Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-17 / 40. szám
■ 2004. Február 17., kedd TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Néhány mondatban ALATTYÁN. Magyarországról és a határokon túlról érkező gyermekeknek képzőművészeti nyári tábor rendezését tervezi az ala- ttyáni önkormányzat. A tábort a Gecse-ház kertjében rendeznék. A gyermekeket sátrakban helyezik el. Gecse Árpád részben felújított egykori házában jelenleg kiállítás látható, a kertben pedig egyelőre befejezésre vár egy műteremlakásnak és kiállításnak helyet adó épület, amelyben az ön- kormányzat egy művészházaspárt szeretne vendégül látni. Az ő feladatuk lenne az alkotó munka mellett a Gecse-hagyaték gondozása és a későbbiekben ők szerveznék a nyaranként megrendezendő képzőművészeti gyermektábort, ba BUDAPEST. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a hűtő- szekrény, mosógép, mosogatógép és porszívó mind a 20. század találmánya. Ma már nehéz elképzelni életünket ezek nélkül. Az Electrolux, a világ legnagyobb konyhai, tisztító- és szabadtéri eszközöket gyártó vállalata ennek jegyében rendez kiállítást, amelyet ma délben nyit meg a Campona bevásárlóközpontban Takács János, a jászberényi Electrolux Lehel Kft. vezér- igazgatója. BCS JÁSZÁROKSZÁLLÁS. A helyi kisebbségi önkormányzat éves működéséhez a 714 ezer forintos állami támogatás mellé a települési önkormányzat további 800 ezer forintot ad - tudtuk meg Gergely Zoltán polgármestertől, bcs KARCAG. A városi gyógyvizű strandfürdő fedett uszodája ad otthont február 18-án a Györffy- úszóversenynek. A verseny célja az úszósport népszerűsítése, az iskolák közötti sportbaráti kapcsolatok ápolása, de KUNSZENTMÁRTON. Új hely re költözik ideiglenesen a városi bíróság. A változtatásra azért van szükség, mert felújítják az igazságszolgáltatás helyi központját. Amíg a szakemberek végeznek a feladattal, addig átmenetileg az egykori járási hivatalban székelnek a városi bírók és ügyészek, pe MEZŐTÚR. Elkészült a kistérségi társulás megállapodása. A tervezetet minden érintett ön- kormányzat és a megyei közgyűlés is megtárgyalja. Mezőtúr testületé február 26-i ülésén dönt elfogadásáról, szs NAGYIVÁN. Szombaton este a művelődési házban negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági estjét a Nagyivánért Kulturális Alapítvány. A települési néptánccsoport - a legkisebbektől a legöregebbekig három generáció táncol együtt - műsorával és az ízletes vacsorával egybekötött zenés-táncos mulatság bevétele a néptáncosok éves működését, illetve a nyári, sarudi tánctábor megrendezését segíti, pm SZÁSZBEREK. Tovább épül a lakópark a település határában. Az első utcákban lassacskán már benépesülnek a házak, a kedvező időnek köszönhetően pedig jól halad az építkezés az új lakásoknál is. SZS, FOTÓ: MJ SZOLNOK. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdetett az irányítása alá tartozó Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Szolnok igazgatói munkakörének betöltésére. A pályázatot március 16-ig lehet beadni. A pályázat eredményéről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára dönt, a benyújtási határidőtől számított 30 napon belül. A meghirdetett munkakör eredményes pályázat esetén 2004. április 15-től tölthető be. ta TISZAIGAR. 176 millió forintos bevételi és kiadási költségvetési előirányzatát közel 30 millió forintos hiánnyal fogadta el az elmúlt héten a falu képviselő-tes- tülete. Ez a kényszerű szűkösség csak jelentős takarékosság mellett teszi működőképessé a települési intézményeket, így jósol- hatóan nadrágszíj húzós esztendő elé néz 2004-ben az alig ezer lelket számláló falucska, pm TÚRKEVE. Holtan találtak lakásán egy 46 éves férfit a rendőrök vasárnap este. A halottszemlén megállapították, hogy a halál oka kihűlés, mivel a szerencsétlenül járt férfi egy fűtetlen lakásban élt. MRFK ÚJSZÁSZ. Meglehetősen elhanyagolt állapotban van a város temetőjének kerítése. A felújítási munkálatokra az egyház az önkormányzat segítségével nyújt be pályázatot SAPARD-támoga- tásra. szs fotó: mj A FESZTY-KÖRKÉP. Völgyi Sándor (balra) szolnoki elektrografikus elkésztette a Feszty-körkép valósághű mását. A nyolcméteres alkotás mintegy hárommilliárd pontból állt össze. A szolnoki Helyőrségi Klubban február 27-ig látható a nagyméretű alkotás és kisebb társai. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Tüntető gazdák az utakon Gyújtogatás volt? Fegyvernek (Folytatás az 1. oldalról) — Itt nem arról van szó, hogy a jelenlegi kormány ellen tüntetnénk. Évekig, sőt évtizedekig kormányok sora hanyagolta el a mezőgazdaságot, a mostani helyzet pedig már a végső stádium. Nem arra van szükségünk, hogy ujjal mutogassanak elődeikre a minisztériumban, a mostani, égető problémákat kell megoldani. Törökszentmiklós-Surjánynál is hosszú sorok torlódtak fel a 4-es úton tüntető gazdák miatt, az autósok azonban többnyire megértéssel fogadták a kellemetlenséget. Szekeres Kálmán szervező szintén a gyors segítséget tartaná fontosnak: - Közép- és hosszú távú lehetőségeket vázolnak fel nekünk, pedig számunkra most sokkal fontosabb lenne, hogy ma és holnap mi lesz. Ha nem változik semmi, hamarosan már nem lesz kinek felajánlani ezeket a kecsegtető lehetőségeket. Konkrét lépésekre van szükség, nem álmokra és nagy ívű tervekre. A tüntetők elsősorban azt szeretnék elérni akciójukkal, hogy a társadalom felfigyeljen az ágazatban sorra jelentkező problémákra, s az agrártárca végre a mezőgazdaságban dolgozók érdekeinek figyelembevételével döntsön. Ajrogy az egyik túrkevei tüntető fogalmazott: „Ideje, hogy a minisztériumban ráébredjenek, hogy ők vannak a gazdákért, s nem azok őértük.” Huszonöt, harminc járművel, úgy félszáz jászberényi, pusztamonostori és jászfényszarui gazda foglalta el a 32-es főút Jászberényből Hatvan felé vezető szakaszán az útpálya egyik felét. A tejtermelők tiltakozó akciójához a helyi gazdakör szervezésében a legkülönfélébb ágazatokban tevékenykedő parasztemberek kívánták problémáikra felhívni a hatalom figyelmét. A termelők gondjaira gyógyírt keresnek, de véleményük szerint a kormányzat nem figyel rájuk kellőképpen. S hogy mi is hajtotta ki az embereket a téli hűvös szélben az utakra? Leginkább az alacsony felvásárlási árakat sorolták. — Nem kell nekünk több, csak hogy a munkánk után legalább olyan megélhetést tudjunk biztosítani családunknak, mint mások - mondja a jászberényi Németh János, majd hozzátette: - Egy normális támogatási rendszerrel már elégedettek volnánk, hogy számunkra is hasonlóak legyenek az esélyek, mint más országokban. — Nekem egy kicsit más a véleményem — csatlakozott a beszélgetéshez Baranyi István. Elég volna, ha az ipari termékekhez hasonlóan a mezőgazdaságban is a ráfordított költségek figyelembevételével alakíthatnánk ki az árakat. Akkor nem kellene nekünk támogatás. — Szervezettebben kellene bonyolítani a kereskedelmet, az eladásokat - mondta Németh Istvánné. Jó volna elérni, hogy a magyar parasztok által megtermelt hazai élelmiszert megvédenék a külföldről behozottaktól. Az nem igaz, hogy csak a mi termékeinknek szabhatnak gátat a határokon, és mi soha nem védhetjük meg érdekeinket. A Jászságban is voltak demonstrálok fotó: sárközi jános Megtudtuk, hogy a gazdák nem tágítanak addig, amíg határozott, s egyértelmű megoldást nem találnak problémáikra. A jászberényi gazdakör elnökétől, Tamás Zoltántól értesültünk arról, hogy a Jászberényből kivetető utakon hetente két-három alkalommal lehet majd félpályás útelzárásokkal találkozni az elkövetkező napokban. Ha pedig ez sem elég, többen hajlanak afelé, hogy akár egész pályás blokádokat is szerveznek, ha nem sikerül jobb belátásra bírni a kormányzatot. SZILVÁSI ZSUZSA, BANKA CSABA Teljes terjedelmében égő melléképülethez riasztották vasárnap hajnalban a kisújszállási és szolnoki tűzoltókat. A tűz jelentős anyagi kárt okozott. A József Attila úü épületben hajnali negyed kettő után néhány perccel csaptak fel a lángok — tudtuk meg Erdélyi Tibortól, a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletesétől. Kisújszállásról kettő, Szolnokról egy tűzoltógépkocsi vonult a helyszínre. A tűzoltókat egy teljes terjedelmében égő mintegy ötven négyzetméteres melléképület, valamint a mellék- épület garázsában egy szintén nagy intenzitással égő Daewoo típusú személygépkocsi látványa fogadta. A lángokat negyedórás megfeszített munkával sikerült eloltani. A tűz következtében teljeset) megsemmisült az épület tetőszerkezete, két kisebb helyiség használhatatlanná vált. A Daewoo személygépkocsi ugyancsak a tűz martaléka lett. A keletkezett anyagi kár hárommillió forintra tehető. A tűzoltók munkájának köszönhetően az égő épülettől kétmétemyire lévő, nagyjából nyolcmillió forint értékű lakóház azonban megmenekült. A tűzeset során személyi sérülés nem történt, a lángok keletkezési oka az elsődleges megállapítások szerint szándékos gyújtogatás volt. Az eset pontos körülménye- it a rendőrség vizsgálja. m.o.a. FÁNKSÜTÉS. Jászárokszállá- son a kertbarát kör ismét megrendezi február 28-án a hagyományos fánksütő versenyt. A Petőfi Művelődési Házban sorra kerülő farsangi rendezvényre a versenyzők a maguk sütötte édességgel nevezhetnek, bcs ■ Zajlik a világtalálkozó JÁSZLADÁNY A siker titka: különóra? Megyei információ Gőzerővel zajlik a tizedik, jubileumi jász világtalálkozó előkészítése Jászladá- nyon. Az esemény hagyományosan a helyben élők és a térségből elszármazottak találkozásának legfontosabb színterévé vált, s minden évben más és más jász település vállalja fel annak megszervezését. Mint azt Dankó István polgár- mestertől megtudhattuk, a háromnapos (2004. július 2-3-4.) rendezvény anyagi hátterének megteremtése folyamatosan zajlik. Eddig már két pályázatot nyertek, amely egyenként másfélmásfél millió forinttal gazdagítja a világtalálkozó költségvetését. Az egyik pályázat célja a ladányi tájház kialakítása, a másik pedig a találkozó rendezvényeinek megvalósítását szolgálja. Két jótékonysági bált szerveztek már a településen, amelyek tiszta bevétele nyolcszázezer forint volt. Ezt szintén a találkozóra fordítják. Az anyagiak szolgálják majd a településszépítést is. Kicsinosítják a parkjaikat, illetve tervezik újak kialakítását is. A programból idén sem maradhat ki a jászkapitány- választás, a települések képviselőinek felvonulása, a hagyomány- őrző csoportok bemutatkozása. Szeretnék azokat a pozitív tapasztalatokat felhasználni, amelyet az elmúlt tíz évben a szervező települések gyűjtöttek a programsorról. * Jászladány méltatlan a jászok világtalálkozójának otthont adni - állítja a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke. Kállai László nyílt levélben kérte a jászokat, keressenek méltóbb helyett a rendezvénynek. A jászok mindig toleránszervezése Dankó István Kállai László felvetésére rámutatott: „Kállai úr járuljon hozzá a rendezvény sikeréhez, tapasztalja meg az alkotás örömét. Nem jó az, ha valaki mindig csak kívülről kritizál, de létrehozni még semmit sem tudott.” sak, befogadóak, a haza közös érdekeiért tenni akarók voltak, akik — mint azt az évszázadokon át fennálló jász-kun kerület is jelzi — különösen fontosnak tartották az autonómiát. Mindezzel szemben Jászladány vezetése „gúnyt űz a roma kisebbség autonómiajogaiból” - fogalmaz a polgárjogi vezető. Kállai László példaként említi az alapítványi iskola kérdését, illetve a javarészt nem cigányokból álló kisebbségi önkormányzat ügyét. Mindezek elfedésére használnák fel a jász világtalálkozót - véli a polgárjogi szervezet. ______________BANK* CSABA, TELEKI JÓZSEF Ár nyékoktatás. Úgy tűnik, meg kell tanulnunk ezt a fogalmat is, mert a szakemberek szerint ma már jelentősen befolyásolja a tanulók eredményeit az, hogy kinek van lehetősége különórákra járni és kinek nincs.- Az a leglényegesebb, milyen családból jön a gyerek - állítja az egyik szolnoki általános iskola igazgatónője. - Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a tanulást is meghatározó anyagiak jelentősen különbözhetnek egy iskolán belül. De talán nem csak egy adott oktatási intézményen belül, hanem egy város, egy megye területén is nagyon nagy különbségek tapasztalhatók. A tanórai teljesítményeken az esetek túlnyomó részében jól nyomon követhető, mely családok engedhetik meg maguknak, hogy különórákra járassák gyermeküket. Ma az általános és középiskolások jó része különórákra jár. A gyermekek életében egész délutánokat, olykor a hétvége egy jelentős részét is kitöltik a magántanárok órái, amelyekre ugyanúgy készülni kell, mint az iskolai számonkérésekre. Itt ugyan nem jegyért megy a tanulás, viszont a szülők azt szeretnék, ha a ráfordított összeg megtérülne. Az iskolán kívüli magánórák díja meglehetősen változó. Szolnokon például főiskolásoktól már néhány száz forintért vehetnek órát az iskolások, bármilyen tárgyról legyen is szó. Persze idegen nyelvi órákat sokkal drágábban is lehet venni a megye- székhelyen. Akad olyan különóra, amely jóval ezer forint feletti összegbe kerül.- Néha sajnálom az anyukákat és apukákat. Azt gondolják, hogy gyermekük sokkal jobb eredményeket fog elérni, ha különórákra jár. Ez legtöbbször így van, de akadnak kivételek is - állítja egy szolnoki nyelvtanár. - Engem is gyakran felkeresnek családok, hogy járhasson hozzám a gyermekük nyelvet tanulni, mert kell neki a felvételinél vagy éppen a nyelvvizsgához, amit mielőbb le kellene tenni. Előfordult, hogy elvállaltam egy diákot, de már néhány óra után jeleznem kellett a szüleinek, hogy a szorgalma, esetleg a képességei nem teszik lehetővé azt a gyors eredményt, amit elvárnak tőle. A különórák ugyan sokat segíthetnek a jobb iskolai teljesítmény elérésében, ám önmagukban még nem garantálják a sikert. MOLNÁR G. ATTILA