Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-23 / 45. szám
6. OLDAL MEGYEI HIRDETÉS E K 2004. Február 23., hétfő T U KOR Maskarával űzték el a telet Az Önálló Vizuális Alapiskola helyi tagozatának szervezésében és a Naplegenda Társulás közreműködésével tavaszköszöntő programra várták szombaton délelőtt Kunszentmárton apraját és nagyját. A város lakói nem is kérették magukat: több százan összegyűltek, hogy ki-ki vérmérséklete szerint rémséges-mulatságos maskarákat öltve, vagy éppen szülőként, „civil” érdeklődőként a csípős északi szélben meleg kabátba burkolózva késztesse meghátrálásra a hideg évszakot. Persze nem ám hűbe- lebalázs módjára. Sora volt ennek, akár a farsangi fánk evésének, hiszen az előkészületek már jókor reggel elkezdődtek a művelődési házban. így azután a jelmezes, festett orcájú, mindenféle kézműves mesterség csinját-bínját kitanult alakoskodók hosszú, tömött sorban a főutcán végigvonulva, majd az égő kiszebábot a Körös hídjáról a folyóba vetve kellő felkészültséggel űzhették el az idei telet. Persze hogy a népes hagyományőrző kompánia lelkesedése eredménnyel járt-e, azt csupán az égiek tudják. Ám annyi bizonyos, hogy ez a rendezvény igazán „jó mulatság, férfimunka volt”. SZÖVEG ÉS FOTÓK! BUGÁNY JÁNOS gw A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem véllal CSALÁDI ház eladó Szolnok, Bercsényi u. 21. sz. alatt. Érdeklődni lehet napközben a 06- 30/304-6737 telefonon------------------------------------------------------------------------------• 122287' SZ OLNOK belterületén, az Újszászi úton, vállalkozásra is alkalmas, 2.5 ha földterület, egyben v. megosztva eladó. 20/339-3358.--------------------------------------------------------------------------------• 127540* KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó ingatlanokat külföldi és magyar ügyfeleink részére. „UNIVER- ZÁL" Országos Ingatlanközvetítő Szolnok, Ady 1. Nyitva: 9-13 óráig Tel.: 06-56/422-043 vagy 06-20/9928-505.--------------------------------------------------------------------------------• 130109* SKANDINÁV könnyűszerkezetes házak ÉME engedéllyel, szerkezet vagy kulcsrakészen rövid határidővel a gyártótól. 30/218-2619.--------------------------------------------------------------------------------*130531* 8 ELADÓ Szolnokon, a Városmajor úton generációs lakhatásra alkalmas, 180 m!-es, kétszintes, kertes családi ház. Érd.: 06-30/228- 5598.--------------------------------------------------------------------------------*131931* 8 SZOLNOK belvárosában 89 m!-es, 3 szobás, összkomfortos társasházi lakás udvari garázzsal azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: 30/4877-249. LOVAS úti pontházban 74 m!-es, 1+2 fél szobás, jó állapotú lakás eladó. 70/317-5690.--------------------------------------------------------------------------------*132870* SZOLNOKON, a Bajcsy-Zs. úton 2 szobás, felújított lakás sürgősen eladó. I.ár: 8.5 M Ft. Érd.: 30/9577-800.---------------------------------------------------------------------------—*133266* SZÉCHENYI-LTP.-EN, Karczag L. út 9. sz. alatt 54 m'-es, 2 szobás, étkezős, felújított, ll.em.- i lakás eladó. Érd.: 30/9157-188.------------—------------------------------------------------------------*133277* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1-210-4904, 210- 4673.--------------------------------------------------------------------------------*133332* RÁKÓCZI út Bercsényi út sarkán új építésű 18 m!-es iroda- (üzlet)helyiség eladó. Érd.: 06- 30/283-5454, 56/411-801 (este).--------------------------------------------------------------------------------*133576* ELADÓ Szolnok, Ady Endre úti 49 m!-es, üres lakás. Tel.: 06-20/9928-505. ________GARÁZS________ KU LICH utcai garázs eladó. 06-30/9895-430. SZÉCHENVI-LTP.-EN, Karczag L. úton fűtött garázs eladó. Tel.: 70/317-5690. JÁRMŰ 8 SZEMÉLYGÉPKOCSIKAT 7-től 17 éves korig vásárolunk készpénzért. Tel.: 06-20/9834-198.-----------------—-----------------------------—--------------------*131791* TR ANS HOLDING GROUP I EREDETVIZSGÁLAT, ÁTÍRATÁS HELYBEN | SZOLNOK, ADY E. ÚT 25/A. 56/411-108 j VÁLLALKOZÁSHOZ kiváló Opel Combo 1.4i megkímélten eladó részletre is. 30/383-1091. 8 '91-ES, gyönyörű Maruti eladó. 70/536- °236' Nehézgép-szállítás. Törmelékszállítás, tereprendezés. Mélyépítés. SERVICE 24. U AUTÓKLUB ÉS AZ ADAC SZERZŐDÖTT SZÁLLÍTÓJA AUTÓ- ÉS KAMIONMENTŐ KFT. 1 Fegyvernek, 06-30/9459-723 ' Szolnok, vasútállomás közeli összközműves, ' iparvágánnyal rendelkező, őrzött telephelyen ipari, kereskedelmi tevékenységre alkalmas, 350 m2-es csarnok és 4 szintes (4x350 m2) épület olcsón kiadó, vagy hasznosítására társat, befektetőt keresünk. | Érd.: 20/421-7454. «(OMF eredetiségvizsbáut T Szolnok, Ifjúság út 12. .. Te|eton: 56/513-188 (MÓL kútnáU Vizsgára való felkészítés is riasztószerelés is! PEUGEOT 306 5 ajtós, metálzőld, 1996. decemberi eladó hibátlan állapotban, sok extrával, hitelátvállalással. I.ár: 1.390.000 Ft. 70/283-9269. / _________GÉPEK__________ S 80-AS MTZ, 3 fejes eke eladó: 30/419- 8529. _____ÁLLÁSTJtÍNÁL_____ KI ZÁRÓLAG gyógynövényekből készült egészségmegőrző kozmetikumok forgalmazásához üzletkötőket keresünk. 06-20/9151-369.---------------------------------------------------------------------------------133372* A SZ0LTISZ Kft. kőműves, burkoló szak- és betanított munkásokat vesz fel Szolnok vonzáskörzetéből, szolnoki munkahelyre. Jelentkezés: Szolnok, Dózsa György út 5. AMERIKAI munkák és vízumügyintézés. 20/417- 2617. AUSZTRIAI tavaszi-nyári szezonmunkák a VENDÉGLÁTÁS, mezőgazdaság, erdőgazdaság, kertészet területein. Szakmunkák, segédmunkák. Az életkor és a nyelvtudás megkötése nélkül, teljes lebonyolítással is. Tel.: 06-30/919- 0640, www.westherald.hu. 8 AZ ÁB-AEG0N Biztosító Rt. érettségivel rendelkező területi képviselőket keres a megye egész területére. Az első hat hónapban 300.000 Ft betanulási támogatást nyújtunk. Érd.: 30/9789-383,30/228-1151.--------------------------------------------------------------------------------*133279* OPTIKUS végzettségű munkatársakat keresünk március 1-jétől nyíló üzletünkbe. Gyakorlat előny! Jelentkezni íehet a hirdetés megjelenésének napján 9-17 óráig a 06-52/524-517-es telefonszámon.--------------------------------------------------------------------------------*133326* BELVÁROSI szórakozóhelyre pultost keresünk. Tel.: 06-70/335-4963.--------------------------------------------------------------------------------*133406* SZOLNOKON eladót keresünk zöldség-gyümölcs szakmába. Lehet nyugdíjas is. 56/513-740.---------------------------------- *133502* R OR SZÁGOS egészségügyi vállalkozás megbízásából megyei vezető tanácsadót keresünk. Elvárásaink: felsőfokú végzettség, önálló munkavégzés, motiváció csapatépítésre. A megbízó előre kiszámítható jövedelmet, előrejutási, lehetőséget szakmai fejlődést biztosít. Prodimed Borbély Tímea Tel.: 06-1/388- 9412 ——-----—-----—•---------------------------------------------*133458* CE GLÉDRE keresünk targoncavezetőket (Biz. száma: 3333) Jelentkezni: H-P-ig, 9-17-ig: 06- 20/318-2568,06-1-354-3434. / » TÁVKÖZLÉSI szolgáltatások értékesítésére üzletkötőket keresek. Tel.: 30/2199-180.--------------------------------------------------------------------------------*133528* B. V. Magyarország Fémmegmunkáló Kft. keres CNC-programozó, gépbeállító munkatársakat, több műszakos munkarendbe. Szükségesvégzettség: minimum szakirányú középfokú végzettség. Ezen a területen szerzett szakmai gyakorlat előnyt jelent. Szakmai önéletrajzokat: B. V. Magyarország Fémmegmunkáló Kft. 5000 Szolnok, Halász út 1. számra kérjük, „CNC-programozó” megjelöléssel, 2004. 02. 28-ig. N 8 LAKATOS-HEGESZTŐT felveszek, bérezés megegyezés szerint. 06-20/372-1488,56/230- 017.------—-----------------------—-----------------------------------• 133529* TE RÜLETI képviselőket keresünk X-FRESH értékesítéséhez a megye területére. Hajó megjelenésű, autóval, telefonnal, vállalkozói engedéllyel, jó hely- és vevő ismeretséggel rendelkezik, jelentkezzen: 30/467-4974.-------------------------------------------------------------------------------*133522* 8 SZOLNOKI fémipari cég CNC-gépkezelőt keres. Érd.: 56/422-777.------------------------:-------------------------------------------------------* 133633* HFIR TB Ring Autóház Kft. 'w Fiat márkakereskedés és szerviz 5000 Szolnok, Fék u. 3. Tel.: 56/512-432, 20/9589-243 e-mail: mail@fiat-rina.hu. ÉRETTSÉGIZETT kereskedelmi végzettségű, agilis munkatársat keresünk Szolnok belvárosi üzletünkbe. Érd.: 20/9462-686 telefonon. AZONNALI munkakezdéssel, vagyonőri igazolvánnyal, kamarai tagsággal rendelkező vagyonőrök jelentkezését várjuk Tiszasüly és Kőtelek környékéről. Jelentkezni 9.00- 15.00-ig a 20/5570-585-ös telefonszámon lehet. Keresünk: MARÓST megmunkálóközpontra és SORJÁZÓT. Gyakorlat szükséges! Wettstein Kft. CNC-Gyártástechnika Érdeklődni telefonon: 56/429-689 »VILLANYSZERELŐKET keresünk dunántúli munkára. 500 Ft-os órabér, fizetés kéthetente, szállás, utazás biztosított. Érd.: 06- 20/311-0611, 20/433-0458, 20/458- 0466.--------------------------------------------------------------------------------*133622* GAZDASÁGI társaság keres, felsőfokú, szakirányú végzettséggel kereskedelmi vezetőt, textil és ruhaipari termékek értékesítéséhez. Elvárás: angol vagy német, legalább középfokú nyelvismeret, 3 éves szakmai gyakorlat, önálló munkavégzés. Szakmai önéletrajzot „Gazdasági társaság-133604” jeligére, bérigény megjelölésével a kiadóba kérjük.--------------------------------------------------------------------------------*133604* TELEKOMMUNIKÁCIÓS, energetikai cég csoportvezetőket, csoportokat, üzletkötőket keres Magyarországon most induló ügyfeleknek díjmentesen köthető szolgáltatások szerződéskötéséhez. .Olcsóbb telefon olcsóbb árral. Érd.: 06-30/338-3636.------------------------------------------------------------ *133624* 8 KÉZI gépkocsimosásban jártas dolgozót felveszünk. Jelentkezni lehet: Start Autószerviz Szolnok, Szántó krt. 61-63.--------------------------------------------------------------------------------*133625* Épületgépész szakkereskedelmi céghez épületgépész végzettségű munkatársat felveszünk. Érd.: 06-56/414-463, | ^ Barhács Tibornál. } ÁLLÁST KERES 8 ANYAG- és áruforgalmi ügyintézői végzettséggel, számlázási és szállítmányozási tapasztalattal munkát keresek Szolnokon. Tel: 70/575-3010.--------------------------------------------------------------------------------* 133627* SZOLGÁLTATÁS PIZZA, GYROS ^ Díjtalan házhoz szállítás Szolnokon. Chicago Pizzéria 56/513-107 A EGYEDI méretű zuhanykabinok, ipari wc-vá- laszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés, beszerelés. 06-20/4544-552.-------------------------------------------------------------------------:------• 130079* RE DŐNYÖK 1 NAP ALATT (alumínium és műanyag), reluxák, szúnyoghálók (fix és mobil), szalagfüggönyök, roletták, harmonikaajtó, napellenzők gyártása, javítása garanciával, részletfizetési lehetőséggel a szolnoki gyártótól. Szolnok, Mester út 8. Tel.: 56/411-342, Jenei Árnyékolástechnika.--------------------------------------------------------------------------------*129722* PLASZTIKAI és baleseti sebész szakorvos esztétikai, korrekciós beavatkozások, mell-, has-, fülplasztika, ránctalanítás, zsírleszívás, kóros hegek kezelése, bőrelváltozások eltávolítása, testékszerek behelyezése. Dr. Stuhl Sándor, Borostyánkő Gyógyszertár Szolnok, Széchenyi krt. 6/a., szerda 16-18-ig. 20/967-2952.--------------------------------------------------------------------------------*129896* ALKOHOLLAL kapcsolatos problémák hatékony megoldása bentlakásos kezelőprogrammal, Budapesten. Félút Centrum 06-1/258-6878.--------------------------------------------------------------------------------*131589* SZÓNYEGVÁSÁR 10-20% kedvezménnyel Szolnok, Ady E. út 30. i (az ÁNTSZ-szel szemben) 8 REDŐNYÖK, reluxák javítása, faredőnyök felújítása garanciával, hét végén is. Tel: 20/5884-442.--------------------------------------------------------------------------------*131646* GONDOSKODÁS HÁZA 5000 Szolnok, Vízpart krt 3. Köszönjük eddigi érdeklődésüket a Szolnok Al- csiszigeti Holt-Tisza-parton 10 éve üzemelő bentlakásos IDŐSEK OTTHONA iránt. Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az otthon 100 férőhellyel bővül. Apartmanjainkba beköltözni kívánó egyedülálló és házaspárok jelentkezését várjuk. Irodánk nyitva H-P-ig 9-13 óráig. Telefon/fax: 56/422- 043, vagy mobiltelefonon este 18 óráig hívhatnak a 06-70/3184-803 és a 06-20/9928-505.--------------------------------------------------------------------------------*132356* KÖNYVELÉST, teljes körű adó- és TB ügyintézést vállalunk. HAVÄRIA 2003 Bt. Szolnok, Baross u. 6. II. emelet. Tel./fax: 56/412-648.--------------------------------------------------------------------------------*132450* (Folytatás a 13. oldalon.)