Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-23 / 45. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Február 23., hétfő 1 3$üjH AZ ALÁÍRÁSOK VÁROSA. Komló ritka rekorddal büszkélkedhet. A lakosság az elmúlt hat hónap alatt közel hat és félezer aláírással tiltakozott különböző ügyek miatt - többnyire eredménytelenül. A 27700 lélekszámú város közel 25 százaléka írt már alá valamilyen tiltakozó ívet, persze vannak, akik több papíron is ott- hagyták a nevüket, régiőpress Bíborost várnak Gyulán Változások előtt a szocialisták Beteljesítették eddigi történelmi feladatukat JÁSZBERÉNY A változás szükségességét hangsúlyozták a hét végén megrendezésre került, a szociáldemokrácia és a Magyar Szocialista Párt jövőjéről szóló konferencián felszólaló politikusok. Az elhangzottak szerint az MSZP sok szempontból sikeresen zárt le egy történelmi korszakot, miközben számos probléma jelei tapasztalhatók a párton belül. Minden harmadik szál fekete Míg tavaly becslések szerint négymilliárd szál illegális cigaretta érkezett hazánkba, addig ez a szám rövid időn belül elérheti a hatmilliárdot. Ez azt jelenti, hogy a piac mintegy harminc százalékát a feketekereskedelem teszi ki. Mindemellett hamarosan a dohányturizmus fellendülésére is számítanak a szakemberek. Pécs—Budapest Mint azt Lábody László, a British American Tobacco Hungary (BAT) vállalatok kapcsolati igazgatója elmondta, az elmúlt időszakban drasztikusan nőtt a Magyarországra illegálisan behozott cigaretta mennyisége. A piackutatások azt mutatják, hogy a feketekereskedelem részesedése rövid időn belül eléri az egyharmadot. Ennek visszaszorítása érdekében a hazánkban működő négy dohánygyár a Magyar Dohányipari Szövetséggel karöltve egyre szorosabbá fűzi a szálat a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával (VPOP). így a cégek rendszeresen tájékoztatják a hatóságot a szomszédos országokban „konkurenciát” jelentő cigarettamárkákról és árakról, vagyis azokról a termékekről, amelyek a csempészek célpontjaivá válhatnak. Az igazgató szerint az adóemelésekkel párhuzamosan kimutatható mértékben csökkent a kereslet, így a BAT rákényszerült a hat százalékos kapacitás-csökkentésre. Lábody László azonban hangsúlyozta, ez nem jelenti a gyár esetleges leépítését, viszont hosszú távon biztos, hogy nem lesz jó hatással a cégre a piac ilyen mértékű szétesése. Elsősorban Ukrajnából, Romániából és Szerbiából érkezik csempészáru Magyarországra. Ezen dohánytermékek minősége azonban általában rosszabb, mint az itthon vásároltaké. A VPOP adatai szerint tavaly 585 esetben foglaltak le csempészárut, ez közel 280 ezer karton, megközelítőleg mintegy 56 millió szál cigarettát jelent. Szakemberek szerint a csempészet mellett a sodort cigaretta elterjedése és az úgynevezett dohányturizmus beindulása is nehezítheti a hazai dohányipar működését. A Magyar Dohányipari Szövetség előzetes becslése szerint a csatlakozásunk után a határon túli cigaretta-vásárlások akár 15-20 százalékos kereslet- csökkenést is okozhatnak Magyarországon, ugyanakkor ezzel a szomszédjaink iparát lendítjük fel majd. Emiatt körülbelül 30 milliárd forintos bevételkieséssel számolnak a hazai szakemberek. Ami tény: a hazai dohányosoknak Magyarország uniós csatlakozása után még Szlovákiában is jobban megéri majd vásárolni, mint itthon: a magyarországi jövedéki adóemelés után már 30- 40 százalékkal kerül majd kevesebbe a szomszédban a cigaretta. A magyarok egyébként a napi négy és fél szálas európai átlagnál többet, hat cigarettát szívnak. SOMLAI ADRIENN Célegyenesben a családkutatás Immár két és fél éve tart az a kutatási program, amelynek keretében megyei szakemberek az Oktatási Minisztérium támogatásával Karcag és Mezőtúr környéki családok társadalmi helyzetét térképezik fel az elmúlt három évtized összehasonlításában. Gyula A Gyulai Római Katolikus Egyházközség három harang avatására készül. A belvárosi római katolikus nagytemplom harangjai közül csak az 1420 kilogrammos nagy harangot hagyták a toronyban a második világháborúban. A másik két harangot elvitték hadi célokra. Most, 60 év múltán új harangokat öntenek, sőt egy 140 kilogrammos lélekharanggal is gyarapodik a nagytemplom. A három harangot a tervek szerint dr. Erdő Péter bíboros szenteli fel május 16-án. Látogatását megelőzően 1948-ban járt bíboros Gyulán, Mindszenty József. A belvárosi templom tornyából 1944 tavaszán két harangot vittek el háborús célra. Éppen hatvan éve. Azóta sem pótolták a harangokat - mondta Kovács József szeged-csanádi egyházmegyei kanonok, a Gyulai Római Katolikus Egyházközség plébánosa. Az egyházközség képviselő-testüleÖsszhangban a toronyból A nagytemplom négy harangja összhangban szólal majd meg. A lélekharang akkor hangzik fel, ha meghal valaki. A férfiak halálát három, a nőkét két, a gyermekekét egy rövid csendí- tés jelzi. Amikor ez a harangszó véget ér, a három másik harang együtt hangzik tovább. Ünnepnapokon mindhárom harang megszólal. A 615 kilogrammos harang G-hangú lesz, a 325 kilogramm súlyú H-hangú és a lélekharang E- hangú. Az 1420 kilogrammos nagy harang ugyancsak E-hangú, ám egy oktávval lejjebb szólal meg. te harangok öntése mellett döntött. A két árajánlat közül az őr- bottyáni Gombos Miklós harangöntőé nyerte el a megbízást. Ajánlatában szerepelt egy 140 kilogrammos lélekharang is, amely a másik hárommal összhangban szól majd akkor, ha ez is elkészülhet. Az új harangokat május 16-án avatják, a tervek szerint dr. Erdő Péter bíboros avatja fel. A csaknem 300 éves Gyulai Római Katolikus Egyházközségben több évfordulóról emlékeznek meg az idén. Nyolcvan éve, hogy szintén 1924-ben Apor Vilmos plébános megszervezte a 111. Alföldi Katolikus Nagygyűlést. Az idén emlékeznek Göndöcs Benedek plébános születésének 180., halálának 110. évfordulójára, a pap és történész Karácsonyi János halálának 75. évfordulójára, a nagytemplom felszentelésének 180. évfordulójára. Gyulán 1948-ban járt utoljára bíboros, Mindszenty József, most pedig Erdő Pétert várják. A Mindszenty-látogatásra emlékezve táblát helyeznek el a templomban Nádi Boldogasz- szony oltára mellett. Mindszenty József volt az, aki 1948-as beszédében felelevenítette Nádi Boldogasszony tiszteletét, hívta fel a figyelmet arra, hogy Gyula búcsújáróhely. Ennek kapcsán készült el 1951-ben a Nádi Boldogasszony oltár. A szándék szerint a nagytemplom középső harangja a hívek adományából készül el, a kis harang pedig egyházközségi pénzből. A harangokat mindenképpen megöntik. A lélekharanggal együtt minden mintegy ötmillió forintba kerül. Továbbra is várnak adományokat a plébánián, vagy a templom bejáratánál elhelyezett, úgynevezett harangperselybe. Aki nagyobb összeget szán e célra, az az adóalapjából levonhatja, a plébánián tudnak adóigazolást adni az adományról - jelezte Kovács József plébános. SZŐKE MARGIT Jászberény Főiskolai Karának díszterme adott helyet a szociáldemokrata tanácskozásnak, amelyet vendéglátóként a térség MSZP-s országgyűlési képviselője, Gedei József nyitott meg. A szocialista párt fordulópont előtt áll, mert teljesítette eddigi történelmi küldetését, a rendszerváltást — jelentette ki Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a párt alelnöke nyitó előadásában. Kormányon és ellenzékben egyaránt a parlamentáris demokrácia, a piacgazdaság megteremtéséért tevékenykedett. Az ország eközben csatlakozott az Észak-atlanti Szövetséghez és az Európai Unióhoz is. A politikus szerint ezt követően új célt kell megfogalmazni, s ez a cél a jóléti társadalom megteremtése kell hogy legyen. Mindennek megteremtését három elv mentén kell végrehajtani. Ezek pedig a foglalkoztatás elve, a méltányosság elve, illetve a megelőzés, a prevenció elve. Olyan feltételek megteremtésén kell dolgozni, amelyek mentén a munkáltatónak megéri alkalmazni az eddig nehezen foglal- koztathatókat, és az eddig neheSzekeres Imre: összhang kell a filozófia és zen munkát vállalóknak érje meg ismét visszatalálni a munka világába. Az államnak sokat kell tenni az esélyteremtés érdekében. Segíteni kell azokat, akik valóban rászorulnak a támogatásra. Mindezzel együtt olyan rendszert kell alkalmazni, amelyben megakadályozhatják, hogy az egyének eljussanak a szegénységnek erre a fokára. Ezt szolgálja a megelőzés elve. Szekeres Imre szerint az elkövetkezőkben a szocialista pártnak lehetősége lesz arra, hogy összhangba hozza politikai filozófiáját az általa hozott intézkedésekkel. Hiller István kultuszminiszter, a párt alelnöke szerint az MSZP helyzete jelenleg rossz, bajban vannak. Mint mondta, választóik 25-30 százaléka elpártolt tőlük, elbizonytalanodtak szimpatizánsaik és gyengült az aktív tagság is. Azonnali változtatást sürgetett, amelynek részeként egyértelmű, koherens gazdaságpolitikát kell megvalósítani. Ebben a versenyképességnek és a foglalkoztatásnak vezető szerepet kell kapnia. Egyértelmű változásra tett között FOTÓ: SJ van szükség a médiapolitikában. Szerinte a hatalmon lévő párt kommunikációjának nem abból kell állnia, hogy mit nem végeztek még el. Azt kell bemutatni amit már sikerült megvalósítani. Rendkívül fontos, hogy egyértelmű stílusa legyen a szocialistáknak, s ne engedjenek az ellenzék arroganciájának semmilyen téren és formában. Megfelelő arányt kell találni a pártdemokrácia és a pártfegyelem között. A belső vitáknak helye van, de a megszületett döntéseket egységesen kell képviselni kifelé. Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter felszólalásában rámutatott, hogy az elosztásközpontú baloldal helyett a fejlesztésközpontú baloldal megteremtését kell előtérbe helyezni. Mindenképpen készülniük kell a választásokra, de ez semmiképp sem eredményezheti a baloldal politikai egységének megbomlását. Miközben a párt működésében belül is átalakításokra van szükség, meg kell újítani a keretet is, amely összefog- ja az egészet.________banka csaba „KÉZENFOGVA”-FARSANG. A szolnoki Tisza Szálló adott otthont szombaton a „Kézenfogva” Megyei Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Egyesülete idei első programjának. Felvételünk a vidám hangulatú farsangi mulatság egy pillanatát örökítette meg. FOTÓ: A SZERZŐ A kutatás eredményeit a napokban zárult családtörténeti kiállításon is megismerhették az érdeklődök Megyei információ A végéhez közeledő hároméves program irányítója elmondta: a tíz települést érintő, mintegy félszáz értelmiségit mozgósító vizsgálat egy újszerű összefogás eredményeként még 2001 nyarán kezdődött. A megyei múzeumszervezet vezetésével ugyanis a karcagi ön- kormányzat, a mezőtúri főiskola és a kisújszállási Alföldkutatási Alapítvány alkotta konzorcium ekkor nyert az oktatási tárca négyfordulós pályázatán. Dr. Örsi Juliannától, a túrkevei Fin- ta Múzeum igazgatójától azt is megtudtuk, a Széchenyi-terv keretében megítélt negyvenmillió forintos támogatásból nagyrészt befejeződött a térség kulturális öröksége és a jelenkor társadalmi kihívásai közötti összefüggések modellértékű feltérképezése. Tapasztalataikról a kutatók január véprogram megalkotója szerint az eredmények a későbbiekben a térség humán erőforrásainak megismeréséhez, azok gyakorlati hasznosításához is segítséget nyújtanak majd. Ráadásul virtuális gyűjtemények - hang-, digitális fotó-, és videótár - létrehozásával megalapozhatják a múzeumok jö- vőbeni fejlődésének irányát, bugány jános A munka tucatnyi minősített kutató közreműködésével mára az utolsó szakaszához érkezett. A szakemberek összesen több száz család anyagát dolgozták fel. Az összegyűjtött adatokról eddig két írásos összefoglaló látott napvilágot, ám a tervek szerint idén a harmadik és egyben utolsó is megjelenik. A gén trgy luvdiuM kuiiicieiiLicm ií> ucaz^mui- tak. Ráadásul a napokban zárult Túrkevén, r a Vadász Pál időszaki kiállítóteremben az a f tárlat, amely generációkon át neves nagykunsági famíliák leszármazottait követte 1. végig. A forrásból emellett jelentős össze- a geket fordítottak a technikai háttér kialakí- t tására is. h