Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-19 / 269. szám
4. OLDAL MEGY E I TŰK Ö R 2003. November 19., szerda KEPOSSZEALL T Á S ßsz húrja zsoni jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon i és fájón” Verlaine gyönyörű verssorai most különösen aktuá- Hsak. Elsárgult falevelek iJBr* kavarognak a metsző | szélben, itt-ott még a bel- ^ városban is vastag avar- szőnyegen járunk. Már * v®" nemigen adnak mele- ' *wr get a bágyadt napsuga- rak, egyre gyakrabban -.TMk '' m ébredünk ködös, . '-Jte szürke reggelekre. A közeledő tél előtt azonban még meg- * csodálhatjuk a szép ■«' ■ 3&T*'' ségeitennekakülö nős évszaknak. Hi- Jf: A5V- ' - ába hordozzák ^ j!* magukban az el- **««&.: múlást az ezer szín- ben játszó fák, a kopaszodó bokrok, hiába jelzi a víz fölött felszálló reggeli pára, a néhol deresen fénylő fű, hogy mind hidegebbre fordul az idő, ezzel együtt gyönyörű a téli álomra készülődő természet. Am hamarosan hófehér lepel borítja a tájat, s tavaszig szuny- nyad az élet alatta... SZILVÁS! FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS 1 „Itt kaptam a második diplomámat” Szolnok Kaid Nabil jemeni arab festőművész 11 éve él a megye- székhelyen. Több kiállításon is bemutatkozott itt és más városokban is, legközelebb péntektől láthatók a képei a Szigligeti Színház nézőtéri büféjében. — Mikor és milyen előzmények után került Magyarországra?- 1991-ben jöttem ide, előtte a Szovjetunióban, Leningrádban éltem, ahol a Rjepin Akadémia növendéke voltam.- Mikor határozta el, hogy festő lesz?- Jemenben élt a családom egy kisvárosban, apámnak üzlete volt. Majd Ádenbe költöztünk, ott jártam iskolába. Kilencen vagyunk testvérek, a szüleim mindegyikünket taníttatták, mind dipahol rajzolni, festeni tanultunk. Volt egy tanárunk, aki korábban Picasso tanítványa volt. Ő segített, hogy 14 évesen fölvegyenek egy képzőművészeti szabadiskolába, ahová egyébként csak 18 éven felüliek járhattak. 17 évesen végeztem el az iskolát. Egy kiállításon, ’82-ben jelen volt a jemeni elnök is, utána öten ösztöndíjat kaptunk a leningrádi Rjepin Akadémiára.- Hogyan került Magyarországra és Szolnokra? — Leningrádban ismertem meg a feleségemet, aki ott nyelvtanfolyamon tanult. Ő szolnoki, így kézenfekvő volt, hogy Szolnokra- Hogyan találta meg itt a helyét, hogyan tudott beilleszkedni?- Szolnok kicsi, de kulturált város. Művésztelepe van, festők, szobrászok, grafikusok élnek itt. Sokukkal megismerkedtem, a Kaid Nabil szolnoki otthonában, a képei között FOTÓ: BAKOS JUDIT lomát szereztünk. Gyerekkoromtól kezdve szerettem rajzolni, és az iskolában mindig megdicsérték a rajzaimat. Egy tehetségkutató verseny után másokkal együtt külön iskolába vittek, konkurencia ösztönzött is, hogy igyekezzem a legjobbat kihozni magamból. Sokat tanultam a művészektől, azt szoktam mondani, hogy itt, tőlük kaptam a második diplomámat. Az idegenség hamar elmúlt, úgy érzem, befogadtak. Egyesületek tagja vagyok, a képeimet vásárolják, ebből élek.- Megmaradtak a jemeni kapcsolatai?- Ott él a családom. Nagy család a miénk, ünnepi alkalmakkor 40-50-en is körülüljük az asztalt. Nagyon fontos az is, hogy az ottani művészeti élet számon tart, írnak rólam az újságok, legutóbb fölmerült egy rólam szóló könyv gondolata is. A kiállításaimra gyakran eljönnek a jemeni követség munkatársai, a Szigligeti Színházban most nyíló kiállításnak is a nagykövetünk a védnöke. Három éve nem voltam Jemenben, mert már öttagú a család, az útiköltség sokba kerül, de éppen most készülünk újra, és másfél hónapig maradunk ott.- Egyes képein arab miliő jelenik meg, mások már az itteni világot ábrázolják. Nem fakulnak az otthoni emlékek? — A látogatásokkor mindig feltöltődöm az ottani világ hangulatával. A képeimen azután nem egy város valamelyik része jelenik meg, hanem a jellegzetes arab környezet a benne élő emberekkel. — Mikor kezdtek fölbukkanni az itteni motívumok a festészetében? — Amikor beilleszkedtem, amikor kezdtem megérteni az itteni világot. Ez együtt járt a nyelv megtanulásával. A nyelv mindent közelebb hoz az emberhez. A feleségem magyar, a gyerekeim magyarul beszélnek, minden együtt van, hogy itt is otthon érezzem magam. A beilleszkedést segíti az is, hogy vannak tanítványaim, közülük kettőt fölvettek a nyíregyházi főiskolára, és van olyan is, akinek rövidesen kiállítása lesz. Cserépbe rótt üzenet a mának Tóth István, kezében azzal a cseréppel, amelyik a hatvanas évektől őrizte a martfűi munkások neveit A negyvennyolc éves Tóth István szenvedélyes gyűjtő. Szereti, csodálja a régi tárgyak máig tartó üzeneteit, legyenek azok petróleumlámpák, öreg rádiók, órák, bányászlámpák, rézmozsarak vagy kézzel hajtott kávédarálók. A gyűjteménye a közelmúltban egy teljesen más jellegű darabbal, egy tetőcseréppel gyarapodott. Rajta üzenettel, néhány névvel, megőrizve az akkori munkások személyét. Tószeg Ez a jókora cserép Tóth úr legféltettebb kincsei közé tartozik, hiszen az építők névvel üzentek a mának, jobban mondva a megtalálónak. Igaz, ez a darab nincs olyan régi, mint a legendás Ham- murábi agyagba égetett, metszett törvénykönyvei, de mivel ezt ő fedezte fel, büszke rá. Történt, hogy Tóth István felesége az édesanyja után örökölt egy kertes házat Szolnokon, a Kertvárosban. Nézegették, vizs- gálgatták, mit kellene csinálni vele meg a melléképületekkel, hogy már az ő ízlésüknek, a családjuknak - négyen vannak - megfelelő legyen. Elhatározták, hogy átalakítják, korszerűsítik az egészet. Szépen, komótosan, ahogy a pénztárcájuk engedi. A bontást a melléképület cserepeivel kezdték. Mit ad az ég, az egyik teljesen ép cserép belső részén üzenetet, írott szöveget találtak. A karcolt, majd kiégetett sorok ma is tisztán olvashatók. Rajzoltak is a szöveg mellé egy kis virágot a cserépbe. íme a szöveg: „Emlék. Lerakók: Szaszkó Istvánné, Magony Júlia, Halla Eszter, Magony Tériké, D. Nagy Jánosné.” A nevek alatt még egy útmutatás: „Martfű, Téglagyár”. Mivel ez a ház, Tóth István anyósának a lakása a múlt század hatvanas éveiben, annak is a közepén épült, gyaníthatóan akkor készülhetett a tetőfedő cserép is. Jó masszívra, keményre, törés- és időállóra sikeredett, látszott: nem siettek az égetéssel, megadták neki azt a technológiát, ami kellett. Mint korábban szó volt róla, a díszes darab Tóth úr féltve őrzött kincsei közé került. Nekünk meg az jutott, hogy megkérdezzük, vajon kit, merre, hová sodort a sors a hatvanas évek óta. Aki a nevére ismer vagy ismert, szívesen vesszük ha telefonon felhív, vagy személyesen felkeres bennünket. Örömmel hírt adunk arról, hogy az egykori téglagyári lerakók élete miképpen alakult a cserépbe írt szöveg óta. D. SZABÓ MIKLÓS Őszutón FOTÓ: BAKOS JUDIT
