Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-26 / 275. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. November 26., szerda H ÜGYELETI NAPLÓ este 6-től este 6-ig Bolti szarkák Két alkalommal is ki kellett vonulniuk az egyik helyi bevásárlóközpont elé a zalaegerszegi járőröknek, mert ott több embert is lopáson értek. Első alkalommal két 15 éves fiú próbált meg fizetés nélkül távozni mintegy 13 500 forint értékű kozmetikummal. Kicsivel később egy tiszafüredi fiatalemberrel szemben kellett intézkedniük, aki szeszes italt akart kicsempészni az üzletből 11000 forint értékben, europress Pénz az övtáskában Ismeretlen tetteseket keresnek a budapesti rendőrök. A két 25-30 év körüli férfi november 24-én délután a III. kerületben késő délután megtámadott, bántalmazott és gázspray-vel lefújt egy 22 éves fiatalembert, majd elvette az övtáskáját. Az anyagi kár körülbelül 500 ezer forint, europress Visszajáró rabló Őrizetbe vettek a budapesti rendőrök egy 51 éves cigándi férfit. A gyanú szerint a férfi október 27-én egy VII. kerületi lakásban késsel megfenyegette a házigazdát, és elrabolta a magnóját. Ezt követően napi rendszerességgel ment fel áldozatához, ahonnan különböző értéktárgyakat hozott el. A gyanúsítottat Cigándon fogták el, testvérének lakásán a zsákmány egy részét megtalálták, europress Kamasz útonállók Két ismeretlen fiút keresnek a budapesti rendőrök. A tettesek november 24-én délután a IX. kerületben késsel megfenyegettek három kamaszt, és elrabolták mobiltelefonjaikat. Az egyik áldozatnak visszaadták a készülékét, europress Disznótápot lopott Gépjármű-ellenőrzés során fogtak el egy disznótáptolvajt a járőrök Leveleken. A rendőrök az autó csomag- és utasterében hat zsákot találtak. A sofőr azt mondta, kukoricadara van bennük, valójában azonban disznótáp volt a zsákokban. Kiderült, hogy a tápot egy felsősimái sertéstelep takarmánytárolójából lopta el a férfi két biztonsági őr segítségével, europress Autót rongált A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki november 23-ára virradóra egy parkoló gépkocsi ablakát betörte és megrugdosta a karosszériáját. A rongálási kár 50 ezer forint, europress Gyújtogató Ismeretlen tettest keresnek a rendőrök. Az elkövető november 23-án este felgyújtott egy lakáshoz tartozó mellék- épületet Kisvárdán. Az épület teljesen kiégett, a kár 400 ezer forint, europress Éjszakai betörő Ismeretlen tettes hétfő éjjel betört egy nyírbátori bútor- és műszaki boltba. A bejárati ajtóról lefeszítette a lakatot, és az üzletből hifitornyot, rádiósmagnót, valamint iratokat lopott el. europress Illegális határátlépők Két alkalommal összesen hét tiltott határátlépőt fogtak el a csengeri határőrök a románmagyar zöldhatár mentén. Nagygéc térségében a határ tiltott átlépésének helyétől kilométernyire négy román állampolgárt, Méhtelek belterületén két iraki és egy Szomáliái állampolgárt fogtak el. A személyeket visszaadták a román határőrizeti szerveknek, europress Kigyulladt autóban égett a sofőr Legalább 100 kilométeres sebességkülönbség volt az ütközéskor Szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott az autó az ütközés következtében fotó: objektív hírügynökség Bennégett a sofőr abban a személyautóban, amely kamion alá rohant és kigyulladt kedd reggel az M5-ös autópályán Kecskemét közelében. Kecskemét Kamion alá rohant és kigyulladt egy személyautó az M5-ös autópálya 87-es kilométerszelvényénél a Kecskemét Déli és Nyugati lehajtó között. A magyar rendszámú Citroenben a sofőr bennégett, rajta kívül más utas nem volt az autóban. A jármű egy 46 éves budapesti férfi tulajdona, azt egyelőre nem tudni, hogy ő vezette-e a szerencsétlenség idején. Á lángokat a kecskeméti tűzoltók eloltották. A kamiont daruval meg kellett emelni ahhoz, hogy a pótkocsi alá tengelyig befutott autóroncsot ki tudják vontatni. Szakemberek szerint a mérhetetlen roncsolódás arra utal, hogy ütközéskor a két jármű között legalább 100 kilométer/órás sebességkülönbség lehetett. A mentés és a baleset helyszínelése miatt a Budapest felé haladó útpályát teljes szélességében lezárták, a forgalmat Kecskeméten át az E75-ös főútra terelték. objektív Rács mögött a számlagyárosok Milliárdos csalás miatt huszonhaton ültek a vádlottak padján Hét év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Pécsi Városi Bíróság tegnap a Synergon-ügy néven ismertté vált bűncselekmény első rendű vádlottját, V. Tibort. Három évet kapott a másodrendű vádlott Gy. Gábor, míg a Synergon Rt. volt vezérigazgatóját, Sz. Zsoltot, az ügy harmadrendű vádlottját főbüntetésként öt év szabadságvesztésre ítélték. Pécs A rendkívül bonyolult, a fehér nyakkendős bűnözés kategóriájába eső bűncselekmény mögött közel egymilliárd forint értékű fiktív számla kibocsátása húzódik meg. Az ügy feltárása már évekkel ezelőtt elkezdődött. A V. Tibor által 1997 és 2000 között alapított és irányított kilenc cég - közöttük fiktív vállalkozások is - produkálták a hamis számlákat. Hét cég fogadta be ezeket, elkönyvelték, az áfát visszaigényelték, illetve csökkentették az ösz- szegekkel társasági adóalapjukat. Többen azért kerültek a bíróság elé, mert közvetítőként, ügynökként hordták-vitték a számlákat, illetve próbáltak befogadó cégeket felhajtani. Különösen nagy kárt okozó csalás, adócsalás és más bűncselekmények miatt tárgyalta a pécsi számlagyárügyet tegnap a Városi Bíróság dr. Oltai Judit vezette tanácsa. Az ítélet szerint az említetteken kívül még ketten kaptak főbüntetésként letöltendő, hatan felfüggesztett szabadságvesztést, tíz embert felmentettek, a többieknek pénzbüntetést kell fizetniük. Az ügy vizsgálata során derült ki, hogy a fiktív számlákat befogadó cégek egyike volt a Synergon Rt., amelynek akkori vezérigazgatóját, Sz. Zsoltot emiatt már 2000 októberében letartóztatta a bíróság. Eddig háziőrizetben volt, a bíróság tegnap előzetes letartóztatásba helyezte. Az öt év szabadságvesztésen túl kétmillió forint pénzbüntetést is kapott, több évre eltiltották a közügyektől és tíz évig nem viselhet gazdasági társaságnál vezetői tisztséget. Az ítélet nem jogerős, az ügyész részben a felmentések miatt, illetve súlyosításért, a vádlottak egy része és védőik felmentésért fellebbeztek. A számlagyárügyet másodfokon a Baranya Megyei Bíróság tárgyalja majd. EUROPRESS Cigarettacsempészek Szoftverfogás Barázdába bújt Nyírbátor Budapest CSANÁDPALOTA A nyírbátori határvadászok a nyíregyházi MÁV-állomás területén ellenőriztek egy magyar állampolgárt, akinek a csomagjában 820 doboz igazolatlan eredetű ukrán zárjegyes cigarettát találtak mintegy 300 ezer forint értékben. A tiszabecsi határőrök előtt egy ukrán Mercedes megfordult, majd nagy sebességgel Tiszabecs felé elszáguldott. A határőrök üldözőbe vették, majd rövidesen megtalálták a magára hagyott járművet. A Mercedesben láthatóan nagy mennyiségű cigaretta volt, ezért a járőr értesítette a vámosokat. A gépjármű átkutatásakor 2418695 forint értékben 4987 doboz zárjegy nélküli cigaretta került elő. A határőrök a jármű vezetőjét még keresik. europress Illegális játékszoftvert forgalmazókra csapott le a vámkommandó a fővárosban. A Vám- és Pénzügyőrség járőrei belterületi vámellenőrzést tartottak Budapesten, egy számítás- technikai szoftverek kereskedelmével foglalkozó vállalat telephelyén. Az ellenőrzéskor közel 6000 darab, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, illegális játék CD-ROM szoftver került elő, amelyek eredetét a jelenlévő cégvezető nem tudta igazolni. A közel 30 millió forint értékű játék- szoftvereket a pénzügyőrök lefoglalták és a vállalkozás vezetője ellen szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény alapos gyanúja miatt eljárást indítottak. EUROPRESS Ismét a hőkamera segítségével fogtak el a határőrök egy román határsértőt, akit bűnlajstroma miatt kitiltottak Magyar- ország területéről. Csanád- palota térségét figyelték mobil hőkamerával az orosházi határvadászok, amikor egy Románia felől közeledő személyre figyeltek fel, aki a határt átlépve elindult Csanádpalota irányába. A határőrök elrejtőztek és várták, a férfi azonban megsejtette, hogy észrevették, mert a szántóföldön egy mélyebb barázdába befeküdve próbált elrejtőzni. Terve nem sikerült, mert a hőkamera pontosan mutatta a helyzetét, így elfogták. A férfi elmondta, hogy illegálisan átlépve a határt Münchenbe akart menni rokonokhoz. EUROPRESS Falubelijét gázolta el Berzence Halálos közúti közlekedési baleset történt tegnap reggel 5 óra 20 perckor Csurgó és Berzence között. Egy autós elütött egy segédmotor-kerékpárost, aki a helyszínen életét veszítette. Halálos baleset történt tegnap hajnalban a Csurgó és Berzence közötti úton. Egy 44 éves berzen- cei férfi személyautójával Csurgó felé tartott, előtte egy ugyancsak berzencei 42 éves férfi közlekedett segédmotoros kerékpárjával. Az utat mindketten jól ismerték, s megfelelő vezetői tapasztalattal rendelkeztek, az időjárás sem okozhatott különösebb gondot. Mégis megtörtént a baj. A város határában lévő hűtőházaknál az autós a motoros előzésébe kezdett, ám az váratlanul és - az elsődleges vizsgálatok szerint - mindenféle jelzés nélkül balra kanyarodott. Az autós már nem tudta elkerülni az ütközést. A szerencsétlen motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Kopasz Sándortól, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársától megtudtuk: az elsődleges vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a személygépkocsi vezetője nem fogyasztott alkoholt. VARGA ANDREA Kellett egy csapat Focitomához gyűjtött pénzt, majd nyoma veszett Komárom Elmaradt az 50 órás focitorna, amelyet az Aranycsapat tiszteletére tartottak volna a Duna menti településen. A „főszervező” eltűnt a több helyi vállalkozótól bezsebelt pénzzel. Három hete a szőnyi Bozsik József Általános Iskolában jelentkezett egy magát budapesti újságírónak mondó férfi. Arra kérte a tanintézet vezetőit: rendezzenek közösen 50 órás focitomát. Állította: ügynöksége, s jómaga előteremti a költségeket, egykori ismert labdarúgókat, színészeket, újságírókat, politikusokat hoz Komáromba. A szőnyiektől azt kérte: kapcsolatrendszerüket felhasználva hívjanak csapatokat a rendezvényre. Amikor közölték vele, hogy a városi sportcsarnoknak bérleti díjat kell fizetnie, nem hátrált meg. A férfi helyben is szervezkedett, gyűjtötte a támogatókat. Az egyik cukrászdában 130 ezer forint értékben rendelt tortát, egy másiknál^több mint 2000 süteményt. Éttermekben termeket foglaltatott, sajtótájékoztatóra dí- szíttetett fel asztalokat, arany ékszert rakatott félre, panzióban hajtotta álomra a fejét, rendelt italokat, virágcsokrokat, a megemlékezéshez koszorúkat. Több helyütt 2000-4000 forint körüli összegeket kért, hogy a reklámplakátokra kinyomtassák a cégek nevét. A férfi napok óta nem jelentkezett, megadott telefonszámán nem elérhető. Információnk szerint a vállalkozók eddig nem tettek feljelentést. EUROPRESS Elítélték a negyedik rablót Békéscsaba A békéscsabai IBUSZ-iroda negyedik rablójának perében született tegnap ítélet a városi bíróságon. Az augusztus eleji rabláskor még rendőr elkövetőt két év börtönre ítélte a bíróság három év próbaidőre felfüggesztve. Tavaly július 12-ét követően négyszer próbálták kirabolni a békéscsabai IBUSZ-irodát. Az eddigiek közül csak a negyedik tettes ellen emeltek vádat, bár gyanúsítottja az előző rablásoknak is van. A negyedik rabló egyik korábbi cselekményben sem vett részt, sőt állítása szerint nem is hallott az országos hírűvé dagadt sorozatról. Az eredetileg budapesti, egykori fogdaőr tavaly decemberben költözött a megyeszékhelyre, és mint a bíróságon elmondta, nehéz anyagi körülmények között élt családjával. Betegsége is nehezítette a helyzetét, az orvosi szakvélemény szerint pszichopatológiai problémával küzd, ezért már fél éve betegállományban volt, amikor augusztus 4-én reggel Békéscsabára utazott, hogy felvegye a fizetését és leadja a megyei kapitányságon a betegségével kapcsolatos iratokat. Állítása szerint elveszítette a bankautomatából kivett pénzt, ezért súlyos lelkiállapotba került, így vetemedett a rabláskísérletre, amelyet harisnyával a fején, játék pisztollyal követett el. Mivel azonban az alkalmazottak nem adtak neki pénzt, elmenekült. A bíróság fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében találta bűnösnek Sz. F.-et. Az ítélettel kapcsolatban a védő és az ügyész is három nap gondolkodási időt kért. europress „Néma” bírák a maffiaperben Pozsony/Lipótvár Az első tanúk meghallgatásával folytatódott a szlovákiai lipótvári börtönben az alvilági Pápay-banda tíz emberének életét követelő 1999-es dunaszerdahelyi mészárlás társtetteseinek pere. A csallóközi város egyik szórakozóhelyén, a Fontána Bárban három álarcős férfi géppisztolyokból leadott 113 lövéssel mészárolta le a helyi alvilág tíz tagját. A gyilkosságot közvetlenül végrehajtó álarcosok kilétére azóta sem derült fény, de több gyanúsított - köztük elsősorban egy testvérpár, R. Szilárd és R. Csaba, valamint S. Árpád - hosszabb ideje börtönben ül. Mindnyájukat zsarolás, gyü- kossági kísérlet, illegális fegyver- tartás gyanúja is terheli. Alapos az a gyanú is, hogy a vérfürdő megszervezésének részeseiként ők szerezték be az ott használt automata fegyvereket. A bűncselekmény-sorozat zsarolásokkal kapcsolatos részének magyarországi érintettjei is vannak. Okét: R. Csabát, R. Andrást, K. Krisztiánt és K. Sándort Szlovákia már korábban kiadta a magyar hatóságoknak. A vád szerint a dunaszerdahelyi bűntársaikkal közösen zsaroltak egy magyar állampolgárságú személyt. A rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett, a várbörtön falai közt zajló tárgyaláson kórboncnokok, pszichológus, bírósági szakértők tanúvallomásait hallgatta meg kedden a bíróság, amelynek tagjai nem nyilatkoznak. A meglévő kevés információ a bűnösségüket tagadó gyanúsítottak védőitől származik. Szerdán zártláncú tévéközvetítés segítségével védett tanúkat hall- gat majd meg a bíróság. ______im