Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-05 / 30. szám

12. OLDAL HATVAN ON TÚL 2004. Február 5., csütörtök ÜIH Az önkormányzat jobbkeze Megyei közművelődési díjat kaptak A nyugdíjasklub a legjelentősebb civil szervezet Nagykörűben. A helyi önkor­mányzat a falu szépítésében, rendezvé­nyek szervezésében, delegációk fogadásá­ban méltán számíthat rá. Nem véletlen, hogy a nyugdíjasklub 2002-ben megkap­ta a „Nagykörűért” kitüntetést, sokrétű te­vékenységéért pedig január 21-én megyei közművelődési díjban részesült. különít el a nyugdíjasklub számára, s Nádas Emilné százezer forintos éves községi képvi­selői tiszteletdíja jó részét is a klubra fordít­ja, s esetenként képviselőtársai is besegíte­nek, a rendelkezésre álló összeg mégsem fe­dezi a klub éves programját. így aztán kirán­dulásaikat saját zsebből oldják meg. Aki lemarad valamilyen rendezvényről, utólag az is figyelemmel kísérheti az ese­ményeket. Makk József klubtag ugyanis A kitüntetési ünnepség résztvevői Nádas Emilné, a nyugdíjasklub vezetője adott tájékoztatót szer­vezetük életéről. Eszerint a ti­zenkét éve alakult klubnak ki­lencvenöt tagja van. A más klu­boknál is szokásos rendezvé­nyek (közös névnapok, kirán­dulások stb.) mellett a klubtag­ok érdeklődésüknek megfelelő­en az énekkarban, a tánccso­portban vagy a színjátszó cso­portban vehetnek részt. A hu­szonöt tagú énekkart Sziráki Sándomé énektanár, a tánccso­portot G. Nagyné Récsányi Zsu­zsanna, a színjátszó kört pedig id. Baráth József vezeti. Ha a ti­zenöt fős szereplőgárda kevés­nek bizonyul egy produkció előadásakor — mint például ré­gi aratási jelenetek feleleveníté­sekor - nincs gondjuk a „sta­tisztákkal”, gyorsan színre lép­nek nyugdíjas társaik. Nincs a községben olyan ren­dezvény - legyen az akár egy­házi, akár egyéb — melyen a nyugdíjasok énekkara ne arat­na sikert. A tánccsoport tagjai fiatalos temperamentumukkal vívták ki az elismerést. A klub jó hírét messze földre el­viszik a cseresznyefesztiválra érkező idege­nek. Ezt is fontosnak tartják, de még in­kább azt, hogy szeretetben, megértésben összeforrjon a klub, hogy rendszeresen ke­ressék egymás társaságát. Saját soraik mellett az összetartozás érzé­sét erősítik Kőtelek, Tiszasüly, Csataszög, Rákóczifalva és Dánszentmiklós klubjaival immár hagyományosan - a vadászok őz­pörköltet főznek a klubtagoknak. Egyik is­merősük pedig felajánlotta: szedjék le a szőlőjét, ő csak pár kilóra tart igényt. így aztán lett egy kis „kontyalávaló”, ami mód­jával beosztva hangulatosabbá teszi ren­dezvényeiket. Persze az anyagiak hiánya ennél ajdubnál is érezteti hatását. Az önkormányzat az évi költségvetésben száz-kétszázezer forintot minden rendezvényről videofelvételt ké­szít. A tél közepén és a cseresznyeszüretkor - ahogy mondják - a nyugdíjasklub tagjai ki­veszik az évi „fizetett szabadságukat”. Az eseménytelen napok azonban nem tarta­nak sokáig. Már készülődnek a farsangi mulatságra. A megyei közművelődési díj átvétele idén megteremtette a jó hangulat alapját. ___________________________■ Év tizedek a katedrán — Nem panaszkodom az élet­re, de nagyon keserves volt — vallja Rusvai Béláné tisza- földvári nyugdíjas tanítónő. Bizony, nem volt irigylésre méltó a sorsa. Édesapját ki­forgatták szívéhez nőtt mű­helyéből, elvették mindenét. Pesten talált munkát, hídépí­tésnél. Korai halála miatt a kezdő tanítónőre hárult négy kisebb testvérének gyámolí- tása.- Ezért nem is akartam férjhez menni, mert tudtam, hogy nekem kötelességeim vannak a testvére­immel szemben — emlékezik. A tanítóképző elvégzése után a Rákócziújfaluhoz tartozó Prajz- ik-telepi iskolába, a tanyavilágba került. Ott érezte, hogy nemcsak sötét foltokból áll az élet: — Életemben nem voltam olyan boldog mint ott, pedig akkor él­tem először tanyán. Ott tanultam meg sütni, főzni a tanyai asszo­nyoktól. Hívtak minden családi rendezvényre. Ha bementek a fa­luba, nem felejtették el megkér­dezni, hogy kell-e nekünk vala­mit hozni. Csak az iskolában volt telefon, az orvos ott vizsgálta a betegeket, ott volt a tanyavilág központja. Ott is mentem férj­hez, mert őszinte társra találtam testvéreim segítésében és az élet egyéb dolgaiban is. Mielőtt valaki azt hinné, hogy anyagiak tekintetében is bekö­szöntött számára a Kánaán, figyel­jük tovább sorsának alakulását.- Amikor összekerültünk a fér­jemmel, úgyszólván semmink sem volt. A padlóra terített mat­racon aludtunk. Ezt meglátva az egyik paraszt bácsi kerekre nyílt szemmel, hitetlenkedve kérdez­te: „Maguknak még bútoruk sincs?” Gyorsan fel is ajánlotta a segítséget: „Összeszedjük mi ma­guknak a bútort.” Köszönettel el­hárítottuk ajánlatát, mert a ma­gunk erejéből akartunk boldo­gulni. Igaz, hogy harminc évig nem mentünk sehova. Évekig még moziba se. Négy testvére mellett két gyer­meküket is ott nevelték a tanyai iskolában. A család melege mel­lett a tanítás szeretete éltette.- Bámulatos volt a tanyai gyer­mekek kitartása, leleményessége és képzelőereje. Emlékszem, Ba­sa Jóska Petőfi: Anyám tyúkja cí­mű versét úgy mondta el, hogy abban csak a Morzsi kutya volt a helyén, a többit ő költötte. 1960-ig éltek a Prajzik-telepen. Akkor a férjét kinevezték a mező- héki iskola igazgatójának. Né­hány év után kerültek Tiszaföld­Emlékfotó egy Prajzik-telepi disznóvágásról várra. Nehéz volt számukra a be­illeszkedés. Rusvainé szerint:- Tiszaföldváron csak azt te­kintették embernek, akinek sző­lője, földje volt. Rusvainénak pedig „csak” mi­niszteri dicsérete, számtalan elis­merése, jutalma volt. Csendesen jegyzi meg:- Pedig nem állt mögöttem „keresztapa”. Nem állt mögötte segítőkész „keresztapa”, pedig gyakran szükség lett volna rá. Akkor pél­dául, amikor az egyik gyerek ci­pőjének talpa felmondta a szol­gálatot, s a család választhatott: vagy új cipő vagy téli tüzelő. Ak­kor fordultak segélyért. Meg is bánták. Azzal utasították el őket, hogy „kérjenek ott, ahonnan jöt­tek”. Rusvainé negyvennégy évig tanított, kihasznált minden ta­nulási lehetőséget, s minden al­kalmat az emberekkel való fog­lalkozásra - az amatőr színját­szástól kezdve a polgári védel­mi oktatásig. Derűsen emléke­zik.- A polgári védelemben pince­felelősnek neveztek ki. Az volt a feladatom, hogy atomtámadás után kijelöljem azt az embert, aki felderítőként felmegy a pincéből. Azt gondoltam, én már csak a legöregebb embert küldöm fel, hiszen annak úgysincs már sok hátra. Életútját így summázza:- Dolgoztunk egész életünk­ben. Meg is lett az eredménye. Két fiunk mérnök, s mindkettő felesége pedagógus. Van-e na­gyobb értelme életünknek, mint gyermekeink boldogulása? Beszélgetésünk végén Rusvai­né felsóhajt:- Imádtam a gyerekeket. Bár­csak még most is taníthatnék! (ARCHÍV FOTÓ) Elnökségi zárszámadás Más szervezetekhez hasonlóan a nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesülete is szám­vetést készített tavalyi tevékeny­ségéről. Az egyesülethez huszon­egy szolnoki klub (több mint ezerháromszáz taggal) és negy­venkét vidéki klub (közel három­ezer taggal) tartozik. Az egyesü­let az utóbbi esztendőben jelen­tősen növelte társadalmi kapcso­latait. Regisztrált tagja lett az Európa Háznak, s annak három bizottságában vesz részt. Bekap­csolódott a Nemzeti Civil Alap­program elektorállítási folyama­tába. Képviselői jelen vannak a közelmúltban alakult megyei és városi idősügyi tanácsban. Részt vett a Magyar Tudományos Aka­démia megyei szervezete által az időskorú lakosság életkörülmé­nyeit vizsgáló kutatómunkában. Rendszeres kapcsolatot tart or­szágos nyugdíjas- és különböző megyei szervezetekkel. A kapcsolatok teljesebbé tétele mellett az egyesület változatos programot dolgozott ki, és való­sított meg a nyugdíjasok szabad­idejének hasznos eltöltésére. Csupán vázlatos felsorolásként említve: a Barangolás elnevezé­sű túrán Martfű—Homok—Tisza- inoka nevezetességeivel ismer­kedtek. A martfűi városi nyugdí­jasklub rendezésében pótszil­veszteren vettek részt. Vidám műsorral ünnepelték Szolnokon a nőnapot. A szolnoki strandpar­tin megyén kívüli klubok számá­ra is biztosítottak fellépési lehe­tőséget. Vendégként vettek részt a Kék Ibolya műkedvelő csoport által szervezett zagyvarékasi pikniken, amely megyei nyugdí­jas-találkozóként könyvelhető el. Hagyományteremtő céllal hívták életre a Napsugaras ősz elnevezésű, ötnapos rendez­vénysorozatot. Szüreti felvonu­lás, megyei nyugdíjas kézmű­ves-kiállítás, a „Szépkorúak Kár­pát-medencei költészeti szemlé­je”, gyermek vers- és prózaíró verseny eredményhirdetése és megyei gálaműsor szerepelt az ötnapos programban. Az egye­sület díszoklevelét adták át azoknak, akik sokat tettek a nyugdíjasok érdekében. A jubi­láló kluboknak — köztük a Te+én, a Déryné, a kunszent­mártoni, a szolnok-kertvárosi, a szandaszőlősi Béke nyugdíjas­klubnak - első alkalommal pénzjutalmat adtak át. A Szigli­geti Színházzal együttműködve az idei évadban is biztosították a kedvezményes színházjegyeket. Nyugdíjas résztvevőkkel öt autó­buszt indítottak Battonyára a nyugdíjasklubok és civil szerve­zetek találkozójára. E vázlatos felsorolás csak nagy vonalakban tükrözi a nyugdíja­sok megyei kulturális és érdek- védelmi egyesülete elnökségé­nek munkáját. A felsoroltak megszervezése mellett egyéb gondok, például az üdülési csek­kek elosztásának az egyesülettől független, központilag keltett bonyodalma is nehezítették a munkát. Szatyorban viszik hazájukat Mondhatni, egész életére jellemzők sorai: „Mindig olyan esetlen voltam, elke­rültek a nagy szerencsék.” Még az sem adatott meg ne­ki, ami kortársainak. Tizen­három évesen már gyári munkás lett, hogy segíthesse apróbb testvéreit.- Fizikai munkát végeztem egy téglagyárban — mondja Iluh Ist­ván. — A kisemberek ökölbeszo­rító érzéseit már akkor megis­mertem. Dolgozott azután vasgyárban, papírgyárban. Élete összeforrt az üzemi élettel. Magasabb isko­lai tanulmányokról csak álmodhatott. Ezért vallja: „Engem az élet tanított / Nem száz pot- rohos tanár / Küzdeni sorsom, dideregni a tél / Nyögni a vihar, lán­golni a nyár.”- Miért használta a potrohos jelzőt?- Talán azért, mert egy tanár­nak más a sorsa, mint az örökké éhes munkásoké - bár tudom, hogy a tanár is közel áll a kisem­berekhez.- Hogyan alakult ki irodalmi tevékenysége?- Édesanyám sokszor imádko­zott háborúba, majd hadifogság­ba került édesapám hazatérésé­ért. Azok a gyönyörű bibliai imádságok adták számomra az első inspirációt gondolataim versben való csoportosítására. Szinte gyermekfejjel elcsentem néhány lapot iskolába járó test­véreim füzetéből, s azokra vetet­tem első próbálkozásaimat.- Hol jelentek meg versei?- Első verseimet a Szolnok Me­gyei Néplap közölte. Azután sok helyen számtalan versem, s négy kötetem - így a Jó reggelt, nap­fény, a Szélsárkány, a Boglyába gyűjtött napjaim és a Száműzött szél is napvilágot látott.- Mostanában hogyan telnek napjai?- Minden nap írok verseket, nem tudok erről lemondani. Versbe öntöm azt, ami fáj, bosz- szant, ami másokat foglalkoztat. Vívódok a változásokba bele­rokkant emberek látványa mi­att, s az olyanok hallatán, hogy néhol az embereknek hónapo­kig nem fizetik ki jogos járandó­ságukat. Mit lehet ilyenkor ten­ni? Szeretném ezt a helyzetet megfogalmazni, a kisemberek sérelmét belekiáltani a világ sze­mébe, de minek, mit érek vele? Régebben félt az ember, mert tudta, hogy ezt nem szabad. Most meg azért fél, hogy nem megy vele semmire. Amikor le­nézek a kilencedik emeleten lé­vő szolnoki lakásom ablakából, rendszeresen látom, hogy nemcsak idő­sek, hanem fiatalok is egyik kukától a mási­kig szatyorban viszik a sorsukat, viszik a házukat, viszik a ha­zájukat. A jóléti vilá­got mindig csak ígé­rik. Mi meg csak vár­juk a jólétet. Én is vár­tam, hogy mire hatvanéves le­szek, ne legyenek gondjaim ak­kor, amikor az unokámnak egy kis ajándékot akarok venni kará­csonyra vagy születésnapra.- Ezek a gondolatok hogyan je­lennek meg verseiben?- Úgy, hogy mindig visszaté­rek a'sokaság gondjaira. Egyszer egy író-olvasó találkozón valaki megkérdezte tőlem: megéri ez nekem? Megéri, megérné, de ki adja ki manapság a verseimet? Annak idején sem vállalták min­den versem megjelentetését. Né­melyiket azzal seperték le az asz­talról, hogy „nem megyek a párt- bizottság elé azért, mert leközlök egy ilyen verset.” Most ki vállal­ja, ki közli le azokat? A gondola­tok meg csak torlódnak bennem. Teleírtam már vagy húsz füzetet. Bennük rejlik sok-sok ember ér­zés- és gondolatvilága. —Nem valami derűsen látja a je­lent, s talán a közeljövőt sem...- Ezt fejezi ki verstöredékem is: „Lehet, hogy ma a híd alatt al­szom / Kövek között a Tisza-par- ton / Betakar a hűvös alkony / Nem tudom mi lesz velem / De arcomat akkor is az égre eme­lem.” AZ OLDALT ÍRTA: SIMON BÉLA FOTÓK: MÉSZÁROS JÁNOS tartott kapcsolataik. A klubtagok tevékeny ;ége természetesen főleg saját községükr irányul. Virágágyakat gondoztak, az önkoi mányzathoz érkező vendégeket népviselet ae öltözve fogadták, a tájházban kalácso sütöttek számukra. Részt vesznek mindéi községi szervezőmunkában. Fáradozásu kát nemcsak az önkormányzat, hanem Község lakói is megbecsülik. Jellemző pél Ja erre, hogy az idősek napja alkalmával -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom