Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-24 / 273. szám

MOST 0 Ft-ért megvásárolhatóak az alábbi üzleteinkben: J^tyus Szolnok, Baross út 2. Törökszentmiklós, Kossuth L. út 127. Karcag, Horváth F. út 1. Jászberény, Bérkocsis út 4. Az akció 2003. november 24-től 2003. december 31-ig, Illetve a készlet erejéig tart! Ajánlatunk kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes, a készülékek csak Pannon GSM SIM-kártyával használhatóaki A karácsony hagyományai Az adventtel kezdetét veszi az ünnepsor Vendégsiker Pedig fergetegesen kezdett a MÓL Szolnok Lendületet vett a beruházás Aprómunka a szennyvízcsatornázás előkészítésében Úgy tűnik, kialakul az a legalább kétharma­dos támogatottság, amely szükséges a kistér­ségi szennyvízberuházás továbbviteléhez. A fejlesztés koordinálásával megbízott önkor­mányzat, Jászberény polgármestere, Magyar Levente elmondta: a szándéknyilatkozatot tevők száma folyamatosan emelkedik. JÁSZSÁG Az érintett öt település közül Jászberényben, Jászapátin és Jászszentandráson már létre is hozták a szennyvízközmű társulatokat, Jász- árokszálláson e hó 25-ére tervezik az alakuló közgyűlést, Jászkiséren pedig december 3-ra. A társulatok megalakulása kulcsfontosságú a köz­műberuházás továbbviteléhez, a pénzügyi fede­zet megteremtéséhez. A társulatok szervezik a la­kossági csatlakozásokat, később feladatuk lesz a kapcsolattartás az önkormányzat a kivitelező, il­letve a lakosság között. A beruházás előkészíté­Az öt jászsági település állami címzett támogatás keretében közel négymilliárd forintot nyert a szennyvízközmű-hálózat fejlesztésére, amit a kör­nyezetvédelmi minisztérium további 900 millióval egészített ki. A teljes beruházás valamivel több mint nyolcmilliárd forintba kerül. A hiányzó ősz- szeg fedezetét az önkormányzati önerő biztosítá­sával, hitel felvételével, illetve a lakossági hozzájá­rulások befizetésével kívánják előteremteni. sekor a társulat megalakulásával jelzik a települé­sen élők, hogy készek ingatlanjaikat rákötni az elkészülő hálózatra. /folytatás az s. oldalon/ Életveszélyes csomópont Változtatni kellene az útkereszteződésen Szolnok Röviden TÖBB VENDÉG. A Tisza-tavi régió az országos regresszió el­lenére minden idők legjobb szezonját zárta. Az I—VIII. havi KSH-adatok szerint 19 százalék­kal nőtt a vendégforgalom a ta­valyi évhez képest, a vendégéj­szakák száma pedig nyolc szá­zalékkal emelkedett. Az adatok azt bizonyítják, hogy a Tisza-tó népszerűsége egyre inkább nő belföldön. A vendégek 41 szá­zaléka első ízben érkezett idén a Tisza-tóhoz, közöttük jelen­tős mértékben fordultak meg Nyugat-Magyarországról. szs NÉZHETIK. Kábeltelevíziós rendszer épülhet ki Tomajmo- nostorán. Az ötlet nem új kele­tű, már jó három évvel ezelőtt felvetődött. A megvalósulás le­hetőségét most az adta, hogy egy kelet-magyarországi cég pá­lyázatot nyert egy kistérségi ká­beltelevíziós rendszer kiépítésé­re. A megvalósítás még függ a projektben résztvevő kistelepü­lésektől, s persze a lakosság részvételi szándékától, pm ÉLETMÓDNAP. A törökszent­miklósi művelődési ház és a he­lyi Cukorbetegekért Egyesület életmódnapot rendezett szom­baton. A programban előadá­sok, szűrések, bemutatók és kóstolók várták a résztvevőket. FOTÓ: CSABAI A városi baleset-megelőzési bizottság a napokban tartot­ta soros ülését. A közleke­dés-biztonság javítására hi­vatott testület egyik fő témá­ja a 4-es főút és a Debreceni út kereszteződésének veszé­lyessége volt. A 4-es főút Mól benzinkútnál ta­lálható csomópontjában az utób­bi években nagyon sok baleset történt. Mint azt Szűcs Tibor alez­redes, a Szolnoki Rendőrkapi­tányság közlekedés-rendészeti osztályvezetője elmondta, bizo­nyos kimutatások szerint ez a ke­reszteződés az ország 8. legve­szélyesebb közlekedési csomó­pontja. Már korábban megfogal­mazódott a kereszteződés foko­zott közlekedés-biztonsága iránti igény, ám a számításba vehető megoldások egyike sem válhatott valóra. A legtökéletesebben ter­mészetesen egy felüljáró oldaná meg a problémát, ám amennyire jó, annyira drága is lenne ez a vál­toztatás. Szóba került egy körfor­BALESETEK AZ ÚTKERESZTEZŐDÉSBEN 2002 és 2003 (9 hónap) összesített adatai halálos 1 súlyos sérütéses 4 könnyű sérüléses 5 anyagi káros 22 galmi csomópont kialakítása is, ám ez sem valósulhatott meg. Újabb ötletet jelenthetne a jelző­lámpákkal történő forgalomsza­bályozás. Ez idáig azonban csu­pán annyi történt, hogy világító táblát szereltek fel, így a kereszte­ződést Debrecen felől megköze­lítve jobban szembeötlik az előírt sebességkorlátozás. Szűcs Tibortól megtudtuk, a sebességkorlátozást sajnos nem mindenki veszi komolyan, ezért nem ez jelenti a végső megoldást. A bizottság végül amellett foglalt állást, hogy talán a közlekedési szokások megváltoztatásával is lehetne eredményt elérni a bal­eset-megelőzés terén. __________IFOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) A C itiLeasing novembertől bármilyen márkájú, szerződéses kereskedőinél vásárolt kishaszonjárműre kibővíti ajánlatát. . 5% vételár visszatérítés • 5 év ingyen casco • euroSheil üzemanyagkártya letét nélkül « 2-9 millió Ft folyószámla-hitelkeret ® (1) 374-5158, (20) 354-4861 (Agócs Gyula) cítileasing-vezessen velünk! A Cítileasing a vétetár 5%-át 3 havi iízinqdíj megfizetését követően téríti vissza, a 2001 december 31-ig megkötött, 4-5 éves fuíímksejG Híngszetzédések esetén, a sráBítás időpontjától függetlenül. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A íinanszfrQzási szerződések megkötéséről, annak feltéteies-ő a ma­gyarországi Citibank-csoport minden esetben őnáüőan. kizárólag a saját feltételei szerint dönt. A kondíció módosításának jogát a Citibank-csoport fenntartja. A CitiLeasinq nem vár karácsonyig! Ellenőrizték az élelmezést Megyei információ Megyénkben az élelmezési egységek esetében a hiá­nyosságok felszámolására az intézkedések száma és az ehhez kapcsolódó pénzbír­ságok összege lényegesen növekedett az elmúlt évben. A határozatok 82 százalék­kal, a szabálysértések 63 százalékkal nőttek, míg a helyszíni és a minőségvédel­mi bírságolások száma kö­zel azonos a 2001. évivel. Az ÁNTSZ megyei intézete elvé­gezte a gyermekélelmezési főző-, befejező-, tálalókonyhák higié­nés helyzetének, s ezzel párhu­zamosan az ott dolgozók higié­nés ismeretének felmérését is. Megyénkben 406 egység helyze­téről és 968 dolgozójának isme­reteiről kaptak átfogó képet. Megállapítható, hogy a minőség­biztosítási rendszer (HACCP) ki­építése megyénkben lassabban halad, melynek anyagi, de szem­léletbeli akadálya is van. Legtöbb higiénés probléma ott jelentke­zett, ahol több éves korszerűsíté­si munkálatok maradtak el. Az idegenforgalmi időszakban kiemelten exponált egységek el­lenőrzését is elvégezték, össze­sen 1048-at, amely a nyilvántar­tott egységek 19 százalékát érin­tette. Megállapították, hogy a leg­többször előfordult hiányosság a szakosítatlan tárolás, szabályta­lan mosogatás, lejárt minőség­megőrzési idejű termékek forgal­mazása, személyi higiénés prob­lémák és a takarítatlanság volt. A tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy az időszakosan üzemelő egységek több dolgozója nem rendelkezik az alapvető higiénés ismerettel, s mellette lelkiismere­tes munkavégzés sincs... ___ BARANYI GYÖRGY «N éplap MINDENNAP MEGAJÁNDÉKOZUNK EGYELŐFIZETŐT! MAI NYERTESE: 2003. november 24. PIGLER BÉLA Tisováitony 111658 (etítetói kód) Néptáncjubileum Negyedszázada alakult a néptáncegyüttes Mintegy 200 pályamunkát készítettek az iskolások és az óvodások FOTÓI SÁRKÖZI JÁNOS JÁSZAPÁTI A Jászapáti Néptáncegyüttes megalakulásának 25. évforduló­járól emlékeztek meg a hétvégén a településen. A Jásztánc Alapít­vány kezdeményezésére rajzpá­lyázatot írtak ki a város általános iskolái és óvodái számára. Jász­apátiról és a közeli Jásziványról nem kevesebb mint kettőszáz rajz érkezett. A pályamunkákat számos díjjal jutalmazta az ala­pítvány. A negyedszázados múl­tat szombat este gálaműsorral idézték fel. Ezen részt vettek azok, akik 1978-ban tagjai voltak az akkor alakuló néptáncközös­ségnek, de azok is, akik csak most kezdtek ismerkedni hazánk néptánchagyományaival. A ren­dezvényen jelen volt az a négy táncos is, akik már 1950-ben tán­cosként szerepeltek a városban, először munkálkodva a táncha­gyományok életben tartásán. A gálaműsort követően a résztvevők vacsorán idézhették fel az elmúlt 25 év örömeit és bá­natait. BANKA CSABA A gyökerek megőrzéséért Karcag A városban tartotta a hét vé­gén a Magyar Reformátusok Világszövetsége (MRVSZ) I. nemzetközi oktatási konfe­renciáját. Szombaton a tan­tervi szabályozás és a törté­nelemtanítás volt a téma. — A kárpát-medencei magyar re- formátusság komoly esélyt kapott a megerősödésre azáltal, hogy az elmúlt másfél évtizedben újjá­szerveződött iskolahálózata. Ön­azonosságunk megőrzése, erősí­tése szempontjából kiemelkedő­en fontos a magyar nyelv és iroda­lom, valamint a történelem tan­tárgyak minél egységesebb és mi­nél magasabb szintű tanítása. Az egységesülő Európában létkérdés lesz gyökereink megőrzése, kul­túránk megjelenítése és sikeres továbbadása, ezért különösen je­lentős közös feladataink felméré­se az irodalom- és történelemta­nításban. A Karcagon készülő egységesülő oktatási programja­ink segítségével egy hosszú, mi­nőségileg is új folyamat indulhat el a Kárpát-medencei magyarság szellemi egymásra találásában - mondta előadásában Takaró Mi­hály, az MRVSZ főtitkára. Dr. Far­kas István, az Oktatási Miniszté­rium titkárságvezetője a közel­múltban készült felmérés adatát ismertette a jelenlévőkkel. __________IFOLYTATÁS AZ 5. OLDALON)

Next

/
Oldalképek
Tartalom