Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-15 / 291. szám
*7 MINDENNAP MEGAJÁNDÉKOZUNK EGYELŐFIZETŐT! INK MAI NYERTESE: 2003. december 15. GYŐRI IMRÉNÉ Kőtelek 24369 (előfizetői kód) Nem szűnik a lottóláz Szerencsejáték Két héttel a rekordösszegű nyeremény után sem csitul a lottóláz; ezen a héten a múlt hetinél százezerrel több alapjátékot vásároltak a lottózók - közölte a Szerencsejáték Rt. szóvivője. Somom László elmondta: 6,3 miihó alapjátékot játszottak a lottózók az e heti, 200 millió forintos főnyeremény megnyerése érdekében. Az ilyenkor szokásosnál kétszer több alapjátékot vásároltak - tette hozzá Somo- rai László. Ezen a héten nem volt öttalálatos szelvény, így a jövő héten várhatóan 303 millió forintot nyer az, aki mind az öt lottószámot eltalálja - közölte a szóvivő. A Szerencsejáték Rt. szóvivője elmondta: a cég e heti összár- bevétele 2,2 milliárd forint volt. _______________________ana Ez üstérmesek! * Második lett a magyar női kézilabda-válogatott „Rekordos” haltelepítés Szolnok Az idei telepítési adatok ösz- szesítésének tanúsága szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb halmennyiségét helyezte ki idén az Alcsiszigeti- Holt-Tiszába a horgászvíz kezelője. Emberemlékezet óta nem végzett az ideihez hasonló mértékű hala- sítást a Közép-Tisza Vidéki Hor- gászegyesiiletek Szövetsége. A közelmúltban összesített mutatók értékét növeli, hogy 2003-ban a szaktárcától mindössze 5.0 .ezer előnevelt süllő kihelyezésére nyertek támogatást — állítja a vezető. Nagy Gyulától megtudtuk: az eredmények zöitiében a szervezet ecsegfalvi halastavain elért kiemelkedő hozamoknak köszönhetők. Az itt felnevelt várakozáson felüli halmennyiség tette lehetővé, hogy a Zagyva és a Tama szövetségi kezelésben lévő szakaszaira az üzemtervben előírt 100-100 ezer előnevelt ponty helyett - háromszor ekkora értékben - 13 mázsányi kétnyaras pontyot telepítsenek az ősszel. A szolnoki Alcsiszigeti-Holt- Tiszába ugyancsak példátlan tömegű kopoltyús került. Míg ugyanis a halászati jog birtokosa összesen 80 mázsa két- és há- romnyaras, illetve százezer előnevelt .pontyot, valamint ugyancsak 100 ezer előnevelt süllőt lett volna köteles kihelyezni, addig valójában ennek több mint duplájával gazdagította a horgászvíz faunáját. (FOLYTATÁS A 4. OLDALON) Kerékpárúira pályáznak Karcag A képviselő-testület már évek óta szeretné megépíteni a Karcag—Berekfürdő közötti kerékpárutat. A korábban elkészíttetett terveket 2001-ben felülvizsgáltatták, és előkészítették engedélyezésre. Erre azonban még nem került sor, mert a tervezett kerékpárúihoz az építési terület nem áll rendelkezésre: folyamatban van az érintett földtulajdonosokkal a megállapodás megkötése és a kisajátítási eljárás. Az akkor tervezett kerékpárút 1,6 méter széles volt. Két év óta azonban több jogszabályi, szabványi és terület-tulajdonjogbeli változás is történt, valamint a turizmust elősegítő kerékpárutak építésének 2003- ban elnyerhető támogatására kiírt pályázati felhívásban már 2 méteres burkolatszélességet határoztak meg, így a város idén átterveztette az utat és a kisajátítási tervet is, melynek többmilliós költségét az önkormányzat és a Karcagért Közalapítvány biztosította. Most a város az út megépítésére központi támogatásra pályázik. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz nyújtott be pályázatot az önkormányzat a kerékpárút első ütemének megépítésére. A 38 milliós beruházáshoz 19 millió forintos támogatást remélnek. de KÖDÖS BALESETEK. A kisújszállási tűzoltóság közlése szerint a reggeli köd miatt két közúti baleset is történt szombaton. Az elsőben szerencsére nem történt személyi sérülés: a reggeli órákban a 4-es számú főút 145-ös kilométerkövénél a sűrű ködben egy Mitsubishi kisteherautó megcsúszott, a vasúti felüljáró szalagkorlátjának ütközött, majd az oldalára borulva az egyik forgalmi sávot teljesen lezárta. A járművet a kisújszállási tűzoltók állították talpra. Nem sokkal később a helyi rendőrség ismét a tűzoltók segítségét kérte, ugyanis a Kisújszállást Ecsegfalvával ösz- szekötő úton egy személygépkocsi és egy kistehergépkocsi az árokba csúszott, valamint az egyik gépjárműből az üzemanyag is szivárgott. A kisújszállási tűzoltók egy védősugár mellett megszüntették a szivárgást, majd kivontatták a gépjárműveket az árokból. Az egyik sofőrt a mentők könnyű sérülésekkel szállították a karcagi kórházba, ta CIVILEK. Nemrégiben megalakult a Jászkiséri Civil Kerékasztal nevet felvevő egyeztető fórum a településen. A helyi civü szervezetek vezetői határoztak úgy, hogy munkájukat szorosabb együttműködésben látják majd el a jövőben. Szeretnék jobban megismerik a másik tevékenységét, együtt gondolkodnak a programok szervezésekor, s közösen fellépve hatékonyabb érdekvédelmet valósítanak meg helyben és a településen kívül egyaránt, bcs Úgy tűnik, a december 1-jén hatályba lépett, a petárdázást némiképp liberalizáló kormányrendelet nem rengette meg a pirotechnikai eszközök illegális piacát. A petárdák ugyan már hetek óta durrognak, ám legális árusítóhely még mindig nincs a meevphpn Elfogták az iraki diktátort A szövetségesek kezén Szaddám Húszéin Elfogták Szaddám Húszéin megbuktatott iraki elnököt - közölte elsőként az iráni hírügynökség vasárnap, Dzsalál Talabáni iraki kurd vezetőre hivatkozva. A hírt Tony Blair brit kormányfő és Paul Bremer, az iraki polgári közirányítás amerikai vezetője is megerősítette. Bagdad Talabáni, a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PÚK) első számú embere - aki a múlt hónapban az amerikaiak által kinevezett kaki ideiglenes kormányzótanács soros elnöke volt - vasárnap bejelentette: Szaddámot saját városában, Tik- rítben ejtették foglyul. A diktátort egy házban fogták el: a PÚK különleges osztaga és egy amerikai különleges alakulat emberei. Bár az iraki fővárosban többezres tüntető tömeg üdvözölte a hírt, a nap nem telt el az országban atrocitások nélkül. Legkevesebb tizenheten meghaltak és 33-an megsérültek egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbanásától vasárnap reggel az iraki Haldíja rendőrőrse előtt - közölte egy amerikai katonatiszt. RÉSZLETEK és háttér A 2. oldalon Paul Bremer (jobbról), az iraki közigazgatás amerikai vezetője jelentette be a sajtóértekezleten Szaddám Húszéin volt iraki elnök elfogását foto: europress/epa IC A R A C S ONYI KAMA T 10,75% évi fix kamat a két hónapra lekötött, min. 1 millió forint lakossági betétekre (EBKM: 10,89%). I Akciós ajánlatunk 2003. december 31-ig érvényes. Szolnok, Sólyom u. 3. • 56/515-224 ÁÉB BANK RT + BANKKÁRTYA + MOBILBANK TÁNCVERSENY. A III. Melody Kupa táncversenyt rendezték meg a hét végén Szolnokon. Az ország minden tájáról érkezett versenyzők tánctudásukat több kategóriában mutathatták meg a zsűrinek és a lelkes közönségnek. _______fotó: bakos judit MA M EGYÉNKET ÉRINTŐ MÁVMENETRENDVÁLTOZÁS LAPUNKBAN MÁV Röviden Honnan vegyünk petárdát? nikai tevékenység csak rendőrhatósági engedély birtokában végezhető. Ilyen engedély gazdálkodószervezet részére adható ki. Magánszemély — engedély hiányában — csak úgynevezett játékos pirotechnikai terméket használhat fel. Ebbe a kategóriába természetesen a legkisebb - legfeljebb 3 gramm hatóanyag-tartalmú - eszközök, mint például a tortába szúrható minitűzijáték tartoznak. Ezt 14 éves kortól bárki megveheti és használhatja. ________________(FOLYTATÁS A4. OLDALON) iga zodva bizonyos mértékben liberalizálta ezelóiek az eszközöknek a felhasználását, beszerzését. Ez a szabadság azonban időben és a felhasznált eszköz jellegét tekintve is igen korlátozott. Csakúgy, mint korábban, az új szabályozás értelmében pirotechMegyei információ Mint ismeretes, a pirotechnikai jszközök gyártását, forgalmazását, felhasználását továbbra is :sak engedély alapján lehet végezni. A jogszabály-módosítás azonban az európai uniós normákhoz Uzlet-e a diákkedvezmény? helyen kaphatnak valamiféle kedvezményt a diákigazolványnyal rendelkező tanulók. Ezek általában utazási és kulturális engedmények, de a kereskedelmi elfogadóhelyek száma sem csekély. Olcsóbban lehet például bizonyos belépőjegyeket megváltani, vagy éppen alacsonyabb lehet egy könyvtárban a kölcsönzési díj. ________________/FOLYTATÁS A4. OLDALON) Meg yei információ A nagyobb egyetemi városokbar számos vállalkozás kínálja olcsóbban a termékeit, szolgáltatásait a diákigazolvánnyal rendelkező tanulóknak. A kisebb településeken azonban nagyon kevés ilyen hely akad. Az üzletek egy része úgy véli, nem érdemes ilyesmivel foglalkozni. Magyarországon jelenleg több mint 120C