Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-11 / 262. szám

12. OLDAL SPORT 2003. November 11., kedd liffljflH _________________Visszatekintő_________________ Il yen volt a futballhétvége A Magyar Labdarúgó-szövetség hétközi elnökségi döntése értelmében a Ferencváros visszakapta a ko­rábban levont hat pontot, s mivel az Arany Aszok Li­ga szombati rangadóján, Székesfehérvárott diadal­maskodott a Videoton ellen, egy csapásra az élre ug­rott. Továbbra is menetel a nyáron megszűnés határá­ra került Balaton FC, s lassan annyi pontja lesz már a gárdának, hogy nem tud kiszorulni a felsőházból. Akik dicséretet érdemelnek VLC Rákóczifalva. Az NB III. Alföld-csoportjában szereplő gárda egy hete négy, most pedig öt góllal - Szarvason nyert 5-2-re - terhelte meg ellenfele hálóját, azaz nyugodtan állíthat­juk, jó formában várja a bajnoki hajrát Gömöri Béla legénysé­ge. Különösen támadói érdemelnek dicséretet, hiszen a góllö­vőlista vezetője, Ruskó Zsolt újabb két villanásával már 18-ra szaporította találatai számát, de éktársa, a hét végén szintén két gólt magára vállaló Sárkány Attila is tíznél jár már. így ők együttesen a Rákóczi 33 góljából 28-at(!) jegyezhetnek. Persze badarság lenne azt hinni, hogy csak az ő érdemük a csapat si­kere: a rutinos, sok nagy csatát megélt egykori MÁV-játékosok, Horváth Csaba, Boda József, Ludasi János éppúgy minden meccsen odateszi magát, mint az ifjabb generációt képviselő Hegedűs Ferenc, Fedor Arnold vagy éppen Lippai Róbert. Túrkeve-Veteriner. A múlt heti „mélyütés” után gyorsan talpra állt a kevi gárda, a Fegyverneken elszenvedett veresé­get követően magabiztosan; négy gólt szerezve győzte a lé­nyegesen nagyobb játékerőt képviselő Ceglédet. Ezek után nyugodtan tekinthetjük csupán kisiklásnak a szomszédban elszenvedett kudarcot. Csillag László fiai szombaton már is­mét korábbi önmagukat idézően játszottak, s négy perc(!) alatt elért három góljukkal szünet után esélyt sem adtak a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a Vasas ellen csak hosz- szabbításban vereséget szenvedő Pest megyei alakulatnak. Fegyvernek. Ugyan egy hete bravúros győzelmet aratott a gárda, mégis az esélytelen nyugalmával utazhatott a holtver­senyben negyedik helyen tanyázó Algyő otthonába. A haj­rában már érvényesülni látszott a papírforma, kétgólos előnyre tett szert a csongrádi csapat, de az ezúttal lelkese­désből jelesre vizsgázó vendégek a Faragó testvérek vezér­letével az utolsó öt percben ledolgozták hátrányukat. Ez pe­dig huszárvágás a javából! Jászladány. Féltucat gólt szerezni bármelyik osztályban, bárki ellen elérni különleges teljesítmény. Fokozottan érvé­nyes ez a megállapítás egy, a sereghajtók közé tartozó újonc­ra. A megyei első osztályba idén nyáron feljutott gárda a je­lek szerint nem roppant össze a gyengébb kezdést követő­en, s amikor nagyon kellett, összekapta magát. A vasárnapi, Tiszaszentimre elleni alsóházi rangadó hatpontos meccsnek bizonyult, s éppen ezen a találkozón nyújtotta őszi legjobb teljesítményét Kalmár Tamás legénysége. Nem véletlen, hogy egy csapásra elkerült a kieső zónából. Tószeg. Amikor egy csapat zsinórban szenvedi el a vere­ségeket, egy idő után már akkor sem tud nyerni, ha jó telje­sítményt nyújt. Ebben a cipőben járt a megyei első osztály sereghajtója is: tizenkét fordulón keresztül nem tudott mit csinálni Smidéliusz Ernő edző a meccsek után, csak gratu­lált legyőzőiknek. Vasárnap viszont megtört a jég, idegenben(I), vesztett állásból fordította a maga javára az eredményt a zömmel tizenéves játékosokból álló gárda. Et­től kezdve talán a korábbi görcsösség is elmúlik, s a mezőny után iramodik a sereghajtó. Csalódást okoztak Jászapáti. Az egész őszi idény legnagyobb meglepetését okozta az NB III. Mátra-csoportjának listavezetője, mely44(!) veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után vasárnap alul maradt Gödöllőn. Nem is a vereség ténye a fájó — hiszen vár­ható volt, hogy előbb-utóbb megtörik ez a nagyszerű sorozat -, hanem az ellenfél kiléte. Attól a gárdától kapott ki ugyanis László István együttese, melynek erejéből a tizenkét őszi ta­lálkozón csupán egyetlen pontra futotta. Ez pedig elég bla- más. Ennek ellenére a jászapáti gárda büszke lehet, és min­den dicséretet megérdemel eddigi teljesítményéért. Vélhető­en játékosai is felszabadulnak az alól a nagy nyomás alól, me­lyet ez a hihetetlen győzelmi sorozat már jelentett az utóbbi időben, s a jövő héten újra hasonló forgatókönyv alapján kez­dik a pontok gyűjtögetését. Szolnoki MÁV-Neusiedler. Bár nem szenvedett vereséget az NB I/B-s alakulat, azért meglehetősen keserű szurkolói szá­ja íze: az őszi hét hazai mérkőzésen megszerezhető 21 pont­ból csupán hármat tudott a Véső utcában tartani a kék-sárga legénység. Négy vereséget követően utolsó három itthoni ösz- szecsapásán egyaránt 1-1-es döntetlenre végzett az együttes, azaz nyeretlenül várja a zárórát jelentő, november végi, Kecs­kemét elleni fellépést. Ilyen rossz hazai sorozatra pedig ember- emlékezet óta nem volt példa Szolnokon. A kilátástalan játék­nál is jobban elszomorítja azonban a meccsekre még mindig kilátogató - bár már egyre kevesebb — nézőket, hogy kívülről úgy tűnik, nem minden játékos „szakítja meg” magát a siker érdekében. Többen egész egyszerűen ellazsálják a 90 percet, s nem érzik át, hogy milyen nehéz helyzetbe sodródott az együttes. Pedig ennek a keretnek - bármennyire is kicsi a lét­száma - tudása alapján a mezőny első felében lenne a helye, ezzel szemben a kiesés elől kénytelen menekülni. Kunszentmárton. Nem a mezőtúri vereség ténye miatt érezzük úgy, hogy csalódást keltő a KUTE játéka, hanem sok­kal inkább a sok kiállítás miatt. Az őszi idényben — a Kunhe­gyes mellett - a kunszenti gárdából kapott (most például a másodosztályban is szerepelt Bende) ugyanis a legtöbb játé­kos piros lapot. Márpedig ennek a rutinos gárdának - még az élvonalban is megfordult labdarúgó is található keretében - elsősorban játéktudásával kellene kitűnni a mezőnyből, nem pedig sportszerűtlen megnyilvánulásaival. _____pelei József Me gtáltosodott az Örményes Megyei l/B osztályú labdarúgó-bajnokság, 13. forduló Jászapáti II—Martfű 0-1 (0-0) Jászapáti, 100 n„ v.: Földi. Jászapáti: TajtiG. -Nagy, Tóth I. , Bolyós, Tóth Cs., Mihályi, Taj- ti M. (Frikk), Kovács (Zagyi), Csató (Kiss Z.), Bobok, Németh. Edző: Birkás Ferenc. Martfű: Berta - Bartusz, Mere- na (Szeles), Szőke, Blaskó, Ra­mos (Enyedi), Telek, Szokolai, Lengyel, Jenei, Tibiik. Edző: Kar­dos Mihály. Gólszerző: Németh (75., öngól) Ragyogó időben remek mérkő­zést láthattak a nézők. A me­zőnyben jól játszó Martfű ellen