Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-29 / 301. szám

6. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. December 29., hétfő ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Égő autó Életét vesztette annak a gép­kocsinak a vezetője, aki Ercsi térségében vasárnap hajnalban autójával lesodródott a 6-os szá­mú főútról. A jármű kigyulladt. Az áldozat személyazonosságá­nak megállapítása folyamatban van, a baleset körülményeit szakértők vizsgálják, europress Árokban landolt Ismeretlen körülmények között ütközött össze egy személyautó és egy kisbusz Putnokon szom­bat délután egy benzinkút közelében. A járművekben utazók könnyebb sérüléseket szenvedtek, de az anyagi kár több százezer forintra tehető. Az ütközés következtében a személyautó árokba borult, és teljesen összetört, europress Üzem lángolt Kigyulladt egy asztalosműhely szombat délután a Pest megyei Túrán. A mintegy negyven négyzetméteres épületről a tűz átterjedt a mellette lévő családi ház tetőszerkezetére is. Az ol­tást nehezítette, hogy az utcá­ban lévő négy tűzcsap közül csak egy működött. Személyi sérülés nem történt, europress Felpofozott üldöző Ismeretlen, 25 év körüli férfi ellen nyomoz a rendőrség, aki egy fővárosi aluljáróban a föld­re rántott egy 67 éves hölgyet, és elvette táskáját. A sértett fér­je üldözőbe vette az elkövetőt, ám az menekülés közben arcon ütötte a férfit. A házaspár mind­két tagja könnyű sérüléseket szenvedett, europress Mentővel ütközött Súlyosan megsérült annak a személyautónak a sofőrje, aki gépjárművével frontálisan ütkö­zött egy mentőautóval Kocsord- nál. A balesetet az okozta, hogy az autó a csúszós úton át­sodródott a másik sávba. A karmabolban a mentő 33 éves csengeri vezetője és a 26 éves porcsalmai mentőápoló könnyebb sérüléseket szenve­dett. A mentőautóban egy be­teg is volt, ő sértetlenül úszta meg a történteket, europress Repülőjegyet lopott Hárommillió forint értékű arany ékszereket, laptopokat, valamint egy digitális kamerát vitt magával az ismeretlen tet­tes egy fővárosi lakásból. A tet­tes befeszítette a lakás ajtaját, így jutott be a helyiségbe. A be­törő egy repülőjegyet is magá­val vitt. europress Ismeretlen rablók Négy 18-20 év körüli fiatalt keres a rendőrség, akik meg­támadtak egy 19 éves fiatalem­bert a fővárosban, és elvették mobiltelefonját, bankkártyáját és személyes iratait. Néhány órával később hasonló támadás történt Budapesten, a sértettől discmanjét és mobiltelefonját vették el a tettesek, europress Ittas vezető Könnyű sérüléseket szenvedett az a 29 éves férfi, aki autójával megcsúszott egy balra ívelő ka­nyarban Zalakomárnál, és fel­borult szombat éjjel. A sofőr életét a szakemberek szerint az mentette meg, hogy be volt kötve. A vezetőt vérvételre elő­állították, mert feltételezhető, hogy ittasan ült volán mögé. EUROPRESS Halálos dohányzás Feltehetően füstmérgezés miatt vesztette életét egy magyar- csanádi asszony, akinek holt­testére még pénteken találtak rá lakásában. Az egyedül élő 49 éves nő valószínűleg ágyban do­hányzott, minek során az ágy­nemű füstölni kezdett, és ez okozhatta a halálát, europress ■ Ruhákat pusztító lángok Meggyengült a raktárépület szerkezete FOTÓ: EUROPRESS Kigyulladt és teljesen kiégett egy raktárépület Budapesten, a Vili. kerület Kőbányai úton. A lángok még szombat este csaptak fel egy 2500 négyzetméter alapterületű, háromszintes épületben, de a tűz gyorsan átterjedt a szomszédos, 500 négy­zetméteres raktárra. Budapest Vasárnap délelőtt sikerült elolta­niuk a tűzoltóknak azt a raktár- épületet, ahol még szombaton es­te csaptak fel a lángok a főváros­ban. A háromszintes épületben - ahol bálázott ruházati termékeket tároltak - személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban je­lentős. Pontos összegekről, illetve a tűz keletkezésének okáról csak hétfőre ígértek tájékoztatást a ka­tasztrófavédelmi szakemberek. A riasztást követően a tűzoltó­ság a legmagasabb fokozatú riasz­tást rendelte el. Az oltáshoz elő­ször 27 gépjárművet és 120 főt vo­nultattak fel, nem sokkal később már 34 szerkocsival próbálták megfékezni a lángokat. A kigyul­ladt raktárépület vasárnap reggel­re teljesen kiégett. Először csak egy 2500 négyzetméter alapterü­letű, háromszintes épület lángolt, de a tűz átterjedt a szomszédos 500 négyzetméteres raktárra is. Az épületben bálákban tárolt ru­haneműk és egyéb tárgyak égtek. A tűzoltók munkáját az is nehezí­tette, hogy a környéken kevés tűz­csapot helyeztek el, és azokban is alacsony volt a nyomás. Ezért a város összes vízszállító járművét a helyszínre rendelték. A tüzet végül vasárnap délelőtt fékezték meg, ám az utómunkálatok, a pa­rázsló ruhaneműk eloltása még órákig tartott. EUROPRESS Jelentősebb tűzesetek az elmúlt két hónapban DECEMBER 26. - Budapesten, a XV. kerületben kigyulladt egy vegyi anya­gokat tároló raktár, ahol túlnyomórészt gyógyszeripari alapanyagokat, illetve állateledel előállításához szükséges kötőanyagokat tároltak. Személyi sé­rülés nem történt. NOVEMBER 27. - A zalaegerszegi börtön egyszemélyes zárkájában tűz keletkezett, életét vesztette egy ott fogva tartott roma férfi. A holttestnél egy gázöngyújtót találtak. NOVEMBER 14. - Budapesten, a Semmelweis Egyetem Üllői úti épületé­ben tűz ütött ki. Két személy füstmérge­zés miatt kórházi ellátásra szorult. A szá­mítógépekben és berendezési tárgyak­ban több millió forintos kár keletkezett. NOVEMBER 13. - Tűz ütött ki a lajos- mizsei nyomda egyik felújítás alatt álló üzemcsarnokában. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. Olcsóbbak lettek a drogok Szakemberek szerint a keményebb drogok ára nem változott, viszont a kisebb hatóanyag-tartalmú kábítószerek olcsóbbá váltak. A terjesztők célpontjai továbbra is a tizenévesek. A rendőrség feltételezése szerint hazánkban is megkezdődött a droggyártás. Budapest Fél éve még 1000-1300 forintot is elkértek a dílerek egy-egy szem extasy tablettáért, ma már 300 fo­rintért is hozzá lehet jutni a kábí­tó pirulákhoz. A drogpiacon ugyanis túlkínálat mutatkozik eb­ből a kábítószerfajtából, amelyet a terjesztők a piac szélesítésével próbálnak megoldani, de addig is kénytelenek levinni termékük árát. A fővárosban elsősorban az iskolák környékén, illetve az in­tézményeken belül a diákok egy­másnak adják a drogot. Erről azonban hallgatnak az érintettek, az iskolák vezetői pedig gyakran nem is tudnak. Egy nem hivatalos felmérés szerint minden harma­dik tizenéves kipróbálta már a ká­bítószer valamelyik fajtáját, ők azonban szerencsére csak alkal­mi fogyasztók. A rendőrség feltételezései sze­rint már Magyarországon is meg­kezdődött a droggyártás, de azt pontosan még nem tudják, hogy kik és hol készítik a mérgeket. Erre utal az is, hogy idén több olyan fiatalembert vettek őrizetbe a hatóságok, akik saját kertjük­Drogárak KÁBÍTÓSZERFAJTA, ÁR/HIENHYISÉG Marihuána 500 Ft/szál Extasy 300-500 Ft/szem LSD 500 Ft/gramm Heroin 12-13000 Ft/gramm Kokain_____18000 Ft/gramm ben, illetve otthonukban termesz­tettek vadkendert. A keményebb drogok ára nem változott. A kokain továbbra is megfizethetetlen a társadalom széles rétegei számára, grammját 18-20 ezer forintért tudják be­szerezni a fogyasztók. Az LSD, a heroin és a marihuána azonban jóval olcsóbb lett, mint amennyi­ért fél éve lehetett beszerezni. EUROPRESS _______________A NYOMOZÓ NAPLÓJÁBÓL Vili._______________ Ne m is kellett besurrania Amikor 1973. szeptember 22-én K. Gy. újságíró belépett a szer­kesztőségi szobába, egy idegen férfi kutatott a székén hagyott zakója zsebében. Kívülről azonnal rázárta az ismeretlenre az ajtót. Látszatra egyszerűnek tűnt az eset, a folytatás mégis tartogatott meglepetéseket. Budapest A korábbi munkahelyi lopásokról elterjedt hírek már alaposan fel­bolygatták a szerkesztőség han­gulatát. Tonhauser László 1975- ben főhadnagyként jegyezte le a különös esetet, amelynek vizsgá­lata során a nyomozók számos hibát követtek el. A helyszínre érkező rendőr az igazoltatáskor megállapította, hogy a szerkesztőségi szobába zárt személy nem más, mint a fia­tal R. Gy. karikaturista, grafikus- művész, aki újságíró-igazolványt és parlamenti belépőt is felmuta­tott feddhetetlensége bizonyíté­kaként. R. Gy. kifejtette, hogy fél­reértésről van szó, mert ő csak keresett valakit, várakozás köz­ben újságot olvasott K. Gy. aszta­lánál - ez a póz volt megtévesztő. R. Gy. szabadon elhagyhatta a VIII. kerületi rendőrkapitányság épületét. A későbbi eredményes felderítés csak az újságírók segít­ségével valósulhatott meg, hiszen a rendőrség az irodaházban dol­gozó technikai személyzet köré­ben kereste a tettest. Időközben kiderült, hogy a szerkesztőségekben korábban történt lopások idején is „vélet­lenül” mindig feltűnt a közel­ben R. Gy. A nyomozás kiderí­tette, hogy a tolvaj tökéletes helyismerettel rendelkezik, ott­honosan követte el a bűncselek­ményeket. Idővel egyre inkább R. Gy.-re terelődött a gyanú. 1973. október 3-án hallgatták ki újra, de ő továbbra is kitartott ártatlansága mellett. Később az ügyész és a hatósági tanúk je­lenlétében szembesítették azok­kal az újságírókkal, akik más­más szerkesztőségben ugyan­csak furcsa szituációban, ha­sonlóan K. Gy.-hez, tetten érték a karikaturistát. Miután bebizo­nyosodott, hogy R. Gy. volt a szerkesztőségek besurranó tol­vaja, a bíróság egy év hat hónap szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. (FORRÁS: BELÜGYI SZEMLE) EUROPRESS Drága bliccelés Budapest Szigorúbban ellenőrzik az autó­pályákon bliccelőket. Azoknak, akik nem váltanak sztráda- matricát, a korábbiaknál na­gyobb pótdíjat kell fizetniük egy december elején életbe lépett jogszabály-módosítás miatt. A bliccelőket kétféleképpen ellen­őrzik: mobil egységekkel, illetve kamerás rendszerrel. Az ellen­őrök a rendszám alapján tudják kiszűrni a matricát nem vásárló­kat. A mobil egység ellenőrzése­kor a bliccelőnek nem az ismét bevezetett négynapos matrica alapján, hanem a 10 napos vignetta összegével arányosan számolják ki a pótdíj mértékét. Három napon belüli kifizetésnél a büntetés 10 ezer forint lehet, 15 napon belül 20 ezer forint, e fölött pedig 40 ezer forint. Ha rendszám alapján ellenőriznek, akkor ezek az összegek 2000 fo­rinttal magasabbak. Az Állami Autópálya Kezelő Rt. januárban szigorítani kívánja az ellenőrzé­seket a sztrádákon. Az Ml-es és M3-as autó­pályán működő négy-négy fix kamera mellett további 3-3 mo­bil ellenőrző csoport fogja fi­gyelni a közlekedőket. A tervek szerint a következő napokban további 27, rendszám alapján ellenőrző készüléket helyeznek működésbe. NAGY ESZTER Összefogás hajléktalanokért Budapest Eddig nyolcán vesztették éle­tüket kihűlés miatt, ez a szám jóval kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához ké­pest. A rendőrség az egész­ségügyi tárcával és a hajlék­talanszállókkal közösen új rendszert dolgozott ki a haj­léktalanok megsegítésére, illetve a további fagyhalálok elkerülésére. Az országos rendőrfőkapitány az érintett társszervekkel megtartott szakmai konzultációt követően utasítást adott ki a rendőröknek a hajléktalanokkal szembeni gyors, szakszerű és humánus intézkedésekre - mondta az Europressnek Kovács Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának helyettes vezetője. Az alezredes^ hozzátette: az egészségügyi tárca nyolc diszpécserközpontot ho­zott létre, amely folyamatos ösz- szeköttetésben áll a rendőrségi ügyelettel. Ha a rendőr talál egy hajlékta­lant, háromféleképpen segíthet. Ha egészségügyi ellátásra szorul az illető, akkor a mentőszolgála­tokat hívja. Ha erre nincs szük­ség, akkor felvilágosítja a hajlék­talant, hova fordulhat, melyik krí­zisszállón fogadják. A járőr az ügyeletén keresztül a diszpécser- központtól tudhatja meg, hogy melyik befogadóállomáson van még hely. Persze felmerül a kér­dés, hogy vidéken a nagyobb tá­volságokat hogyan tudják leküz­deni, hiszen gyakran csak kilo­méterekkel arrébb van lehetőség a hajléktalan elszállásolására. Ko­vács szerint ekkor a hajléktalan- szállók krízisautóival tudják a rá­szorulókat utaztatni, de szükség esetén a rendőrautó is bevethető. A rendszer már évek óta mű­ködik a fővárosban, vidéken azonban eddig nem volt jellem­ző. A rendőr nem igazán tudott Szentesi fagyhalál Egy járókelő talált rá vasárnap délelőtt Szentesen egy hajlék­talan holttestére, akinek halálát valószínűleg kihűlés okozta - mondta Tuczakov Szilvára, a Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense. A középkom férfi egy lépcsőfeljáró alatt húzta meg magát a hideg elől, álmában fagyott meg. segíteni a hajléktalanon. Ha pél­dául eltörött az illető keze, hiába vitték be a kórházba, távoznia kellett onnan. Az új rendszer le­hetőséget teremt arra, hogy szük­ség esetén olyan krízisszállón he­lyezzék el a rászorulót, ahol bete­gen is befogadják, illetve ápolni tudják. NAGY ESZTER DÓRA Szurkálós hangulatban Mindenki túlélte a támadást Budapest - Miskolc Újabb késelőket vett őrizetbe a rendőrség. Ezúttal a fő­városban, illetve Miskolcon kattant a bilincs egy-egy tá­madó kezén. Az elmúlt na­pokban több hasonló táma­dás is történt országszerte. Életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, aki megkéselte a szomszédját a fővá­rosban. Az 53 éves áldozat túlélte a támadást, ám életveszélyes sé­rülésekkel kórházba szállították. A felek még szombaton kaptak össze egy VII. kerületi lakóház udvarán. A gyanúsított ekkor kés­sel többször megszúrta áldozatát. A késelőt a rendőrök a helyszínen elfogták, őrizetbe vették. Miskolcon, a kettes villamos végállomásának közelében tá­madt késsel egy férfi egyik utas­társára szombat délután. A bűn- cselekményről a szerelvény veze­tője értesítette a rendőrséget, és azonnal megállította a járatot. Az utast könnyű sérülésekkel szállí­tották kórházba, szemtanúk sze­rint kézzel ki tudta védeni a tá­madást. Úgy tudni, a fiatal táma­dó azért rántott kést, mert az idő­sebb sértett kifogásolta a viselke­dését, és felszólította, hogy hagy­ja abba a randalírozást. A szurko­lót a helyszínen elfogta és őrizet­be vette a rendőrség. Az elmúlt napokban több ké­selés is történt országszerte. A Hajdú-Bihar megyei Hosszú- pályiban egy napon ketten is kés­sel támadtak családtagjukra, akik túlélték a történteket, europress

Next

/
Oldalképek
Tartalom