Új Néplap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-11 / 60. szám
14. OLDAL INFORMÁCIÓK ESEMÉNYEK 2004. Március 11., csütörtök HHICH A NAP IDÉZETE COOP SZOLNOK 3 db 3.000 ft értékű ajánáéM lepi meg a nyerteseket | Ha van kedve játszani és ismer locsolóverseket a Grátisz újságunkban a beérkezés sorrendjében közreadjuk és ezekre olvasóink sorszámuk alapján az újságban levő szelvényen szavazhatnak. A 10 legtöbb szavazatot kapott vers beküldőit ajándékcsomaggal jutalmazzuk, melynek keretében hirdet. „Csak vártam és vártam, és amikor nem jött semmi üzenet, tudtam, hogy csak tőled lehet.” Ashleight Brilliant Kiállítások Szolnok. Völgyi Sándor kiállítása, a Feszty-körkép valósághű mása ma utoljára 10-18 óráig tekinthető meg a VMZK-ban. Ugyanitt mától március 15-ig látogatható .Régi és új márciusok" címmel Rideg István és Szénást Gyula gyűjteménye. Vízállás Rendhagyó megemlékezés Szolnok. Kihasználva a dráma tagozatos osztályok adta lehetőséget, rendhagyó megemlékezést tart az iskola sportcsarnokában pénteken a Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola az 1848-as forradalom évfordulója tiszteletére. Az ünnepségen mutatkoznak be a hagyomány szerint a 9. évfolyamos dráma tagozatosok. A látványos programba más osztályok is bekapcsolódnak, így a táncos töniegjelenetekben mintegy 90 diák vesz részt. ________________________________________BA Tr apéz és korlát Karcag. Trapéz és korlát. Gö- möri eklektika a címe Cselényi Árpád tornaijai festőművész pénteken a Györffy István Nagykun Múzeumban nyíló kiállításának. A tárlatot dr. Erdélyi Géza a szlovákiai református keresztyén egyház püspöke nyitja meg. Lelki segély A lelkisegély-szolgálat munkatársai ingyenesen hívhatók a 80/505-501-es telefonszámon. A VÍZ VILÁGNAPJÁRA. A Szolnoki Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság a Szőke Tisza Gyermekklubbal játékos ismeretterjesztő vetélkedőt rendezett tegnap a víz világnapja alkalmából a Napsu- gár Gyermekházban. ____________________________________________ fotó: csabai istván A Tisza vízállása Tiszafürednél 457 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 619 centiméter, duzzasztott, a víz 2,4 Celsius-fo- kos volt. Kisköre alsónál 151 centiméter, apadó, Szolnoknál 243 centiméter, apadó, a víz 2,1 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 147 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 352 centiméter, apadó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent István gyógyszertár (Verseghy út 5.) az ügyeletes. Helyieket várnak Szolnok. Bozsányi István ön- kormányzati képviselő és Földházi Zoltán várospolitikai ügyvivő 2004. március 11-én (csütörtökön) 15.00—17.00 óráig tisztelettel várja a szolnokiakat véleményük és gondjaik megismerése céljából az MSZP Tófenék úti irodájában. Szintén ma 16.00 órától dr. Vidéki László ingyenes jogi tanácsadást Járt. m Színház Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este hét órától A miniszter félrelép (Kátay-bérlet, főpróba) című előadást mutatják be. Holnap este hét órától szintén A miniszter félrelép (Szigligetibérlet) lesz műsoron. Hasba szúrta Hasba szúrta a testvérét tiszafüredi lakásukon egy 46 éves férfi. A két testvér délután együtt italozott, majd hazatérve a szülői házba szóváltásba keveredtek és az idősebb férfi egy konyhakéssel megszúrta 43 éves öccsét, akit : súlyos életveszélyes sérüléssel szállítottak a Karcagi kórházba. A rendőrség eljárást indított a szur- káló ellen. Lefejelték Egy szolnoki férfi kérte a rendőrség segítségét, mivel három ismeretlen megtámadta az utcán és az egyikőjük rövid vita után lefejelte. A bántalmazott orrcsonttörést szenvedett. A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított nyomozást a támadó ellen. Szivarozó betörő Ismeretlen tettes betört Szolnokon egy magánlakásba, ahonnan ellopott több számítógépet, egy mobiltelefont, valamint néhány ezer forint készpénzt és a tulajdonos szivargyűjteményét is magával vitte. Tolvaj a sörözőben Fegyverneken egy sörözőbe tört be ismeretlen tettes a napokba. Az elkövető lemezkazettát vitt magával amiben közel százharmincezer forint volt. Eladta a kölcsönautót Eladta a kölcsönbe kapott autót egy abonyi férfi, ezért a jármű tulajdonosa egy újszászi asszony feljelentette a rendőrségen. Az eladott Ladát kölcsönadási szerződés alapján használta a gyanúsított, aki négyszázezer forint kárt okozott a gépkocsi tulajdonosának. (A HÍREKET A RENDŐRSÉGTŐL KAPTUK! Tanácsadás a Munkáspártnál Szolnok. Díjtalan szociális jellegű tanácsadás lesz a lakosság részére 2004. március 12-én 14 órától 16 óráig a Munkáspárt Városmajor út 8. szám alatti irodájában. Jogi tanácsadást tart dr. Sütő István ügyvéd, szociális kérdésekre válaszol Bencsik Mihály önkormányzati képviselő, a szociális és foglalkoztatási bizottság elnöke. ___________________________09 Keretbe zárt világ Szolnok. „Keretbe zárt világ” címmel holnap 17 órakor megnyílik a VMZKII. emeleti galériáján Kardos Tamás fotóművész kiállítása, amelyen a most 50 éves alkotó fotói segítségével föld körüli utazásra invitálja a látogatókat. A kiállítást a tervek szerint Vass Lajos a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára nyitja meg. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján, így Öcsöd belterületén, a 4-es főúton Kisújszállás belterületén, a 4633-as úton pedig Kun- szentmárton külterületén mérnek. Holnap sem árt majd odafigyelni a sebességhatárokra. Akkor ugyanis Cserkeszőlő belterületén, Kunszentmárton külterületén, valamint belterületén, a 4-es főúton Kisújszállás belterületén, valamint a megyeszékhely kül- és belterületén, a 33-as főúton pedig Tiszafüred belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. ■ Legyünk figyelmesek! Szolnok. A közelmúltban számos olyan bűncselekmény történt, amikor ismeretlen sze- mélyazonosságú férfi elkövetők, magukat vízszerelőknek, vízóra- leolvasóknak kiadva, egyedül élő, idős embereket tévesztettek meg. Továbbá három kreol bőrű nő is járja a várost, akik úgy kéredzkednek be lakásokba, hogy inni kérnek, vagy segítségre szorulnak. Ezek az elkövetők a lakók figyelmét elterelve készpénzt, ékszereket tulajdonítanak el. A rendőrség kéri az állampolgárokat, hogy mindig figyelmesen nézzék meg, kit engednek be lakásukba. ■ Modellek a múzeumban Tiszafüred. Holnap 16 órakor az egyik alkotó, Kelemen Sándor tűzoltó alezredes, városi tűzoltó- parancsnok nyitja meg a modell- és makettkiállítást a helyi Kiss Pál Múzeumban. A nagyközönség a tiszafüredi tűzoltóparancsnok tűzoltóautói és repülőgépei mellett Kovács István hintóit, kocsijait, hajóit, tankjait, Monoki Árpád kamionjait, a jászberényi Kiss Gábor autóit és kamionjait, valamint a gyöngyösi Nagy István motorkerékpárjait és autóit tekintheti meg. Vasárnap és hétfő kivételével április 15-ig, naponta 9—12 óra és 13—17 óra között, április 15-től pedig ugyanezen időpontokban, csak hétfői szünnappal. _________ pm ^o nline interjú www.ujneplap.hu MAGYAR BÁLINT Március 11., csütörtök, 19.00-20.00 Magyar Bálint, a Medgyessy- kormány oktatási minisztere lesz szerkesztőségünk vendége március 11-én, csütörtökön 19 órától. A politikus egy órán keresztül válaszol az olvasók kérdéseire. SZUPtflJF EXPRESSZ AKCIÓ A GYÓGYSAROKBAN! SCHOLL CIPÓK 20 % engedménnyel vásárolhatók meg! Gyógysarok, Szolnok, Tószegi út 13. Tel.: 56/210-043. .,346,4. * BŐRRUHÁZATI termékekkel bővült a Szőrme-Szűcs Üzlet Szolnok, Szapáry u. 16. sz. alatt, ahol 14.900 Ft-tól bőrkabátok kaphatók. Bőrfestést, cipzárcserét, irhatisztítást magas színvonalon vállalunk.--------------------------------------------------------------* 134667* 41 M ’-ES üzlethelyiség Szolnok, Batthyány út 14. sz. alatt kiadó. Érd.: 06-30/389-6805.--------------------------------------------------------------*135163* Ml ELRAKTÁROZHATJUK, de inkább vigye haza most az új ár töredékéért, hisz TÉL lesz jövőre is! Téli szövetkabátok, vízlepergetős dzsekik, hosszú up ingek, sztreccs kordnadrágok stb. 30-80 %-kal olcsóbban. Jászkürt Üzletház. Már csak ezen a héten!---------------------------------------------------------------*134922* «TANFOLYAMOK a Gyógyír Bt-nél. 03.13-án Indigó gyerekek nevelése, 03.14-én Depresz- szió kezelés, 03. 15-én Önbizalom erősítés. Tel: 06-30/2055-328.---------------------------------------------------------------* 135127* VAGYONŐRÖKET keresünk szolnoki telephelyre azonnali kezdéssel. Tel.: 06-20/9563-781.---------------------------------------------------------------• 135193* Néplap Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyel Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Felelős szerkesztők: Baranyi György, Laczi Zoltán Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-fnail: ujneplap@axels.hu Készült: Sziládi Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyar- ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija: egy hónapra 1450 Ft negyedévre 4350 Ft félévre 8700 Ft egy évre 17 400 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 email: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyaror- szág Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft. Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatására felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. BALESETEK, BŰNÜGYEK