Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-07 / 259. szám
I 2003. November 7., péntek SPORT 13. OLDAL Új eljárás a Fradi-ügyben Labdarúgás A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége - kizárólag a Legfőbb Ügyészség óvásai miatt — csütörtökön hatályon kívül helyezte a május 30-án lejátszott Fe- rencváros-Debrecen bajnoki mérkőzést követő botránysorozat kapcsán hozott határozatait, az FTC és Szeiler József kérelmét pedig elutasította. Az MLSZ egyben javasolja a Magyar Labdarúgó Liga elnökségének, fel- lebbviteli és fegyelmi bizottságának, hogy az ügyészség óvásait fogadja el, korábbi döntéseit semmisítse meg, és a jogszabály szerinti legrövidebb időn belül új eljárást indítson meg. Ez azt jelenti, hogy csütörtöktől nem érvényes a bajnoki tabellán a zöld-fehéreket sújtó 6 pontos büntetés, így Garami József együttese került az élre. A futballszövetség elnöksége ezt a határozatot annak ellenére hozta meg, hogy nem ért egyet az ügyészség indoklásának valamennyi jogi álláspontjával, a sportág érdekét szem előtt tartva azonban az ügyet a lehető legrövidebb időn belül le akarja zárni. A mostani döntés egyetlen indokának az MLSZ azt hozza fel: ha az ügy bíróságra kerülne, az eljárás esetleges elhúzódása azzal járhat együtt, hogy a bajnokság végeredményét nem lehetne kihirdetni. ■ Röviden AGILITY. Spanyolországban a hangzatos nevű Platja ’d Aro városa volt a színhelye a 4. Agility világbajnokságnak. A válogatott tagjaként Fanni nevű, beagle fajtájú kutyájával rajtolt Szabó Áron, aki a MEOE kutyaiskola tagja. A fiatalember és hű társa kitett magáért, hiszen az agilityben a 12., a jumping versenyben all, míg az összetettben szintén a 11. helyen végzett. A csapatviadalon a válogatottunk tagjaként jumping- ban bronzérmet szerzett, míg agilityben és az összetettben egyaránt negyedik lett, az erős és népes mezőnyben. ASZTALITENISZ. Férfi NB III: Ceglédi VSE IIL-Jászkun Volán II. 7:11, Volán-győzelmek: Bali Z. 3, Bodor, Lukács R., Kovács 2-2 és a két páros. A két kulcsembere, Lukács T. és Nádházi nélkül felálló szolnoki legénység sikeresen gyűjtötte be immár ötödik győzelmét. VÍZILABDA. Utánpótlás bajnoki eredmények. Ifjúsági: Szolnoki VSC-KSI4-21, szolnoki gólszerzők: Gulyás, 2, Zaidi, Moso- nyi. Edző: Hasznos István. Serdülő: SZVSC-KSI6-14, szolnoki gólszerzők: Hangay, Toronyi, 2-2, Novák, Retkes. Edző: Urbán Lajos. Gyermek: SZVSC-KSI 6-3, szolnoki gólszerzők: Szappanos, Sipos 3-3. Edző: Hegyvári György. 1992-es születésűek vidékbajnoksága: Szolnoki VSC- Csongrád 10-5, -Hódmezővásárhely 10-9, -Szentes 8-3, -Szeged 11-10. Szolnoki gólszerzők: Hajdú (23!), Bozsó R (4), Nagy R. (5), Papp M. (3), Bakos B., Gulyás T. (2-2) Cseh Sándor tanítványai veretlenül, remek játékkal nyerték meg a tornát. A következő fordulót a december 13-14-én a szolnoki Damjanich uszodában rendezik meg. SAKK. A Sakkozó Ifjúságért Alapítvány az utánpótlás-korosztályok számára rendez versenyt a szolnoki Galéria Étteremben, november 8-án reggel nyolc órától. A hat fordulós svájci rendszerű megméretésre az 1989 után született fiú és leány sakkozópalánták jelentkezését várják. Bővebb felvilágosítást Ragó László 56/371-321-es és Varga László 06/20/523-8118-as telefonján lehet kapni. _______■ Ré gi idők focija Monacóban Emlékképek a tévé képernyője előtt Labdarúgó Bajnokok Ligája Szerdán este folytatódtak a labdarúgó Bajnokok Ligájának csoportmérkőzései. Ezúttal csak egy idegenbeli győzelem született, ám a Bayern hazai veresége - a mindent eldöntő találatot egykori játékosa, Elber szerezte - akár végzetesnek is bizonyulhat a végelszámolásnál Monacóban a régi idők fociját élhették át újra a szurkolók, a tizenegy góllal új csúcs született a BL történetében. A csoport: Celtic—Anderlecht 31, Bayern München—Lyon 1-2. Az állás: 1. Lyon 1, 2. Celtic 6, 3. Bayern München 5, 4. Anderlecht 4 pont. B csoport: Internazionale-Lokomotív Moszkva 1-1, Arsenal-Dinamo Kijev 1-0. Az állás: 1. Inter 7,2. Dinamo Kijev 6,3. Lokomotív 5,4. Arsenal 4 pont. C csoport: Monaco-Deportivo La Coruna 8-3, PSV Eindhooven-AEK Athén 2-0. Az állás: 1. Monaco 9,2. Depoitivo 7,3. PSV 6,4. AEK 1 pont. D csoport: Olympiakosz Pireus-Ga- latasaray 3-0, Real Sociedad—Juventus 0-0. Az állás: 1. Juventus 10, 2. Sociedad 7, 3. Olympiakosz 3 (4-4), 4. Galatasaray 3 (3-7) pont. Emlékképek Meglehetősen fanyalogva fogadtam a hírt a hét elején, miszerint a BL negyedik fordulójában a Monaco-Deportivo találkozót közvetíti a televízió. Mivel nem vártam különösebben nagy focit, engedtem az asszony kérésének, s az első tíz percről lemondtam a magyar szappanopera javára. Mikor aztán átkapcsoltam a futballközvetítésre, már 2-0 volt az eredmény a hazaiak javára. Meglehetősen duzzogva szóvá is tettem nejemnek: „nesze neked, Barátok közt, a keddi Partizánmeccs után ismét nem látok gólokat.” Tévedtem. Sőt, az utóbbi évtized leggólgazdagabb tétmeccsét láttam, melynek kilencven perce alatt több emlékkép is felvillant szemem előtt. Ahogy potyogtak a gólok, a hetvenes évek közepén - ha jól emlékszenM976-ban - lejátszott Népstadionbeli, telt házas Újpest—Ferencváros"összecsapáson éreztem magam. Nem csak a 8-3-as végeredmény miatt, hanem mert Prsoék szerdán este ugyanolyan játszi könnyedséggel gázoltak át a spanyolokon, mint tették azt annak idején Kapáék, azaz Fazekas Lászlóék a sokszoros válogatott Báró, vagyis Bálint László dirigálta zöld-fehéreken. A két együttes teljesítménye közti különbséget látva viszont egy sokkal kellemetlenebb emlékkép is felvillant előttem. Irapuato, Mexico, 1986: Szov- jetunió-Magyarország (6-0) világbajnoki csoport- mérkőzés. Belanovék körülbelül hasonló különbséggel nyerték a futóversenyeket Kardosékkal szemben, mint tették azt most Bernerdiék a brazil világbajnok, Mauro Silva vezérelte hispánokkal szemben. Pedig ha visszagondolunk a hetvenes években lejátszott magyar bajnokira vagy a mexicói vb-meccs- re, a kezdő sípszó előtt mindenki, szurkoló és szak- £ | ember egyaránt, nagy csatát, szoros (akár fordított) * eredményt várt. Akár csak most Monacóban. GÉLÉI JÓZSEF Öregfiútorna az Olaj-csarnokban Kézilabda Nem is olyan régen, a Fotex, a Szeged, a Győr és az Elektromos mögött ötödik helyezésével a Mól Szolnok gárdája jelentette a legütőképesebb férfi kézilabda alakulatot a hazai élvonalbeli bajnokságban. Azóta nem telt el egy évtized sem, ám a megyeszékhelyen nem hogy élmezőnybe pályázó gárda, de minőségi csapat sincs már. Szép lassan a feledés homályába merülnek az egykori Tisza- parti sikerek, pedig a férfi Magyar Kupa négyes döntőjének látogatottsága bizonyítja - telt házat vonzott a Tiszaligeti Sport- csarnokba -, a sportágat igenis szeretik Szolnokon. Tavaly még volt ugyan egy NB Il-es gárdája a városnak, ám a nyáron az is visz- szalépett az országos pontvadászattól, s ma már csak a megyei bajnokságban találkozhatunk a KBK együttesével. — Sehogy sincs ez így jól! Nézz körül, csupa öregfiút találsz csapatunkban, miközben az egykori ifjúsági magyar bajnok társaság, majd azok a fiatalok, akik itt nevelkedtek az elmúlt években Kátai tanár úrnál, szanaszét szé- ledtek az ország különböző csapataiba — kalauzolt az Olaj-csarnokban a csütörtöki edzést követően Vitális Sándor. A név nyilván sokak számára ismerős: a korosztályos válogatottakat megjárt, Fotex Veszprémből 1989-ben Szolnokra került, majd hosszú éveken keresztül Ausztriában és Németországban idegenlégióskodott átlövő 36 évesen ma már csak kedvtelésből játszik. Igaz, nincs egyedül egykori csapatából, hiszen rajta kívül több egykori olajos - Bodnár, Rigó, Libor, Szmolnyik, hogy csak néhány nevet említsünk - is lejár a baráti alapon szerveződött öregfiúkhoz. Lehet, hogy a gyorsaságuk már megkopott, s pocakot is eresztettek, ám a megyei bajnokságot így is fölényesen, veretlenül vezetik a náluk tíz, tizenöt évvel fiatalabbak ellen.- Önköltséges alapon szerveződött a gárda, a tagdíjakból, s néhány támogatónknak köszönhetően tartjuk fenn magunkat. Az edzéseken, meccseken nem ismerünk kegyelmet, mindenki komolyan veszi a játékot, ám azt követően jókat dumálunk, nosztalgiázunk a nem is olyan régmúltról. Sajnos nálunk egyelőre elképzelhetetlen a kézilabda olyan szeretete, mint amit Németországban tapasztaltam. Kasselben már 4-5 éves gyerekekkel foglalkoztak, tucatszámra dolgoztak az utánpótlás csapatok, s igazi dzsembori hangulat uralkodott tornájukon. Pedig az kisváros volt Szolnokhoz képest - emlékezett vissza Vitális Sándor légiós időszakára. Az előrelépés pedig egyértelműen az utánpótlás-nevelésben rejlik. A sportág oktatása kötelező tananyag az általános iskolában, s pályával a legtöbb oktatási intézmény is rendelkezik. Mégis haldoklik a kézilabda a megyeszékhelyen. Az öregfiúk azonban a jelek szerint nem akarnak belenyugodni a történtekbe: vasárnap (9 órától) amolyan hír- verőmérkőzés jelleggel tornát rendeznek az Olaj-csarnokban, melyen a KBK mellett parkettre lép a Szeged-, Ti- szaföldvár- és a Mezőtúr-oldboys is. GÉLÉI JÓZSEF A KBK csapata (álló sor, balról): Rátkai, Szeman, Czinege, Vitális, Szmolnyik, Biki, Enyedi, Bodnár, (guggolnak): Alács, Libor, Gyenge, Gál, Rigó, Gados, Czene, Gyetvai. fotó! bugány Kosárlabda A bajnok otthonában a molosok A hét végén a hetedik forduló mérkőzéseit játsszák a férfi felsőházban. A Mól Szolnok ezúttal idegenben, a címvédő Marc-Körmend otthonában lép pályára ma este hat órakor. A Rába-parti csapat, miután megnyerte a tavalyi évad bajnokságát, komoly változásokon ment keresztül. A nyáron búcsút intett az együttesnek az őskörmendi Németh „Isti ”, és a három légiós, Toroman, Toya és Hainje. Helyükre két amerikai, Ike és Nixon érkezett, akik társaikkal — a régiek közül Mujano- vics, Trümmer, Grebenár és Lóránt maradt -, egyelőre meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak. Erre a legjobb példa, hogy két hete otthonukban 75-73-ra kikaptak a Dombóvártól, múlt szombaton viszont 76-65-re nyertek Kecskeméten. Zsebe Ferenc tanítványai másik vereségüket Pécsett szenvedték el, még a második fordulóban. A felemás forma ellenére a körmendiek a mai meccs esélyesei, hiszen hazai pályán nehéz megállítani sokat futó és dobó csapatukat. Egyébiránt a Mól Szolnokra ráférne már egy idegenbeli győzelem, hiszen Mérészék vendégként február 15-én Kecskeméten nyertek utoljára. Az előjelek most sem a legjobbak, ugyanis Kobale bokája és Vaisvila térde és szárkapocscsontja továbbra is rakoncátlankodik. Az előbbi kosaras minden bizonnyal játszhat, a utóbbi szerepeltetése viszont erősen kétséges, hiszen tréningek helyett gyógykezelésekre járt.- Védekezésünkkel részben elégedettek lehetünk, ám támadójátékunk még sok kívánnivalót hagy maga után - mondta Rezák mester. - Kevés pontot dobunk, sok ziccert és büntetőt hagyunk ki a meccseken. Mondjuk, úgy nehéz készülni, hogy kulcsembereink sérülés miatt alig edzhetnek velünk. A körmendieket videofelvételek segítségével sikerült feltérképeznünk. Sokat futó, jól egy-egyező játékosokból állnak, formájuk azonban hullámzó, fegyelmezett, okos játékkal lehet náluk keresnivalónk. Elkészítették a Magyar Kupa 4. fordulójának sorsolását, melyben az érdekelt két szolnoki csapat közül a Mól az NB Il-es egri Eszterházy Főiskola csapatával találkozik idegenben, míg a Baglyok az Univer Kecskemét együttesét fogadják. Az összecsapásokat november 26-ig kell lejátszani, a felsőházasoknál nem szerepelhetnek a légiósok. Szurkolóbusz a Coop meccsre Szombaton bajnoki meccsen a BSE városmajori otthonában szerepel a MÁV-Coop csapata. Az összecsapásra szombaton 14.30 órakor a Pelikán Szálló parkolójából megfelelő létszám esetén szurkolói busz startol. Jelentkezni pénteken 16 óráig lehet SándorJánosnál (tel: 30/509-7981)._________vargacsaba Birkózás Tóth Attila már Pekingre gondol Tóth Attila nem panaszkodhat, mert igazán jó év volt számára az idei. A szolnoki MÁV-Hozam birkózója és szumósa sikert sikerre halmozott. Többek között megnyerte az ifjúsági kötöttfogású magyar bajnokságot, míg a juniorok és az utánpótlás korúak között az ezüstérmet szerzett. Szumóban pedig bronzérmes lett a németországi junior Európa-bajnokságon. A mindössze 17 esztendős erős embertől a minap kértünk kis bemutatkozást.- Ha jól emlékszem, ötesztendős koromban édesapám vitt le magával a szolnoki Mátyás király úti iskolába, ahol abban az időben ő tartotta a birkózó tréningeket. Az első sikeremet 10 évesen értem el, mikor ötödik lettem az Országos Diákolimpiái döntőben. Ekkor már Tiger Tibi bácsi keze alatt dolgoztam a MÁV-nál, aki azóta is a mesterem. Következett a megszokott szamárlétra, hiszen sorra jártam a korosztályokat, illetve súlycsoportokat. Megnyertem a serdülő ob-t, az idén pedig az ifjúságiak között bizonyultam a legjobbnak. Talán nem veszik dicsekvésnek, hogy nem csak a kötött, hanem a szabadfogásban sem találtam az idén legyőzőre. S azt gondolom, hogy a juniorok és az utánpótlás korúak között kiharcolt ezüstérem sem tartozik a csalódások kategóriájába.- A rosztovi Eb miért nem sikerült?- Tudom, hogy mindig találni mentségeket, ám nekem 106 kg a versenysúlyom, és ebből kellett lefogyasztanom 100 kg-ra, ráadásul cudar nehéz volt a sorsolásom, hiszen grúz, ukrán, és orosz versenyzőkkel kerültem össze a selejtezőkben. Sajnos csak a 9. hely jutott számomra. Talán majd jövőre jobban sikerül a kontinensverseny.- Ha már a nemzetközi porondot emlegeti, jövőre Szolnokon rendezik a szumó Európa-bajnokságot. Mit vár a versenytől?- Egy biztos, nem lesz könnyű, már csak azért sem, mert ebben a sportágban felemelték a korhatárt. Még a 21 évesek is juniornak fognak számítani. így minden bizonnyal pokoli erős lesz a mezőny, de igyekszem helyt állni.- Választott már: melyik az igazi, a birkózás vagy a szumó?- Nem. Amíg tudom és erővel bírom, mindkét sportágban helyt kívánok állni. Talán a birkózás közelebb áll hozzám, ráadásul továbbra is szerepel az olimpia műsorán. Szerencsére az edzésekkel nincs gondom, hiszen szeretek dolgozni, számomra nem teher a heti öt tréning. Titokban abban reménykedem, hogy öt esztendő múlva szőnyegre léphetek a pekingi olimpián.- A civil életben milyen tervei vannak?- Az idén érettségizek a szolnoki Gépipari Szakközépiskolában, jövőre technikusi vizsgát, azt követően pedig diplomát akarok szerezni gépész szakon. Azon leszek, hogy nem csak a testemet, hanem az agyamat is folyamatosan dol- goztassam. ________________ varga csaba f A f ehér mezes franciáknak minden bejött '■/ a Deportivo ellen *./ FOTÓ: EUROPRESS/EPA «