Új Néplap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-11 / 60. szám
2004. Március 11., csütörtök MŰVÉSZ BEJÁRÓ 7. OLDAL Egy ágyban az ellenzékkel Ray Cooney: A miniszter félrelép - Bemutató a Szigligeti Színházban A Szigligeti Színházban pénteken este tartják a világhírű színpadi szerző, Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatának premierjét. Kis túlzással megállapíthatjuk, hogy szerzőnkkel a szükség ragadtatott tollat. Színész volt - sehol egy jó szerep elégedetlen azokkal a vígjátékokkal, amelyekben játszania kellett. Merészen megállapította, hogy Angliában élnek a világ legjobb vígjátékírói, de nincsenek igazán kihasználva. Az önbiztatásnak is beillő „kinyilatkozás” után írni kezdett, 1961-ben mutatták be az első darabját, teljes sikerrel. írói módszere igen sajátos, az elkészült bő lére eresztett darabját először házi közönség előtt, majd vidéken mutatja be, s addig „húzzák”, rövidítik az előadást, amíg a közönség egyfolytában nem nevet. Csak ezután tartják — „előkelő” színházban - a darab premierjét. Rosszmájú kritikusai szerint Cooney logarléccel és stopperórával készíti a bohózatait. Ez nyilván csak afféle poén, de az tény, hogy az angol bohózatgyáros semmit sem bíz a véletlenre. A lehetséges és a lehetetlen igen közel van nála egymáshoz, logikátlan helyzetre olyan logikus következmények épülnek, amelyektől a lehetetlen is lehetségesnek tűnik. Az is megtörténhet, ami éppen nem történt meg. Ebből a bizonyságból vagy éppen bizonytalanságból táplálkozik a helyzetkomikum. A miniszter félrelépben a szállodai tolóablak tölti be a műláb szerepét, indítja el a bonyodalmat. Ezek jó része az abszurd mezsgyéit súrolja. Szerzőnk, Ray Cooney a látszat és a látszatiság megteremtésének is avatott mestere. Színész volt ő is, ahogy Moliere, bő színpadi ismereteit sikeresen használta fel darabjai megírásához. Igazi „konstruktőr” Cooney, A miniszter félrelép című játéka is olyan, mintha mérnöki asztalon tervezte volna, minden pillanatnak jelentéstartalma van, minden hang, mozdulat kiszámított, hatásos. Ezért is nagyon nehéz a bohózatot jól játszani, a siker felső határa, amikor a nézők már szinte fuldokolnak a nevetéstől. A legőszintébb műfaj, olyan vígjátéktípus, amely nyíltan és egyértelműen semmi mást nem akar, csak szórakoztatni. Mégis, egy időben a politika nagyon is tartott a bohózattól, mert a valószínűtlen mondatok között olyanok is elhangozhattak netán, amelyek „kiríttak” a bohózatból, és önálló, a hatalom számára bántó tartalmat nyertek. Sokáig lenézni is divat volt a bohózatot, mesterei, Labiche, Feydeau a magukat „komolyabbnak” tartó színházi könyvekben nemigen szerepeltek, ahogy A miniszter félrelép szerzőjéről is édeskeveset jegyeztek fel. Csak éppen világszerte játsszák a darabjaikat, ezres szériákban, telt házak előtt. A műfajnak színházunkban Labiche Olasz szalmakalapja volt az -úttörője, de Molnár Ferenc sem restellte feljegyezni a Doktor úr színlapjára, hogy ő bizony bohózatot írt. A mostani szerzőnk játéka az elmúlt években játszott Feydeau-darabokhoz - az Osztrigás Mici és a Bolha a fülbe - rokonítható. Mind a kettő frenetikus siker volt. Cooney még inkább az lesz, hiszen korban sokkal közelebb áll hozzánk, pompás a nyelvezete is. A minisztert Seress Zoltán játssza, a „bűnbe”, pontosabban az ágyba készülő Jane Worthingtont pedig Gubík Ági. Egyetlen kis szerep sincs a bohózatban, legfeljebb rövidebb, de mind nagyszerűen megírt, jó alkalmat adva a szereplőknek a fantázia gazdag játékra. A leghűségesebb szolnoki színésznő - 1957-ben lépett először a szolnoki deszkákra -, Sebestyén Éva a szoba- asszonyt alakítja. Az előadást Szikom János rendezi. Egy válás anatómiája Sorin Militaru Marguerite Duras Ketten egyedül című művét rendezi a Szobaszínházban- Marguerite Duras Ketten egyedül című színpadi művének rendezésére Catalina Buzoianu mesternek vártuk. Helyette érkezett egy fiatal tanítvány, Sorin Militaru. Értelmezné a mester-tanítvány viszonyt egy rendezés kapcsán?- Először is el kell mondanom, nagyon büszke vagyok, hogy Buzoianu mester tanítványa lehettem. Ő valóban egyike a legnagyobb élő színházi alkotóknak. Ugyanakkor fogalmam sincs, ő milyen előadást képzelt el. Soha nem is beszéltünk erről. Már a főiskolán arra biztatott bennünket, hogy szakadjunk el a tanárainktól, keressük meg a saját művészi egyéniségünket. Alighanem ez volt a legfontosabb dolog, amit a főiskolán tanultam. A Duras-da- rabbal kapcsolatos elképzeléseink vélhetőleg nagyon különböznek, ugyanis mi magunk is különbözőek vagyunk.- Beszélne a darabról?- A darab egyik nehézsége maga a nyelv, amely esetünkben nem feltár, hanem eltakar: az igazi tartalmakat a szerző a mélyebb értelmezési rétegekbe rejtette. A Sorin Militaru látszólagos nyugalom ellenére itt szinte a halál mezsgyéjén járunk: az élet lassú apadásának szemtanúi vagyunk. A realisztikus világra egy emlékszerű másik világ települ, s két főszereplőnk e furcsa világban kísérli meg összefűzni az eltépett-eltékozolt lelki kapcsolatot. Amit látunk, az se nem komédia, se nem tragédia, hanem az élet a maga hétköznapiságá- ban: ilyen esték gyakran előfordulhatnak egykori házasok között a válóper kimondásának napján. Leülnek és megpróbálják még egyszer átbeszélni, miért is torkollt ide kettejük közös élete. Sokszor magunk sem tudjuk, hogyan és miért történnek meg velünk a dolgok. Végül - esetünkben - ezen az átbeszélgetett estén szereplőink a dolgok végére érnek: megértik azokat a bizonyos okokat, s ezzel együtt megsejtik az összefüggéseket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy „hepiend”-del végződhetne a történet. Hepiend csupán a dolgok felszínén lehetséges.- Koreográfussal érkezett ide, hogy megrendezzen egy prózai művet. Miért?- A színház - játék a valósággal. Nem szerencsés, ha a színész saját hétköznapi, megszokott gesztusait viszi a színpadra. A színház — speciális valóság, melynek minden elemét újra kell teremteni a színpadon. A szavak eredetét kutatva a mozgások eredetét is keressük. A Ketten egyedül című darabban ugyanis lelki tájakon kóborlunk.- Jelent-e nehézséget a rendezésben a nyelvi akadály?- Igen. A szó nálam valódi munkaeszköz — nem kedvelem az üres színpadi szavakat. A dolgok eredetét kutatva az állandó oda-vissza fordítás olykor nagyon megbonyolítja a helyzetet.- Végezetül, milyennek látja Szolnokot a vendég szemével?- Ne értse félre, amikor azt válaszolom, hogy szerencsétlenségemre sokat láttam belőle. Ez mindössze annyit jelent, hogy a próbafolyamatot számos, előre nem látható nehézség hátráltatta, ezért több próba is elmaradt. Normális esetben aligha láthatnék belőle mást, mint a színházat és - mondjuk - az éjszakai Zagyvapartot. Hangulatos, csendes város. Vannak jó helyei: underground kávéházak, pubok, ott van a Tisza Szálló és a remek termálfürdő. De a legjobb hely valóban a színház. Ezt elfogultság nélkül állítom. MATUZ A legszebb jutalom A Szigligeti Színház idei Bo- dex-gyűrűs művésze Sztárek Andrea. A színésznő a kultúra napján vehette át a díjat.- Óriási elismerésnek tartom - meséli Sztárek Andrea. - Tudni kell azonban, hogy a megjelent híradásokkal ellentétben idén nem a társulat szavazatai alapján ítélték oda a Bodex-gyűrűt, hanem a direktor úr döntött. Szerintem mindenképpen nagy dolog, szakmai elismerés. Ráadásul maga a gyűrű gyönyörű! Természetesen gát a megújult színházban, a megújult társulatban? — Valóban, még szinte a főiskola után, 1986-90 között játszottam itt. Sok nagy és jó szerepet kaptam, s akkor szerződtem Budapestre, amikor elkezdték felújítani a színházat. Emlékszem, utoljára a Carment játszottam. Nagyon örültem, amikor három éve ismét hívtak Szolnokra. Azóta más szerepkörben ugyan, de megint sok a dolgom a Szigligetiben. Ebben az évadban viszont már csak a Miniszter félrelép van hátra, Ebben az évadban Sztárek Adrea vehette át a Bodnár József által felajánlott dijat tudtam róla, sőt Bodnár József, a díj felajánlója elvitt az ékszerboltba, hogy kiválasszuk a megfelelőt. Mivel azonban szeretem a meglepetéseket, kettőt jelöltem ki, s rábíztam, melyik lesz végül. Most már elárulhatom, azt kaptam meg, amelyik jobban tetszett... — Ön hosszú szünet után tért vissza Szolnokra. Hogy érzi mamelyben a feleséget, a miniszter nejét játszom. Érzem, hogy szeret a közönség. Lehet, hogy azok, akik régről emlékeznek rám, lehet, hogy azóta kicserélődtek a nézők, mindenesetre szívesen fogadnak, s ez jó érzés. Ez is egy kitüntetés, a legszebb jutalom. Ősi ritmus, új „sámánok” Egyedülálló vállalkozásra készülnek a Szigligeti Színház táncosai. Az Atlantisz- program keretében a megye iskoláiban lépnek fel, s táncolják el két évezred szertartásait.- Rítustól a rave-ig avagy két évezred szertartásai címmel készül az az előadás, amellyel a tervek szerint március 25-én mutatkozunk bel először - tudtuk meg Boda Jánostól, az együttes koreográfusától. - Először szolnoki középiskolákba megyünk, a későbbiekben azonban szeretnénk a megye számos településére eljutni, s megszerettetni a színpadi táncot a fiatalokkal. A koreográfia lényege a ritmus: évezredekkel ezelőtt ugyanarra a ritmusra táncolt a törzs varázslója, mint a mai diszkókban a fiatalok. Csak amíg ott egyetlen sámán lehetett, ma már mindenki sámánt játszik... A klasszikustól a népzenén át a mai modern zenéig széles skálán mozognak a felcsendülő dallamok, megelevenednek az ősi rituálék, s talán kitűnik, hogy időről időre ismétlődnek. Ráadásul ennek a darabnak csak egy része a tánc, színészek is bekapcsolódnak, az ő játékuk színesíti az előadást. Boda János Egyébként óriási lehetőségnek tartom az Atlantisz-programot, amely kiválóan alkalmas a fiatalok „becsábítására” a színházba, s nekünk is alkalmat ad rá, hogy új dolgokkal próbálkozzunk. Most a színház falai közül kimozdulva, az iskolákban mutathatjuk meg a diákoknak a tánc szépségeit, s ebben nagy segítségemre volt Matuz János. Az iskolai „kirándulások” mellett pedig folytatjuk az Angyali utazást. A következő előadásunk március 31-én lesz a Szobaszínházban. ALUL SEMMI. Az elmúlt évadban bemutatott és nagy sikerrel játszott darabot, Terrence McNally—David Yazbek: Alul semmi című musicaljét májusban ismét műsorára tűzi a színház. A szolnoki előadások tervezett időpontja: május 17. és 18., valamint 24. és 25. Je- gyek a színház szervező- és jegyirodájában válthatók. ___________■ Az oldal az intézmény és a kiadó együttműködése alapján jöhetett létre. A költségeket a színház viseli. Molnár László és Qiuntus Konrád Gubík Ágnes és Seress Zoltán
