Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-17 / 14. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR HIRDETÉSEK 2004. Január 17., szombat | ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Gyilkos társ Őrizetbe vette a rendőrség azt férfit, akinek élettársát holtan találták szegedi otthonában. A lakásban tartózkodó élettárs nem tudott magyarázatot adni arra, hogyan vesztette életét az asszony, aki a hatóságok szerint gyilkosság áldozata lett. EUROPRESS Trükkös tolvaj Ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást Budapesten, az elkövető kiszúrta egy autó kerekét, majd a sofőr figyelmetlenségét kihasználva kivette a járműből a tulajdonos táskáját, amiben négymillió forint volt. europress Hamis kulcs Őrizetbe vette a rendőrség azt a 33 éves fiatalembert, aki még hétfőn egy álkulccsal feltört egy autót a főváros egyik bevásárló- központjánál. A tolvaj mintegy egymillió forint értékű CD-t és ruhaneműt zsákmányolt, europress Halálos baleset Egy ember meghalt a Tiszalök és Szorgalmatos település közötti úton, ahol autóbusz személyautóval ütközött össze pénteken. A karambol az áldozat hibájából következett be, aki egy enyhe jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, és nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóbusznak, mti Rabló hajléktalanok Elfogták azt a két hajléktalant, akik megtámadtak egy férfit a fővárosban csütörtök este. A tettesek együtt italoztak a sértettel, majd szó nélkül nekiestek, belerúgtak és elvették a kabátját, táskáját és a bicskáját, europress Benzint loptak Lakossági bejelentés alapján, lopás közben értek tetten három fiatalt péntek hajnalban Nagykanizsán. A 29,25 illetve 24 éves tettesekre akkor csaptak le a rendőrök, amikor két különböző autóból épp szívták át egy-egy fémkannába az üzemagyagot, europress Ismeretlen bűnügy Emberrablás miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a bűncselekményről a rendőrség segélyhívó vonalán értesítették a hatóságokat. A bejelentő szerint egy férfi mintegy 13 millió forintot vett fel egy pénzintézetből, majd ismeretlenek egy fehér autóba ültették, és elhajtottak a helyszínről. europress Elfogott betörő Őrizetbe vették azt a 33 éves, büntetett előéletű fiatalembert Balatonfüreden, akit több rendbeli lopással gyanúsít a rendőrség. A betörő november óta tevékenykedett, a sértettektől több százezer forint értékű tárgyakat vitt el, és otthonaikat meg is rongálta, europress Mentő karambolja Ketten súlyosan, négyen könnyebben megsérültek, amikor Rétság és Borsosberény között egy mentő és egy személy- gépkocsi frontálisan összeütközött pénteken. A mentőautó két beteget szállított Budapestre, amikor a vele szembe közlekedő személygépkocsi a jeges úton vélhetően megcsúszott, ezért áttért a másik sávba, és nekicsapódott, europress Eltűnt kislány Keresi a csornai rendőrség azt a 13 éves rábacsécsényi lányt, aki január 15-én nem ment haza az iskolából. Gombás Szabina a barátnője szerint azért nem ment haza, mert az iskolában rossz jegyet kapott, euroA hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal LEÉGETT AZ AUTÓ, A GARÁZS. Feltehetően a gépkocsi elektromos rendszere hibásodott meg, ami- kor kigyulladt egy autó a garázsban Nagykállóban__________________ ______________fotó, taipus attila Üg yfelekből tettesek lehetnek Napokon belül várhatóan újabb gyanúsítottakat hallgat ki a brókerbotrányban az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Azt a nyomozás vezetői nem árulták el, hogy kik, illetve milyen bűncselekmények lehetnek az újabb fejlemények hátterében, de utaltak arra: Kulcsár ügyfélkörének esetleges felelősségét is vizsgálják. Budapest A brókerbotrány főszereplőjének, Kulcsár Attilának, valamint a brókercég mintegy 200 fős kiemelt ügyfélköréből tanúként már mindenkit beidéztek a nyomozók, ám a tervek szerint néhány személyt újból meghallgatnak. Teszik ezt azért, mert Papp Csaba alezredes szerint az ő esetleges felelősségüket is vizsgálják a többmilliárdos sikkasztás, illetve pénzmosás ügyében. Mint arról korábban már az illetékesek beszámoltak, Kulcsár Attila kiemelt megbízói között közismert emberek, politikusok, médiaszemélyiségek és sportolók is vannak. A rendőrök azokat is újból meghallgatják, akiknek Sz. Gyula taxisofőr, a bróker- botrány egyik gyanúsítottja szállított különböző összegeket az álbrókertől. Papp Csaba utalt arra, hogy felkeresik a Kulcsár közvetlen környezetében levőket is, és nem csupán a munkatársait, ügyfeleit. Felfokozott felügyelet A nyomozók szerint a brókerbotrány „fokozottnál is fokozottabb” ügyészi felügyelet mellett zajlik. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök napi kapcsolatban állnak a vádhatósággal, amelynek naponta, hetente, illetve havonta írnak jelentéseket. Szinte naponta tartanak személyes konzultációkat, és értesítik őket a tervezett nyomozati cselekményekről is. Az ügyészek egyébként faxon minden nyomozati iratot megkapnak. Ám eddig olyan mennyiségű dokumentum gyűlt össze, hogy a rendőrök szerint ötezer cd-n férne el. Újabb iratok érkeztek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől, amely a K&H Bank és annak brókercégénél folytatott belső vizsgálatot. Ezeket a dokumentumokat még karácsony előtt kapták meg a rendőrök. A gyanúsítottak száma továbbra is 12, közülük csupán egy szír állampolgár van rács mögött. Három előzetes letartóztatottat óvadék ellenében szabadlábra helyeztek a múlt hónapban. El Abed. Hosszan előzetes letartóztatását február 29-ig hosszabbították meg. A K & H Equities-nél történt sikkasztás összegéről még mindig nem tudnak pontos adatokat mondani a rendőrök, de becsléseik szerint a tettesek zsákmánya a 10 milliárd forintot is meghaladja. Ezt nagyjából fedezik a vagyonelkobzások, illetve biztosítási intézkedések alá vont ingatlanok értéke. Az újabb gyanúsítottak mellett egyetlen fordulat várható rövid időn belül a brókerbotrányban, ez a banki alkalmazottak felelősségének kérdése. Korábban 18 pénzintézeti munkatársat gyanúsítottak meg a nyomozók azzal, hogy nem jelezték a hatóságok felé a pénzmosás gyanúját. Kettővel szemben ejtették a vádat, így várhatóan csak 16 pénztárost vonnak felelősségre. Kérdéses tárgyalás Demeter Ervin fideszes képviselő azt állítja: Kulcsár Attila többször járt a balatonöszödi kor- mányüdülöben, és ott felelős vezetőkkel tárgyalt. Az ügy tisztázására az ellenzéki politikus levélben fordult Kiss Péter kancelláriaminiszterhez. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint viszont Kulcsár a kormányváltás óta - a regisztrációs rendszer alapján - hivatalosan nem járt a kormányüdülőben. Liszka Károly, az ORFK SZBEI helyettes vezetője úgy fogalmazott: amíg nincs büntetőjogi relevanciája ezeknek az állításoknak, addig ezt nem vizsgálják. Gern Antal ezredes az Europress- nek azt mondta: már csak néhány iratot kell ellenőrizniük, hogy bebizonyosodjon, a gyanúsítottak nem a feletteseik utasítására nem tettek bejelentéseket. Hozzátette: egy hónapon belül lezárják a nyomozásnak ezt a részét, és vádat emelnek a pénztárosok ellen gondatlanságból elkövetett jelentési kötelezettség elmulasztása miatt. A banki alkalmazottakat ezért akár két évig terjedő szabadság- vesztéssel is sújthatják. A pénztárosok meggyanúsításá- val párhuzamosan megnőtt a pénzmosásgyanús ügyletekről szóló bejelentések száma. Gera szerint ezeknek a többsége alaptalan. Az ezredes utalt arra: van olyan pénzintézet, amely arra utasította munkatársait, hogy egy bizonyos összeg felett mindenképpen jelezzék a hatóságok felé a pénzmosás gyanúját. Ez Gera szerint szabálytalan, és a törvény eszközeivel összeférhetetlen. NAGY ESZTER DÓRA Szamurájkarddal szúrt A környebányai A. Zoltán szóváltást követően 46 centiméter pengehosszúságú szamurájkardját háromszor szúrta élettársa hasába. Ezért emberölés bűntettében marasztalta el a megyei bíróság, és 5 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az jogerős. Környebánya A. Zoltán több éven át élettársi kapcsolatban élt K. Istvánnéval. A férfi italozó életmódja és féltékenysége miatt a kapcsolat egy idő után megromlott. Az asszony új barátot talált magának. Kérte a volt élettársát, hogy költözzön ki a lakásából. A férfi erre nem volt hajlandó, sőt ön- gyilkossággal fenyegetőzött. A vádlott 2000. augusztus 8-án napközben iszogatott. Este bejelentette az asszonynak, hogy másnap nem megy dolgozni. Azt a választ kapta: „Szedd össze a cuccod, és költözz ki innen!” K. Istvánné ezután kivonult a konyhába, A. Zoltán pedig magához vette a szoba faláról a 46 centiméter pengehosz- szúságú szamurájkardot, és a tűzhelynél álló élettársa hasába szúrt. A sértett segítségért kiáltott, megfogta a kard pengéjét, ám a vádlott újra belé döfte a fegyvert. Áz asszony fia a kiáltásokra berohant, megpróbálta elvenni a kardot a megvadult férfitól, de ez csak azután sikerült, miután az élettárs még egyszer megsebesítette asszonyát. INGATLAN A KITE Rt. a szászberki alközpontjának alkatrész-értékesítő csapatába keresi új kollégáját, aki a következőkkel rendelkezik:- középfokú mezögépész végzettség vagy gyakorlat,- jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség,- jó kereskedelmi kvalitás,- megbízhatóság, pontosság, 8 KUNHEGYESEN társasházban 76 m!-es lakás eladó. Tel.: 59/325-725.----------------------------------------------------------------------*118054* CS ALÁDI ház eladó Szolnok, Bercsényi u. 21. sz. alatt. Érdeklődni lehet napközben a 06- 30/304-6737 telefonon 8 SZAJ0LBAN kis ház eladó. Sürgős! Tel.: 06- 20/555-7602. 8 SZOLNOK, Hunyadi úti, 3. emeleti, 97 m2- es, 3 szobás társasházi lakás eladó. Érd.: 06- 20/9246-302. következetesség,- jó szervezőkészség,- alapvető PC-ismeret (Word, Excel). SZOLNOK belvárosában (Konstantin, Sajtó út sarok) épülő 71-91 m2-es társasházi lakások eköthetők (210.000 Ft/m2). Átadás: 2004. közepén. Érd.: KŐPIRAMIS Kft. Szolnok, Konstantin út 44. Tel.: 56/419-219. Amennyiben a fenti követelményeknek meg tud és akar felelni, úgy szakmai önéletrajzát 2004. január 22-ig az alábbi címre juttassa el: KITE Rt. 4181 Nádudvar, Bem J. u. 1. Rimaszombati Imre üzletági igazgató b T: 30/205-1226 1 KŐTELKEN generációs családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképülettel, nagy kerttel eladó. Érd.: 56/414-565,17 óra után.------------------------------------------------------------------------*130463* SZOLNOK, Törteli úton 2.9 ha földterület eladó. Érd.: 30/9530-376-os telefonon. 8 JÁSZLADÁNYI varrodába modellezd és sza bász jelentkezését várjuk. Tel.: 06-57/453 818.-----------------------------------------------------------------------* 130390 8 E LADÓ Szolnokon 60 m2-es, tetőtéri, újszerű lakás. Érd.: 06-70/5433-521. AUTÓSZERELŐ munkatársat keresünk. Teher gépjármű javításban szerzett nagy gyakorlat al rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelent kezni a 30/349-3176 telefonon.----------------------------------------------------------------------*130415* A KODÁLY Zoltán Ének - zenei Általános Iskola Szolnok, Kassai út 29.) testnevelés szakos ta nári állást hirdet 2004. február 1-jei kezdés sei. Jelentkezni lehet 2004. január 19-én 8-12 óra között az iskola igazgatójánál.-----------------------------------------------------------------------* 130437* LA KÁST keresek megvételre, kp.-val fizetek. Ár.: 3.5 M Ft. 06-20/524-5937.------------------------------------------------------------------------*130649* 8 SZOLNOKON, a Széchenyi-lakótelepen 1. emeleti, 51 m2-es, 2 szobás, zöldövezeti, telesen felújított lakás áron alul, sürgősen eladó. Érd.: egész nap 56/220-354.------------------------------------------------------------------------*130685* Szolnokon, a Csokonai u. 36. szám alatti 52 m2-es ingatlan irodának, rendelőnek vagy üzlethelyiségnek eladó. Irányár: 10.000.000 Ft. Csak komoly érdeklődők jelentkezését várjuk. Tel.: 30/9859-666. 1Mor BESENYSZÖGÖN 125 m!-es családi ház, garázzsal, sörözővel együtt eladó. Ár.: 8.4 M Ft. Érd.: 30/460-4287.-------------------- *130694* SZ ANDASZÖLŐS, Szinyei Merse Pál úton 461 m2 építési telek eladó. Tel.: 20/4817-521.------------------------------------------------------------------------* 130772* * SZOLNOKON, a buszpályaudvarnál 38 m2- es, földszinti lakás, irodának, rendelőnek eladó. Érd.: 30/9257-699.------------------------------------------------------------------------• 130794* SZOLNOKON a vasútállomás közelében, négy- emeletes társasházban, 56 m2-es, igényesen felújított IV. emeleti, 2 szobás, erkélyes lakás igényesnek eladó. Érd.: 06-30/3555-433,06- 20/2514-270.------------------------------------------------------------------------*i308i7* 8 SZOLNOKON, a Vegyiművek-lakótelep mellett 896 m2-es sarki telek eladó. Tel.: 30/234- 6766.------------------------------------------------------------------------*130825* SZOLNOK, Kertvárosban 2 szintes, 4.5 szobás családi ház, kerttel, garázsokkal eladó. Irányár: 19.8 M Ft. Érd.: 30/205-4568. /GARÁZS kiadó a, pénzügyőrség r vnok, Vécsei u. sarok). 56/366-197. NÉMET RT. magyarországi képviselete munkatársakat keres üzletkötő, oktató, vezető munkakörbe. Érdeklődni: 56/423-652.-------------------------------------------------------------------------129963a SZOLNOKON segítőkész, intelligens hölgyet keresek édesanyám mellé napi hat órára 10- 16 óra között. Feladata: lélek, test, lakás karbantartása. Kezdés: február 2. Kérem hívja megbízottamat: 06-30/2992-755. Szolnoki mezőgazdasági kereskedő cég agilis, megbízható munkatársat keres üzletkötő munkakörbe, kinek feladata: személyes kapcsolattartás a cég jelenlegi ügyfeleivel, új partnerek felkutatása. A munkakör ellátásához saját gépkocsi szükséges: kereskedelmi végzettség és hasonló területen szerzett gyakorlat előnyt jelent. A jelentkezéseket „ Kereskedő-130858" jeligére 2004. január 23-ig várjuk a kiadóba. GARAZS eladó v. kiadó. Jelentkezni: 56/375- 968-as telefonon délután 16 órától.------------------------------------------------------------------------*130607* KU LICH Gy. úti garázs eladó. 30/989-5430.---- --------~~~---------------------::r:::==a-*130678* GA RÁZS a városközpontban kia3d>Jel ALLAST KÍNÁL A vádlott a cselekmény elkövetését és bűnösségét is elismerte. Azzal védekezett, hogy féltékeny volt, és azért nem költözött el, mert szerette az élettársát. Arra is hivatkozott, hogy az asszony őrjöngött, ő pedig úgy látta, van a kezében valami, ezért félelmében szúrta meg több alkalommal. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokon kiszabott ítéletet. Ennek indoklásában kiemelte, hogy a vádlott indulatosan, kifejezetten ölésre szolgáló karddal, életfontosságú testrészeken, többször és nagy erővel szúrta meg a sértettet, tehát kívánta, akarta annak halálát. Súlyosbító körülményként vette számba a másodfokú bíróság, hogy a cselekményt hozzátartozója sérelmére követte el a vádlott. MADARÁSZ ANNA 20 ÉV körüli csinos, értelmes, teljesen független lányt keresünk Egerbe háztartási-gondozási és egyéb feladatokra, teljes ellátással, jó fizetéssel. 20/9224-303 reggel-----------------------------------------------------------------------*130716* TE RÜLETI képviselő üzletkötő munkatársak jelentkezését várjuk: árnyékolástechnikai termékek és műanyag nyílászárók forgalmazására. Jelentkezni írásban: 5000 Szolnok, Mester út 8. címen. ARUTERITESRE C. KATEGÓRIÁS jogosítvánnyal rendelkező fiatal, szolnoki gépkocsivezetőt alkalmazunk. „Azonnali munkába állás- 130653" jeligére rövid szakmai önéletrajzzal a kiadóba.------------------------------------------------ *130653* KERESÜNK Szolnok melletti baromfikeltető üzembe karbantartó villanyszerelőket folyamatos műszakba, azonnali belépéssel. Bérezés: megegyezés szerint. Telefon: 56/487- 052,06-30/386-9791 keltetőüzem vezető.------------------------------------------------------------------------*130667* AWI hegesztőt azonnali felvételre keresünk vidéki munkára. 30/5580-120.-----------------------------------------------------------------------*130681* 8 PÉ KSÉGBE, éjszakai munkára kemencemunkást és táblamunkást felveszünk. Érd.: Kengyel, Ady E. út 5. Tel.: 56/330-252.-----------------------------------------------------------------------*130710* ME GBÍZHATÓ embert keres újsághordásra Jászapáti, Jászárokszállás, Kisújszállás, Kunhegyes, Tiszaföldvár, Törökszentmiklós, Túrke- ve területén, folyamatos munka. 30/9463- 582------------------------------------------------------------------------*130725* (Folytatás a 13. oldalon.) PIONEER. A Dupont Company A Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Rt. Szarvasi Vetőmagüzeme felvételt hirdet termelői (szántóföldi és vetőmagüzemi) agronomus munkatárs részére. A jelentkezés feltételei:- agrártudomány egyetemi végzettség- kiváló angolnyelv-ismeret- felhasználói szintű számítógépkezelői ismeretek- B-kategóriás jogosítvány- rugalmasság, terhelhetőség- szarvasi vagy Szarvas környéki lakóhely A magyar és angol nyelvű fényképes jelentkezéseket a végzettséget igazoló bizonyítványok másolataival 2004. február 10-ig kérjük eljuttatni az alábbi címre: Pioneer Rt. 5540 Szarvas, Pf.: 128.