Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-03 / 28. szám

mm 2004. Február3., kedd SPORT 13. OLDAL Teremlabdarúgás A középdöntőkkel folytatódott a hagyományos Új Néplap Kupa te­remlabdarúgó-torna, melynek tétje immár a négyes döntőbe való beju­tás volt. A három csoport küzdel­meinek a szolnoki Olaj-csarnok adott otthont, s amint az várható volt, csak óriási küzdelmekben dől­tek el a helyezések. Az A csoport három együttese egyaránt magabiztos játékkal vette a selejtező aka­dályait, s nem titkoltan, továbbjutási re­ményekkel érkezett a megyeszékhelyre. Bár kezdetben többen is fanyalogtak, mi­ért kellett összevonva megrendezni a me­gyei csapatok tornáját, újfent bebizonyo­sodott, a teremben eltűnnek az osztály­különbségek. Az I/B-ben szereplő Nagykörű példá­ul mindvégig megőrizte veretlenségét - nem véletlen, hiszen olyan játékosok szerepeltek soraikban, mint Gerhát, Orosz, Tákos, Kiss Vencel, Peszeki -, s csupán rosszabb gólkülönbségének kö­szönhette, hogy nem az első helyen vég­zett. Pedig még az egyik legerősebb ke­rettel rendelkező együttes, a Tiszafüred ellen is megúszta kapott gól nélkül a Bu- lyáki József dirigálta „kiscsapat”. Ám pechére, a Tisza-taviak nagyobb különb­séggel verték a földváriakat - Hegedűs Zsolt próbálta meg életben tartani remé­nyeiket -, így „csak” a második hely ju­tott a körűieknek. Az egykoron már Új Néplap Kupát nyert fürediek azzal a különleges ered­ménnyel is büszkélkedhetnek, hogy a középdöntő mindkét meccsén érintet­len maradt a hálójuk. Ja kérem, ha va­lakinek olyan kapusa van, mint a több élvonalbeli együttesben (FTC, Újpest, Pécs) is megfordult Kollár József, annak könnyű! Még akkor is, ha az örökifjú portás mára már betöltötte az ötödik ik- szet. A B jelű trióban lépett pályára a „feke­te lónak” tartott, megye kettes Nagyiván. Nos, a torna végére „kifehéredett a pari­pa”, két győzelmet aratva megnyerte a csoport küzdelmeit. Ez azt jelenti, Illés Rudolf edző gárdája az Új Néplap Kupa keretében eddig lejátszott valamennyi — szám szerint öt — mérkőzését megnyer­te, s egyedüliként várhatja százszázalé­kos teljesítménnyel a finálét. Azért nem Tiszafüred gólt sem kapva jutott tovább Kialakult az Új Néplap Kupa négyes döntőjének mezőnye Az újszászi Rézsó Tamás remekül kamatoztatta kispályás rutinját fotó: mészáros Eredmények A csoport: Tiszaföldvár-Nagykörű 2-3 (1-1), Nagykörü-Tiszafüred 0-0, Tiszafüred- Tiszaföldvár 3-0 (1-0). A végeredmény: 1. Tiszafüred 4(3-0), 2. Nagykörű 4 (3-2), 3. Tiszaföldvár 0 pont. B csoport: Kunhegyes—Martfű 4-1 (1-0), Martfű—Nagyiván 1-2 (0-0), Nagyiván—Kun­hegyes 2-1 (0-1). A végeredmény: 1. Nagyiván 6, 2. Kunhegyes 3, 3. Martfű 0 pont. C csoport: Mezőtúr-Újszász 2-1 (0-1), Jászfényszaru-Jászárokszállás 1-1 (0-0), Új- szász-Jászfényszaru 2-1 (1-1), Jászárokszállás-Mezőtúr0-0, Mezőtúr-Jászfénysza- ru 2-2 (1-0), Újszász-Oászárokszállás 1*1 (1-0). A végeredmény: 1. Mezőtúr 5, 2. Új­szász 4, 3. Jászárokszállás 3, 4. Jászfényszaru 2 pont. Tiszafüred, Nagyiván, Mezőtúr és Újszász gárdája jutott a négyes döntőbe. volt annyira egyszerű dolga az ivániak- nak, mint az az eredményekből követ­kezne. Két játékosának káprázatos produkci­ója kellett az első helyhez: az együttes valamennyi gólját Dorcsák Zoltán sze­rezte, ám még az ő parádéja is kevés lett volna a továbbjutáshoz, amennyiben Gál Zoltán kapus a KESE elleni találko­zó hajrájában nem véd többször is szen­zációsan. A középdöntő egyetlen négyes cso­portjának kiegyensúlyozottságára jel­lemző, hogy a lejátszott hat találkozóból négy(!) döntetlenül végződött. Talán mondani sem kell, végül az a két gárda A tervezett program: Tiszafüred-Nagyiván, 12. Mezőtúr-Új­szász, 12.45. Nagyiván-Mezőtúr, 13.30. Újszász—Tiszafüred, 14.15. Ti­szafüred—Mezőtúr, 15. Nagyiván—Új­szász, 15.45. jutott tovább, amely egyszer-egyszer nyerni tudott. A nap mérkőzését a Mezőtúr és az Új­szász vívta: a nagy iram, remek meg­mozdulások, szép gólok láttán nem vé­letlenül csattant fel a taps többször is a meccs során. Bár a túriak végeztek az első helyen, majdnem „elszórakozták” továbbjutá­sukat, ugyanis hiába vezettek már 2-0- ra a Jászfényszaru ellen, végül döntet­lenre adták a találkozót. Sőt, az utolsó percekben Szabó Imre együttese fordít­hatott is volna, ám kimaradt a ziccer, s ezzel elillant a finálés fellépés lehetősé­ge. Az újszásziak még mindig a sérült gól­zsák, Gulyás Norbert nélkül voltak kény­telenek pályára lépni, ám a szintén fut- sal NB 1-ben szereplő Rézsó Tamás két szépségdíjas góljának köszönhetően si­került odaférniük a még továbbjutást je­lentő második helyre. Az árokszállásia­kat ugyan senki sem tudta megtörni, ám a három döntetlen ezúttal kevésnek bi­zonyult a boldogsághoz. A négyes döntőre február hetedikén, szombaton 12 órától kerül sor Szolno­kon, a Széchenyi Gimnázium tornacsar­nokában. A tiszafüredi sportcsarnok mintájára épült létesítményben hatszáz néző kö­vetheti majd figyelemmel a körmérkőzé­ses formában megrendezendő finálét. Az eddigiekkel ellentétben már nem 2x15, hanem 2x20 perces meccseket vív­nak a csapatok. Döntetlen esetén 3-3 büntetőrúgásra kerül sor, ám ekkor már a győztes csak 2 pontot kap, s a vesztes­nek is jár egy. ________________________________________________IQELEI) Tabellaparádé Női kosárlabda NB l/A 1. PVSK 15 15 0 0 1245-785 30 2. MÁV-Coop15 13 0 21078-818 28 3. Diósgyőr 15 12 0 3 1226-992 27 4. Sopr.-Orsi 15 12 0 3 1173-942 27 5. BSE 15 6 0 9 1012-1069 21 6. Sopron (1)15 7 0 8 835-933 21 7. Szeged 15 5 0 10 964-1122 20 8.BEAC 15 3 0 12 836-1191 18 9. ZTE 15 1 0 14 978-1139 16 10. Szekszárd 15 1 0 14 832-1188 16 Férfi kosárlabda NB l/A 1. Albacomp 15 14 0 11430-123 29 2. Atomerőm.15 12 0 31326-1133 27 3. Debrecen 15 12 0 3 1383-1199 27 4. Kaposvár 15 11 0 4 1223-1031 26 5. Körmend 15 10 0 5 1189-1093 25 6. ZTE 15 8 0 7 1160-1172 23 7. Falco 15 7 0 8 1251-1304 22 8. Kecském. 15 7 0 8 1158-1214 22 9. Nyíregyh. 15 6 0 91202-1341 21 10. Mól Szóin. 15 5 0 10 1136-1219 20 11.MAFC 15 4 0 11 1074-1164 19 12. Dombóvár 15 4 0 11 1216-1330 19 13. PVSK 15 3 0 12 1127-1337 18 14. Sopron 15 2 0 13 1190-1405 17 Férfi vízilabda OB 1. 1. Vasas 14 14 0 0 192-56 28 2.BHSE 14 13 0 1 207-78 26 3. BVSC 14 12 0 2 142-65 24 4. FTC 14 10 0 4 147-84 20 5. UTE 14 9 1 4 132-106 19 6.0SC 14 4 3 7 98-135 11 7 Szeged 13 5 0 8 81-136 10 8. Eger 13 3 3 7 82-116 9 9. SZT Egyet. 14 3 2 9 87-165 8 10. Szentes 14 1 2 11 79-161 4 11. Cegléd 14 1 1 12 77-159 3 12. Szolnok 12 1 0 11 70-133 2 Női röplabda extraliga 1. Vasas 16 12 0 4 39- 13 28 2. BSE 15 11 0 4 36-16 26 3. Kecskemét 16 10 0 6 36-30 26 4. Nyíregyháza 15 10 0 5 35-23 25 5. Miskolc 15 4 0 11 18-37 19 6. Gödöllő 15 4 0 11 19-39 19 7. Jászberény 16 3 0 13 18-43 19 ■ ges célja, hogy belopja magát a pontozóbírók és a hazai közön­ség szívébe, s mindketten azt re­mélik, sikerül az első tízben vé­gezniük. Az Eb vitathatatlanul leg nagyobb sztárja a férfiak­nál címvédő, kétszeres világ- és háromsza ros Európa-bajnok Jevgenyij Pljus- csenko lesz, akinek győ zelméhez szinte két­ség sem fér­het. Az olim­piai ezüstér­mes klasszis kisebb térd­sérüléssel bajlódik - az idény végén meg is operál­ják majd - ám esetleges kudarca így is ha­talmas meglepetés­nek számítana. Tóth Zoltántól nem lehet kiemelkedő ered­ményt várni, mivel lágyéksérülése még mindig nem Sebestyén Júlia ezúttal is éremreményekkel lép jégre FOTÓ: EUROPRESS/EPA Műkorcsolya Eb Budapest 1895, 1909, 1955, 1963 és 1984 után a héten im­már hatodszor ad otthont műkorcsolya és jégtánc Eu- rópa-bajnokságnak, ame­lyen a hazai szurkolók Se­bestyén Júlia éremszerzésé­ben bízhatnak. Az óriási ér­deklődéssel kísért eseményt a Budapest Sportarénában rendezik meg, az első döntő­re szerdán este, míg a záró gálára vasárnap délután ke­rül sor. A tavalyi Eb-n bronzérmes klasz- szis esélyeit növeli, hogy a címvé­dő Irina Szluckaja nem indul a magyar fővárosban, ugyanis szinte az egész előző idényt végig betegeskedte, így kimaradt az orosz csapatból. Az egyszeres vi­lág- és ötszörös Európa-bajnok távollétében Jelena Szokolova számít a legnagyobb favoritnak. Sebestyén Júlia akár az ezüstér­met is megszerezheti, ha a pénte­ki rövid programban és a szom­bati kűrben sem hibázik. Az élete első felnőtt világversenyén indu­ló Pavuk Viktória számára viszont egyelőre a tisztes helytállás a cél. Szluckaján kívül a jégtáncban címvédő szintén orosz Irina Lo- bacseva, Hja Averbuh kettős sem indul, a duó az előző idény vé­gén visszavonult. Ebben a szám­ban a Tatjana Navka, Roman Kosztomarov és a bolgár Albena Denkova, Makszim Sztavijszkij páros pályázik a megüresedett trónra. A magyar színeket a tava­lyi junior világbajnokságon ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős képviseli majd. A nagy tehetségnek tartott, s még mindig junior korú duó elsődle­jött teljesen rendbe. Igaz - mint mondta -, már megszokta a fáj­dalmat. A 24 éves versenyző az első húszban szeretne végezni. Párosban szintén egy orosz duó, a címvédő Tatjana Totmja- nyina, Makszim Marinyin ket­tős a legesélyesebb. Legnagyobb riválisa pedig a szintén orosz Marija Petrova, Alekszej Tyiho- nov páros lesz. Ebben a szám­ban nincs magyar induló. Az eddigi öt hazai rendezésű Eb-n mindössze kétszer nyert ér­met magyar versenyző, igaz 1895-ben Földváry Tibor és 1955- ben a Nagy Mariann, Nagy Lász­ló páros is a dobogó legfelső fo­kára állhatott fel. Az eseményről az MTV-es 1-es és 2-es programja mától vasárna­pig naponta többször is beszá­mol. ___________NŐI KOSÁRLABDA NB l/B___________ Fe gyelmezett vendégcsapat MEAFC—Szolnoki Főiskola 60-72 (23-18,18-16,7-13,12-25) Miskolc, 50 n., V.: Jobbágy Gergely. A MEAFC legjobb dobói: Demeter 25/6, Farkasinszki 14, Kämmerer13. Szolnok: Orsó 10, Sashalmi 8, Tóth 3, Vida 24/6, Fillöp 8. Csere: Sonyák 9, Szalay 4, Nagy 6, Pálinkás, Olcsók.- Edző: Mészáros Zoltán. Határozott védekezéssel, és pontos támadásokkal kezdte a mérkőzést a vendégcsapat. Ám 4-11 után a sorozatos szemé­lyik miatt büntetőkkel felzárkóztak a hazaiak, majd a veze­tést is átvették. A szolnokiaknak ebben az időszakban főként a lepattanók megszerzésével voltak problémáik. A második félidőben sokmozgásos területvédekezésre váltott a szolnoki csapat, aminek a hazaiak nem találták az ellenszerét. Az egy­re magabiztosabbá váló főiskolásokat már az sem tudta meg­zavarni, hogy a hazai szájíz szerint fújó játékvezetők kipon­tozták legjóbbjukát, Vida Annát a 35. percben. A végjáték­ban fegyelmezett játékkal a Tisza-partiak bebiztosították idegenbeli győzelmüket. Mészáros Zoltán: - Jól küzdöttünk, és olykor okosan is ját­szottunk. ■ JÉGKORONG Ma este hokigálát közvetít a Sport 1 Magyarország jégkorongsportja eljutott egy olyan szintre, hogy már az ohmpiai és világbajnok Kanada is kész vele meg­mérkőzni - jelentette ki Studniczky Ferenc, a hazai szövetség elnöke a mai, székesfehérvári barátságos mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatón. - Büszkék vagyunk arra, hogy ven­dégül láthatjuk a sportág őshazájának képviselőit, hiszen utol­jára 1937-ben járt kanadai együttes hazánkban - tette hozzá. Kangyal Balázs csapatkapitány kiemelte, hogy mindannyi- uk számára ez hokis pályafutásuk csúcsa. - Nem biztos, hogy egyszeri, megismételhetetlen alkalom a mostani, hi­szen tárgyal a két ország szövetsége egy esetleg áprilisi visz- szavágóról, - mondta az Álba Volán-Fevita hátvédje. Dusán Kapusta, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: - Nagy híre volt, hogy novemberben legyőztük Szlovákiát. Ezek után már másként kezeltek bennünket. Nem volt mód hosszú, közös edzőtáborra, de a riválisnak sem. Sajnos Hor­váth András és Erdősi Péter sérülés miatt nem léphet jégre. A vendégek válogatottja most, egy kivétellel, az európai baj­nokságokban játszóira épül. Ez a kanadai csapat Pöstyénben legyőzte azt a szlovák gárdát, amely jobb volt, mint a Buda­pesten járt alakulat. A nagy érdeklődéssel várt csata este ma este_ hét órakor kezdődik, melyet a Sportl élőben közvetít, m Kontinensbajnokság Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom