Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-18 / 268. szám
NiMH 2003. November 18., kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Megújul a piac Mezőtúr Elkészült az uniós feltételeknek megfelelő üzleti és tanulmányterv, illetve költségvetés a piac és piactér rekonstrukciójára. A város képviselő-testülete a napokban hagyta jóvá a terveket, a piac tehát jövő év végéig megújul. Az elképzelésekben a piactér teljes rekonstrukciója szerepel. Ez magába foglalja a piaccsarnok felújítását és kibővítését, benne húsz üzlethelyiség kialakítását, s emellett megmarad a padsorokról történő árusítás is. A csarnokban elhelyeznek egy orvosi rendelőt és férfi-női vizesblokkot is. Az épülő üzlethelyiségeket bérbe lehet venni, s a tervek szerint a piaccsamok a hét minden napján nyitva tart majd. A főiskola sportudvarának kerítése mellett - ahol jelenleg „földről” és saját asztalokról kínálják portékáikat az árusok - kőasztalokat fognak felállítani, melyeket nyitott tetőszerkezettel lefednek, így az árusítás az időjárástól függetlenné válik. A piac területét minden oldalról bekerítik, ami a vagyonvédelem és a környezet könnyebb tisztán tarthatósága szempontjából nagy előnyöket hozhat. A jelenlegi, Szolnoki út melletti piactér annak idején más célra épült. Az átalakítás során most az eredeti jellegét visszaállítva, mintegy hatvan parkolót alakítanak ki a területen. Az új piaccsarnok főbejáratánál szintén 15-20 parkolóhely létesül. A beruházás várható összköltsége közel 160 millió forint lesz. szs Dalos képviselők Kunszentmárton A zeneiskola megmentésért ösz- szefogott a település. A város képviselő-testülete alkalmi együttest alakítva még énekelt is az intézmény megmentésére rendezett bálon. Szép példáját adták az összefogásnak a kunszentmártoni képviselők. Pártállástól függetlenül szóban, többen pedig anyagilag is a település színvonalas zenei életében rendkívül nagy szerepet játszó alapítványi iskola megmentése mellett tették le voksu- kat. Mint arról lapunkban már írtunk, a zenei intézmény komoly anyagi gondokkal küszködik, a jövő esztendő finanszírozása bizonytalan. Már az iskola bezárása is fölmerült. A város anyagilag nem tud segíteni, a költségvetési hiány pótlása is komoly feladatokat ró a testületre. A képviselők viszont egyhangúlag a zenei oktatás mellé álltak, a város egyik fő eseményének számító Márton- bált ezúttal a zeneiskola megmentéséért rendezték. Ezen a bálon lépett színpadra egy produkcióval a város vezetése és a képviselő-testület, a Republic együttes egyik dalával jelezték, a művészeti nevelés megmentéséért párthovatartozás nélkül össze szeretnének fogni. PE Kevés pénzből több feladat (Folytatás az 1. oldalról) Szolnok aljegyzője, dr. Molnár Tibor arról beszélt, hogy áttekintik a polgármesteri hivatal és az intézményrendszer helyzetét. A hivatalon belül folyik a racionalizálás előkészítése. A racionalizálás azonban nem föltétlenül leépítést, inkább a szervezet korszerűsítését jelenti. Új feladatok vannak, ezeknek megfelelően kell átszervezni az apparátust, tehát nem a létszám csökkentése a cél. Hozzátette, hogy béremelést a következő évre nem terveznek. Jászalsószentgyörgyön dr. Tóth János polgármester elmondta, hogy az eddigi információk szerint takarékos év előtt állnak az önkormányzatok, talán csak a fejlesztésekben lesz helyenként némi javulás. Elbocsátásokra nem gondolnak, sőt a törvény értelmében új álláshelyeket kell létesíteni, például az oktatásban szabadidő-szervezőt állítanak be, az egészségügyben pedig megszervezik az ügyeleti ellátást. Tréfásan hozzátette, hogy ha az utolsó tíz évben minden előírt vagy javasolt létszámleépítést végrehajtottak volna, talán már egyetlen dolgozójuk sem lenne. Optimistának nevezte magát, mert amelyik önkormányzat, mint á jászalsószentgyörgyi, megtanulta, hogyan kell takarékosan fejleszteni és működtetni a hivatalt meg az intézményeket, az a következő évet is kibírja létszámcsökkentés nélkül. Ballagó László, Abádszalók jegyzője szintén azt emelte ki, hogy a konkrét számok, összegek még nem ismeretesek. Intézményt biztosan nem zárnak be, sőt az sem valószínű, hogy létszámot csökkentének. A polgár- mesteri hivatalban ugyanis 21-en dolgoznak, és így is szűkösen győzik a feladatokat. Ha bárkit elbocsátanának, azt már az ügyintézés színvonala sínylené meg. B. A. Egyre több a cukorbeteg A cukorbetegek világnapjának megyei rendezvényét tegnap tartották. A Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület látta vendégül a környező települések hasonló civil szervezeteit. T ÖRÖKSZENTMIKLÓS A cukorbetegek mindennapjaihoz hozzátartozik a vércukorvizsgálat fotó. csabai Lassan hagyománynak számít, hogy Török- szentmiklóson tartják ezt a ünnepséget - tudtuk meg Búzás Sándor- nétól, a rendezvény szervezőjétől —, hiszen a városban található megyénk egyik legjobban működő cukorbetegklubja. A tegnapi ünnepségre érkeztek Fegyvernek, Mezőtúr, Túrkeve, Martfű, Tiszaföldvár és Szolnok hasonló klubjainak képviseletében is. Túlzás nélkül állítható, hogy mára a diabétesz népbetegséggé vált, viszont jól kezelhető: ha a beteg betartja a megfelelő diétát, gyakorlatilag teljes életet élhet. Komoly gondot jelent ellenben, hogy általában „halmozottan”, más betegségek — magas vérnyomás, vesebetegségek stb. - kíséretében jelentkezik. Sajnos országos tendencia, hogy egyre növekszik a cukorbetegek száma, az előrejelzések szerint húsz év múlva akár minden második ember ebben a betegségben szenved majd - hallottuk dr. Tóth Zsuzsannától, a városi cukorbeteg-gondozó orvosától. A megelőzés ezért rendkívül fontos, ezt azonban csak életmód- és szemléletváltással lehet elérni. A kiváltó okok között szerepel a mozgás- szegény életmód és a zsíros, fűszeres ételek mértéktelen fogyasztása. Érdemes ezen önként változtatni, mielőtt rákényszerülünk. SZILVÁSI Alapítvány az elesettekért Mezőtúr Újabb alapítvánnyal gazdagodott a város, melyet dr. Ignácz Istvánná, a szociális otthon igazgatója hozott létre. Dr. Ignácz István Szolnok megye tiszti főorvosa volt. Halálának 15. évfordulója alkalmából özvegye és két lánya úgy döntött, létrehoznak egy alapítványt, hogy a főorvos neve fennmaradjon és segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Cél volt az is, hogy a tevékenységük a város számára is hasznot hozzon, hiszen az alapítvány segíteni tud majd olyan pályázatoknál, ahol önrészként szolgálhat Mezőtúr szociális alapellátásának támogatásában. Szeretnék segíteni a városban, saját otthonukban élő idős emberek, illetve a fogyatékkal élők klubgondozását, házi szociális gondozását és a szociális étkeztetését. Számos pályázati lehetőség létezik, amely normatívát hoz a településnek és ellátást biztosít ezeknek az embereknek. Ilyen lehetőségek önerejének biztosítására szeretnék használni az alapítványt. Ugyancsak fontos lenne támogató szolgálat létesítése, segíteni ezeket az embereket mindennapos ügyeik intézésében. A pályázati önrészek biztosításán kívül célja az alapítványnak a szociális, illetve egészségügyi szférában kiemelkedő dolgozók jutalmazása. A tervek szerint egyik évben a szociális, a következő évben az egészségügyi dolgozók munkáját ismerik el ily módon. Az október végén létrejött alapítvány kuratóriuma már szervezi az alapítványi bált, a szociális otthon dolgozói pedig felajánlották egynapi jövedelmüket az ala- pítvány javára. _____________szs Ra blók jártak a főiskolán (Folytatás az 1. oldalról) A főbejáraton keresztül átnézve azonban azt látta, hogy a portás összevissza ugrál. Keze, lába meg van kötözve, sőt a szemét is leragasztották. A bűncselekmény felfedezője nem tétlenkedett, tudta, mit kell tennie. Telefonálni akart a rendőrségre, de még mielőtt átért volna az út másik oldalán álló telefonfülkéhez, megpillantott egy közeledő rendőrautót. — Integettem neki, álljon meg. Egy civil ruhás rendőr ült a Nivában. Elmondtam neki, mit észleltem, személyleírást is adtam azokról, akiket megláttam. A rendőr nyomban értesítette a kapitányság ügyeletét, majd maga is a gyanús személyek után iramodott - mondta. Nem sokkal később, valahol a Zagyva-parton el is fogták a táskás embert, akit őrizetbe vettek a nyomozók. Társát még keresik. Úgy tudjuk, hogy a Gödön élő gyanúsítottnál betörőszerszámokat találtak a rendőrök. HCY A rendőrség rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. A szombaton elfogott férfit kihallgatását követően őrizetbe vették. A Szolnoki Városi Ügyészség előterjesztést tett előzetes letartóztatására. Sorokban _______ ÁR OKBA CSÚSZOTT. Jászjá kőhalma belterületén egy útkereszteződésnél árokba csúszott egy kamion szombaton éjjel. A forgalmi akadályt jelentő jármű műszaki mentésére Jászberényből és Szolnokról is érkeztek tűzoltóegységek, és a nagy teherbírású darut is mozgósítani kellett, hgy PLUSZPÉNZ. Pusztamonostor és Jászágó önkormányzatai működési költségeik fedezésére plusztámogatást kértek a Belügyminisztériumtól. A térség országgyűlési képviselőjén keresztül az illetékesekhez eljuttatott támogatási kérelemre pozitív válasz érkezett. Mint azt Gedei József, a Felső-Jászság MSZP-s képviselője a sajtó munkatársainak elmondta, a települések részére 2,5-2,5 millió forintos működési támogatási összeget utaltak át a napokban. BCS ROMA PÁLYÁZATOKRÓL. Milyen a jó pályázat? - többek között erre a kérdésre is választ kaptak a CÉSZ elmúlt hét végi jászberényi szakmai fórumán a jászsági kisebbségi önkormányzatok képviselői, roma civil szervezetek vezetői. Molnár Márton, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány igazgatója a pályázati lehetőségeket is ismertette a szakmai nap résztvevőivel. A rendezvény vendégei voltak ugyanakkor Farkas Flórián és Lukács Mihály országgyűlési képviselők, így természetes módon szó esett a cigányság helyzetéről is - tudtuk meg a szervező CÉSZ elnökétől, Farkas Andrástól, tj ÉLETMÓDNAP. „Lefekvés előtt egy alma a bajt távol tartja” a mottója a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központban november 22-én tartandó életmódnapnak. Az egészségvédelmi hónap keretében zajló rendezvénysorozat programjai között konferenciák, termékbemutatók és -kóstolók, szakkiállítás és vásár szerepel. A szervezők, a Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület, valamint a Városi Művelődési Központ által meghívott szakgyógyászok szűrővizsgálatot (vérnyomás, légzés, csont- sűrűség, szájüreg és garat, bőrrák, vércukor) is tartanak a látogatóknak, akiknek ehhez a taj-kártyájuk is szükséges, mg HENKEL-BEVÉTEL. A Henkel Magyarország - amelynek Szolnokon mosóporgyártó üzeme van - első háromnegyed évi árfolyamhatásoktól megtisztított árbevétele 174 millió euró volt, ami 12 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. (MTI) ■ Az ipari parkok jövője Beszél Ön idegen nyelveket? Megyei információ A szolnoki ipari park helyzetét is ecsetelte a minisztérium szakembere egy tegnapi tanácskozáson. A szolnoki ipari parkkal kapcsolatban a megyei kereskedelmi és iparkamara Euro Info központja által szervezett tanácskozáson dr. Nikodémus Antal elmondta: a terület infrastrukturális alapellátása - még ha több ciklusban is gondolkodunk - milliárdos nagyság- rendű beruházás. Ezt a gazdasági tárca forrásaival csak úgy tudta finanszírozni, hogy hozzáadódtak regionális PHARE- és megyei fejlesztési források, de ezzel együtt a park fejlesztése lemaradásban van. A projekt „többletbonyolultsága” lassítja a folyamatokat, de a tárca a kötelezettségvállalást érvényben tartja, az bármikor megnyitható. Az a veszély azonban fennáll, hogy a költségvetés nem „szereti”, ha sok pénzmaradvány halmozódik, és a programgazdának is az az érdeke, hogy ne kelljen állandóan a szerződést módosítani. Ha a fejlesztés elhúzódik, akkor a pénzmaradványok miatti A kamarának ez volt az első olyan rendezvénye, amelyet az úgynevezett EU-bővítési kampány részeként tartottak Szolnokon. Ez a továbbiakban még két hasonló előadással folytatódik januárban és márciusban. A kamara februárban egy nagyobb szabású eseményt is tervez, amely konkrétan szólna az uniós pályázati lehetőségekről. költségvetési átvilágítás következtében a pénzügyi kormányzatnak is véges a türelme.- Ennek ellenére fontosnak tartjuk a szolnoki projektet, hiszen az ipari park címmel és üzleti tervvel rendelkezik, és a fejlesztés továbbra is városi és régiós téma. Én nem látom a késlekedés ellenére sem reménytelennek az ipari park fejlesztését. Hiszen az infrastruktúrafejlesztés karöltve jár a betelepítéssel - jelentette ki a szakember. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese az ipari parkok jövőjéről szólva elmondta, 2006-ig szóló fejlesztési időszakban gondolkodik a tárca, már csak azért is, mert rendelkezésre áll a gazdasági versenyképességi operatív program. TÓTH ANDRÁS Az uniós tagságra váró országok közül állampolgárainak nyelvismerete szempontjából hazánk a sor végén kullog. Ám hogy mégse csatlakozzunk némán Európához, annak érdekében az Oktatási Minisztérium diákok számára kidolgozta a Világ-Nyelv Programot, és jövőre meghirdeti a nyelv- tanulás évét. Lapunk arra volt kíváncsi, a járókelők milyen nyelvtudással rendelkeznek. Körkérdés Borbás Ferenc, 39 esztendős ügyintéző: — Az áll a legközelebb a valósághoz, hogy nem beszélek idegen nyelveket. Mert hiába tanultam általános iskolában hosszú időn át oroszul, később pedig egy évig németül is, ezekből ma már csak elvétve emlékszem valamire. Igaz, eladni egyik országban sem tudnának, de ennyivel külföldön nem sokra megyek. Tisztában vagyok vele, hogy tanulnom kellene, ám sajnos mint oly sok minden az életben, ez is pénz és idő függvénye. Kapná Ber- ndth Katalin, 52 éves könyvelő: - Tanfolyamra járni nincs lehetőségem, de mivel a nagyfiam ki- fogástalanul beszél angolul, és a másodikos gimnazista lányom is ebből a nyelvből készül vizsgázni, tőlük szívesen tanulok. Persze az én esetemben ez egyelőre mindösz- sze annyit jelent, hogy konyhanyelvi szinten elboldogulok, de nem adom fel. Lesz még jobb is. Juhász János, 75 esztendős nyugdíjas:- Hacsak véletlenül nem „ragad rám” egy- egy szó vagy kifejezés, én már nemigen kezdek ilyen idős fejjel nyelveket tanulni. A fiatalok számára viszont manapság már nélkülözhetetlennek tartom. Az unokám is ennek köszönhetően lett néhány év leforgása alatt befolyásos ember. BUGÁNY