Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-27 / 300. szám

16. OLDAL ESEMÉNYEK 2003. December 27., szombat mmmn INFORMÁCIÓK ­TÁNC-SZÍN-TÉR címmel kis karácsonyi fesztivált tartottak tegnap este a szolnoki Művésztelepen. A rö­vid „érzelmi kitörést” Molnár Nóra (tánc), Perger Judit (ének) és Csontos Andrea (jelmez) adták elő. _________________________________________________________________________________________________ FOTÓ: MÉSZÁROS BA LESETEK, BŰNÜGYEK Leszakította Szolnokon a Kőolajkutató Rt. te­lephelyén lopáson értek tetten egy 36 éves várpalotai férfit, aki a mosdóban leszakította az elekt­romos kézszárítót és megpróbál­ta magával vinni. „Aranyos” betörő Ismeretlen tettes betört Szolno­kon egy családi házba, ahonnan készpénzt és arany ékszert vitt (A HÍREKET A RENDŐRSÉGTŐL KAPTUK) Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján, így a 4-es főúton a megyeszékhely kül­területén, Szolnok és Kenderes között, valamint Kisújszállás bel­területén mérnek. Holnap sem árt odafigyelni a sebességhatá­rokra, akkor ugyanis a 4-es fő­Rablás miatt keresik A MAP IDÉZETE „Az élet nem az, amit leélünk, hanem amire emlékszünk be­lőle, így kevesebb és több is annál, mint amit valójában el­töltünk itt a Földön.” Gabriel García Márquez, kolumbiai író Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Kígyó gyógyszer- tár (Indóház út 23.), holnap pe­dig a Kolozsvári patika (Kolozs­vári út 23.) az ügyeletes. Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 442 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 615 cenüméter duzzasztott, a víz 0,8 Celsius fo­kos volt. Kisköre alsónál -8 cen­timéter, apadó, Szolnoknál -5 centiméter, apadó, a víz 1 Celsi­us fokos. A Zagyva Jászteleknél 125 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 56 centiméter, áradó. Telefonos ügyelet E hét végén a 30/304-17-19-es mobiltelefonszámot hívhatják mindazok, akik közérdekű hí­reket, információkat szeretné­nek közölni ügyeletes újság­írónkkal. Lapunk kézbesítésé­vel kapcsolatos észrevételekkel a 70/264-81-18-as telefonszámot tárcsázhatják. Szünidei játékok Martfű. Tréfás vetélkedő és tár­sasjátékok várják az érdeklődő­ket december 29-én, hétfőn dél­előtt tíz órától a Városi Művelő­dési Központ és Könyvtárban. Lelki segély A lelkisegély-szolgálat munka­társai bármilyen probléma ese­tén éjjel-nappal ingyenesen hív­hatók a 80/505-501-es telefon­számon. Színház Szolnok. A Szigligeti Színház­ban ma este nyolc órától a Mág­nás Miska (bérletszünet) lesz műsoron. Holnap délután há­rom órától a Székely fonó (Upor- bérlet) daljátékot tekinthetik meg az érdeklődők. ________■ A jó házasság titka Minden jó és tartós házasság mögött egy buta szerető áll — vé­lekedik Ephraim Kishon (Kis­hont Ferenc) magyar származá­sú izraeli humorista. A ma 79 éves Kishon legújabb könyvét - amelynek címét így lehetne ma­gyarra fordítani: A szerencse fia - már egészen fiatal korában meg akarta írni, de tekintettel fe­leségére, akivel 44 évig élt együtt, eltekintett ettől, s csak az asszony 2002-ben bekövetkezett halála után vetette papírra az írást. A könyv egy színészről szól, aki folyton megcsalja a fele­ségét. A férfit Németországban az abszolút sikerszerzők között tartják számon, s ezért nagy ér­deklődéssel veszik körül. Ez év október 31-én 16.35 és 16.50 között ismeretlen tettes lő­fegyvernek látszó tárggyal a kassza tartalmának átadására kényszerítette a Mezőtúr, Sza­badság tér 27. alatt található „Kedvenc” kisállateledel-bolt el­adóját. Az elkövető 30 év körüli, sötétbarna bőrű nő, aki mintegy 155-160 centiméter magas, zö­mök testalkatú, egyik kezének ujjain szemölcs, vagy anyajegy látható. A rablás idején narancssárga színű, combközépig érő, kapuc­nis széldzsekit hordott. A kabát alján, valamint a kapucni szélén mintegy 3-5 centiméter széles sö­tétkék színű csík volt látható, melyen folyamatos írás volt dőlt betűkkel. Sötét színű nadrágot, valamint ismeretlen márkájú Testületi ülés Tiszatenyő. Az önkormányzat képviselő-testülete december 29-én, hétfőn délelőtt tizenegy órától tartja a soron következő nyílt ülését a polgármesteri hi­vatal tanácskozótermében. ■ magával, 130 ezer forint érték­ben. Megtalálták A jászszentandrási rendőrök megtaláltak egy 16 éves sziget­halmi lányt, aki ellen eltűnés mi­att adott ki körözést a sziget- szentmiklósi rendőrkapitányság. A lányt a rendőrök meghallgat­ták, majd átadták a szüleinek. úton Szolnok külterületén, vala­mint Kisújszállás belterületén, a 32-es főúton Jászberény térségé­ben, a 33-as főúton pedig Tisza­füred belterületén kell ellenőr­zésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. edzőcipőt viselt. A fején sötét szí­nű baseball vagy ahhoz hasonló sapka volt. A rendőrség az ismeretlen tet­tes elfogását eredményező infor­máció szolgáltatójának 100 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Ezért kérik mindazokat, akik a bűncselekménnyel kapcsolat­ban bármilyen információval rendelkeznek, illetve az említett időpontban a rablás elkövetésé­nek környékén a fenti személyle­írású elkövetőt látták, jelentkez­zenek munkaidőben az 56/501- 658-as telefonszámon, munka­időn túl a 107-es, vagy 112-es in­gyenes segélyhívókon. Az üggyel kapcsolatosan beérkező bejelen­téseket a rendőrség bizalmasan kezeli. Véradás Jászapáti. A vöröskereszt me­gyei szervezete legközelebb hét­főn az általános iskolában reggel nyolc órától délután kettő óráig várja a véradókat. /ÁSZKUN ^--------------VmLAN--------------­SZ OLSOK A JÁSZKUN VOLÁN Rt. tájékoztatja Tisztelt Utazóközönségét, hogy a 2003. évi karácsonyt követő és újévi ünnepek időszakában a helyközi és Szolnok város helyi autóbuszjáratainak közlekedési rendje a következő: Helyközi (vidéki) járatok: december 27. (szombat) munkaszüneti napra december 28. (vasárnap) munkaszüneti napra december 29. (hétfő) szabadnapra december 30. (kedd) szabadnapra december 31. (szerda) szabadnapra (18.00 órától menetrendi korlátozás) 2004. január 1. (csütörtök) munkaszüneti napra (8.00 óráig menetrendi korlátozás) január 2. (péntek) munkaszüneti napra január 3. (szombat) mukaszüneti napra január 4. (vasárnap) munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek. A részletes korlátozásokról, a szükség szerinti rásegítő járatok közlekedéséről az autóbusz-állomási és a járati személyzet készséggel ad tájékoztatást. Szolnok város helyi autóbuszjáratai: december 27. (szombat): szombati nap december 28. (vasárnap): munkaszüneti nap (vasárnap) december 29-30. (hétfő, kedd): szombati nap december 31. (szerda): szombati nap (16.00 órától menetrendi korlátozás, a 16.00 órai járatok már nem indulnak) 2004. január 1. (csütörtök): munkaszüneti nap (vasárnap) (13.00 óráig menetrendi korlátozás, a 13.00 órai járatok már indulnak) január 2. (péntek): szombati napra érvényes menetrend szerint közlekednek. A karácsonyt követő és szilveszteri ünnepek menetrendi korlátozásának részletes tájékoztatását a szolnoki éves menetrendi kiadványban, az interneten, valamint a Szolnok TV teletext oldalán is megjelentettük. A kellemetlenségek elkerülése érdekében az utazás megkezdése előtt kérjük szíveskedjenek tájékozódni az autóbusz-állomásokon. MINDEN KEDVES UTASUNKNAK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! JÁSZKUN VOLÁN Rt. Az oldalt Rimóczi Ágnes szerkesztette, akivel további információk munkanapokon az 56/516-746-os telefonszámon közölhetők. í\/ SZILVESZTERI MULATSÁG A TISZALKjETI KÖRCSARNOKBAN! * SVÉDASZTALOS VACSORA:- SZILVESZTERI PEZSGÖS KOKTÉL- HIDEG ÉS MELEG ÉTELEK- ÉDESSÉG- ÉJFÉLKOR PÁROS DEBRECENI * A ZENÉT AZ ORIGÓ EGYÜTTES SZOLGÁLTATJA * TOMBOLA ÉRTÉKES NYEREMÉNYEKKEL * RÉSZVÉTELI DÍJ: 6.500 Ft® ■ ASZTALFOGLALÁS: SZOLNOKI SPORTCENTRUM KHT. TISZAUGEn LABDARÚGÓ STADION FŐÉPÜLET, TELEFON: 561423-902,425-702 liWMlll, & / Színes Világ Gyémántlázas kukázás Aranyláz helyett gyémántláz lett úrrá hollandok ezrein, de fo­lyók, bányák helyett kukákban kutakodnak a drágakövek után. Az ok: Apeldoorn Városának egyik ékszerboltja fennál­lásának tizedik évfordulója alkalmából négyezer kliensének levelet küldött, és a borítékok közül kétszázba valódi gyé­mántot is tett, igaz, csak kis méretűt, de mindenképpen érté­keset. A többi 3800 ügyfél sem maradt kő nélkül, de ők drága helyett csak olcsókövet kaptak: cirkóniumot, amely - mond­hatni - kiköpött gyémánt, avatatlan szemnek teljesen annak tűnik. A levélben a boltos ismertette akcióját, és feltette a kér­dést a címzettnek: vajon Ön is a szerencsés kétszáz között van? Az ékszerész azt remélte, hogy tömegével tódulnak majd a kliensek boltjába, hogy ellenőriztessék, drága-e vagy olcsó a kövük, ám csupán maroknyian reagáltak az ajándék­ra. A bolt ezután szorgos telefonálgatással kiderítette, hogy klientúrájának zöme egyszerűen kidobta felbontatlanul a le­velet a szemétbe, vagy ha felbontotta, a gyémánt akkor is a kukákban kötött ki, mert szinte senki se hitte el, hogy való­ban drágakövet hozhat neki a postás. Nincs barátod? Légy politikus! Azok az emberek, akiknek gyermekkorukban nem voltak ba­rátaik, gyakran kötnek ki felnőttként a politikában - erre vi­lágított rá egy brit tanulmány. A The Daily Telegraph közlése szerint az essexi egyetem kutatói 16 ezer olyan embert követ­tek tartósan nyomon, akik 1970. áprilisában születtek, s mindannyiukat alaposan kikérdezték 5,10, 16, 26 és 30 éves korukban. A tízéves korban történt vizsgálatnál egyebek kö­zött arról is beszélniük kellett, hogy vannak-e barátaik, vagy netán magányosnak érzik magukat, s ugyanakkor a vizsgálat­ban résztvevők tanárai is nyilatkoztak arról, hogy az érintett gyerek mennyire népszerű a korosztálya körében. Az akkori outsiderek, vagyis kívülállók a vizsgálat szerint ma feltűnően gyakran vállalnak szerepet pártokban, esetleg az egyháznál, például a helyi templomokban. A kutatók ezt azzal magya­rázzák, hogy a politikában nem találkoznak annyi elutasítás­sal, hiszen a párt-társait nem válogathatja meg az ember. KARÁCSONY MÁSKÉPPEN. Mindenhol másképp ünnepelték a karácsonyt. Barcelonában idén sem maradhatott el a hagyományos karácsonyi úszóverseny. ____________________fotó: europress/epa —— — KARÁCSONYI VÉGKIÁRUSÍTÁS! A BANDERAS teljes készletét 30-70 %-os áron kínáljuk. Szövetkabátokon és dzsekiken kívül, pl. női sztreccskord felső, uniszex kord és farmering, fekete lenvászon és puplining 3.490 Ft-ról 990 Ft. stb.i Az AKCIÓS áruk is kiváló minősé­gűek! Boldog új évet! Jászkürt üzletház. TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL HÉTKÖZNAP: Ü Kiadja az Axel Springer-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Felelős szerkesztők: Baranyi György, Laczi Zoltán Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Sziládi Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x ISSN Jászkun Krónikái217-0704 Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyar­ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein ke­resztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköz­nap 16.00 óráig, más időpont­ban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1450 Ft negyedévre 4350 Ft félévre 8700 Ft egy évre 17 400 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyaror­szág Kft., Harlequin Magyaror­szág Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népúj­ság Kft. Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgálta­tására felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom