Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-27 / 276. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. November 27., csütörtök Növekvő szerep az államnak Emelkedő közterhek csökkentik a büdzsé hiányát _____Budapest A gazdasági szerepvállalás növelésével próbál az ideális, egyensúly közeli pozíció felé lavírozni a költségvetés jövőre. Úgy csökkenti a büdzsé hiányát, hogy nagyobb mértékben von el jövedelmeket, mint amennyivel emeli az újraelosztás arányát. Az állam jövőre növeli a gazdaságban betöltött szerepét: a jövedelmek növekvő hányadát vonja el, miközben az újraelosztásában is igyekszik megtartani eddigi pozícióit. A bevételek fontossági átrendeződése az idei tapasztalatnak megfelelően folytatódik, továbbra is növekvő súlyt kapnak a közterhek a kiadások finanszírozásában, miközben a nem adójellegű források nominálisan a 2002- es szinten maradtak. A privatizáció még jövőre is fontos bevételi forrás - igaz, a magánosításból befolyó bevételek nem a folyó kiadásokat, hanem az államadósság csökkentését szolgálják. Emelkedik a háztartásokat terhelő személyi jövedelemadó és járulékteher, valamint a fogyasztásra kivetett általános forgalmi adó is. Utóbbi ráadásul úgy, hogy az alacsony jövedelmű háztartásoknak okoz majd leginkább tehernövekedést. Jövőre a 12 százalékos kedvezményes áfakulcs 15 százalékra változik. Ebben a kategóriában szerepelnek azok a termékek, például az élelmiszerek és a tömegközlekedés, amelyek az alacsony jövedelműek fogyasztásában nagy hányadot képviselnek. A leginkább rászoruló családokat ennek kivédésére a támogatások növelésével kompenzálja az állam. Mintegy 11 százalékkal nő a büdzséből juttatható támogatás, vagyis nagyobb mértékben, mint a kiadások növekedésének átlagos szintje. Az adókedvezmények jövőre jelentősen beszűkülnek. Ez döntő mértékben ellentételezi azt, hogy az adótábla az ideinél kisebb kulcsokat és megemelt sávokat tartalmaz. A változás főleg az átlagosnál magasabb jövedelműeknek jelent tehernövekedést, azoknak, akik eddig ki tudták használni a rendszer által nyújtott kedvezményeket, például lakáshitelük miatt. Legnagyobb mértékben a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó, valamint az áfa jelentősége nő. Utóbbi esetében a 2002-es tényadatoknál immáron 45 százalékkal vár nagyobb bevételt a költségvetés jövőre, ami azt is jelenti, hogy az idén várhatóan a befolyó- nál 223 milliárddal kell többnek teljesülnie jövőre. A vállalkozásoktól nem vár nagyobb befizetést a költségvetés, de csökken a szektor számára visszaosztott jövedelem is. Az idei előirányzatnak jövőre már csak a 70 százalékát kapják a költségvetésből a magánvállalkozások, ami azt jelenti, hogy e szektor folyó támogatására a tavalyinak kevesebb mint a fele jut jövőre. A terhek emelkedését inkább a kisvállalkozások érzik majd meg: azok az egyéni vállalkozók, akik adózási szempontból gyakorlatilag a magánszemélyekkel esnek azonos kategóriába. Elmondható, hogy leginkább a vállalkozásokkal kapcsolatban jelent újdonságot a jövő évi költségvetés, azzal, hogy átalakult a büdzsé vállalkozásösztönző rendszere. A nagyberuházók jelentős adó- kedvezményhez jutnak a beruházási kedvezmény növelésével, ám a foglalkoztatás költségét áttételesen megemeli a nyugdíjjárulékbevételek emelkedése. A nonprofit szervezetek ugyanakkor fellélegezhetnek: az államháztartással szembeni idei pozíciójuk már nem romlik jövőre. A jelen nyilvános i-ószvényértékfssités nem tartozik a tőkepiacról szóló 20Q1, évi CXX. törvény hatálya alá, így a nyilvános értekesitéshez készült, értékesítést tájékoztatót a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - hatáskor hiányában - nem v.zsgélta és nem engedélyezte a Raiffeisen Értékpapír es Befektetési Rt. a Raiffeisen Bank Rt., a CA IB Értékpapír Rt. és a HVB Bank Hungary Rt., a OB Bank Rt, az Inter-Európa Bank Rt. és a Takarékszövetkezetek kijelölt fiókjaiban. www.mol.hu lendületes A maximum ar 7100 Ft. E nyilvános részvényértékesítés keretében MÓL részvényeket ajánl fel belföldi magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek . A részvényenkénti maximális értékesítési ár 7100 Ft. Ennél nem lehet, magasabb az a végleges értékesítési ár, amelyet ‘ ‘ ....‘ ........................ „ ' , ! ' ' a Népszabadságban, Ma gyar Nemzetben és Magyar Tőkepiacban tesz közzé. Részvényigényléskor részvényenként a maximum árat kell megfizetni, magán- személyek azonban részvényre, ‘ tartó halasztott, fizetést is igényűé vehetnek. Ez esetben részvényigényléskor részvényenként csak eiso részletet keli megfizetni, es amennyiben a hátralékot, ,/T . 