Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-27 / 49. szám

is néplap Rendelje házhoz a lapot! Érdeklődjön kedvezményes előfizetési lehetőségeinkről az ingyenesen hívható telefonszámunkon: PORTRÉ Az utcai harcosokról biztosan elmondható: akik ezt a szikrázóan kemény, férfias sportot űzik, a magánéletben óvakodnak mindenfajta atrocitás­tól. Ezt vallja a szolnoki Török Attila is, aki társá­val komoly megméretésre készül a hétvégén. 4. oldal AHOL ÉLÜNK Jászberény az új évezredben 7. oldal Hallgatás jégpályaügyben? A szakminisztérium várja az önkormányzat megkeresését A múlt hét végéig még nem kereste meg a város önkormány­zata a Gyermek- Ifjúsági- és Sportminisztériumot, hogy a vá­rosban felépítendő — jégpályával ellátott — multifunkcioná­lis sportcsarnok beruházásának támogatásáról megkössék a szerződést — állítja a szaktárcától kapott információra hi­vatkozva dr. Gedei József, a herényi központú választókerü­let MSZP-s képviselője. Magyar Levente polgármester ezzel szemben kijelentette, hogy már régen megtörtént a megke­resés. JÁSZBERÉNY A lapunknak nyilatkozó képvise­lő kiemelte: a szaktárca idén hat megyében támogat egy-egy sport­célú beruházást. Négy megyében már megállapodtak, megkötötték a szerződést, a Csongrád megyei beruházásról még folynak a tár­gyalások. A Jász-Nagykun-Szol- nok megyei támogatást a szándé­kok szerint a jászberényi beruhá­Gyorsítanák az útfelújítást Megyei információ A megyei közúthálózat fej­lesztése, állapotának javítá­sa, teherforgalmának csök­kentése érdekében több dön­tés és kezdeményezés szüle­tett a napokban. Megyénkben immár a főútháló­zaton is komoly károsodások je­lentek meg (például a 4-es Kisúj- szállás-Karcag közötti szaka­szán, a 31-es Jászapáti és a me­gyehatár közötti szakaszán), és csak fokozott állami támogatással biztosítható a közúthálózat üte­mezett felújítása. A források biz­tosítása érdekében a megyei ön- kormányzat felterjesztési jogával élve kezdeményezi a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál, hogy normatív alapon kialakított, elkülönített megyei keretek állja­nak rendelkezésre az állami utak felújítására. A megyét érintő gyorsforgalmi és főútfejlesztések sorában a 4-es számú főút kapaci­tásbővítését lehetővé tevő fejlesz­tések (Törökszentmiklós-Fegy- vernek közötti négynyomúsítás, Kisújszállás elkerülő útja) előké­szítése ütemesen halad, kivitele­zésük is az eredeti ütemben tör­BRAVÚROS GYŐZELEM. Sporttörténelmet írtak a Szolnoki MÁV- Coop SE női kosarasai. A csapat fennállása legjobb nemzetközi ered­ményét elérve bejutott az Európa-kupa négyesdöntőjébe, miután teg­nap este 61-50-re legyőzte az olasz Basket Spezia Club együttesét a Ti- szaligeti Sportcsarnokban. Nem csoda, hogy a lefújás utáni pillanatok- ban már együtt örült a csapat. Tudósításunk a 13. oldalon fotó-, u. j. ténhet. Ezzel szemben a megyét érintő, 2015-ig megvalósítandó gyorsforgalmi utak tervezőmun­kái ugyan részben folynak, ám a megvalósítás előkészítését gyor­sítani kellene, hogy ezek a beru­házások 2007 után megkezdőd­hessenek. Erre a megyei önkor­mányzat kidolgoz egy értékelő­elemző dokumentumot. A fentieken túl kezdeményezik a 4-es és 44-es számú főutak ter­helésének csökkentése érdeké­ben a Záhony, Nagyvárad és Arad felől érkező kamionforgalom vas­útra terelését. HATVANON TÚL Nyolc gyerek, tizennégy műtét, két férj elvesztése utáni magány, valamint a temérdek munka, az örökös küzdelem a talpon mara­dásért. Dióhéjban ennyi a szol­noki Dávidné Gönczöl Anna éle­te, akiről nyugdíjasoknak szóló összeállításunkban olvashat­nak. 6. oldal Tüntetők a főtéren Petíciójukban időközi képviselőválasztást követeltek zásra szánná a szaktárca. Erről - amint azt már lapunkban is több­ször olvashatták - Gyurcsány Fe­renc miniszter és Magyar Levente polgármester decemberben szó­beli megállapodást kötött. A tárca várja a jászberényi önkormány­zat állásfoglalását a kérdésben. Gedei József információja szerint az írásbeli megkeresés azután sem történt meg a város részéről, hogy a képviselő-testület határo­zatban döntött arról, hogy 150 millió forintos önrészt vállal a be­ruházásból. {FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) A tüntetők szerint a képviselő-testületnek fel kellene oszlatnia önmagát FOTÓ: BJ Túrkeve Emberemlékezet óta nem fordult elő a város­ban, hogy helybeliek egy csoportja táblákkal a kezében, jelszavakat skandálva fejezze ki nemtetszését a település életével kapcsolatos bármely kérdésben. Egészen tegnapig, amikor is előre meghirdetett, békés demonstráció ke­retében elégedetlen lakosok tüntettek az ön- kormányzat vezető testületé ellen. A Petőfi téren mintegy száz helyi választópolgár igyekezett gyülekezési jogával élve rábírni a képvi­selő-testületet: oszlassa fel önmagát. A kora délutá­ni órákban zajlott eseményen dr. Thodory Zsolt, a tüntetők vezérszónoka kijelentette: az érintettek el­veszítették a lakosok jelentős részének bizalmát. Indoklásul egyebek mellett hangsúlyozta, a város­ban korábban elhíresült utcanév-vita, a polgármester összeférhetetlenségi ügye és más, a helybeliek sorsát befolyásoló témák kapcsán tanúsított képviselői hoz­záállás nem méltó a tisztséget betöltők esküjének szövegéhez. Ráadásul a grémium által hozott határo­zatok között akadtak törvényességi szempontból megkérdőjelezhető döntések is. Mindezek olyan sú­lyos hibák, amelyekből egy európai értékek alapján működő önkormányzat irányítóinak le kell vonnia a megfelelő következtetéseket. Mindezt a képviselők közül néhányan a városháza ajtajában állva szemé- lyesen hallgatták végig. ifolytatás az s. oldaloni Visszavonultak a gazdák Átalakult Megyei információ Szerdán késő este megálla­podás született az agrártár­ca képviselői és az országos gazdatüntetés szervezői kö­zött. Megyénkben a legtöbb helyen tegnap délig elhagyták a helyszí­neket a termelők. — Kiértékeltük a megállapo­dás tartalmát, s ennek értelmé­ben csütörtökön délig visszavo­nultunk az utakról - közölte ve­lünk a hírt Kiss Mária, a gazda­tüntetés surjányi szakaszának szervezője. — A jelenlegi ered­mény nem győzelem a számunk­ra, hiszen a kormány adománya csak a túlélésre, későbbi vegetá­lásra elegendő. Annyi bizonyos, a közeljövőben szektoronként megerősítjük az érdekképvisele­teinket, és nagyobb összefogásra törekszünk. Amennyiben a jövő­ben nem az ígéreteknek megfele­lő támogatást kapjuk, úgy újra el kell gondolkodnunk a tüntetések különféle formáin. További rész­letek a 3. és a 8. oldalon. Tiszafüred Eladhatónak ítélt kastély A vevőnek ki kellene váltania az épületet Nemrégiben hírt adtuk róla, hogy a századfordulón épült kétemeletes újszászi Orczy-kastély felkerült az eladásra vá­ró műemléképületek listájára. Az állami tulajdonú és a me­gyei önkormányzat kezelésében lévő kastély jelenleg szen­vedélybetegek otthonaként működik. ne váltania az épületet, azaz he­lyet kellene biztosítania a jelen­leg működő intézménynek. Mi­vel azonban ez nehezen képzel­hető el másként, mint több mil­liárd forintos zöldmezős beru­házás keretében, a mostani la­kóknak nemigen kell tartaniuk a költözéstől. Az egykori Orczy kastély egyébként az elmúlt évtizedek során számos intézménynek helyt adott. Működött az Isteni megváltó leányainak apácazárdá­jaként, rendőrképző iskolaként, _________ÚJSZÁSZ ________ — A Kastélyotthon gondozottal és a hozzátartozók körében nagy bizonytalanságot keltett a hír - tudtuk meg Szalóki Mik­lóstól, az intézmény igazgatójá­tól. - Sokan ugyanis nincsenek tisztában a pontos körülmé­nyekkel. Valóban létezik egy olyan lista, amely tartalmazza a Kulturális Örökségvédelmi Hiva­tal által eladhatónak ítélt kasté­lyokat, ám az esetlegesen jelent­kező vevőnek úgymond ki kelle­tüdőszanatóriumként és kórház­ként, 1994-től pedig szenvedély- betegek otthonaként. A Kastélyotthon azóta folya­matosan fejlődik, szépül és bő­vül. Jelenleg több mint 250 la­kója és 130 alkalmazottja van. Hamarosan elkészül az úgyne­vezett megfigyelő centrum, s a közeljövőben külső érőhely ki­alakítását tervezik az intézmény vezetői. A nagy port kavaró „el­adó kastélyok listáján” kívül az egykor gyönyörű, hatalmas park jelenti a legnagyobb gon­dot számukra. A korábban 160 féle fakülönlegességet nevelő arborétum kezelésére, ápolásá­ra érthető módon nincs kapaci­tásuk. A Tisza-tavi Regionális Hul­ladék-gazdálkodási Projekt­ben érdekelt, mind a 42 ön­kormányzat képviselője részt vett tegnap azon a települé­sen megrendezett ülésen, melynek egyetlen feladata a szervezet átalakítása volt. A résztvevők együttes akaratá­ból ez meg is történt, így 2004. február 26-tól a korábbi konzor­cium Tisza-tavi Regionális Hul­ladék-gazdálkodási Társulás­ként működik tovább. A változ­tatást praktikus okok indokol­ták, amelyek közül a legfonto­sabb az önálló jogalapiság, amelynek következtében jobb pénzügyi feltételek mellett bo­nyolíthatják le a grandiózus kör­nyezetvédő projektet. A tegnapi alakuló ülésen nyílt szavazással megválasztották a társulás elnö­két, aki Pintér Erika, a gesztor Tiszafüred polgármestere lett, míg helyettesét Tállai András, Mezőkövesd polgármestere sze- mélyében jelölték ki. _______fm. Sz olnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8—21-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 256,5000 USD 205,0000 SKK 6,1000 Közületeket Is kiszolgálunk! Érvényben: február 26. 209,5000 6,6000

Next

/
Oldalképek
Tartalom