Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-12 / 289. szám
mihdemap MEGAJÁNDÉKOZUNK E6Y ELŐFIZETŐT! AKCIÓM MAI NYERTESE: 2003. december 12. KIS JÁNOS Kétpó 9691 (előfizetői kód) HÉTFŐN MEGYÉNKET ÉRINTŐ MÁVMENETRENDVÁLTOZÁS LAPUNKBAN '128589' AHOL ÉLÜNK Tiszaföldvár az új évezredben 7. oldal Túladnak a földjeiken Nagyüzem a megyei irodában Megyei információ Országos szinten megyénkben éltek a legtöbben az idén másodjára is meghirdetett földért életjáradékot program nyújtotta újabb lehetőséggel — tudta meg lapunk. Az első, tavasszal meghirdetett „cserelehetőség” alkalmával még a második helyre „szorultunk” az A földért életjáradékot, de még a készpénzes programban is leginkább Karcagról és térségéből ér- kezett/érkezik a legtöbb felajánlás. Készpénzért területet leginkább azok ajánlanak fel, akiknek kicsi a területük, ráadásul már nem a megyében élnek. Ők távolról már nehezebben tudják földjüket műveltetni, ezért kívánnak „megszabadulni” attól. 564 befogadott pályázattal. Mint azt Nagy Istvántól, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megyei vezetőjétől megtudtuk, ebből háromszáz-harmincegyet már elbíráltak. Az ezekkel kapcsolatos szerződéskötések folyamatban vannak. Hatvankét pályázatot elutasítottak, elutasításra vár 92, feldolgozás alatt van 79 ajánlat. A vezető elmondta, ebből tizenkilenc ajánlat megtevőjével még az idén meg kívánnak egyezni, de hatvan szerződés intézése átcsúszik a jövő évre. A nyáron újra meghirdetett és egy hónappal, november 21-ig meghosszabbított, jelentősen kibővített program sikere minden elképzelést felülmúlt. Országos szinten ugyanis megyénkben kínálták fel a legtöbben földjüket életjáradék fejében. ______________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) ________Röviden________ EL SŐ KÉZBŐL. Az ország összes megyéjéből érkeztek területfejlesztési szakemberek arra a berekfürdői konferenciára, melyet többek között Tokár István, a megyei közgyűlés elnökének kezdeményezésére rendeztek meg tegnap. A szakemberek első kézből, a miniszterelnöki hivatal munkatársától értesülhettek a területfejlesztés átalakítására irányuló tervekről, az intézmény- rendszer és a pályázati támogatási programok változásairól, u EGÉSZSÉGÜKRE! Mint arról Kazinczi István tiszatenyői polgármester beszámolt, régi vágyuk teljesült a helyieknek az új gyógyszertár kialakításával. Az Orosz és Tsa Bt. a község használaton kívüli tűzoltószertárát épíü ki egészségügyi szolgáltatóvá. Eközben a régi orvosi rendelőben egészségház létesül. Az intézmény az unióban meghatározott követelményeknek is megfelel, és a legkorszerűbb berendezésekkel telepítik be. Az egészségházban alakítják ki a védőnői szolgálatot is. mg ÚTALAPOK. Elkészíttette a karcagi polgármesteri hivatal az idén készült útalapok engedélyes terveit, melyre a költségvetésben 1,3 millió forint volt. de * / HITELKÍNÁLAT VERSENYKÉPES KAMATOKKAL LAKÁSHITEL ÁLLAMI KAMATTÁMOGATÁSSAL új vagy használt lakóingatlan vásárlására, 1-10/15 millió forint összegben, 6-20 év futamidőre. Szabad felhasználású, ingatlanfedezetes hitel, 1-30 millió forint összegben, 6-96 hónap futamidőre. Fedezet nélkül igénybe vehető kölcsön, 100 ezer-3 millió forint összegben, 1-60 hónap futamidőre. Hitelkínálatunkról részletes információt bankfiókunkban kérhet: Szolnok, Sólyom u. 3. • 56/515-223, 515-224 M ÁÉB BANK RT. Fenyőrengeteg a piacokon A szaloncukrot viszik, mint a cukrot A sokféle fenyőfa közül nem könnyű a választás A piacot még egy héttel ezelőtt is csokimikulások uralták. Azóta úgy eltűntek, mint a tél eleji jó idő, és helyüket átvették a szeretet ünnepének kellékei: a fenyőfák és az ünnephez kapcsolódó díszek garmada. Olyan szépségek, amelyek elsősorban e tűlevelűekre valók. Szolnok A piac melletti nagy tárolókban, körülkerített raktárakban nem is olyan régen még dinnyét, almát, hagymát kínáltak. Most fenyőfák kelletik magukat: kisebbek, nagyobbak, ilyen fajták, olyan fajták. Nem kevés a négy-ötméteres óriás sem. Egy „bennfentes” magyarázza: — Ezeket elsősorban két helyre viszik. FOTÓi CSABAI ISTVÁN Az egyik az iskola, az óvoda vagy valamilyen intézmény, ahol hatalmas az aula vagy az előcsarnok.- És a másik?- Ők az újgazdagok, akik két fát vesznek. Az egyiket a hallba, a másikat kintre, az udvarra. Jól mutat, messze ellátszik, annyi szent... Ilyentájt, Judit-nap után még rengeteg a nézelődő, de kevés a vásárló. Mi azért találtunk néhányat. Szabados Klára már komoly szándékkal érkezett.- Most még bőséges a kínálat, lehet választani. A gyerekek 7 és 10 évesek, és egy két és fél méter körüli kellene. Kertes házban lakunk, karácsony előtt esedékes a költözés. __________________________________(FOLYTATÁS AZ 8. OLDALON) Fa ntáziálás gyilkosságról? Letartóztatásban maradt az asszony Szolnok Bár úgy tűnik, a tények egyértelműen ellene szólnak, az emberölési kísérlettel vádolt asszony mégis kitart amellett, hogy nem akarta megölni férjét. Igaz, beszélt erről, de mint mondta, „fantázia volt az egész”. A megyei bíróságon folytatódott tegnap az emberölés kísérletével megvádolt B. Gyuláné büntetőpere. Az ügyészség szerint az asszony az elmúlt évben több alkalommal is végezni akart férjével, ám ez nem sikerült neki. Miután próbálkozásai rendre kudarcot vallottak, újabb tettre szánta el magát. Ehhez azonban már segítségre volt szüksége. A feladatra, azaz a gyilkossághoz felhasználni kívánt méreg beszerzésére férje egyik munkatársát kérte fel. Ez a munkatárs - mint ahogyan azt a tegnapi tárgyaláson tett tanúvallomásában is megerősítette - először nem tudta mire vélni a dolgot, ám később, amikor a férjétől megszabadulni akaró aszszony részletesen beszámolt korábbi kísérletezéseiről, illetve kudarcairól, több, a múltban történt különös dologra is megkapta a magyarázatot. A horrorba ülő történetekkel például a férj korábbi furcsa rosszullétei is megmagyarázhatóvá váltak. Akkor már komolyan vette a hallottakat, és némi tipródást követően a potenciáüs áldozatnak számolt be a vele kapcsolatos előkészülettől. Az ügy így jutott végül a rendőrség tudomására. A méreg beszerzésére felkért férfi elmondta, az asszony beszámolt neki a 2002 nyarán történt próbálkozásokról. Először - mint mondta - albérleti lakásukban próbálta eltenni urát láb alól. _______________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON! Kihaszn álatlan moziépület Törökszentmiklós Továbbra sem találja a megoldást a helyi önkormányzat arra, miként tudná hasznosítani az Almásy úti, egykori Lukács mozi épületét. A ’90-es évek végén kényszerű okok miatt bezárt filmszínház ugyan az éves kötelező állagmegőrzési munkálatok következtében nem rontja a városképet, viszont kihasználatlanul áll. A képviselő-testület legutóbbi ülésén arról határozott, hogy az önkormányzat az épületet a többfunkciós közművelődési létesítménnyé történő átalakítás megkezdéséig hasznosításra meghirdeü, és azt megfelelő jelentkező esetén bérbe adja. A meghirdetés határideje december 15. Információink szerint az egyik lehetséges bérlő a Metszés-Pont Művészeti és Informatikai Alapítvány, amely városi galériát szeretne létrehozni a moziból, egy másik ajánlat szerint egy helyi vállalkozó ifjúsági házat alakítana ki az épületben. M. o.