Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-15 / 266. szám
6. OLDAL J U B I L E U M ÜGYELETE K 2003. November 15., szombat | 40 ÉVES A HORVÁTH PÉTER HONISMERETI SZAKKÖR - JÁSZJÁKÓHALMA Kőbe vésett történelem Fery Antal grafikusművész fametszetén a jászjákóhalmai történelem legjellemzőbb elemeit szerkesztette egy alkotássá 1975-ben „Az idősek rengeteg történetet tudnak a régi időkből, amit talán még nagyapáiktól hallottak, ráadásul a történeteket szeretik elmesélni. A gyermekek, fiatalok pedig szeretik ezeket hallgatni. Nem kellett mást tennünk, mint a két korosztályt összehozni” — vélekedett Fodor István Ferenc, a szakkör vezetője, amikor a honismereti tevékenység lényegéről kérdeztük. A jászjákóhalmai honismereti munkának mindig erőssége, s egyben különlegessége volt, hogy az idősebbek és a fiatalok egy közösségen belül ismerkedtek a település, a térség múltjával. Negyven évvel ezelőtt, a megalakuláskor még éltek olyanok a faluban, akik szemtanúként számolhattak be például a honfoglalás millenniumának helyi ünnepségeiről. Hogy miért is fontos mindez, miért érdemes meghallgatni a történeteket? Miért kell tudnunk a régmúltról? - A múlt ismerete nélkül az ember a gyökereit a valahová tartozását veszíti el. Ha tudja, hogy honnan jött, s mit is jelent egy-egy település közösségének tagjává válni, egész életszemlélete változik meg - foglalta ösz- sze meglátásait a szakkörvezető. A Horváth Péter nevét felvett közösség fontosnak érezte mindig emléktáblákon megörökíteni a település jelentősebb személyiségeinek születési helyét, életük fontosabb mozzanatait. - A falu utcáin végigsétálva, s az emléktáblákat látva egyfajta kőbe vésett történelemkönyvként ismerkedhetünk meg a település múltjának legjelentősebb mozzanataival — teszi hozzá Fodor István. S ha mindez még mindig kevés volna, a községben fellelt tárgyi emlékek néma tanúként mesélnek az egykor itt élők mindennapjairól. Mivel keresték kenyerüket, miben jártak hétköznapokon és ünnepnapokon. Külön- külön talán jelentéktelennek tűnnek, együtt viszont a helytörté- net rajzolódik ki belőlük. ■ Négy évtized dióhéjban 1963. november 14-én alakult meg Jászjákó- halmán a művelődési ház keretein belül a honismereti szakkör. Az alapító elnök az éppen akkor nyugdíjba vonuló történelemtanár, Váradi Zoltán volt, s a születésnél bábáskodott Tóth János, a Jász Múzeum akkori igazgatója. Talán egyikük sem gondolta, hogy a helytörténettel foglalkozó kis közösség megéri a negyvenedik születésnapját is. Jászjákóhalmán akkor indult a gimnázium, s a 17 alapító tag jó része a gimnazistákból került ki. Terjéki János cipészmester az idősebbeket, László Gyula pedig a fiatalokat hívta, s tartotta a szakkörben. Munkájuk mindenképp meghatározó volt. A gimnázium két év múlva megszűnt, s megvolt a veszélye annak, hogy a szakkör is vele együtt elsorvad. A tagság mégis életben tudta tartani a civil közösséget, sőt 1966-ban egy saját kiállítótermet is kaptak. A járási tanácstól egy akkor csillagászatinak tűnő összeget, 65 ezer forintot kaptaka kiállítóteremként átvett melléképület felújítására. Az épületben egy évre rá nyitották meg helytörténeti kiállításukat, s még egy év telt el, mire végső formát kapott az állandó kiállítás. Néhány év múlva tudatosan kezdték bővíteni a taglétszámot. Az ötven főt akkor érte el ez a szám, amikor 1978-tól általános iskolásokat is a közösségbe fogadtak. Fodor Dénesné tanárnőnek nagy szerepe volt abban, hogy az általános iskolások közül is sokan jöttek a szakkörbe. A kor- összetétel a mai napig vegyes, hiszen a legfiatalabb tag 11 éves, a legidősebb pedig majd 90. Első jelentősebb elismerését 1979-ben kapta meg a szakkör, amikor is a Szolnok Megyei Tanács KözLaki Ida jákóhalmai festőművész 1968-as kiállításának megnyitója. Balra a második Váradi Zoltán alapító elnök művelődési Díját vehették át. Ebben az évben, halálának 150. évfordulóján vették fel Horváth Péter nevét, s javaslatukra utcát is elneveztek a település nagy szülöttéről. 1981-ben a IX. Honismereti Akadémia csaknem kétszáz résztvevője tekintette meg a helytörténeti gyűjteményüket. A nyolcvanas években kapcsolódtak a Tájak - Korok - Múzeumok Egyesület tevékenységéhez, s az évtized végén csatlakoztak a Magyarország Felfedezői Szövetséghez, s azóta is tagjai mindkét szervezetnek. A szakkör elnöki teendőit 1983- ban vette át Fodor István Ferenc, aki azóta is motorja a szakkör tevékenységének. Szintén a nyolcvanas években fektettek papírra olyan néprajzi dolgozatokat, amelyekkel megyei és országos elismeréseket is szereztek. Felelevenítették, és dokumentálták az egykori kenyérsütés egész folyamatát, kipróbálták, milyen is volt apáik, dédapáik idején a disznóölés. A Tájak — Korok — Múzeumok országos vetélkedősorozatában, 1987-ben eljutottak a televíziós elődöntőig, s a hatodik helyet szerezték meg az 508 induló csapat között. Az elmúlt másfél évtized folyamán kiérdemelték a Kiváló Honismereti Szakkör országos elismerést, a Jászjákóhalmáért kitüntetést, a Honismereti Munkáért plakettet, s idén a megyei közgyűlés által adományozott Közművelődési Díjat. Kezdeményezésükre állították fel a II. világháborús emlékművet, már 89-ben megemlékeztek a jászok letelepedésének 750. évfordulójáról, 1991 óta ünnepük meg a redemptio emléknapját, május 6-át, és még sokáig lehetne sorolni a történéseket. Egy biztos: a szakkör munkája meghatározó jelentősé- gfi jó néhány évtizede a település közéletében. ■ A szakkör fontosnak tartja a település nagy szülötteinek felkutatását. így kerültek kapcsolatba Szabó Szabolccsal, a Vízipók Csodapók című rajzfilm megálmodójával, aki a településen született. A képen balra látható a nemrég elhunyt rajzfilmes, középen felesége, Éva asszony, jobbra pedig Fodor István Ferenc, a szakkör vezetője. Az összeállítás a szakkör és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket a megrendelő viseli. ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: Je Je Je Az ügyelet ideje: 2003. november 15-én 7.00 órától november 17-én 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Szajol, Rákóczifal- va, Rákócziújfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 7-19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szombaton 7.30-tól hétfő reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Simon István Zagyvarékas, Dr. Taródi B. u. 14. T.: 56/491-413, 06-30/457-0609. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavár- kony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (péntek 18 órától hétfő reggel 7 óráig): dr. Ónodi Lajos Tiszavárkony, Endre király u. 20. T.: 56/436-436. Tiszaföldvár: központi ügyelet Kossuth u. 169. T.: 470424 vagy 20/958-4969. Besenyszög körzeti ügyelet (pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig: dr. Elbakour Afif Besenyszög, Chio- vini u. 3. T.: 487-100, 06-20/931- 9704. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Miló Krisztina Nagykörű, Rákóczi út 4. T. : 56/494- 179. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton 7 órától hétfő reggel 8 óráig): szombaton dr. Karácson János Újszász, Szabadság tér 4., vasárnap dr. Szóró Magdolna Újszász, Kossuth L út 1. Jászberény. Sürgősségi fogorvosi ellátás: szombaton 9-11-ig: dr. Balogh Marianna Jászberény, Szelei út 2. T.: 57/500-200. Jászberény város lakossága részére! Jászberényi orvosi ügyelet. Szombaton, illetve ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig: november 15-én 8-tól 16-án 8 óráig dr. Oldal Edit, 15-én 8-tól 14 óráig dr. Szövérfi Károly; 16-án 8-tól 17-én 8 óráig dr. Horváth László, 16-án 8- tól 14 óráig dr. Szövérfi Károly. Jászberény, Thököly út 13. T.: 57/412-226. Ellátási területe: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügyelet . Vasárnap 9-12 óráig, 16-18 óráig: dr. Takács Edit Jászberény, Thököly út 13. T.: 57/412-184. Ellátási területe: Jászberény város gyermek lakossága. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr. Ágyi Éva Jánoshida, Mező u. 2. T.: 57/458-405. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig: dr. Gajdos Géza Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 16. T.: 30/414-6607. Jászboldogháza: dr. Kiss Imre Jász- boldogháza, Arany J. út 4. T.: 57/460-374. Jászfényszaru: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) körzeti ügyelet: dr. Tóth Zoltán, Fürst S. u. 12. T: 30/9150-600. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szombat 7 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Czók Zoltán Jászszentandrás, Posta u. 33. T: 446-475. Jászárokszállás: dr. Mann Ildikó Jászárokszállás, Széchenyi út 30. T: 20/980-6600. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig) dr. Pesti László Jászladány, Petőfi S. út 4. T.: 30/278-8503. Jászkisér: (szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig) dr. Mike Miklós Jászkisér, Ady E. út 31. t.: 57/450-372. Jászapáti: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) dr. Viktor Ludmilla Jászapáti, István kir. út 4. Tel: 06- 20-9358-793. Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jász- dózsa: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig): dr. Szabó Mária Jászjákóhalma, Sallai u. 13. T.: 06-30- 535-2405. Pusztamonostor: dr. Dajkó György, Szabadság út 27. Tel.: 57/421-007, 06-70/275-6501. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi, fogorvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., telefon: 59/311- 233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Fogorvosi ügyelet: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Tomajmo- nostora. Kunmadaras: Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Kisújszállás: Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. Kunszentmárton: Mátyás király u. 21/A., telefon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tisza- ug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: dr. Litkei Tamás Cibakháza, Hősök tér 10/A. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-tól 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét végén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti orvosi ügyelet: Pigall Bt. Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Me- zőhék, Kétpó, Mesterszállás. Tiszafüred: (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig) : Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszakócs, Tiszaör- vény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagy- iván, Tiszaörs. Abádszalók: dr. Bogi Imre Abád- szalók, István kir. út 5. T.: 06- 30/409-3635. Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Tomajmonostora. Tel.: 06-30/475- 3151: dr. Csemiczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi u. 3. Tiszaderzs: dr. Boutros Albeir Ti- szaderzs, Fő út 62. T.: 59/355-464. Tiszabura, Pusztataskony, Tisza- gyenda, Tiszaroff: T.: 06-20/490- 8686 pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Horváth Balázs Tiszabura, Bán o. út 12. Törökszentmiklós: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig) Felszabadulás u. 128/A. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: Tel.: 06-30/6313-607. Orvosi ügyelet: dr. Kotró László Kengyel, Kossuth L. u. 141. Tiszabő: pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig. Háziorvosi ügyelet: dr. Horváth Balázs Tiszabura, Bán S. u. 12. T: 06-20/490-8686. Túrkeve: Orvosi ügyelet: Túrkeve, Kálvin út 3. Tel.: 361-258. ÁLLATORVOSI ÜGYELET ÁLLAMI ÁLLATORVOSI ÜGYELET (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állatszállítás végzése és bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek gyanújának bejelentése.) Szombati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvosnál. Szolnoki kerület (tel.: 56/413- 135): Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas: dr. Böhmer László Szolnok, Ibolya u. 27. T: 56/426-442, 06-20/9126-935. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyen- da, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Do- mán György Karcag, Ady E. u. 58. T: 06-20/9574-826. Jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor: dr. Hoblyák J. Jászszentandrás, Homokos u. 3/1. T.: 57/447-221 vagy^ 30/5309-603. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó, Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő: dr. Horváth István Törökszentmiklós, Széchenyi u. 15. T: 56/394-112. Tiszaföídvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás: dr. Tátrai József Tiszaföldvár, Ó. Nagy B. u. 37. T: 56/470-258 vagy 06-30/9955-613. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógyszertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.-P.: 8.00- 12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u. 14/a. Tel/Fax: 515- 172. (H-P.: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon az Agora (Ságvári krt. 23.) az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt (Baross u. 5.), valamint az ügyeletes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászapáti: szombaton Megváltó, vasárnap István Király, Jászárokszállás: Agora, Jászberény: Szent- háromság, Jászfényszaru: Kleopátra, Karcag: Kígyó, Kisújszállás: Zöldy, Kunszentmárton: Kéki, Martfű: Arany Főnix, Tiszafüred: Reménység, Túrkeve: Magyar Korona, Törökszentmiklós: Ámaryl- lis az ügyeletes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel-nappal. Telefon: 06/20/474- 4930, 06/20/474-4929. Névadó A nemesi származású Kőhalmi Horváth Péter 1756. Február 19- én született Jászjákóhalmán. Sok éven át töltötte be a jász al- kapitányi tisztet és 23 éven keresztiá a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium igazgatója volt. Fejlesztőmunkáját dicséri, hogy a herényi gimnázium igazgatása idején lett négyből hatosztályos. Az utókor mégsem ezek miatt emlékszik rá csaknem két és fél évszázad távlatából is. Maradandót azzal alkotott, hogy az akkor fellelhető ismeretek szerint megírta a jászkunok történetét. Az 1801-ben, latinul megjelent kiadást ezer példányban nyomtatták ki. A Hármas Kerület elöljárósága igényt tartott arra, hogy mind szélesebb körben megismerjék a jászkun kiváltságok eredetét, jogosságát, ezért felkérte a szerzőt, hogy magyarul is vesse papírra a térség népének történetét. A felkérésnek eleget is tett és 1823-ban megjelenhetett magyarul is a történet- írás. A könyvben véleményt mond az akkor legismertebb, Décsy Antal-féle Lehel-kürt eredetéről is. Horváth Péter nem sokkal ezután 1829. február 24-én hunyt el Jászberényben. A közismert személyiséget a herényi nagytemplom kriptájában helyezték végső nyugalomra. A szakkör megalakulásának 30. évfordulóján emléktáblát avattak a történetíró jákóhalmi szülőházának helyén álló épület falán, illetve szintén 10 éve annak, hogy a Lehel Vezér Gimnáziumban is emléktábla hirdeti az egykori igazgató ténykedését. Ezt minden év februárjában néhány szakköri tag koszorúzza meg. Támogatás erdei iskolákra Megyei információ Az Erdei iskola 2003/2004 elnevezésű, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kiírt pályázat nyertesei között több megyebeli település iskolája található. A tószegi általános iskola és napközi otthonos óvoda 600 ezer, a martfűi városi általános iskola 600 ezer, a mezőtúri református általános iskola és diákotthon 400 ezer, a jászberényi Gróf Apponyi Albert Általános Iskola 1 milíió 320, a szolnoki Mátyás Király Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 1 millió 510 ezer, a tiszafüredi Kossuth Lajos Általános Iskola 800 ezer, a kisújszállási Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Általános Iskola, Diák- és Gyermekotthon 2 millió, a kuncsorbai Arany János Általános Oktatási Központ 100 ezer, a kunhegyesi Dózsa György Általános Iskola 200 ezer, a karcagi Kiskulcsosi Általános Iskola 598 ezer, a szolnoki Eötvös József Általános Iskola 350 ezer, a berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda 400 ezer, a túrkevei Kaszap Nagy István Református Általános Iskola 80 ezer, a szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola 400 ezer forintot kapott tervei megvalósítására. Emellett a jászka- rajenői Széchenyi István Általános Iskola 188 ezer 400, a kőrös- tetétleni Árpád Fejedelem Általános Iskola 306 ezer 405 forint támogatásban részesült. A kisújiak jelentős összegével kapcsolatban megjegyzendő, hogy a több mint 400 pályázó közül csak hatan kaptak 2 milliós, vagy annál nagyobb összegű támogatást. A pályázat kapcsán 237 millió forintot osztottak szét. t*