Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-05 / 30. szám
SZOMBATTÓL LEHŰLÉS Részletek a 11. oldalon MA--------------1 Ú) Néplap-]--------------Gr átisz AHOL ÉLÜNK Fegyvernek az új évezredben A nagyközség önkormányzata által alapított Fegyvernek Tudományos és Kulturális Munkájáért Díjat az adott területen kiemelkedő tevékenységet folytatóknak ítélik oda. Az egyik idei díjazott Magyar Lászlóné volt. 7. oldal HATVANON TÚL A nyugdíjasklub a legjelentősebb civil szervezet Nagykörűben. A helyi önkormányzat többek között a falu szépítésében, rendezvények szervezésében, delegációk fogadásában is méltán számíthat rá. 12. oldal Ki lesz a falu jegyzője? Lemondásra szólította fel a polgármestert a képviselő Komoly ellentétbe került egymással a község képviselő testülete és Kecskés János polgár- mester a jegyzőválasztással kapcsolatban. A testületi tagok szerint a vezető komoly hibát vétett, s lapunknak azt mondták, a legjobb az lenne, ha önként távozna székéből a falu első embere. Rákócziújfalu A testület és a polgármester közötti viszony a tavaly december 17-i jegyzőválasztással éleződött ki. A megüresedett hivatalvezetői posztra több, mint húsz jelentkező adta be pályázatát, a képviselők végül Marek György anyagát találták a legjobbnak, s őt választották meg jegyzőnek. Ám a polgármester szerint nem volt kellően átgondolt a döntés, több szempontból sem a testületi tagok jelöltje a megfelelő ember a posztra.- A pályázatunkra meglepően sokan jelentkeztek, köztük több fiatal, jogi végzettségű szakember — beszélt lapunknak az esetről Kecskés János polgármester. — Ezzel szemben egy nyugdíjkorhatár közelében lévő, jogi diplomával nem rendelkező embert jelölt a testület. Ráadásul Marek György korábbi munkahelyén, a tiszaderzsi önkormányzatnál egészségi állapota miatt kérte munkaviszonyának megszüntetését, mondván, 67 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg nála a szakemberek. December 24-én az eljáró foglalkoztatásegészségügyi vizsgálaton ismételten alkalmatlannak találták a jegyzői poszt betöltésére. Közöltem Marek Györggyel és a testülettel is ezt a tényt. Másként ítélik meg a történteket a képviselők. Szerintük a polgármester nem tehette volna meg, hogy szembehelyezkedik egy egyértelmű képviselő-testületi döntéssel.- Több olyan részlete is létezik ennek az ügynek, mely egészen más megvilágításba helyezi a polgármester lépését - mondta lapunknak a képviselők nevében Habara Sándomé. - Marek György személyében egy tapasztalt, elismert szakembert választottunk jegyzőnek, áld, bár a pályázati kiírás nem tartalmazott egészségi kikötést, tájékoztatott bennünket korábbi betegségéről. ___________________________________IFOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Pá lyáztak JÁSZAPÁTI A déli városrész fejlesztésének, rehabilitációjának szándékával nyújtotta be pályázatát az önkormányzat az „Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” elnevezésű PHARE-programra. Ugyanis szeretnének több középületet is megszépíteni, s új burkolatot kapna a terület két fontos gyűjtőútja. A városrészben felújítanák a járdákat, de kerékpárutat is kialakítanának a helyi üdülőövezet megközelítésének köny- nyítésére, sőt tervezik a közvilágítás rekonstrukcióját is. Gyerekjáték kiszámolni Igényeljen most Személyi Kölcsönt! Havi törlesztőrészlet (Ft) Kölcsön összege (Ft) Futamidő (hónap) 11 111 350 000 60 22 222 750 000 60 33 333 1150 000 60 Citibank Hitelvonal: 06-40-40-10-40 8000 Stolnok, Konuth U|ot út 7. Tel.: (56) 516-120 Nyitva tártéi: hétl«-p*nt»k: 8.00-16.00 A Citibank sohasem pihen cífibank Citibank Rt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja, A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét feltételei a hitelbírálat eredményétől függenek. A feltételekkel kapcsolatos további felvilágosításért hívja a Citibank Hitelvonalat (06-40-40-10-40) vagy forduljon munkatársunkhoz! Ez a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. Az akció 2004. január 22-től 2004. március 3-ig tart. Az akciós időtartam vonatkozásában a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja irányadó. A kölcsön havi törlesztőrészletének egész forintra kerekített összegét a kölcsön igénylésének elfogadásáról megküldött Értesítő tartalmazza. A Citibank Rt. a feltételek egyoldalú módosításának jogát fenntartja. THM: 26,66%-36,75% „Eladósorban” a Kastélyotthon Ujszász Egyéves munka nyomán elkészült a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kastélyprogramja. Az interneten is olvasható dokumentum kilencven állami tulajdonban lévő kastélyt vesz számba, azokat hét kategóriába sorolva a kiemelt jelentőségűtől az állami tulajdonba kiadhatóig. Az utóbbiba sorolták az egyik új- szászi Orczy-kastélyt is. A hivatal szakemberei azt remélik, hogy az „eladósorba” kerülő huszonhét épületegyüttes fölkelti a befektetők érdeklődését és a magá- nítás lehetősége elősegíti a méltó hasznosítást és így a mielőbbi felújítást. Különösen, hogy akadna bank, mely a megvásárláshoz és a felújításhoz is kínálna majd hiteleket a vállalkozóknak. Molnár Péter újszászi polgár- mester a város szempontjából örömmel venné a huszonhárom hektáros védett erdővel övezett Kastélyotthon „méltóbb” hasznosítását. Erre azonban a gyakorlati esély igencsak kevés. A kastély ugyanis jelenleg szociális intézménynek ad otthont, ahol 220 gondozott él. Az ő elhelyezésükre aligha lenne mód, hiszen a megye szociális intézmé- nyei telítettek. ___________teleki pé nzváltó liaiSMiMMn Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8—21-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR USD SKK 263,0000 6,20 267.5000 213.5000 6,7900 Közületeket Is kiszolgálunk! Érvényben: február 4. Fegyverrel érkeztek a rablók Kifosztották a tiszasülyi takarékszövetkezetet A bűnügyi technikusok aprólékos munkája sokat segíthet a tettesek kézre kerítésében fotó, mészáros jános A takarékszövetkezet dolgozói álmukban sem gondoltak volna arra, hogy egyszer ők is alanyaivá válnak egy rablásnak. A hölgyek így először nem is nagyon hittek a szemüknek, amikor tegnap délelőtt beállított hozzájuk két fegyveres rabló. Bűnügy A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szerdán fél tizenkettő körül két ismeretlen férfi berontott a tiszasülyi takarékszövetkezetbe. Pisztolyt fogtak az alkalmazottakra, miközben azt kiabálták: „bankrablás”! A rablók a nyitott páncélszekrényből magukhoz vették az ott lévő pénzt, majd egy világos színű, nyugati típusú gépkocsival elhajtottak a helyszínről. A bűncselekmény elkövetésekor senki nem sérült meg, lövés sem dördült el az épületben. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi pénzt vittek magukkal az elkövetők, akik sállal takarták el az arcukat. A Tisza menti kistelepülésen utoljára a pár évvel ezelőtti nagy árvíz idején volt akkora sürgésforgás, mint tegnap. ________________/FOLYTATÁS AZ 8. OLDALONI a bevallási határidő Közeleg Megyei információ A megyei adóhivatal február 16-ig tizenötezer egyéni vállalkozótól és mintegy tízezer gazdasági társaságtól, egyéb szervezettől várja éves bevallásaikat. Eddig az időpontig kell benyújta ni az egyéni vállalkozóknak a személyi jövedelemadóról, illetve az egyszerűsített vállalkozói adóról kitöltött nyomtatványaikat. Szintén eddig a napig kell számot adni az éves bevallásra kötelezetteknek az általános forgalmi adóról és az egyes adó- és járulékkötelezettségekről (0303-as és 0307-es nyomtatvány) - közölte lapunkkal Kovács Antalné APEH-osztály- vezető. Azon betéti és közkereseti társaságoknak, amelyek az eváju- kat egyszerűsített bevételi nyilvántartás alapján állapítják meg, szintén február 16-ig kell benyújtaniuk a 0343-as számú evabeval- lást. Nekik az eva megfizetése mellett eddig a napig kell átutalni a 0271/EVA-nyomtatványban kimutatott osztalékadót kiváltó adó második részletét is. _________________(FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) Ré gi helyén az audiológia Egészségügy Közel egy esztendő után visszaköltözhetett korábbi helyére a Hetényi kórházban működő audiológiai állomás. A tavalyi kórháztűz miatt átmenetileg a fül-orr-gégészeti osztály adott helyet az audiológiának. Mint az állomás vezetőjétől, dr. Subicz Imrétől megtudtuk, a tavaly februári kórháztűz során a bejövő víz, a füst és korom károsította a rendelőket. Szerencsére a műszerek épségében nem esett kár, de teljes rekonstrukcióra szorult a világítás, a padozat, az álmennyezet, és felújították a vizesblokkot is. A munkálatok idejére a fül-orr-gégészeten kaptak meglehetősen szűkös helyet. A közelmúltban azonban visszaköltözhettek eredeti helyükre, a hét emeletes épület alagsorába. Szükségük is van a tágasabb térre, a Hetényi és MÁV Kórház közötti feladatmegosztás értelmében ugyanis a megyei kórházhoz került a teljes fül-orr- gégészet. Ez azt jelenti, hogy legalább 25 százalékkal nőtt a hozzájuk érkező betegek száma. Újszülöttektől az idősekig minden korosztály hallásproblémáival foglalkoznak. Meglehetősen széles a vizsgálatok köre a szűrésektől egészen a műtétekig és a hallókészülék-ellátásig. __________________szilvási Ki sgyerekektől az idősekig minden korosztály hallásproblémáival foglalkoznak az audiológián fotó, mészáros í V h