Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-28 / 277. szám

10. OLDAL KÉK 2003. November 28., péntek UH TŰKOR Lányával közösült PÉCS A rendőrség csütörtökön őrizet­be vett egy bakócai illetőségű férfit, aki a gyanú szerint több alkalommal is közösült és fajta- lankodott tizenhárom eszten­dős leányával. Az esetre azt kö­vetően derült fény, hogy a gyer­mek egyik tanárának elmondta a történteket, a pedagógus pedig értesítette a rendőröket. A kis­lány kihallgatása során elmond­ta, hogy apja júniusban, majd néhány nappal ezelőtt bakócai lakásukban levetkőztette őt, majd közösült és fajtalankodott vele. A harminchat éves, bünte­tett előéletű férfi egyedül nevel­te hat gyermekét, árik közül a vallomást tett lány a legidősebb. Miután a gyerekek felügyelet nélkül maradtak, egy gyermek- otthonban helyezték el őket. EUROPRESS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Pornográf képek Gyermekpornó-felvételeket tartalmazó videokazettákat, CD-lemezeket és fényképeket foglaltak le a rendőrök egy nyíregyházi fiatalembernél. Egy hódmezővásárhelyi cég jelentette az esetet a rendőr­ségnek, ahol a képeket ki akarta nyomtatni a huszonhat éves férfi, mti Autóból rabolt Rádiósmagnót, szerszámos­ládát és egy kabátot tulajdoní­tott el ismeretlen tettes szerda éjjel Vasszécsenyben a Lipárt utca egyik lakása előtt parkoló személygépkocsiból. A lopás­sal okozott kár körülbelül százötvenezer forint, europress Befeszítette az ajtót Készpénzt és arany karláncot tulajdonított el ismeretlen tettes szerdára virradóra egy szombathelyi családi házból. A lopási kár körülbelül 460 ezer forint. A tettes úgy jutott be a lakásba, hogy befeszítette az ajtót. EUROPRESS Tárcát loptak Egy pénztárcát a benne lévő 45 ezer forinttal tulajdonított el két középkorú nő egy keszthelyi háztartási üzlet iro­dájából. A boltos a hölgyek tá­vozása után észrevette a bűn- cselekményt és értesítette a rendőrséget; a két debreceni nőt rövid időn belül a járőrök elfogták, europress Ütközés a 7-esen Legalább hárman sérültek meg, miután összeütközött két személyautó Székesfehér­várott csütörtökön dél körül a 7-es főút belterületi szaka­szán. A baleset úgy történt, hogy egy BMW vezetője neki- hajt^tt az előtte haladó jármű­nek. Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsok közül. Két másik utas a fején sérült meg. europress Lezuhant a hegyről Súlyos sérülésekkel szállítot­ták kórházba azt a férfit, aki leesett a Gellérthegyről. A bal­eset a Rudas Fürdő közelében történt. A tűzoltók emelőko­sár és vákuumágy segítségével emelték le a férfit a hegyge­rincről. A baleset pontos kö­rülményeit vizsgálják, europress Égett a ház Tűz pusztított csütörtök haj­nalban a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Biriben. A lángok egy lakóház mellék- épületében csaptak fel, majd a tűz átterjedt a tetőre, és a lakóházra is. A bent alvó családot a szomszéd ébresz­tette fel telefonon, így a há­zaspár idejében ki tudott menekülni, europress BALESET EGY PARKOLÓ AUTÓ MIATT. Halálos balesetet okozott a IV. kerületi Attila utcában egy ka­pualjból kiálló Golf gépkocsi a fővárosban. Az Attila utcában haladó Ford ki akarta kerülni a felbukkanó akadályt és vezetője elrántotta a kormányt. A nagy sebességtől kormányozhatatlanná vált Ford bele­rohant egy parkoló Renaultba és csaknem 30 métert tolta maga előtt. Az erős ütéstől a Ford egyik utasa életét vesztette, vezetője súlyosan megsérült. ______________________________________fotó; europress Öl t a tudathasadásos fiú Tizenhét ütést mért nevelőapjára egy autómosó kefével Büntethetőséget kizáró ok - elmebetegség - miatt felmentette a Heves Megyei Bíróság a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól V. Istvánt. Az ítéletében az első fokon eljáró büntetőtanács egyben elrendelte a 25 eszten­dős egri fiatalember kényszergyógykezelését, melyet a tör­vény szerint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Inté­zetben (IMEI) kell végezni. Eger A 25 éves férfi elismerte, hogy jú­lius 30-án, a délelőtti órákban többször is megverte nevelőapját egy kocsimosó kefével. Vallomá­sában többször hangsúlyozta, hogy nem beteg, ezért azt szeret­né, ha börtönbe csuknák, és nem tartanák tovább a kórházban, ahol négy hónapja kezelik. A tárgyalá­son ugyanakkor azt vallotta, hogy azért nem járt társaságba, azért nem tartott kapcsolatot emberek­kel, mert még növekvésben van a koponyája, s a növekedés hangjait olykor hallja is. A férfi szerint a bántalmazása nem okozhatott ha­lált, a bíróság szerint viszont az nemcsak hogy közvetlen össze­függésben volt Cs. A., a nevelőapa halálával, de különösen kegyetlen is volt egy 45 centiméter hosszú­ságú autómosó kefével. A vádlott legkevesebb 17 ütést mért Cs. A. különböző testrészeire, ezek kö­zül 11 a fejet érte, Az igazságügyi orvos szakértő vizsgálata szerint a vádlottal egy lakásban élő Cs. A. halálát a sérülések következtében kialakult traumás sokk okozta. Az elmeorvos szakértő a tárgyaláson megerősítette korábbi vélemé­nyét, amelyet mindenben alátá­masztott az IMEI által kiállított szakvélemény, illetve a vádlott addigi tárgyalási magatartása is. A szakértő és a bíróság is megállapí­totta, hogy egyetlen alkalommal lehetett felfedezni érzelmi, emoci­onális jeleket V. István viselkedé­sében: amikor a bántalmazás kö­rülményeiről beszélt, elmosolyo­dott. A kihirdetett ítéletet mind az ügyész, mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette, így az jog­erőre emelkedett. síké Sándor Halála előtt megerőszakolták A kapura kötötte ki áldozatát a felajzott gyilkos Nyereségvágyból elkövetett emberölés és erőszakos nemi kö­zösülés bűntettében kezdődött tárgyalás a Békés Megyei Bíró­ságon. Két orosházi férfi még tavaly augusztus 10-én éjszaka tört be a helybeli K. M.-né házába, hogy elvegyék az idős asz- szony pénzét, ékszereit és tyúkot lopjanak tőle. A nőt megfoj­tották, halála előtt megerőszakolták. A két vádlott, R. Zoltán és N. Zsolt a bűncselekmény elkövetését a másikra hárította. Gyula - Orosháza Az idős asszony házából hatvan­hatezer forintnyi érték tűnt el (arany ékszerek, dunna, párna, függöny), az ékszerek kivételé­vel minden előkerült. N. Zsolt egy korábbi vallomása szerint ő a hátsó kerítésnél maradt, míg R. Zoltán benyomta az ajtót a háznál, melyről úgy tudta, ott a postás özvegye laldk. Két perc múlva R. Zoltán a hajánál fogva kihúzta az idős asszonyt az ud­varra, s miután próbált felállni, egy késsel többször az oldalába döfött. Ezután a zárt kapura ki­kötötte és közösült mozdulatlan áldozatával. Az udvaron egy fa alatt akarta elásni a holttestet. R. Zoltán szerint ő N. Zsolt hívá­sára ment be a házba, akit ott talált a véres ruhájú, véres arcú, földön fekvő asszony mellett az ágynál: Kérte N. Zsoltot, vigyék ki az udvarra és lélegeztessék. Társa elszaladt. Az igazságügyi orvos szakértő azt mondta: a nőt megfojtották, karjain, kezein a sérülések attól származhattak, hogy védte a tes­tét, a fejét. Bordái eltörtek, amit az okozhatott, hogy rátérdeltek, rátapostak a mellkasára. Még élt, amikor combjain, nemi szervén a sérülések bekövetkeztek. Szúrás­nyomot nem találtak a holttesten. SZŐKE MARCIT Kaposvár Rablás miatt indított eljárást a rendőrség egy 18 éves ka­posvári fiatalember ellen. A gyanúsított már nem ismeret­len a rendőrség előtt, hasonló bűncselekpiények miatt már volt büntetve. Szerda este érkezett a bejelen­tés a kaposvári rendőrségre, hogy rablás történt az egyik Berzsenyi utcai üzletnél. Egy fiatalember odalépett az arra sétáló fiatalkorú fiúhoz, elkérte tőle a mobiltelefonját, hogy sze­retné megnézni. Am amikor a fiú kérte volna vissza a készülé­ket, az ismeretlen nem volt haj­landó odaadni. Sőt, hogy meg­tarthassa a telefont, megfenye­gette a fiút: elvágja a torkát, ha értesíti a rendőrséget. A sértett azonban mégis jobbnak látta, ha szól a rendőröknek. Kiderült: a fiatalemberről pontos személyleírás állt ren­delkezésre, s egyéb adatok is segítették a rendőrség munká­ját, így a szálak hamar elvezet­tek egy 18 éves büntetett előéle­tű fiatalemberhez. A gyanúsí­tott már nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, mert hasonló bűncselekmények miatt előze­tes letartóztatásban volt, amely­ből mindössze néhány hónapja szabadult. A rendőrök még az­nap éjszaka elfogták és előállí­tották a Kaposvári Rendőrkapi­tányságon, ahol részben elis­merte a cselekmény elköveté­sét. A rendőrök rablással gya­núsítják és őrizetbe vétele mel­lett kezdeményezték az előze­tes letartóztatását is. JAKAB EDIT Gyilkosságért életfogytiglan Legkorábban 30 év múlva szabadulhat a dunaföldvári rabló- gyilkos. A Pécsi ítélőtábla Krémer László vezette büntető­tanácsa jogerős ítéletében súlyosította a benzinkutas­gyilkosság ügyében kiszabott korábbi ítéleteket. PÉCS Másodfokon is megállapították: a három vádlott előre elhatároz­ta, hogy a dunaföldvári benzin­kútnál pénzt szereznek. Azt azonban nem találták minden kétséget kizáróan bizonyított­nak, hogy az emberölést is kiter­velték volna - tájékoztatta la­punkat Décsei Katalin elnöki és sajtótitkár. A vádlottak, Gyenge Ottó Zsolt (25 éves), Hangyái Zoltán Kál­mán (23 éves), és Orlovszky Atti­la Emil (22 éves) 2000. novem­ber 22-én este Dunaföldvárra au­tóztak. Az első rendű vádlott Gyenge Ottó Zsolt már ezt meg­előzően magához vette „Fa test­ápoló érzékeny bőrre” feliratú baseballütőjét, egy konyakést, egy rézmarkolatú bicskát és egy pár gumikesztyűt. Már elmúlt éjfél, amikor a kútnál tankoltak, majd ketten bementek. Orlovsz­ky Attila Emil az autóban ma­radt. A benzinkutas a pénztár­géppel volt elfoglalva, amikor Gyenge Ottó Zsolt a dzsekije uj­jába rejtett baseballütővel lesúj­tott a fejére, majd a menekülő férfit kétszer hátba szúrta. Dula­kodás közben az áldozatot szem­ből tizenegy késszúrás érte. Vé­gül a gyilkos kétszer is átvágta a már halálközeli állapotban lévő férfi nyakát. A másodrendű vád­lott végig jelen volt, de mint egy­behangzóan vallották, nem csi­nált semmit, ám ő ment vissza a baseballütőért, és zárta be az ajtót. A kút kezelőjét mindössze 28 ezer forintért ölték meg. Az első fokú ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a véde­lem enyhítésért, sőt másodrendű esetében felmentésért fellebbe­zett. Az ítélőtábla a nyereség- vágyból elkövetett emberölést különös kegyetlenségűnek is ta­lálta, de a Gyenge Ottó Zsoltra ki­szabott életfogytiglan, amelyből legkorábban 30 év múlva szaba­dulhat, nem változtatta meg. Hangyái Zoltán Kálmán bünteté­sét, aki bűnsegéd volt a gyilkos­ságban, 10 évről 12 év fegyházra emelte fel. Orlovszky Attila bű­nösségét csoportosan elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnpártolás helyett, s ezért a négy év börtön helyett hat év fegyházra ítélte a táblabíróság. IHÁROSI IBOLYA Rabszolgák Nicosia - Moszkva Oroszország a világelső a prostitúcióra kényszerített és külföldön eladott nők számát illetően - derült ki egy tragi­kus eset nyomán. Szörnyethalt Cipruson egy orosz lány, aki lepedőből font kötélen próbált menekülni fogvatartóitól. Okszana Ráncévá prostituált volt. Külföldre csalták, elvették iratait és arra kényszerítették, hogy áru­ba bocsássa a testét. Becslések szerint csak Ciprusra több mint kétezer orosz nő kerül évente hasonló módon. A világon Oroszország expor­tálja a legtöbb nőt a szexiparnak. A sorban Ukrajna, Nigéria, Romá­nia, Albánia, Kína és Belorusszia követi. Az orosz lányokat elsősor­ban Európában, Amerikában és a Közel-Keleten dolgoztatják. „Cse­szexiparban rébe” a volt szovjet köztársaság­okból szállítanak „árut” orosz földre. Minthogy Oroszországban a törvényhozás nem ismeri az emberkereskedelem kifejezést, a nők adásvétele sem számít bűn­ténynek, következésképpen: a szexrabszolgák száma egyre nő. A Cipruson szerencsétlenül járt lány története most felhívta a figyelmet erre az áldatlan állapot­ra, szociológusok, parlamenti képviselők szólaltak meg, és kö­vetelik a törvény szigorítását. Ér­velésük azonban ingatag számo­kon nyugszik, mert valójában senki sem tudja, hány orosz nő űzi az ipart külföldön kényszer­ből, illetve önként vállalt pénz- kereseti célból. Ami pedig a föld­közi-tengeri szigetországot illeti, a hatóságok a jelek szerint nem fir­tatják, hogy a szőke lányok a für­dés mellett még mit csinálnak a népszerű üdülőhelyeken; csak Betyárvilág a tanyán „Családi vállalkozásban’’ fosztogattak vetően, április 3-án éjjel Debre­cenben is behatoltak egy tanyá­ra; onnan öt nyerget tulajdonítot­tak el 400 ezer forint értékben. Az épületben tartózkodó éjjeliőr észrevette őket, de a tettesek megfenyegették és eltűntek a helyszínről. Ifj. F. Mihályt azon­ban megtalálta és őrizetbe vette a debreceni rendőrség. Csoporto­san elkövetett rablás bűntette, kétrendbeli nagy értékre elköve­tett lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt in­dult eljárás ellene. A gyanúsított édesapját, F. Mihályt a hatóság szintén előzetes letartóztatásba helyezte. EUROPRESS HAJDUSAMSON Elfogták azt a 23 éves haj­dúsámsoni fiút, aki azzal gya­núsítható, hogy egy bánki tanya területéről tucatnyi juhot, valamint fél tucat bá rányt lopott el több százezer forint értékben. A tolvaj ezután Fancsikán is láto­gatást tett, ahol az egyik tanyá­ról takarmányt, terménydarálót kecskét és egy pulikutyát vitt el, s itt feltehetően édesapjával és eg> ismeretlen társával együtt követ­te el a bűncselekményeket. A lo­pással okozott kár csaknem 30C ezer forint. Két hét „pihenőt” kö­Víz után jött a tűz- Két általános iskola is a segítségünkre sietett - jelezte az igazgató -, hiszen az újtele­pi intézmény éppúgy felaján­lotta a tornatermét, mint a He­vesi József Általános Iskola. Hozzátette: a hét elején a fűtő­test meghibásodása miatt ön­tötte el az öltözőket a víz, most pedig a tetőszerkezet kapott lángra. Mivel a tűzoltóság a hely­színen gondatlan munkavég­zésre utaló jeleket észlelt, ezért a további vizsgálat a rendőrség bevonásával zajlik.- Vis maior keretre pályá­zunk, és saját erőforrásokat is biztosítunk a tornacsarnok épü­letének helyrehozatalára - je­lentette ki Szabó Sándor, Heves város jegyzője. A megsérült csarnok helyreállítása mintegy két hetet vesz igénybe. SZUROMI Heves A hét elején a víz öntötte el az öltözőket, szerdán pedig lángra lobbant a tornacsar­nok tetőszerkezete a város középiskolájában. A kár leg­alább hatmillió forint.- Egy vállalkozótól rendeltük meg a tornacsarnok tetőszigete­lését - mesélte Kerek László, az Eötvös József Középiskola igaz­gatója -, s úgy tűnt, még aznap be is fejezik a munkát, amikor egyszer csak lángra kapott a tetőszerkezet. Habár a tűzoltók nagyon gyorsan megérkeztek, a kár így is jelentős, az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint hatmillió forint. Személyi sérü­lés szerencsére nem történt. Az eset miatt a héten az aulában, és az iskola konditermében tartják a sportfoglalkozásokat. Rendőrkézen a rabló Megtetszett neki, hát elvette a mobiltelefont

Next

/
Oldalképek
Tartalom