Jászapáti rászolgált volna a dön­tetlenre. Jók: Tajti G. vezérletével az egész csapat, ill. Telek, Blaskó. Birkás Ferenc: - Szerencsétlen góllal, nem kis játékvezetői se­gédlettel, jobb csapattól szenved­tünk vereséget, pedig mindent megtettünk a pontszerzésért. Kardos Mihály: - Nehéz mér­kőzés volt, mert a kapu előtt ren­getni hibáztunk________TAJTI Ku nmadaras- Örményes 0-1 (0-1) Kunmadaras, 150 n., v.: Nemes. Kunmadaras: Farkas - Pékó, Nyíri, Berecz, Lengyel, Dániel, Barta, Tóth F, Tóth S., Rózsa, Kecskeméti. Edző: Lengyel Lehel. Örményes: Horváth - Kiss A., Kása, Juhász (Hídvégi), Iványi J. , Kiss S., Iványi I. (Ujfalvi), Pá­pai Cs., Lucza, Szűcs, Nagy Z. Edző: Hídvégi Attila. Gólszerző: Nagy Z. (40.) Kiállítva: Nagy Z. (70.) Jó játékvezetés mellett, köze­pes iramú és színvonalú találko­zón a hazai csapat gyermeteg hibáival szinte odaajándé­kozta a győzel met a vendé- geknek, akik az utóbbi hetek­ben bravúrt bravúrra hal­moznak. Jók: Barta, Dániel, ill. Kiss Sán­dorral az élen az egész csa­pat. Lengyel Le­hel: - Ennyi helyze tét nem lehet büntet­lenül kihagyni. idegesen és kapkodóan játszott a csapat, a három gólon kívül más pozitívumot nem is láttam játé­kunkban. Ifi: 0-11 MAJLÁTH Jászkisér— Pusztamonostor 4-0 (2-0) Jászkisér, 150 n., v.: Markót I. Jászkisér: Berki - Tajti, Kerepe­si (Vajkó), Molnár (Kozma), Pap R., Barna, Pálfi, Tóth D., Bozsó (Gócza), Tóth N., Szentpéteri (Papp Z.). Edző: Gócza Zoltán. Pusztamonostor: Csehi - Jenes (Tóth), Bordás, Kállai, Szűcs, Borbély, Szabó, Donnert, Vidák (Vancsik), Bazsó (Mezei), Rezes. Edző: Litkei Lajos. Gólszerzők: Tóth N. (27.), Szentpéteri (42.), Bozsó (65.), Papp Z. (83.) A mérkőzés nagy részében gyenge mezőnyjátékot produkáló kísértek, határozottabb kapu előt­ti teljesítményüknek köszönhető­en, biztos győzelmet arattak a lel­kesen kezdő, de a második félidő­re elfáradó monostoriak ellen. Jók: Tóth D., ill. Szűcs, Bordás. Gócza Zoltán: - Szép időben rúgtunk négy gólt. Litkei Lajos: — Mezőnyben jól játszottunk, de helyzeteinket ki­hagytuk, így gyakorlatilag önma­gunkat vertük meg. Ifi: 9-0 SZENTP ÉTERIMÉ Kunmadaras hazai pályán szenvedett fájdalmas vereséget Hídvégi Attila: - Lelkesedé­sünk három pontot ért. Gratulá­lok a csapatnak. Ifi: 3-2________ ZSIGMOND Kisújszállás— Kenderes 0-3 (0-2) Kisújszállás, 80 n., v.: Markót K. Kisújszállás: Majláth Á. - Bo­rók, Sándor, Szabó (Pocsai), OláhG. (MajláthL), Debreczeni, Barna (Deák), Melnikoff, Oláh L. (Kása), Kubicsek, Gyányi. Edző: Barna Gábor. Kenderes: Csáthy (Kata) - Pat­kó (Baktai), Pádár G., Kovács, Pádár M., Ficzere, Szcitovszky (Kun), Szerencsi, Farkas, Mono­ki, Molnár (Andrási). Edző: Ma­gyar József. Gólszerzők: Szci­tovszky, Farkas, Monoki. A gyenge iramú mérkőzésen a vendégek jobb helyzetkihaszná­lásukkal diadalmaskodtak. Jók: Borók, Gyányi, ill. Pádár G., Patkó. Barna Gábor: - Továbbra sem tudunk pontot szerezni, mert olyan egyéni hibákat vétünk, amelyeket egy jobb képességű csapat sem bírna el. Magyar József: - Érthetetlenül Zagyvarékas— Tiszagyenda 7-1 (3-0) Zagyvarékas, 250 n., v.: Dajka. Zagyvarékas: Zsíros - Fiser, Er­dei Attila, Erdei Arnold, Csabai, Nagy V., Major L. (Szöllősi), An­tal (Lukács), Nyemecz T., Czi- bak, Révész. Edző: Antal Elemér. Tiszagyenda: Barát - Sági, Dull Albin (Oláh), Nagy L, Jenei, Nagy A., Bolyhos, Boros, Pap, Si­pos, Barta. Edző: Boros Tibor. Gólszerzők: Nagy V. (8.), Czi- bak 3 (38., 55., 82.), Révész (40.), NyemeczT. 2 (68., 88.), ill. Boros (79.) Ragyogó, napsütéses időben, jó játékvezetés mellett, igazi kö­zönségszórakoztató, gólokban gazdag mérkőzést láthatott a ré- kasi búcsú közönsége a gyenge napot kifogó vendégek ellen. Jók: Czibak, Nyemecz T„ Nagy V., Csabai, Révész, ill. Jenei, Pap. Antal Elemér: - Törzsközönsé­günket a mai napon jó játékkal és eredménnyel sikerült megörven­deztetnünk. Boros Tibor: - Gratulálok a ha­zaiaknak, akik kihasználták vé­delmünk gyengeségét. Ifi: 10-1 ___________FÖLDES Cibakháza— S zászberek 4-0 (3-0) Cibakháza, 150 n., v.: Erdősi. Cibakháza: Vincze - Búcsús, Tóvizi, Baricza, Faragó, Berek- szászi, Fehér (Mukus), Burka (Túróczi), Fenyves, Balogh (Poz- derka), Hegedűs. Edző: Bozsik János. Szászberek: Nagy Z. - Juhász (Kontra), Bíró, Gyárfás, NagyR., Fehér, Bezzeg, Koós (Lázár), Va­sas, Medgyes, Donkó (Laki). Edző: Gortva István. Gólszerzők: Baricza (25.), Fara­gó (29.), Hegedűs (34. tizen­egyesből), Mukus (60.). A cibakiak pillanatnyi esélyt sem adtak ellenfelüknek és már az első játékrészben döntésre vit­ték a mérkőzést. A végig sport­szerű küzdelemben akár na­gyobb arányú is lehetett volna a hazai siker. Jók: Faragó, Fenyves, Baricza, Balogh, ill. Fehér. Bozsik János:—Jó játékvezetés mellett, helyenként jó játékkal hoztuk a kötelező győzelmet. Gortva István: - Gyenge napot kifogó csapat, indiszponált játék- vezetés, s ez az eredmény. Ifi: 5-1 ______________MOLNÁR Nagykörű— J ászalsószentgyörgy 5-0 (2-0) Nagykörű, 150 n., v.: Urbán S. Nagykörű: Gerhát - Molnár L, Mező, Orosz, Kiss, Pozderka (Csőke), Peszeki, Matúz, Diós (Pálinkás), Albert (Kónya), Mol­nár S. Edző: Bulyáki József. Jászalsószentgyörgy: Dósa - Túri, Muhoray T., Muhoray A., Csirke, Csomós (Gyárfás), Pintó, Utasi, Pintér, Balogh, Szilágyi. Edző: Csomós At­tila. : U Gólszerzők: Molnár S. (25.), Diós (38.), Peszeki (55., tizenegyesből), Kiss (72.), Matúz (83.) Ideális futballidőben, korrekt játékvezetés mel­lett, közepes iramú mér­kőzésen a hazai szurko­lók öt gólnak örülhet­tek. Jók: Mező, Diós, Mol­nár L„ Molnár S„ ill. Pintér. Bulyáki József: — Csak a gólarány volt kérdéses, gratulálok csapatomnak. Csomós Attila: - A mai mérkőzés után meleg vizet sem érdemeltünk. Igaz, nem is volt! Ifi: 2-4 ___________BULYÁKI Ti szatenyő- Berekfürdő 1-2 (1-1) Tiszatenyő, 50 n., v.: Bathó. Tiszatenyő: Iglódi - Szilágyi, Nagy L, Kinyik, Frankó, Deák (Pozsa), Angyal, Molnár, Kinyig, Nagy 11., Bárdos. Edző: Kemen- czei István. Berekfürdő: Kai - Herceg, L. Kiss, Kelemen, Szőke, Kardos, Kiss (Tóth), Garáz, Balogh (La­katos), Lajkovics, Osztás (Bán­hegyi). Edző: L. Kiss Lajos. Gólszerző: Kinyig, ill. Kardos, Szőke. A hazaiak gyorsan előnyt sze­reztek, és a meglepett vendégek szerencséjére három ziccert hi­báztak. Kardos és Szőke vezérletével - akik a játékvezetőtől folyamato­san átvették a mérkőzés irányítá­sát - végül kiizzadta a győzel­met a listavezető. Jók: Angyallal az élen az egész csapat, ill. Garáz, Herceg. Kemenczei István: - A héten edző nélkül maradt csapat a baj­nokság során először játszott tu­dásának megfelelően. L. Kiss Lajos: - Nagyon szim­patikus, lelkesen futballozó ha­zai csapatot sikerült legyőznünk, némi szerencsével. Ifi: 2-1 KAZINCZY Megyei l/B osztály felnőttek 1. Berekfürdő 13 10 2 1 35-10 32 2. Kunmadaras 13 8 2 3 34-17 26 3. Kenderes 13 7 5 1 29-14 26 4. Martfű 13 7 4 2 36- 8 25 5. Nagykörű 13 8 1 4 40-14 25 6. Szászberek 13 6 4 3 22- 15 22 7. Jászkisér 13 6 2 5 23- 16 20 8. Cibakháza 13 6 2 5 25-21 20 9. Örményes 13 6 2 5 20-26 20 10-Jalsősztgy. 13 5 1 7 24-39 16 11. Pusztámon r 13 4 4 5 18-23 16 12. Zagyvarékas 13 4 2 7 25-25 14 13. Jászapáti II. 13 4 2 7 23- 24 14 14. Tiszagyend, 13 2 3 8 11-33 9 15. Tiszatenyő 13 3 0 10 17-30 6 16. Kisújszállás 13 0 0 13 3- 70 0 Megyei l/B osztály ifjúságiak 1. J.alsósztgy. 13 12 0 1 48-17 36 2. Örményes 12 9 2 1 36-14 29 3. Kenderes 12 8 2 2 41- 6 26 4. Cibakháza 12 7 2 3 48-26 23 5. Jászkisér 12 7 2 3 36-17 23 6. Kunmadaras 13 7 1 5 35- 31 22 7. Martfű 12 5 4 3 31-16 19 8. Tiszatenyő 13 6 2 5 33-29 17 9. Nagykörű 12 4 1 7 36-33 13 10. Zagyvarékas 13 4 1 8 33-43 13 11. Tiszagyenda 12 4 1 7 21-42 13 12. Szászberek 12 3 0 9 12- 41 9 13. Pusztámon. 12 3 0 9 15-46 9 14. Berekfürdő 12 1 2 9 9-28 5 15. Kisújszállás 12 1 2 9 11-56 5 ■ Röviden PEKING. A Real Madrid angol labdarúgójának, David Beck- hamnek önéletrajzi könyve már az első héten az eladási listák élére ugrott Kínában. A múlt he­ti megjelenést követően a szur­kolók gyakorlatilag megroha­mozták a nagyobb könyvesbol­tokat, ahol még mindig órákig kell sorba állni egy-egy példá­nyért. A „David Beckham: My Side” című alkotás kevesebb, mint négy dollárért megvásárol­ható az ázsiai országban, de egyelőre megbecsülni sem lehet, mekkora bevétel várható. Az an­gol válogatott kapitánya már régóta az ázsiai rajongók egyik legnagyobb kedvence, mióta pedig a Real Madridhoz igazolt, valóságos Beckham-őrület bon­takozott ki a kontinensen. BUENOS AIRES. Díszpolgár lett Alfredo di Stefano, az argen­tin és spanyol labdarúgás élő le­gendája. A 77 éves klasszist a futball népszerűsítéséért tett el­évülhetetlen érdemeiért tüntet­ték ki a megtisztelő címmel. „Di Stefano Argentína legfényesebb csillaga” — áll a közleményben. Az 1926. július 4-én Buenos Airesben született sportember 1943-ban szerepelt először a Ri­ver Plate együttesében, majd a következő öt szezonban két baj­noki címet ünnepelhetett. Ez­után a kolumbiai Millonarios futballistája volt, s ötven évvel ezelőtt igazolt a Real Madrid csapatához. Alfredo di Stefano összesen nyolcszor volt spanyol bajnok, de még ennél is na­gyobb sikert jelentett, hogy öt­ször a BEK-ben is diadalmasko­dott a világ akkori elismerten legnagyszerűbb klubcsapata, többek között Puskás Ferenc szenzációs játékának is köszön­hetően. Három évvel ezelőtt a Real Madrid tiszteletbeli elnöké­nek választották. BELGRAD. A hét végi Crvena Zvezda-Partizan Beograd szerb-montenegrói labdarúgó­bajnoki rangadón történt szur­kolói rendbontások miatt hét embert kellett kórházba szállíta­ni. A stadionon kívüli „szurkolói ankét” után az egyik fanatikust szúrt sebbel vitte el a mentő, ál­lapotáról egyelőre nem érkezett jelentés. A verekedések miatt a rendőrség húsz személyt tartóz­tatott le. A bajnokság legna­gyobb presztízsű összecsapását az éllovas Crvena Zvezda nyerte 3-0-ra, így már hat pont az elő­nye a Bajnokok Ligájában is ér- j dekelt Partizánnal szemben, amely a harmadik helyen áll. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom