Új Néplap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-11 / 35. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR Hírek Vásárhelyi tervek Marosvásárhely polgármestere azt tervezi, hogy legalább 15 millió lejt (mintegy százezer forintot] ajánl fel minden olyan családnak, amelynek nincs állandó vásárhelyi lakhelye, és hajlandó elhagyni a várost. A Krónika című erdélyi napilap értesülése szerint Dórin Florea gondolgozik a tanácsi határo­zattervezeten. MTI Ribkin előkerült A néhány nappal korábban el­tűnt orosz elnökjelölt, Ivan Ribkin telefonon jelentkezett Kijevből - jelentette Kszenia Ponomarjovára, a politikus kampányfőnökére hivatkozva gyorshírben az Interfax hírügy­nökség. F.UKOPRESS Korlátozások A hágai Nemzetközi Törvény­szék (NT) harminc nappal meg­hosszabbította kedden azt a de­cemberi döntését, amelynek ér­telmében korlátozza Szlobodan Milosevics kapcsolatát a külvi­lággal. A lépés célja, hogy meg­gátolják az egykori jugoszláv elnök aktív részvételét Szerbia politikai életében. Hasonló kor­látozás sújtja Vojiszlav Seselj szerb radikális pártvezetőt. A börtönben őrzött két politikust tavaly december 28-án a szer­biai választásokon parlamenti képviselővé választották, mti Európa védekezik Az Európai Unió rendkívüli tanácskozást tart csütörtökön annak megvitatására, milyen intézkedéseket foganatosítsa­nak, ha az ázsiai madárinfluen­za Európában is elterjed - jelen­tette be az EU szóvivője, mti Kadhafi levele Moammer ei-Kadhafi líbiai vezető személyes levelét adta át Tony Blair brit miniszterelnök­nek a líbiai külügyminiszter - ezt maga Mohamed Abderrahman Salgam közölte keddi londoni sajtótájékoztató­ján. Salgam, aki előzőleg több mint egy órát tárgyalt Blairrel és Jack Straw külügyminiszter­rel, nem árulta el, hogy Kadhafi levele meghívólevél volt-e. Nem hivatalos londoni értesülések szerint már előkészületben van a brit kormányfő és a líbiai vezető közvetlen személyes találkozója, mti Utolsó pillanatban Néhány órával a kivégzés ki­tűzött ideje előtt úgy döntött az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága, hogy nem hajtható végre az ítélet Kaliforniában Kevin Cooper elítélten, aki a vád szerint négy embert megölt 1983-ban. A kivégzés időpontja helyi idő szerint kedd hajnali 1 órára (közép-európai idő szerint kedden délelőtt 9 órára) volt kitűzve, mti Pekingi támogatás Elnyerte Kína támogatását F.szak-Korea ahhoz a javaslatá­hoz, amely szerint a távol- keleti kommunista ország kész befagyasztani atomfegyver­programját, ha cserébe gazda­sági engedményeket kap az Egyesült Államoktól. Egy észak-koreai külügyi szóvivő kedden kínai tisztségviselőket idézett, akik szerint - úgy­mond - a javaslat ésszerűen segít véget vetni a nukleáris válságnak, mti Halálos merénylet Az iraki Iszkandarijában, Bagdadtól 45 kilométerrel dél­re legkevesebb 45 - jobbára civil - személy vesztette életét, további 150 pedig megsebesült egy rendőrállomás ellen inté­zett öngyilkos merényletben. A robbanóanyaggal megrakott teherautó a tömegbe hajtott. tlfROPRESS 2004. Február 11., szerda Fogyóban Schröder homokórája Gerhard Schröder vissza­vonulása pártja, az SPD éléről önmagában nem hozott nyugalmat a német belpolitikai életben. A kan­cellárnak meg kell küzde­nie a reformokért is, mert csak így tarthatja meg hivata­lát, miközben ellenfelei mind jobban megerősödnek - ol­vasható a Die Welt című német lap elemzésében. Berlin A hét végén még elcsitulni lát­szott a helyzet: a Willy Brandt Házban a szociáldemokraták határozottsága, önuralma és loja­litása Gerhard Schröder mellé állt, amikor közölte: egyedül távozása a pártelnöki székből teremtheti meg az újrakezdés esélyeit. Az egység azonban nem tartott sokáig, különösen az SPD bal­szárnya indított újabb támadásokat a reform- elképzelések ellen. Véleményüket arra alapoz­zák, hogy a márciusi elnökválasztásra jelölt Schröder-utódnak, Franz Miinteferingnek igen nagy beleszólása lesz 2006-ban abba, hogy ki legyen az SPD esedékes kancellárjelöltje. Gerhard Schröder igyekezett gyorsan ki­jelenteni, hogy a 2006-ban esedékes par­lamenti választásokon természetesen újra indul, és szívesen töltené be újabb négy esztendőre, immár har­madik alkalommal is a kormány­fői posztot. (Ha ez sikerülne, „egyszemélyi” szociáldemokra­ta csúcsot döntene, mert túl­szárnyalná Helmut Schmidt hivatali idejét, s megközelítené a Brandt-Schmidt páros telje­sítményét; bár még egy négy­éves mandátummal elmaradna a kereszténydemokrata Hel­mut Kohl mögött.) A jobboldal vezető szemé­lye, a keresztényszocialista bajor miniszterelnök hétfőn - amikor fogadta Kovács László külügyminisztert - ki­fejtette, hogy nincs reális alapja 2004-ben előrehozott választásoknak. Német­országban hazánkhoz ha­sonló forgatókönyv műkö­dik, és soha nem lehet tud­ni, hogy egy-egy politikus nemleges kijelentése mö­gött valójában mi is húzó­dik: rövid avagy középtávú taktika-e. Edmund Stoiber ugyanis ezzel párhuzamosan interjút adott a Die Weltnek. „Schröder 2006-ban már nem lesz kancellár” - jelen­tette ki az írás címe szerint is, és ez koránt sem jelend azt, hogy a megjelölt időpontot meg is kell várni. A CSU ve­zére tudniillik hozzáfűzte: a szövetségi kormányon egy­szerűen túllépett az idő. A politikai latolgatók Schröder számára egyelőre a kor­mány átalakításában látják a kiutat: ez ideig-óráig megszilárdíthatja a helyzetét. Tekintettel arra, hogy a terve­zett reformok elsősorban financiális jelle­gűek, elsősorban a pénzügyminiszter neve szerepel a távozók listáján. Hans Eichel a nép­szerűségi listán nem éppen a legelőkelőbb helyen áll, de a legutóbbi választások előtt még magasan szárnyaló kancellár görbéje is igencsak alászállt. Ebben pedig nem­csak a reformígéretek megvalósításá­nak az elhúzódása a ludas, hanem éppenséggel az a könnyelmű vá­lasztási ígéret is, hogy a kor­mány politikája révén radikáli­san csökkentik a munkanélkü­liséget. A kijelentéssel ellen­tétben az állástalanok száma történelmi csúcspontot ért el, és semmi jele annak, hogy a folyamat megtörjön. Jóllehet a közvélemény­kutatások azt mutatják, hogy a németek örömmel fogadták az SPD élén a vál­tást, tovább nő a kételkedés a vörös-zöld koalíció kor­mányképességében, és a megkérdezettek mind­össze 40 százaléka hisz abban, hogy 2004 való­ban a reformok éve lesz - Írja a Die Welt, oyulay zoltán 80 NAP A CSATLAKOZÁSIG Finanszírozási nehézségek Az Európai Unió Bizottságának számításai szerint a bővítés után a tagországokra évente az eddiginél 50 milliárd euróval több befizetés vár, különben a közösség működése ellehetet­lenül - írja a Die Presse. Brüsszel A bővítés, valamint újabb politi­kai területek finanszíro­zására az Európai Unió Bizottsága a tagorszá­gok befizetését draszti­kusan meg kívánja emelni. A 2007 és 2013 közötti időszakra szóló pénzügyi terv, amelyet kedden mutattak be és fogadtak el Brüsz- szelben, évente 50 milliárd eurós többlettagdíjjal, 2013-ra 150,2 milliárd eurós kiadással számol. Romano Prodi, a bizottság elnöke azzal érvel: az Unió veze­tése nincs többé abban a helyzetben, hogy a közö­sen elhatározott politikai célokat a jelenlegi pénz­ügyi keretek között el­érhesse. Ezért a bizottság javaslata szerint a közös pénz­ügyi eszközöket egynegyedük­kel, a bruttó nemzeti jövedelem 1,22 százalékában állapították meg. Hat nettó befizető ország - közöttük a meghatározó Német­ország, de még a szomszédos Ausztria is - ezt a határt 1 száza­lékban kívánta volna megszabni. Romano Prodi azzal vetette el ezt a javaslatot - olvasható az osztrák napilapban -, hogy egy ilyen megoldás nemcsak az új fel­adatok végrehajtását, hanem a je­lenlegi politikai célok megvalósí­tását is lehetetlenné tenné. Brüsz- szel ugyanis a közös külpolitika mellett a kutatás, a képzés és az infrastruktúra jövőbeni fejleszté­sére is több pénzt kíván rendelke­zésre bocsátani. europress ÁLLÁSPONT F. TÓTH BENEDEK Ugyanaz a film Filmszerűbb nem is lehetett volna Orbán Viktor évértékelő beszéde. Kezdve mindjárt azzal, hogy a beszéd rendezői elő­re kikötötték: a fotósok csakis az első öt percben használhat­nak vakut - a helyszínen aztán már ezt se engedték. Nem, nem sztárallűr ez, hanem fontos szempont, nevezetesen, hogy a sajtó mindjárt az elején megtudja: figyelni kell a be­szédet, nem fényképezni. Szokásosan megkomponált országértékelő volt, a szokásos dramaturgiával. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke (Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminiszte­re) felkéri Orbán Viktort (a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnökét), hogy tartsa meg évértékelő beszédét. Orbán Viktor meg is tartotta. Hatodszorra. És hatodjára is leg­alább olyan publicitást kapott az országértékelő beszéd, mint amikor még Orbán Viktor volt a miniszterelnök. Ügyes. Az évértékelő időpontja a média napi ritmusához igazodott: hatkor lemegy az esti Krónika a közszolgálati rádióban, utá­na háttérként élőben fut az Orbán-évértékelő. A kereskedelmi tévétársaságok fél hetes híradói élőben bemondják, hogy Orbán Viktor épp most évértékel, a félnyolcas királyi televízió pedig még a lényegét is kivesézheti a beszédnek, akár. Aligha akadt olyan ember az országban, aki ne értesült volna időben arról, hogy Orbán Viktor megtartotta szokásos évértékelőjét. Arról nem is szólva, hogy a beszéd alatt szorgalmasan jegy­zetelt az MSZP kommunikációs stábja, hogy reagálhasson az elhangzottakra. Mert a dramaturgia, persze, annyira mégsem bonyolult: a leg­nagyobb ellenzéki párt elnökének országértékelésére a leg­nagyobb kormánypárt képviselője reagál. Forog a film. Ki tudja, mi lesz a vége. A jövő héten Medgyessy Péter miniszterelnök országértékel. Az is ugyanez a film lesz. EGYETÉRTEK; 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 BARTA ZSOLT A dán gazdák koronája A kalocsai rendőrkapitány a napokban nem engedte meg, hogy február 16. és 28. között a mezőgazdasági termelők mindkét sávon lezárják a solti híd előtt az utat. A rendőrtiszt azzal indokolta a döntését, hogy nincs olyan ok, amely miatt erre így szükség volna. Zsikla Győző korábbi kisgazda hon­atya szerint van ilyen ok: meg kell változtatni a jelenlegi ter­melőellenes agrárpolitikát. A soltvadkerti gazda bírósághoz fordult. A döntnök azonban a kapitány álláspontját támogat­ta. így várhatóan - csak - félpályás demonstráció lesz a jövő héten. Kormányoktól függetlenül majd minden évben volt valami gond vagy a búzával vagy a sertéssel vagy a szárnyas jószággal vagy a tejjel. A rendszerváltozás óta a gazdák több­ször is kivonultak az országúira’ De mit értek el? Semmit. Az érdekérvényesítés ezen útja jár­hatatlan. A termelők próbálkoztak az Országgyűléssel is. Ám hiába kerültek be a kisgazdák a Parlamentbe, s kapták meg az agrártárcát, valójában nem oldották meg a gondokat. A mos­tani kormányban meg - úgy tetszik - nem bíznak. Látható: eredménytelen, ha csak a politikusoktól várják sorsuk jobbra fordulását. Mást kell kitalálni. De mit? Össze kell állniuk. Ám nem az utak mentén. Olyan óriás gazdaszövetkezeteket kell létrehozniuk, mint amilyeneket a dán parasztok alkottak. A skandináv gazdák régen rájöttek arra, hogy az árakat diktá­ló kereskedelmi cégekkel és a külföldi konkurenciával szem­ben erőt kell felmutatni. Hosszú évek alatt aprólékos munká­val szervezték meg magukat. Bíznak magukban és egymás­ban. Enélkül ugyanis nem létezne a magántulajdonon alapu­ló kistőkések szervezete. Ma a kezükben van Európa egyik legnagyobb szövetkezeü vágóhídja, a Danish Crown (Dán Korona). Ennek éves forgalma az évezred elején 1400, a nye­resége 42 milliárd forint volt. Előttünk a példa. Nem hinném, hogy a magyar gazda ügyet­lenebb vagy tehetségtelenebb volna. EGYETÉRTEK; 06-90030422 MÁS A VÉLEMÉNYEM; 06-90030423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj _______________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről._________________ Le zuhant egy iráni repülőgép Legkevesebb 34 ember vesztette életét egy iráni utasszállító katasztrófájában, amely kedd délelőtt történt az Egyesült Arab Emír­ségekhez tartozó Sardzsában. Samum A Kish légitársaság repülőgépe 39 utassal és 6 ta­gú személyzettel, leszálláshoz készülődve zuhant le egyelőre tisztázatlan okból Sardzsa és a szom­szédos emirátus, Adzsmán közötti területen. Az utaslista tanúsága szerint irániak, indiaiak, egyip­tomiak, nepáliak, nigériaiak és Füiöp-szigetekiek utaztak a gépen. Két túlélőt, köztük egy gyerme­ket válságos állapotban szállítottak kórházba. Az Egyesült Árab Emírségek hivatalos hírügy­nöksége, a WAM szemtanúkat idézve arról szá­molt be, hogy a helyszínről 33 ember összeégett holttestét szállították el. Egy személy már az egyik sardzsai kórházban halt meg. A szerencsétlenség körülményeiről a szomszédos építkezésen dolgo­zó munkások számoltak be, akik látták, amint a leszállópályához közeledő gép imbolyogni kezd, és hajtóművéből szokatlan hangok hallatszottak. A Kish légitársaság alapjában véve belföldi járato­kat üzemeltet, külföldre csak kisebb távolságra szállít utasokat a Perzsa-öbölben fekvő Kis-sziget- ről. A szabadkereskedelmi övezetnek számító szi­getet az iráni hatóságok éppen ez idő tájt igyekez­nek vonzóvá tenni az idegenforgalom számára is. Az Egyesült Arab Emírségek és Kis szigete közötti útvonal különösen a tehetős arab országban dol- gozó vendégmunkások körében népszerű. ■ Ez az év svédületes lesz Budapest ________ Sv édületes fantázianévvel kezdetét vette a svéd bemu­tatkozó év hazánkban; Svéd­ország kulturális és üzleti­szakmai programokat rendez országszerte. Bengt Lundborg, Svédország ma­gyarországi nagykövete a prog­ramsorozat bemutatásakor közöl­te: az év programja négy lábon áll. Svédország a két állam közöt­ti politikai párbeszéd és a gazda­sági kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett kulturális esemé­nyek sorozatával mutatkozik be. A negyedik „láb” az úgyneve­zett regionális együttműködés, amelynek keretében három svéd régió három magyar megyébe „lá­togat” el. Áprilisban Vártmland tartomány mutatkozik be Eger­ben, májusban Örebro régiója rendez svéd napokat Salgótarján­ban, júniusban pedig Kaposvár fogadja Västernorrland régióját. A rendezvénysorozat keretében októberben érkezik Budapestre a Dear Child című vándorkiállítás, amely 2000 óta járja Európát. A szervezők nem feledkeztek meg a gyerekekről sem: október végén egyhetes gyermekfilmfesztivállal várják az ifjú érdeklődőket. A nagykövet hozzátette: az Európai Unió kibővülése után új szövetségeket és barátságokat kell kötni. Ezért a Svédületes év keretében a vállalatok is nagyobb rálátást nyerhetnek a gazdasági együttműködés feltételeire, külö­nös tekintettel a két ország közöt­ti kereskedelmi kapcsolatokra, illetve a hazai svéd cégek és a magyar vállalatok közötti üzleti kommunikációra. steiner kata

Next

/
Oldalképek
Tartalom