Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-14 / 11. szám

I 2004. Január 14., szerda TŰK Ö R 5. OLDAL MEGYEI Felsőoktatási börze Szolnok Holnap déltől a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szak- középiskola aulájában tart­ják a IV. szolnoki felsőokta­tási és továbbképzési bör­zét. Az eseményen a tervek szerint mintegy harminc felsőoktatási intézmény és a Hadkiegészítő Pa­rancsnokság Toborzóirodája mu­tatkozik be a város és a megye ér­deklődő középiskolás diákjainak. Dr. Pataki Mihály, az iskola igaz­gatója és Kerék Gyula, a rendez­vény szervezője sajtótájékozta­tón elmondta: a cél az, hogy a to­vábbtanulás előtt álló diákok mi­nél több információt kapjanak a képzési lehetőségekről. A diákok és szüleik egy helyen szerezhet­nek információkat a főiskolák és egyetemek kínálatáról. Az érdek­lődők az intézmények standjain írott és számítógépes anyagok mellett szóban is választ kaphat­nak kérdéseikre. A börze holnap 12 órakor nyí­lik, a tervek szerint Tokajiné De- mécs Katalin, a megyei közgyű­lés alelnöke köszönti a megjelen­teket, majd dr. MangBéla, az Ok­tatási Minisztérium helyettes ál­lamtitkára mond megnyitót, aki később személyesen is találkozik az érdeklődőkkel. A börzét, amely este hatig óráig várja a diá­kokat és szüleiket, Berta István szolnoki alpolgármester indítja. BISTEY BALESET. Szolnoknál árokba csapódott egy, a régi 4-es főúton közlekedő Opel típusú személygépkocsi tegnap reggel. Az eset során személyi sérülés nem történt. A járművet a szolnoki tűzoltók állították „talp­ra” éS Vontatták ki. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Irány a kozmosz Dömény Boriska kamarakiállítása A művész és alkotása Szolnok A Verseghy könyvtár Művé­szeti Szalonjában tegnap óta látható a Szolnoki Mű­vésztelepen élő Dömény Bo­riska képeinek kiállítása. Az érdeklődőket Bertalanná Ko­vács Piroska, a könyvtár igazga­tója köszöntötte az idei év első tárlatának megnyitója alkalmá­ból, s egyúttal reményét fejezte ki, hogy a művésztelep tagjai a jövőben rendszeresen szerepel­FOTÓ: MÉSZÁROS nek majd a könyvtárban. A köz­reműködő Tárnái Attila színmű­vészre utalva ugyanezt mondta a színház művészeiről is. Halter András éneke után Ve­rebes György festőművész nyitot­ta meg a kiállítást. Méltatta Dö­mény Boriska művészetét, a fia­tal alkotó szakmai és szellemi fej­lődésének szerencsés párhuza­mosságát. Beszélt a művész és a befogadó néző közös tevékeny­sége nyomán létrejövő élmény­ről, a műnek a néző általi elsajá- tításáról és befejezéséről. ba Postázzák az adócsomagokat (Folytatás az 1. oldalról) A befizetési csekkhez pedig az adóazonosító számot is meg kell adni. Az adóbevallások elkészíté­séhez szükséges kitöltő és ellen­őrző programok folyamatosan je­lennek meg az APEH honlapján (www.apeh.hu), így a 0353-as személyi jövedelemadó-bevallás is hamarosan letölthető lesz. A weboldalákhoz az adózók - saját internetkapcsolat híján — a me­gyei igazgatóság központi ügyfél- szolgálatán is hozzáférhetnek és kitölthetik a számítógépes prog­ramok segítségével a szükséges nyomtatványokat. A bevallás elkészítéséhez szükséges igazolásokat legké­sőbb január 31-ig kell az érintet­teknek a munkáltatótól és kifize­tőktől megkapniuk. A kitöltött bevallásokat az egyéni vállalkozóknak, az általá­nos forgalmi adó fizetésére köte­lezett magánszemélyeknek, illet­ve a magánmunkáltatóknak (pél­dául őstermelők, családi gazdál­kodók) legkésőbb február 16-ig, mindenki másnak március 22-ig kell benyújtani. Az adót szintén ezen időpontokig kell megfizet­ni. TELEKI JÓZSEF Szigorított pontrendszer (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt a megyei rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályvezetője, Falusi Tibor alez­redes elmondta, az ő véleménye is az, hogy szük­ség volt a szigorúbb szabályok bevezetésére, mi­vel a kormányrendelet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem tartotta vissza a jármű­vezetőket a szabálysértések elkövetésétől me­gyénkben sem. A pontokkal is büntetendő sza­bálysértések közül változatlanul sok volt a sebes­ségkorlátozás jelentős túllépése, az elsőbbség­adási, előzési szabályok megsértése, valamint az engedély nélküli vezetés. Az autósok nem tartot­tak a pontrendszerben rejlő szankciók lehetősé­gétől, a jogosítvány elvesztésétől, mivel az ehhez szükséges 18 pontot ez idáig nem is érte el senki az országban. Eddig sokat kellett intézkedni a biztonsági övék használatának mellőzése miatt; az új rendelet szerint ezért is jár majd büntető­pont. Remélhetően ennek köszönhetően is nép­szerűbbé válik majd a biztonsági eszköz haszná­lata, ezzel pedig csökken a súlyos és halálos ki­menetelű balesetek száma. A módosítás egyébként csakis a szabálysérté­seket érintette, a közlekedési bűncselekmények­kel kapcsolatos pontokat változatlanul hagyta. Falusi Tibor alezredes hangsúlyozta, a sza­bálysértésen kapott járművezetőnek nem a rend­őr adja a pontot. A helyszíni bírságot kiszabó rendőr csupán közli: az elkö­vetett kihágásért mennyi pont jár, illetve azt feltünteti a bírságolócetlin. Ha ez utób­bit valami okból elfelejtené megtenni, a számítógépes feldolgozás során minden­képpen kiderül ez a hiányos­ság és a pontot szükségsze­rűen megkapja a szabályok ellen vétő autós. A változá­sok egyrészt az egyes szabálysértésekért kisza­bandó pontok számának emelését, másrészt új szabálysértések pontrendszerbe történő bevoná­sát jelentik. Néhány, korábban a pontrendszerbe tartozó, többnyire kisebb jelentőségű szabálysér­tést ugyanakkor töröltek a pontozott jogsértések listájáról._______________________________hgy A POHTBENDSZERBE ÚJONNAN BEVONT SZABÁLYSÉRTÉSEK PONTSZÁM forgalomirányító jelzőlámpa tilos jelzésén való áthaladás 3 rendőri jelzések figyelmen kívül hagyása 3 megállás vasúti átjáróban, illetve előtte 3 gyalogosok elsőbbségére vonatkozó szabályok megsértése a zebrán 3 biztonsági öv, bukósisak, gyerekülés használatának elmulasztása 1 menet közben kézben tartott mobiltelefonhasználata 1 relatív gyorshajtás 1 előzni tilos táblák utasításainak megszegése 3 Eladó a Szolnoki Mezőgép (Folytatás az 1. oldalról) A vezető rámutatott, hogy a ve­vőkkel való tárgyalások során de­rül ki, hogy ezek a tervek valóra válthatók-e. Hozzátette, a végel­számolás bármikor megállítható. Azzal, hogy a végelszámolás megindult, még nincs végleges pecsét a Szolnoki Mezőgép név sorsa fölött, bár ennek nagy a va­lószínűsége. Az is előfordulhat persze, hogy a márkanév megma­rad, hiszen az a piacon már jól bejáratott. Ha az eszközöket, a dolgozókat az új tulajdonos átve­szi, akkor lehetőség van arra, hogy ez történjék azokkal a szer­ződésekkel is, melyek a Mező­A Szolnoki Mezőgép mezőgazdasági munkagépeket gyárt, bálázót, fűkaszát, keverőkocsikat, szárzúzókat, illetve főegységeket állít elő nagy, ismert európai cégeknek. Jelenleg 270 embert foglalkoztat a nagy múltú gyár, amellyel szemben csődeljárás is folyt 2001. szeptem­ber 11-től. A kilábalást követően még enyhe nyereséggel is zárt az utóbbi négy év alatt hét vezérigazgatót „elfogyasztó” cég, de idén po­zitív eredményre már nem számítanak. gépnél jelenleg „élnek”. Az üzem iránt folyamatosan több befekte­tő is érdeklődik, hazaiak, de kül­földiek is. Ez utóbbiak között fő­leg olyanok vannak, amelyek most is munkakapcsolatban áll­nak a Mezőgéppel. A vezető aláhúzta, olyan ve­vőkkel tárgyalnak a tulajdono­sok, amelyek a mostani tevé­kenységet, illetve annak nagy ré­szét tovább kívánják vinni. Ha tőkeerős szakmai befektető veszi meg a céget, abból még a város is hasznot húzhat. Mint megtud­tuk, szolnoki vállalkozók is jár­tak már az üzemben, lehetőséget látva benne. tóth andrás Aláírásgyűjtés Mint ismeretes, a Munkáspárt aláírásgyűjtő akciót indított a kór- ház-privaüzációról szóló törvény népszavazáson történő végleges elutasítása érdekében. Eddig mintegy ötezer kézjegy gyűlt ösz- sze megyénkben, ennyit juttattak el a Munkáspárt budapesti köz­pontjába. A helyi szervezeteknél azonban sok ív van kint, így az aláírások száma ma már jóval meghaladhatja ezt a számot. A megyében működő pártszerveze­tek azt vállalták, hogy 15 ezer alá­írást gyűjtenek a fenti cél érdeké­ben, ennyivel járulnak hozzá az országosan összegyűjtendő 250 ezer aláíráshoz. ba Az ügyeletről egyeztettek Tiszafüred Tegnap a polgármesteri hi­vatalban találkozott Pintér Erika polgármesterrel és dr. ifi. Beranek Lászlóval, az ön- kormányzat egészségügyi bizottságának vezetőjével dr. Cseh Gábor, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Mentőszol­gálat vezető főorvosa. A találkozón elsősorban a men­tőszolgálattal összevont orvosi ügyelet térségi megvalósításá­nak lehetőségeiről egyeztettek.- Az ország több megyéjé­ben eredményesen működik ez a fúzió, melynek lényege a men­tőállomás és a központi orvosi ügyelet funkcionális egyesítése - mondta dr. Cseh Gábor.- Miután hat térségi telepü­lés — Tiszaigar, Tiszaörs, Nagy- iván, Tiszaderzs, Tiszaszentim- re és Tomajmonostora - azzal a kéréssel fordult Tiszafüred ön- kormányzatához, hogy a város lássa el orvosi ügyeletüket, örömmel fogadjuk azt a lehetősé­get, amely a kor igényeinek meg­felelő módon és minden eddigi­nél rövidebb időn belül biztosít­hatja a betegek minőségi ellátá­sát — kommentálta a találkozót Pintér Erika. A polgármester hangsúlyozta: még csak olyan előzetes megbeszélésről van szó, aminek részleteit a jogszabályi előírások szerint egyeztetni kell az érintett településekkel, s az egészségügy térségi vezetőivel. Miután már érkezett olyan la­kossági felvetés, hogy hét tele­pülés közös készenléti ügyelete esetlegesen veszélyeztetheti a városi egészségügyi ellátást, dr. ifj. Beranek László megjegyezte:- Tiszafürednek továbbra is önálló orvosa lesz az ügyeleti szolgálat ellátásakor, míg a töb­bi települést szintén egy ügyelő orvos látja el. A mentőszolgálat és az orvosi ügyelet összevoná­sa az ország több pontján jól vizsgázott, így remélhetőleg tér­ségünkben is hamarosan beve­zethető lesz. PERCZE MIKLÓS Néhány mondatban SZOLNOK. Mint ismert, a MÁV bejelentette, hogy januártól több vidéki városban is bevezetik a fo­kozott menetjegy-ellenőrzési ak­ciót, amelynek célja az utóbbi időben rendkívüli módon meg­növekedett jegy nélküli utazás, „bliccelés” megfékezése. A MÁV Rt. Kommunikációs Irodáján megtudtuk, hogy ez jelenleg még Szolnokot nem érinti, de el­képzelhető, hogy második kör­ben a jelentős vasúti csomópont­ként számon tartott megyeszék­hely is bekerül majd az akcióba, s erről időben értesítik is az uta­sokat. BCY CSERKESZŐLÖ. Befejezték a szakemberek az új helyi gyó- gykút fúrását. A kútból 1200 liter, 86 Celsius-fokos víz tör fel per­cenként. Ezzel a beruházással az önkormányzat hosszú távon is biztosította a gyógyfürdő vízellá­tását. PE KARCAG. A karcagi önkor­mányzat eredményesen pályá­zott tantárgyi mérések, költség­hatékonysági elemzések elvégzé­sére. Az elmúlt évben így 3,6 milliót fordíthattak az intézmé­nyekben erre a célra, de TISZAROFF. A hideg idő és a jegesedés miatt partra tették a máskor nagy forgalmat lebonyo­lító kompot. Várhatóan február végén, március elején közlekedik majd újra. fotó: mészáros jános MARTFŰ. Bevásárlóközpont építéséről tárgyal a város önkor­mányzata. Ha minden a tervek szerint alakul, s megállapodnak a beruházóval, akkor a városköz­pontban lesz az új üzlet, pe SZOLNOK. Néhány órára leállt a parkolóbérletek kiadását re­gisztráló számítógépes rendszer. A Rethmann Rt.-nél érdeklődé­sünkre elmondták, a hibát hétfőn délután észlelték, és már tegnap a reggeli órákra kijavították. így délelőttől a parkolóbérletek ki­adása zökkenőmentesen folyta­tódhatott. Polónyi János igazgató elmondta, a meghibásodás miatt a bérletek érvényességét ugyan nem hosszabbították meg (azt egyébként is kitolták január 12- éig), de tegnap még „rugalmasab­ban” ellenőrizték a bérleteket, tj KISÚJSZÁLLÁS. Gépkocsijával villanyoszlopnak csapódott, majd onnan egy kerékpárútra sodró­dott, ahol elütött egy asszonyt egy 27 éves fiatalember hétfőn délután. Az autó vezetője azzal védekezett, hogy egy kutya futott elé. és emiatt veszítette el ural­mát a járműve felett. A baleset során a kerékpáros megsérült, a személyautóban 2 millió forint kár keletkezett, mrfk JÁSZAPÁTI. Összesen hatvan- millió forintba kerül a helyi busz- pályaudvar felújítása. A regioná­lis fejlesztési tanács anyagi esz­közeivel is támogatott rekonst­rukció kivitelezési pályázata a napokban jelenik meg a közbe­szerzési értesítőben. Az előkészí­tést követően a munkák tavasszal indulhatnak, bcs SZOLNOK. Jó ütemben épül a Tiszamenti Vegyiművek Rt. terü­letén az 1,2 milliárdos, az unió környezetvédelmi előírásainak megfelelő komplex (kálium, nit­rogén, foszfor) műtrágyaüzem. Felvételünk a technológiai szere­lést örökítette meg. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS BEREKFÜRDŐ. Évente kétszer megjelenik a Berek című idősza­ki lap, amelyben a berekfürdői művésztáborban készült alkotá­sok reprodukciói, valamint az írótábor művészeivel készült in­terjúk kapnak helyet, de TÚRKEVE. A Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskola immár hosszú évek óta több francia oktatási intézménnyel is hagyományosan jó kapcsolatot ápol. Ezek egyike a Joigny váro­sában működő szakképzési cent­rum, amelynek delegációja - a gyümölcsöző együttműködés ke­retében — idén március 8. és 27. között látogat a városba. Ezt kö­vetően pedig április 16-ig a ven­déglátók küldöttsége tölt majd el közel három hetet Joigny-ban. bj KUNMADARAS. A képviselő testület január 23-án közmeghall­gatást tart, melyen a nagyközség idei költségvetése a téma. A mű­velődési házba várják mindazo­kat, akik szeretnének többet tud­ni a részletekről, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom