ezt is meg tudja venni. Gál Imrének egy balesetben leszakadt a jobb keze, amit az orvosok sikeresen visszavarrtak. Korábban egy helyi cég­nél lakatosként dolgozott, 1989 óta van leszázalékolva. A 47 éves férfi három gyermek - két fiú és egy lány - édesap­ja, és büszke nagyapa, Erzsébet unokája kilenc hónapos. Fiai még velük élnek. Gál Imre korábban a 39 ezer forintos bal­eseti járadékos nyugdíjából nem nagyon tervezhetett. Mostanra tudott venni egy házat, az árába besegített itteni jövedel­me. A következő nagy családi tervük egy autó vásárlása, most erre spórolnak. A hatalmas kertben megterem minden, amire szükségük van, és az állatokat is maguk nevelik. Most, hogy a tejet nem veszik át, az állományt csökkentették. Nagyobbik fia elment dolgozni, már csak a kisebbik gondozza a malacokat, birkákat, teheneket. Felesége a bereki kertészetben dolgozik, így minden dol­gos kéznek örül otthon, hiszen az ő munkáját könnyítik meg fiai. A nagyapa azonban, amikor hazamegy az üzem­ből, bármennyire is fáradt, akkor is át­megy az unokájához. Abban mind a négy megkérdezett egyetértett, hogy az asztalosüzem tulaj­donosától új lehetőséget kaptak életük jobbá tételéhez, anyagilag és lelkileg is. OARÓCZI ERZSÉBET Hatvanévesen végre úr lett Gátépítésre pályáznak Akár tagadjuk, akár nem, valahol a szíve mélyén mindenki szeretne az átlagosnál könnyebben, ha úgy tetszik, lezsereb­ben élni. A temérdek munka közben, után olykor rövid idő­re lazítani, netalántán megpihenni. A kunhegyesi kétszer kunnak — aki származásában is, a nevében is az, hiszen Kun Jánosnak hívják — mindez néhány hete sikerült csak, miután elérte a hatvanat. Kunhegyes Befejezve a nyolcadikot, dolgozni kezdett. A víz­ügynél talált munkát, ma is emlékszik rá, először három forint, majd 5,40 lett az órabére. Volt vízőr, vízkormányzó, de a kubi- kolás sem fogott ki rajta. Évekig ásta, tolta a földet, majd húsz hónapig védte a hazát. Mert akkoriban még ennyi volt a kötelező sorkatonai szolgálat. 1981-ben váltott, ekkor ke­rült a Közép-tiszai Állami Gazdasághoz mint sertés­gondozó. Kiszolgált öt fő­nököt, és átdolgozta az életét. Mivel a kereset mindig szűkösen csordo­gált, hogy jusson is, ma­radjon is, jószággal is bí­belődtek. Volt tehén, te­mérdek hízó, aprólék. Bi­zony, a hajnallal kelt, és mire bement a céghez, otthon már ellátta a háztájit. Ez volt az el­ső műszak. Jött utána a második, benn a telepen. Itt se húzta ki ma­gát, kapott is elismerést. Átvehet­te a Kiváló Dolgozó kitüntetést, az Árvízvédelemért érmet, úgyhogy nem panaszkodik. A feleségével együtt két gyereket neveltek, a kisasszony már régen férjhez ment, és Tiszaroffon élnek. A fiuk Pesten dolgozik, barátnője van, és hétvégeken gyakran hazajönnek. Két unoka is érkezett eddig. A va­lamikori nagy jószágtartási ked­vük mára takaréklángon lobog. — Annyiszor becsapták és be­csörgött utoljára a vekker. Szer­veztek egy kis kedves búcsúzta­tót, délután kezdődött és majd­nem estig tartott. Szinte el sem hitte, hogy a katonasággal együtt milyen gyorsan elrohant ez a negyven év. Szerencsés ember­nek vallja magát, jól ki­jött a munkahelyén a többiekkel, társaival, így a napok is sebesebben rohantak. Van egy kis földjük, ezt a vejével ket­ten művelik, a termést a csirkék meg a malacok pusztítják el. Hogy mennyi nyugdí­jat vár a kétszer kun? Még nem jött meg az ér­tesítés, de 55-60 ezer kö­rül reméli. Ami az egész­ben a legszokatlanabb, legkülönösebb, regge­lente nem kell a hajnallal kelni, idegeskedni, hogy mindennel idejében vé­gezzen. Az ebédet a fele­sége hordja: kedvenc éte­le a sertéspörkölt, gu­lyásleves, illetve a sza­lonna minden mennyi­ségben. Előétele egy ku­pica, igazi kisüsti. Nevetve vallja be, már arra is adódott példa, hogy felébredt, és mivel nem szorította az égvilágon semmi, visszaaludt. Olyannyira, hogy nyolc óra is elmúlt, mikorra újra kinyitotta a szemét. Nem hitte el, hogy már magasan trónol a nap, világos a világ, és eddig is el lehet szunyókálni.- Rájöttem, lehet, hogy ezen a napon végre én is úr lettem? És az éjszaka helyett olykor a nap­pallal kelhetek? Szinte hihetet­len... Az. Pedig megtörtént vele ez is, amióta nyugdíjas. Sőt, nem is egyszer, hanem kétszer... D. SZABÓ MIKLÓS csapják a hozzánk hasonlókat, hogy megtanultuk a saját kárun­kon, nem érdemes a hajnallal kelni és sok jószágba ölni a kis keresetet. Mert vagy el tudjuk ad­ni őket, vagy a nyakunkon ma­rad, vagy ha el is viszik, nem ka­punk annyit értük, amennyibe a takarmány került. így legfeljebb csak magunknak meg a család­nak nevelünk. így Kun János egészen 60 éves koráig nem ismerte a lazítást, a nyugodt, szabad időt. Idén már­cius 29-én azonban valami na­gyot változott az életében. Ekkor ment utoljára dolgozni, ekkor Tószeg Hétszázmillió forint európai uni­ós pályázati támogatás elnyeré­sével szeretné meggyorsítani a tószegi gátépítés idén kezdődött és várhatóan több évig tartó kivi­telezési munkálatait a Köti-Köví- zig. Az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetőjétől megtud­tuk: a támogatási igényt várható­an jövő hét közepén nyújtják majd be. Ivaskó Lajos érdeklődé­sünkre azt is elmondta, ameny- nyiben a SAPARD-forrás odaíté­léséről az illetékesek a szervezet és az érintett település számára kedvező döntést hoznak, az megteremtené a beruházás belát­ható időn belüli befejezésének feltételeit. A jelenleg rendelkezésre álló pénz ugyanis a mintegy négy ki­lométeres védműből csupán hét­száz méternyi - tehát az első két szakasz - megvalósítására ele­gendő. A pluszforrás azonban az álla­mi ütemezéstől függetlenül lehe­tővé tenné, hogy a szükséges en­gedélyeztetési, kisajátítási és ten- dereztetési eljárásokat követően a töltés közel teljes hossza még ez évben kiépüljön. BUCÁNY Tv-notesz „Beszélő” képek Méghozzá a család életéről - ezzel a szándékkal indult útjára a köztévé folytatásosa, az Életképek, amelyet ugyanaz a Horváth Ádám vállalt fel, aki annak idején a Szomszédokat vitte páratlan siker­re. (Bizonyára vannak, akik még emlékeznek rá.) Most is valami hasonlóval próbálkozik, bár a be­mutatkozás mást mutatott, kissé el is riasztott, mert amit láthattunk, az bizony holmi illemtani tanmesének tűnt, hangoztatván erősen, hogy itt és most tanulhatunk majd belőle egy kis jó mo­dort, merthogy elfelejtettünk helyesen viselkedni: a családban is. Jöttek is az illetlenségek! A nagy­papa, Bodrogi Gyula ordibálva kereste csokor­nyakkendőjét, mert nem találta, valaki úgy eltet­te; majd gorombán odadobták neki. (Hát való ez?) Érdekességként: Bodrogi az előkelő nyakravalót viselőkből egykoron pártot akart csinálni, humo­ros ötletével alaposan meglepvén a közönségét. Most csak fel akarja kötni a nyakkendőt, a csok- rosat, mert az is úri módi, a tanácsos úr is ezt vi­seli. Aztán láttuk, hogy a gyerek miként dobálja el a szobában a cukrospapírokat, no meg azt is hallhattuk, hogyan szidta mindközönségesen ra­koncátlan számítógépét, magyarán lekurvázta. (Micsoda dolog!) De kaptunk ízelítőt a vacsorái asztal illendő megtérítéséről is. És sorolhatnám to­vább. Mindezeket pedig játék végeztével két pszi­chológus meg is csócsálta nekünk, hogy értsük, amit értenünk belőle kelletik, ami ugyebár dedó­sán szájbarágós, sőt, aránytalanul hosszú is volt a látottakhoz képest. (Kérdezhetnénk: helyénvaló ez?) Szerencsére a folytatásban, a második részben jobbra, komolyabbra fordultak az események, miután megismertük már a Kohári családot, an­nak minden tagját, több nemzedék él itt ugyanis együtt. Megjelent az igazi dráma is, és izgalma­san bontakozott ki, nem csip-csup illetlenségek sorjáztak benne. Ugyanis a korosodó, „kapuzá­rás” előtt álló férj, menő fogorvos, miután bele­esett csinos asszisztensébe, épp félúton jár: vál­jon-e, otthagyván családját, a két nagylányt meg a feleséget, akit azért mégiscsak szeret, avagy... Olyan dilemma, konfliktus ez, mely mélyen lel­kiismereti és lélektani. Nem tanmese, bár van ta­nulsága, véres valóság, még ha vér nem is folyik (ömlik az másutt eleget), játék formájába öntve. Gyakori, ismerős napjainkban. Tőle tele van fe­szültséggel a család levegője, a látszat és a való­ság különös játéka, rejtélyessé, már-már titokza­tossá teszi, amitől szórakoztató is, átélhetően ér­zékletes. Nagyszerű lehetőséget nyújt a színészi játékra, amit ki is használ pompásan a férjet ala­kító Gáti Oszkár, a feleség szerepében Hegyi Bar­bara, és szeretőként Schell Judit. Hogyan alakul majd a család többi tagjának sorsa? - az sem mellékes, akár az épp belázasodott Ildikóé is. És a másik família a megözvegyült apával, aki újság­író - Kulka János formálja meg -, akit rovatve­zetői poszttal kínál meg magányosan élő női fő­nöke, kinek más szándék is bujkál az ajánlatá­ban, ugyancsak érdekes lehet. Kíváncsian vár­hatjuk tehát az újabb részleteket, anélkül, hogy valaki el is magyarázná, mit is kellene belőle fel­fognunk. Ugyanis a látottak nemcsak önmaguk­ban, de önmagukért is beszélnek. VALKÓ MIHÁLY Kun János végigdolgozta az életét, és nyugdíjazása alkalmából a munkatársaitól ezt a magnót kapta ajándékul FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom