Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-19 / 42. szám
4. OIDAL A P OSTÁJÁBÓL 2004. Február 19., csütörtök SZERKESZTOSEG ARANYKATEDRA. Abonyban a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen Aranykatedra Emlékplakett kitüntetést vehetett át Puskás Elvira, a Bihari János Zeneiskola legrégebbi aktív tanára. Puskás Elvira 1966-ban szerzett hegedű-szolfézs tanári diplomát. Életének ötven éve szorosan összefonódik az abonyi zeneiskola történetével. - Boldog vagyok, hogy még taníthatok, és a hegedűn keresztül vezethetem a kisgyermekeket a zene csodálatos világába - mondta többek között a kitüntetett, p. b. zs., abony Fontos célok, méltó eszközök A sok kitűzött, fontos cél keresztezheti egymást, esetleg ellenkezik egymással, avagy maguk a célok eleve elérhetetlenek, vagy az elérésükhöz szükséges eszközök elégtelenek. A nemes célok, magasztos eszmék rossz eredményre is vezethetnek, ha megvalósításukhoz erkölcstelen, igazságtalan módszereket alkalmaznak. Fontos ezért a célokhoz méltó eszközöket találni, hiszen megany- nyi előttünk álló feladat van most, az EU-ba lépve, s korszakot váltva. Az elemzők, kutatók, politikusok, szakemberek egybehangzóan úgy látják, hogy nyitva áll minden kapu az EU-ba lépés előtt. Mert a bővítés nagy esélyt, ugyanakkor nagy kihívásokat és nagy felelősséget jelent. Igen sok stratégiai döntést az EU-kö- zösség intézményei fognak számunkra meghozni. Am hogy milyen szerepet játszik majd az EU-ban Magyarország, s benne a mi régiónk? Az utóbbi években országunkban létrejött változások, elért és még el nem ért célok új kérdéseket vetnek fel. A „szénánk” például a külpolitikában jól áll, belül viszont kevésbé, számos területen kielégítetlen- ség, szegénység, mély szociáliskulturális egyenlőtlenség, devianciák vannak, célok keresztezik egymást, eszközeink e területen elégtelennek bizonyultak. A várt minőségi versenyteljesítményekben elmaradtunk, s ráébredtünk, hogy nem kell nagyokat álmodni, sokat markolni - addig kell takarózni amíg a takarónk ér. Új célokat kell kitűzni, módosítani az irányt, hiszen a jó cél arra jó, hogy utat nyisson előre. Stratégiai erejű kezdeményezésekre van tehát szükség. Mi áll a kidolgozása középpontjában? A jobb lét, jog- és közbiztonság, béke, verseny, fejlődés, demokrácia, egyenlő esélyek, emberséges bánásmód. A haladó kormányok, demokratikus önkormányzatok célja az egyenlő esélyek megteremtése, s többek között, hogy felszámolja az egyenlőtlenségeket, embertelenségeket, anyagi, tárgyi, emberi szegénységet, emberesítse az emberi viszonyokat, emberi kapcsolatokat. Ezek a célok utat nyithatnak egy életmódprogram megvalósítása felé. „Ehess, ihass, ölelhess, alhass. / A mindenséggel mérd magad!” - e program elérése sajnos nem adatik meg mindenkinek - sok embernek önhibáján kívül - úgy, ahogy szeretné. ___________PR. BÁLINT SÁNDOR, SZOLNOK A l evelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Bálba járunk mostanában 11 , A 1 f ^ n .ill, TAnrf*f,,. -T m A tráll '»llr/nAi n i-r» t/y K ^ 1 +• Art r\r\ /-\ -n/“I 1 rmAnt ír Épphogy elmúlt a szilveszterez óévbúztatás időszaka, máris ránk köszöntött a farsang. Az elmúlt századok letűnt hagyományai — az ismerkedés és ifjú hajadonok nyilvános bemutatásának egyedüli lehetséges útja - a bálokon való részvétel volt. Ma a bálok, farsangok, e szórakozási formák megosztják a társadalmat. A vállalkozói, a megyebál a gazdasági, a politikai és üzleti élet elitjeit hozza össze, míg az alapítványi bálok a szegények mulatsága. Miért is? Míg az előző elsősorban a kapcsolatépítés, a társadalmi élet szereplőinek jobb megismerését célozza, az alapítványi rendezvények viszont egy-egy kisebb közösség javára történő adakozást jelentik. A szülőkét, amikor az óvoda, iskola felszerelése, korszerűsítése érdekében összefognak s vásárolnak belépőt. „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” . . . vallom, de vajon hányszor engedhetjük meg magunknak? __________HAJPÚ KATALIN, SZOLKOR Ma is szívesen dúdolgatjuk A televízió egyik csatornája Nem csak a 20 éveseké a világ címmel egy sorozatot mutatott be, mely műsorban a dalok szövegét Szenes Iván írta. A már szép korban lévő művész nagyon sok táncdalszöveget írt, belőlük sláger lett, s azok a színházak, filmszínházak, egyéb szórakozóhelyek közönségét, valamint a televízió és rádió hallgatóit a mai napig is szórakoztatják. A hatvanas évektől nagy jelentőséggel bírt a zenekedvelők körében a televízióban közvetített táncdalfesztivál. Amikor felcsendült a fesztivál szignálja, az országban szinte mindenki elfoglalta helyét a tévé képernyője előtt. Nagyon sok dal elhangzott, legtöbbjükből sláger lett, amit úton-útfélen énekeltek. Szenes Iván minden fesztiválon kiemelkedő helyezést ért el, amit úgy a zsűri, mint a közönség elismeréssel díjazott. Jó ötlet volt sorozatot készíteni örökzöld dalaiból a televízióban. Szerintem minden korosztály remekül szórakozhatott, hiszen az adásba került dalokat nagyon sokan ismerik, szeretik. Felejthetetlen élmény volt számomra is, és várom, hogy mielőbb egy újabb, hasonló sorozat kerüljön a képernyőre. ___________ FARKAS K.-NÉ, SZOLNOK BEREKFÜRDŐ. Február 5-én tartotta meg kihelyezett ülését Újszászon a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Közgyűlés Gazdasági és Költségvetési Bizottsága. Ezen döntött többek között határozatával arról is, hogy meghosz- szabbítja a berekfürdői Touring Hotel bérleti szerződését. így továbbra is a szolnoki Tiszaligeti Motel Kft. üzemeltetheti a szállót. BCY ARANYLAKODALOM. Nagy János és felesége, Mazug Ilona Kengyelen ez év január 16-án lányuk, vejük, unokáik és dédunokáik kö- rében ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. ___ (beküldött fotó) KE NDERES. Egy nő kérte a rendőrség segítségét, mivel a település könyvtárában ismeretlen tettes ellopta a mobiltelefonját, amit a kabátja zsebében hagyott. A helyi rendőr rövid nyomozás után megtalálta a tolvajt - egy 15 éves fiút — aki elismerte a lopást, és visszaadta az ellopott készüléket is. MRFK KISÚJSZÁLLÁS. A Rákóczi és Pillangó utcákban a villamos hálózat korszerűsítéseként a Titász Rt. - saját beruházásként - elvégezte a régi földkábelek és osFARSANGI JELMEZBÁL. Megyeszerte farsangi mulatságokat rendeznek mostanában kicsik és nagyok. A legtöbb óvodában és iskolában már túl vannak a beöltözésen és jelmezes felvonuláson a gyerekek. Felvételünk a szolnoki Belvárosi Általános Iskola másodikosait örökítette meg. _______________________________ fotó: m. j. ASzolnok város lokálpatriótái Szolnok város kiváló gimnáziumaiból, középiskoláiból egyetemi, főiskolai felvételt nyert diákjai közül kevesen tértek ide vissza. Akik hűségesek akartak maradni, sok esetben a fontosabb vezetői posztok elnyerésében, állás- pályázatokon alulmaradtak, így nem is alakulhatott ki lokálpatrióta réteg Szolnokon úgy, mint például Szegeden, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Sopronban, Kőszegen stb. Az utóbbi időben viszont elindult valami, legalábbis a történtek erre engednek következtetni. Kinevezték ugyanis a Hetényi Géza Kórház klinikai igazgatójának dr. Sebestyén Mihályt. Azon kevesek egyike, aki merte vállalni a visszatérést ebbe a városba. „Az év vállalkozójai” közül a legismertebb, dr. Kaposvári Káz- mér hirtelen halála nagyon megdöbbentett mindenkit. Sokat tett szeretett városáért, például a cián- szennyezés idején, vagy gondolok a gyógyfürdőkre, az új szennyvíz- tisztítóra stb., és támogatta a kultúrát, a sportot és az időseket. A róla emlékező közgyűlésen és a temetésén a város nagy lokálpatriótájaként emlegették. Az év másik vállalkozója, a szintén verseghysta diák, kapitány István is Szolnokon lett „próféta”. És még két lokálpatrióta: dr. Nemes András orvos, akit őszintén csodálok helytörténeti cikkeiért és régi fotóiért. De hasonló jelentőségűek Szurovecz Pál régmúltat idéző írásai is az Új Néplapban. Vannak aktivistáink is, például dr. írás Mátyás orvos, a Művésztelepért Egyesület elnöke, dr. Szalóky István mérnök, a Szolnokért Egyesület vezetője, vagy Csányi Sándor, a Gulyásfesztivál szervezője. S a névsor nem teljes, bizonyára kifelejtettem még olyan személyeket, akik megérdemelték volna, hogy megemlítsem őket. Ezért elnézésüket kérem. Kívánom, hogy a példaként említett embereket sok hasonló kövesse még, s akkor Szolnok is felzárkózhat a lokálpatrióta városok sorába. ____ JUHÁSZNÉ SÁROS MÁRTA, SZOLNOK Jó horgászatot! A Fegyverneki Horgászegyesület legutóbbi küldöttgyűlésén elfogadták a vezetőség és bizottságok beszámolóit, a zárszámadást és a vagyonmérleget, s a 2004 évi költségvetést. Új titkárt választottak Pfeiffer Vilmos személyében, a felügyelőbizottságba pedig beválasztották Nagy Antalt, és Tukarcs Istvánt bízták meg ügyintézési feladatokkal. Ő a horgászengedélyek kiadását is végzi. Tervezik, a tavaszi vegyeshal-fogó versenyt április végén, május elején tartják, mélyről később értesítik a horgászengedéllyel rendelkező tagjaikat. ___TUKARCS ISTVÁNNÉ, FEGYVERNEK 95 ÉVES ÜKNAGYAPA. A jászladányi idősek otthonának lakója, Burka Józsi bácsi az idén ünnepli 95. születésnapját. Képünkön az idős bácsi egy hónapos ükunokájával, Papp Lacikával látható, akit zagyvarékasi otthonában látogatott meg.________________fotó: cs. l A h adirokkantaknak jár Szociális szolgáltatás alanyi jogon 2004. január 1-jétől a hadirokkantat alanyi jogon illeti meg - az 1994. évi XLV. hadigondozásról szóló törvény végrehajtására vonatkozó 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése módosításával - az 1993. évi III. szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvény 59-85. §-ban foglalt szociális szolgáltatások közül az alábbiak - tudtuk meg A Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége (Mahonsz) elnökétől.- A személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális formák (Szt. 59-65 §J: étkeztetés, a házi segítségnyújtás, valamint a családsegítés, speciális alapellátási feladatok.- A személyes gondoskodást nyújtó szakosított intézeti ellátási formák (Szt. 66-85. §): az ápolást, gondozást nyújtó tartós beteg bentlakásos intézményi ellátása; rehabilitációs tartós bentlakásos intézményi ellátás, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi bentlakásos intézményi ellátás, nappali ellátást nyújtó intézmény saját otthonaikban élőknek; egyéb speciális szociális intézményi ellátás. Az alapellátás keretébe tartozó étkeztetést, a házi segítségnyújtást valamennyi településen a települési önkormányzatnak biztosítania kell. Ezt önkormányzattal kötött szerződéssel elláthatja egyházi és nem állami szerv is. A hatszáz lakosnál kisebb aprófalu, külterület, tanya településen az alapellátási feladatot a falu- gondnoki, tanyagondnoki szolgálat láthatja el. A települési ön- kormányzat családsegítő szolgálata látja el az egyén, a család segítésével kapcsolatos feladatokat, és a rászorulók részére tanácsadást is nyújtó gondozási központot működtet (Szt. 59. §, 57/A. §). Ha a hadirokkant, a fentiekben leírt valamely szolgáltatást igénybe kívánja venni, azt írásban kell kérnie. A hadigondozásról szóló törvény 26. §. 1-2 bekezdéséből következik, hogy a hadirokkant írásbeli kérelmét a jegyzőhöz kell benyújtani. Ezután a hadirokkantat kérelme szerint a jegyző határozatával vagy beutalja a számára térítés- mentes ellátást biztosító szakosított intézménybe; vagy az alapellátás tekintetében kijelöli az étkeztetést biztosító intézményt, ahol a hadirokkant ingyen étkezhet; illetőleg elrendeli az ingyenes házi segítségnyújtást, a nappali ellátást, az egyén- és család- segítést stb. A Honvédelmi Minisztériumot a szövetség nevében kértük az egységes joggyakorlat kialakítására, a jegyzők részére történő elvi iránymutatás kiadására. DR. LESKÓ FERENC MAHONSZELNÖK Néhány mondatban tornyeles kandeláberek cseréjét, így megszűntek a sokak által korábban tapasztalt és panaszolt áramingadozások, áramkimaradások. DE MEZŐHÉK. A Pirospaprika Kft. telephelyén tizennégy féle fűszernövényt, terméket dolgoznak fel, szárítanak, csomagolnak. Száz termelővel állnak munkakapcsolatban, akik közel 400 hektáron termelik a fűszer- növényeket. Az itt csomagolt áruk többsége exportra kerül. Az állandó jelleggel működő feldolgozó nagyban segíti az elhelyezkedést, hiszen huszonöt helyi és környékbeli férfinak, nőnek biztosít munkát, d. sz. m. SZOLNOK. Mint ismeretes, jelenleg megbízott igazgató vezeti a Városi Művelődési és Zenei Központot. A fenntartó önkormányzat kiírta a pályázatot, a beadási határidő február 6-án járt le. Jelenleg a pályázatok elbírálása folyik, az igazgató kinevezéséről várhatóan a közgyűlés márciusi ülésén döntenek a képviselők. BA SZOLNOK. Kállai Katalint, a megyei önkormányzat egykori kisebbségi referensét bízta meg a kulturális tárca a roma koordinációs feladatokkal. Az új miniszteri biztos feladata, hogy kapcsolatot tartson a roma érdekképviseletek, önkormányzatokkal és kormányzati szervekkel. így a tárca képviseletében részt vesz minden, a romákat érintő kormányzati döntés előkészítésében is. n SZOLNOK. A Jobbik Magyarországért országos választmányának alelnökévé választották a szervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökét. Biber József Tibor új tisztében a párt kelet-magyarországi szervezeteivel való kapcsolattartást kapta feladatul, ugyanakkor továbbra is vezeti a Jobbik megyei és Szolnok városi szervezetét, tj