1 Követően - de még határidőn belül - egyenlítik ki, úgy a részvények végleges arától részvényenként kedvezményt kapnak TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/ft EU/dollár * t t * t 9205,79 238,5866 281,99 219,85 1,192-2.00% 1,0511 unit 0.35 Ft-2.03 fi 1.30 cnrt FTSE-100 (London) 4375,50 pont (-0,30) Xetra DAX (Frankfurt) 3712,98 pont (-0,54) CAC-40 (Párizs) 3415,19 pont (-0,09) Arany (1 uncia) 399,70 USD (+1,86) Brent (1 hordó) 28,22 USD (0,45) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új ... előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. december 23100 39 500 38830 38 200 2004. március 23300 43110 42 340 41 870 2004. május 25400 44 350 43380 42 990 2004. július 34100 45 500 44 500 44 000 2004. november 30000 32 020 30750 30750 TAKARANYBUZA 2003. december 22 500 47 000 46500 45700 2004. március 24100 48000 48 800 48000 2004. május 33500 45 000 50 000 49 700 2004. augusztus 24000 32 200 30300 30300 BÚZA 2003. december 23950 48000 48000 47 200 2004. március 24 200 51 200 50610 49 810 2004. május 33500 51 900 51 890 51 090 2004. augusztus 30000 34100 32 500 32 000 Forrás: Budapesti Árutőzsde ÚJ PIACOKON Visszafogottabb lesz a GTS-Datanet Kft. jövő évi növekedése, mert késve léphet a stratégiailag fontos új magánelőfizetői piacra - mondja Szathmári Géza, a cég vezérigazgatója. A januártól érvényes új hírközlési törvény ugyanis több ponton is módot ad a jogszabály érvényesítésének késleltetésére. Kérdőjelesnek ítéli a vezetékes számhordozhatóság januári indulását is. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM ENYHÜLŐ KAMIONSZIGOR Egyöntetűen Ausztria vereségeként értékelték az osztrák tömegtájékoztató eszközök Brüsszelnek azt a döntését, hogy a jövő évtől enyhíti a nemzetközi kamionforgalommal szembeni osztrák korlátozásokat. Az EU közlekedési bizottsága nem fogadta el Ausztria érvelését, és úgy határozott, hogy az osztrák ökopontrendszer csak a külföldi kamionoknak valamivel több mint a harmadára terjedhet ki. Ezzel szabad utat adott a kamionforgalom nagy részének. A döntést még az év végéig jóvá kell hagynia az EU miniszteri bizottságának, valamint az Európai Parlamentnek is. VERSENYBEN A FÉRFIAKÉRT Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi szakhatósága, az FDA szabaddá tette az utat a legújabb impotenciaellenes szer előtt: engedélyt adott ki az Eli Lilly gyógyszeripari vállalat és az Icos Corporation nevű biotechnológiával foglalkozó cég közös fejlesztésében létrehozott Cialis forgalmazására. A gyógyszer amerikai piacra bocsátása várhatóan nagy érvágást jelent a Viagrának. Az erektilis disz- funkciót (potenciazavart) kezelő gyógyszerek piacán egyre növekszik a verseny, amióta a Pfizer 1998-ban piacra dobta a Viagrát, amely 1,7 milliárd dolláros forgalmat ért el az elmúlt évben. Augusztusban a GlaxoSmithKline és a Bayer nyerte el az engedélyt a merevedési zavar kezelésére kifejlesztett Levitrával. Az oldal a VILÁGGAZDASÁG A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP VÁLLALATOK ÉS PIACOK SZERZŐDÉS 13 MILLIÁRDRA Az Olajterv Rt. a CIB Bank Rt.- vel 13 milliárd forintos beruházás megvalósításához szükséges banki háttérről írt alá szerződést szerdán. Az Olajterv Rt. a Mol Rt.-vel a közelmúltban kötött fővállalkozási szerződést az egyik legjelentősebb hazai technológiai beruházásra, az EU-normákat is kielégítő benzin kéntelenítő üzem tervezésére és megvalósítására, amelyet 2005. május 31-én terveznek átadni. A beruházáshoz szükséges banki hátteret a CIB biztosítja. A cégcsoport középtávú tervei között szerepel piaci pozícióinak további erősítése, a régió egyik legjelentősebb tervező fővállalkozó vállalattá fejlődése. ECOSTAT: GYORSULÁS VÁRHATÓ A harmadik negyedévben 3,1 százalékos lehetett a GDP-bő- vülés - írja az Ecostat kutató- intézet legújabb előrejelzésében -, ezzel megáll a bruttó hazai termék növekedési ütemének mintegy két éve tartó csökkenése. Az Ecostat szakemberei a Pénzügyminisztérium idei évi költségvetési hiányra vonatkozó prognózisát meghaladó deficitet várnak: 2003-ban 5,6 százalékos GDP-arányos hiányra számítanak. A belső egyensúly jövőre javul, azonban az európai uniós pályázatok elnyerésének hatékonyságától, valamint a tervezett közigazgatási kiadáscsökkentések valódi hatásától függően a hiány akár fél százalékponttal is meghaladhatja a kormány által tervezett 3,8 százalékot. alapján készült. www.vg.hu