Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-31 / 303. szám
Sikeres, bol í>05 új évet kivárniuk! AUTÓ — TECHNIKA Miközben kisebb-nagyobb jelentőségű dolgok történnek a világban, az ötvenéves kombihagyományra visszatekintő márka ismét nagyot alakított a Vectra Caravan modellel. 9. oldal Elégedetlen gazdálkodók Megyei információ A mezőgazdasági termelők a mögöttünk hagyott esztendőre bizonyára nem szívesen emlékeznek majd vissza. Az Alföld középső részén gazdálkodókat az évszázad aszálya sújtotta, amit csak nagyon csekély mértékben kompenzált az állami kárenyhítés. A termelők kifejezetten elégedetlenek az aszálykárenyhítést célzó központi intézkedések hatékonyságát illetően - nyilatkozta lapunknak Váradi Csaba, a Jászkun Teszöv titkára. A főként társas agrárvállalkozásokat tömörítő érdekvédelmi szervezet vezetője ezt azzal támasztotta alá, hogy a megye gazdálkodói együttesen 17,6 milliárd forint aszálykárt szenvedtek el, ám kárenyhítés címén csupán 940 millió támogatást kaptak. Mindezt tetézte, hogy fedezet híján sokan nem juthattak hozzá a kedvezményes hitelhez. Váradi Csaba szerint az aszálykárok legalább felének megtérítésére lett volna szükség ahhoz, hogy a termelők gazdasági stabilitása fennmaradjon. Mivel azonban a károknak mindössze 5,3 százalékát kompenzálta az állam, a megyei termelők többsége rendkívül nehéz helyzetbe került. A teszöv felmérése szerint a gazdálkodók — nagyon kevés kivétellel — veszteséggel zárják ezt az évet. Tovább folytatódik az eladósodás, a vagyon kényszerű felélése, ami különösen az állatállományt és az állattartó telepeket érinti majd. A titkár úgy vélte, akik eddig stabil körülmények között gazdálkodtak, azok is gazdaságilag megroppantak az idén, a gyengébbek pedig menthetetlenül a csőd és a felszámolás irányába sodródnak. Drágul a parkolás Szolnok A város közgyűlése december 18-án döntött a 2004. évi parkolási díjak megváltozott ösz- szegéről. A fizetnivaló jövőre sem lesz kevesebb. A város parkolási rendszerét üzemeltető Rethmann Recycling Szolnok Rt. tájékoztatása szerint a város közgyűlésének határozata alapján 2004. január 1-jétől 2004-ES PARKOLÁSI DÍJAK I. zóna (személygépkocsi esetében) Óradíj 120 forint Napijegy, helyszíni pótdíj 960 forint Havi bériét 2520 forint Éves bériét 27 440 forint Lakossági éves díj a lakáshoz legközelebbi parkolóban 1500 forint megváltoznak a parkolással kapcsolatos szolgáltatások díjai. A változás idén is díjemelkedést jelent. A döntést követően a Rethmann Rt. ügyfélszolgálati irodájában már december 22-én megkezdte a jövő évi parkolóbérletek árusítását. Ugyanakkor úgy döntöttek, hogy a mostani decemberi, illetve a 2003-as éves bérletek 2004. január 12-ig nem veszítik el érvényességüket. Van tehát idő arra, hogy mindenki idejében gondoskodjon az esedékes új bérletek beszerzéséről. A cég irodája legközelebb 2004. január 5-én, hétfőn nyit ki, és a megszokott időrend szerint fogadja az ügyfeleket. H. QY. Az üzletek széles virsliválasztékkal várják a vásárlókat Virsli- és pezsgőhegyek FOTÓ, MÉSZÁROS JÁNOS Megyei információ A szilveszter elmaradhatatlan „kelléke” a pezsgő és a virsli. Ezekből összehasonlíthatatlanul több fogy ezen a ünnepen, mint általában a hétköznapokon. A szilveszteri „rohamra” épp ezért már jóval korábban készülnek a gyártócégek és az üzletek egyaránt. Széles válaszék várja a vásárlókat kínálatban és minőségben is. Mint a Surjány Hús Kft. üzemigazgatójától, Árvái Károlytól megtudtuk, cégüknek ugyan nem fő terméke a virsli, mégis jelentős mennyiséget eladtak belőle, annak ellenére, hogy nem mentek bele az ilyenkor szokásos árversenybe. Természetesen a hagyományokhoz híven a füstölt húskészítményekre és az igen olcsón kínált húsféleségekre is nagy a kereslet. A Szo- le-Meat Húsipari Kft. idén 10-15 százalékkal több virslit adott el, mint tavaly, bár a magasabb árfekvésű, jobb minőségű készítményekre helyezte a hangsúlyt. A babona szerint szilveszterkor sertéshúst kell enni, hogy a következő év szerencsés légyért) érthető hát, hogy az üzletekben sorban állnak a vásárlók a virsliért, füstölt húsért és a bőrös malachúsért. így van ez a szolnoki. Tiszavidék Áruház szupermarketjében is, ahol a szokásos virslimennyiség sokszorosa fogyott, csakúgy, mint pezsgőből. Ez utóbbiból rekordmennyiséget adtak el az elmúlt napokban, ha ennyi gyöngyöző italt nem vettünk még, mint idén a karácsonyi és újévi ünnepekre. Lesz tehát mivel koccintani, s koszos* teni a 2004-es esztendőt. ** SZILVÁS! Ellenőrzik az ittas vezetőket Megyei információ A rendőrség, a tűzoltók, de a mentőszervezet sem készül különösebben szilveszter napjára, bár ez az ünnep tartogathat veszélyeket több szempontból is. A szilveszter, a jó hangulat nem is képzelhető el másként, csak a jó pezsgők társaságában, na és persze mostantól a házilag is működésbe hozható pirotechnikai eszközöktől. Évről évre az a tapasztalat, hogy szilveszter alkalmával több olyan embertársunkon is segíteniük kell a mentősöknek, akik jóval többet ittak | a kelleténél, és rosszul lettek. Mint azt a szolnoki mentőszervezet főorvosa, dr. Cseh Gábor lapunknak elmondta, a megye sajnos nincs jó helyzetben, már ami a rendelkezésre álló esetkocsik számát illeti. Kevés van ezekből a járművekből, és természetesen a személyzet létszáma is véges, így a szervezetet jellemző állandó készültségen túli plusz szolgálatot nem is adnak ilyenkor sem. Mindenesetre, ha bármi baj történik, a lehetőségeikhez képest mindent megtesznek annak érdekében, hogy segíthessenek a bajban lévőkön. Remélhetően minél kevesebben kerülnek olyan helyzetbe, hogy a mentőt kelljen hívni, ám az elgondolkodtató, hogy a napokban elképesztő mennyiségű pirotechnikai eszköz került az emberek birtokába. ____________/FOLYTATÁS A 4. OLDALON) C£ 'RNELRP6n*vá,tő Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-19-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 258,0000 263,0000 USD 208,0000 213,0000 SKK 6,1000 6,6000 KózQleteket Is kiszolgálunk! Érvényben: december 30. Még dúl a tejháború Megyei információ Továbbra sem csitulnak a hazai tejiparban a túltermelés miatt kialakult krízis okozta hullámok. A tejtermelők egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek, mert a tejfeldolgozók csökkentették az átvételi árakat. Még mindig nincs egyezség a termelők és a feldolgozók között, erre legközelebb csak januárban lehet számítani. Ekkor dőlhet el a tej átvételi ára, vagyis annak kiegészítése. A tejtermelők úgy számítanak, jövőre egy liter tej megtermelése több mint 80 forintba kerül majd. Ugyanakkor a feldolgozók mindössze 65-70 forintért akarják átvenni a tejet, mert értékesítési nehézségekre hivatkoznak. A termelők az agrártárcát okolják a kialakult helyzetért. Úgy vélik, az ágazatból legalább 3 milliárd forint hiányzik, és ezt a minisztériumnak kellett volna megfizetnie. _________ /FOLYTATÁS A 4. OLDALON! Nö vekvő bérkülönbségek Az év első kilenc hónapjában tovább nőtt a fizikai és a szellemi foglalkoztatottak keresete közötti különbség. Az utóbbiak jövedelme csaknem duplája az előbbieknek. Megyei információ Megyénkben a fizikai foglalkozásúak átlagkeresete 9,1 százalékkal, a szellemi munkát végzőké 24,1 százalékkal emelkedett 2003 januárja és szeptembere között, így a fizikai dolgozók bruttó 76 500 forintot, a szellemi foglalkozásúak 149 800 forint havi fizetést kaptak átlagosan. A KSH adatai szerint a jövedelmek növekedése között jelentős eltérés mutatkozott az egyes nemzetgazdasági ágakban. Míg a versenyszférában dolgozók alig nyolc százalékkal kerestek többet, addig a költség- vetési intézményeknél dolgozók bére több mint 32 százalékkal emelkedett. Legnagyobb ütemben az egészségügyben, szociális ellátásban, oktatásban dolgozók jövedelme (43-44 százalékkal) nőtt. A legkisebb mértékben, mindössze 6,4 százalékkal az iparban foglalkoztatottak keresete növekedett. A bruttó keresetek azonban még minden szférában elmaradnak az országos átlagtól.