Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-03 / 2. szám

14. OLDAL INFORMÁCIÓK ESEMÉNYEK 2004. Január 3., szombat 1 M A NAP IDÉZETE „Mindegy, hogy egy vitában melyik oldalon állsz - mindig lesznek melletted olyanok, akiket szívesebben látnál a másik oldalon.” Jascha Heifetz amerikai hegedűművész Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 437 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 618 centiméter duzzasztott, a víz 1,2 Celsius-fo- kos volt. Kisköre alsónál -104 centiméter, áradó, Szolnoknál - 108 centiméter, áradó, a víz 1 Celsius-fokos. A Zagyva Jászte­leknél 118 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál -56 centiméter, változat­lan. Ügyeletes patika SZÉPÜLŐ NAGYTEMPLOM. Nemrég befejezték a kunszentmártoni nagytemplom felújítási munká­it. Az első ütemben a homlokzatot újrafestették, az időjárás által tönkretett szobrok, díszek is megújul­tak. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Szolnok. Ma és holnap a Ma­giszter gyógyszertár (Széchenyi kit. 121.) az ügyeletes. Színház Szolnok. A Szigligeti Színház­ban ma este hét órától az Ores- teia (Varsányi-bérlet) című dara­bot mutatják be, holnap délután három órától pedig az Úrhat­nám polgár (Lehotay-bérlet) lesz műsoron. A Szobaszínház­ban ma, illetve vasárnap este fél nyolctól a Holnap érkezem című produkciót tekinthetik meg az érdeklődők. ■ Lelki segély A lelkisegély-szolgálat munka­társai éjjel-nappal ingyenesen hívhatók a 80/505-501-es tele­fonszámon. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÁZÁR LÁSZLÓNÉ (született: Szabó Piroska) életének 45. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2004. január 7-én 11 órakor lesz a besenyszögi felső temetőben. A gyászoló család, Besenyszög. Véradás Szolnok. A vöröskereszt megyei szervezete legközelebb hétfőn az OVSZ-nél a Tószegi úton reg­gel héttől déli tizenkettőig, vala­mint a Kilián laktanyában dél­után egy órától négy óráig várja a véradókat. Telefonos ügyelet E hét végén a 30/337-96-38-as mobiltelefonszámot hívhatják mindazok, akik közérdekű hí­reket, információkat szeretné­nek közölni ügyeletes újság­írónkkal. Lapunk kézbesítésé­vel kapcsolatos észrevételekkel a 70/264-81-18-as telefonszámot tárcsázhatják. Torna Szolnok. Meditációs tornára várják az érdeklődőket január 5- én, hétfőn délután öt órától a Hemóban (Táncsics M. út 5-7.). EU-vonal Az Európai Unióval és Magyar- ország csatlakozásával kapcso­latos kérdésekre kaphatnak vá­laszt hétköznap 8-16 óra között a 80/38-2004-es ingyenes tele­fonszámon. UGRÁS A TORONYBÓL. Extrém sporttal kezdték az évet Malajzi­ában. Kuala Lumpurban, egy nemzetközi versenyen a világ negye­dik legmagasabb tornyából ereszkednek alá a bázisugrók. ______________________________________________________________FOT6i EUBOPftESS/EPA BALESETEK, BŰNÜGYEK Postai rongálók Betörők jártak Jászfelsőszent- györgyön a posta épületében, ahonnan végül nem vittek ma­gukkal semmit, csak néhány ezer forint kárt okoztak a rongálással. Felborult Árokba hajtott és felborult egy Peugeot személyautó Rákóczifal- va és Martfű között, a 442-es úton. A baleset során a gépkocsi vezetője megsérült, a járműben mintegy 200 ezer forint kár kelet­kezett. Nem adott elsőbbséget Kunszentmártonban két teherau­tó ütközött össze egy útkereszte­ződésben, mivel az egyik jármű vezetője nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedőnek. A baleset során egy személy megsérült, az anyagi kár közel félmillió forint. Szabálytalan volt Baleset történt Kisújszálláson, ahol egy lassú jármű szabálytala­nul kanyarodott, és nem adott el­sőbbséget egy Ford személyautó­nak, amivel összeütközött. A sze­rencsétlenség következtében a vétlen autó vezetője és utasa megsérült, őket a karcagi kórház­ba szállították. Az anyagi kár 200 ezer forint. Perpatvar Egy tószegi asszony kérte a rendőrség segítségét, mivel - ál­lítása szerint - férje bántalmaz­ta. Az intézkedés során a rend­őrök megállapították, hogy a há­zaspár összeszólalkozott, majd a vita hevében összeverekedtek, és eközben az asszony egy konyhakéssel megvágta párja kezét. A dulakodás közben a nő is könnyű sérüléseket szenve­dett. Készpénztolvaj Jászárokszálláson ismeretlenek betörtek egy magánlakásba, a tet­tesek 600 ezer forint készpénzt loptak el az épületből. IA HÍREKET A RENDŐRSÉGITŐL KAPTUK) Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján, így Szolnok belterületén, a 4-es fő­úton Szolnok és Apavára között, valamint Kisújszállás belterüle­tén mérnek. Holnap sem árt odafigyelni a sebességhatárokra, akkor ugyan­is a 4-es főúton Szolnok külterü­letén, Karcag és Apavára között, valamint Kisújszállás belterüle­tén, a 33-as főúton pedig Tiszafü­red belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közleke­dőknek. Lassan a testtel! A fizikai mozgáshoz nem szokott emberek számára végzetes lehet a hirtelen megerőltetés - figyel­meztetnek brit kutatók annak kapcsán, hogy ilyenkor újév ele­jén oly sokan tesznek fogadalmat arra, hogy mostantól rendszere­sen mozognak, és megszabadul­nak túlsúlyuktól. Bármilyen erős is az elhatározás, a fizikai aktivi­tás hirtelen, egyik napról a má­sikra való erőteljes fokozását mindenképpen kerülni kell. A rit­kán, ám rendkívül intenzíven végzett mozgás ugyanis a szívro­ham veszélyét hordozza magá­ban, mindenekelőtt azáltal, hogy a mozgást követően a pulzus­szám csak igen lassan áll vissza az eredeti értékre. A mozgás in­tenzitását lassan kell növelni, hogy a szervezet, hozzászokjon az újabb és újabb terheléshez - hangsúlyozták a nagy-britanniai essexi egyetem munkatársai. Megállapították: a nagyon inten­zív fizikai aktivitást követően a pulzusszám még egy óra múlva sem áll vissza az eredeti szintre. Mérsékelt vagy még alacsonyabb intenzitású mozgást követően a pulzusszám 15 perc után a nor­mális szintre esik vissza. Minél hamarabb áll helyre a szívverés a megszokott szintre, annál kisebb a kockázata valamilyen szívrend­ellenesség előfordulásának. Ezt nemcsak azoknak kell tudatosíta­niuk magukban, akik tudják ma­gukról, hogy valamilyen szívbe­tegségben szenvednek, hanem mindenkinek, aki csak ritkán ha­tározza el magát egy kis fizikai aktivitásra. Kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy a szokat­lan, igen intenzív mozgások min­den esetben fokozzák a szívro­ham előfordulásának kockázatát. Jellegzetes példa erre a hólapáto­lás közben gyakran előforduló szívroham: a máskor keveset vagy semmit sem mozgó, gyenge állóképességű emberek gyakran túlbecsülik képességeiket, ami­kor a portájuk elé esett hó eltaka­rításáról van szó, és ez gyakran végzetesnek bizonyul számukra. Az oldalt Rimóczi Ágnes szerkesztette, akivel további információk munkanapokon az 56/516-746-os telefonszámon közölhetők. Színes Világ Állati furcsaságok az óévben Kutyák és macskák, halak, kenguruk és mindenekelőtt szép számmal tehenek is gondoskodtak 2003-ban szórakozásról részben emberre hasonlító magatartásukkal. Svájcban példá­ul a klasszikus postai levelezőlapon az Alpok hegyvonulata előtt látható tehenek iránti bizalom megingott: a valamikor szelídnek tartott kérődzőkről kiderült, hogy egyre agresszí- vabbak, mivel az állatboldogító ökogazdaságokban felfedez­ték ősi ösztöneiket. Érdekes találkozása volt tehénnel egy gazdaasszonynak Kelet-Törökországban. Nazmije Szerengil a vasúti sínek mel­lett akarta legeltetni a tehenét. Az állat azonban a sínekre sza­ladt, ott elkapta és több méter magasra feldobta a vonat, majd a földre vissza zuhanva az asszonyon kötött ki, aki ennek kö­vetkeztében eltörte a bal lábát. A tehén állapota nem ismere­tes. Nem mindennapi módon zajlott le egy ausztráliai asz- szony találkozása krokodillal. A bennszülött nőt Melville szi­getén krokodil támadta meg kagylógyűjtés közben. A nő nem ijedt meg, kagylókkal meghátrálásra kényszerítette a hüllőt, majd felmenekült egy mangrovefára. Egy franciaországi vadászbeleset bizonyítja, hogy a leg­kedveltebb négylábú kísérő is veszélyes lehet a gazdájára. A Pireneusokban egy figyelmetlen vadász elfelejtette hatástala­nítani puskáját, és amikor a kocsi hátulsó részében a kutya ide-oda szaglászott, véletlenségből elsült a fegyver. A vadászt csípőjén érte a lövés, és kórházi kezelésre szorult. Japánban halak lettek gyújtogatóvá. Sós vizű tartályokban úszkáló tró­pusi halak nyilvánvalóan lefröcsköltek egy konnektort, és mi­vel a víz vezeti az elektromos áramot, szikrák pattanhattak ki: az így okozott tűzben a tokiói lakóház második emeleti laká­sában jelentős kár keletkezett. Egyszerűen nem lehetett elkergetni Párizsból egy kenguru­hordát. A francia főváros melletti erdészetben vadon élő ken­guruk tucatjai ugrándoztak, amelyek a hetvenes években egy állatkertből szöktek meg. Hogy a kenguruk jól kijönnek az emberekkel, arra bizonyíték egy ausztrál erszényes, amely emberéletet mentett. Egy lezuhanó faág ugyanis fején találta a férfit, mire a kenguru hazaszökdécselt, bekopogtatott a ház ajtaján, és riasztotta a férfi 52 éves feleségét. A brit titkosszolgálatot egy szerelemittas kos riadóztatta. Lehallgatási szakértők ugyanis alapos vizsgálatba kezdtek, miután azt tapasztalták, hogy Scarborough közelében egy mezőn álló adótorony különös jelzéseket sugároz. Fárasztó vizsgálódások után a szakértők végre rájöttek, hogy egy kos dörgölődzött szarvával két szerelmi szolgáltatás után az adó­torony oszlopához. Egészen más szokást vett fel a Spikey ne­vű brit papagáj: mindennap hajnali négy órakor eltrillázott egy Csajkovszkij-nyitányt. Ezt annak az asszonynak kellett eltűrnie, aki átmenetileg befogadta az elveszett papagájt, de csak annyit tudott tenni, hogy reménykedett a jogos gazdi mi­előbbi megkerülésében. Különösen szoros kapcsolatba került lovával egy török férfi Kutahya városában. Hűséges állatát el­kényeztette azzal, hogy nemcsak rendszeresen kínálta hasáb- burgonyával és cigarettával, hanem munkaidő után egy po­hárka pálinkával is szolgált neki. __________________ ■ ÚJ ÉVI KARNEVÁL. Kaliforniában karnevállal köszöntötték a 2004-es esztendőt. Az újév első napján tartották meg az ez alka­lommal is igen látványos, immár 115. rózsák parádéját. ______________________________________________________________FOTŐi EUBOPWW/1PÁ íüiéplap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Felelős szerkesztők: Baranyi György, Laczi Zoltán Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Sziládi Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x ISSN Jászkun Krónika1217-0704 Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyar­ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein ke­resztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköz­nap 16.00 óráig, más időpont­ban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1450 Ft negyedévre 4350 Ft félévre 8700 Ft egy évre 17 400 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyaror­szág Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népúj­ság Kft. Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgálta­tására felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom