Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-27 / 250. szám

12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Október 27., hétfő ■■■ HALÁLOS DISZKÓBALESET NYÍRPAZONYNÁL. A megyeszékhelyen múlatta az időt 5 fiatalember, akik ezt követően szombaton öt óra körül indultak haza Kékre. A gépkocsival már Nyírpazony hatá­rában jártak, amikor egy előttük haladó Ladának ütköztek a Skodával. Az autó a koccanás nyomán irányt vesztett, a gépkocsit vezető férfi pedig fékezés közben jobbra rántotta a kormányt. A jármű sodródás közben leszaggatta a kerítést, majd egy fának vágódott. A gépkocsivezető másodpercekkel élte csak túl a balesetet, a mellette ülő férfi életveszélyesen megsérült, a hátul utazók könnyebb sérü- léssel kerültek kórházba. ______ _______ ___fotó, taipus attila Há rom nap - hat halott Békésben Villanyoszlopnak sodródott az autó FOTÓ: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP/VERESS ERZSI Tizenhármán a mélyben ÜGYELETI NAPLÓ este 6*tól este 6-ig Asszonyt zsarolt Zsarolót vett őrizetbe a Nagy- kanizsai Rendőrkapitányság. A 27 éves csurgói fiatalember egy nagykanizsai nőtől akart pénzt szerezni, ezért folyama­tosan zsarolta, és zaklatta őt telefonon. A asszony végül- látszólag - engedett: meg­egyezett a férfival az összeg nagyságában. Odaadta a pénzt, ám ekkor lecsaptak a rend­őrök, és elfogták a férfit. A pénzt lefoglalták, europress Verekedő szurkoló Rendbontás miatt indított el­járást egy székesfehérvári szurkoló ellen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság. A 27 éves férfi a ZTE labdarúgócsapatá­nak stadionjában támadt neki az egyik biztonsági őrnek, majd a rendőrökre is rá akart ronta­ni. A szurkolót előállították, majd rendbontás miatt eljárást indítottak ellene, europress Otthonában ütötték A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság őrizetbe vette a 33 éves Sz. Sándort és a 47 éves N. Ist­vánt, akik október 24-én dél­után felmentek egy VI. kerületi lakásba, és bántalmazták annak 37 éves lakóját. Áldozatuk sú­lyos sérülést szenvedett. A jár­őrök még aznap elfogták a tá­madókat a helyszín közelében, egy vendéglátóhelyen, europress Szörnyethalt Lezuhant és életét vesztette egy 43 éves férfi vasárnap délben egy debreceni építkezésen. A rendőrség foglalkozás köré­ben elkövetett veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügy­ben. Vizsgálják a baleset okát, valamint azt, hogy történt-e emberi mulasztás, mti Öngyújtós robbantó Közveszélyokozás miatt in­dult eljárás egy 26 éves kapos­vári férfi ellen, aki zalaeger­szegi albérletében feltehetően öngyilkossági szándékkal kés­sel elvágta a szobai gázveze­ték flexibilis csövét. Két óra múlva öngyújtóval begyújtotta a szobában keletkezett gáz­levegő keveréket. A robbanás következtében a férfi kirepült a szobából. A ház északi olda­la leomlott. A fiatalember nyolc napon belül gyógyuló sérülést, valamint első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, europress Rablók az aluljáróban A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság rablás gyanúja miatt indí­tott eljárást egyelőre ismeretlen tettesek ellen. Az adatok szerint az elkövetők október 25-én 17 óra körül a Kacsóh Pongrác úti aluljáróban letépték a táskát- benne készpénzzel, iratokkal, mobiltelefonnal - egy 36 éves vietnami állampolgár válláról, majd amikor a sértett meg­próbálta visszaszerezni érté­keit, bántalmazták, europress Sikkasztó hajléktalan A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság II. kerületi járőrei a Daru utcában igazoltatták V. Zoltán 31 éves hajléktalant. Kiderült, hogy a férfi ellen sikkasztás gyanúja miatt elfogatóparancs van érvényben. A járőrök el­fogták a körözött férfit, europress Számítógéptolvaj ok A rendőrség nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen, akik október 22-én 18 óra és október 24-én 7 óra között be­hatoltak egy cég budapesti raktárépületébe és onnan kész­pénzt, számítógépet, nyomta­tót, monitort loptak el. A be­törők feltehetően úgy jutottak be az épületbe, hogy lefeszítet­ték az ablakrácsot és levágták a lakatot, europress Gyertyát gyújtottak a tragédia helyszínén Gyula A Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása szerint ok­tóber 25-én hajnalban Gyulán, a Vértanúk útján közlekedett Bé­késcsaba irányába a Mercedes személygépkocsi, amikor egy ke­reszteződésben, jobbra ívelő ka­nyarban - feltehetően a sebesség Budapest A határozat lehetővé teszi egy olyan bűnmegelőzési stratégia ki­alakítását, amelynek eredménye­képpen mérsékelhető a bűn- cselekményeket előidéző okok hatása, csökkenthető a sértetté válás veszélye, és növelhető a tár­sadalom biztonságérzete - fogal­mazott Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium poli­tikai államtitkára. Az államtitkár szerint azért elengedhetetlen ez a stratégia, mert az utóbbi években folyamatosan romlik a biztonság- érzet a lakosság körében. A straté­gia a lakóhelyi közösségek, a kü­lönböző intézmények, a civil szervezetek és a hatóságok haté­miatt - a járművezető elvesztette uralmát az autó felett és az úttest menetirány szerinti bal oldalára sodródott, ahol villanyoszlopnak ütközött. A baleset következté­ben a gépkocsi vezetője és két utasa a helyszínen meghalt, a ne­gyedik utast, aki az autóban há­tul, a jobb oldalon foglalt helyet, súlyos sérülésekkel szállították konyább együttműködését céloz­za. A beavatkozás lehetséges terü­letei közül ötöt jelölt meg az ál­lamtitkár: a gyermek- és fiatalkori bűnözés csökkentését, a városok biztonságának fokozását, a csalá­don belüli erőszak, az áldozattá válás és a bűnismétlés megelőzé­sét. Gönczöl Katalin, az igazság­ügyi tárca miniszteri biztosa sze­rint létre kell jönnie a partnerség­nek és a párbeszédnek ebben a kérdésben. Ezért olyan pályázati rendszert kívánnak létrehozni, amely ösztönzi a magánszemé­lyeket és a szervezeteket a straté­gia céljainak megvalósításában - tájékoztatott a miniszteri biztos. Az elektronikus cégeljárásról és a cégiratok elektronikus úton a megyei kórházba. A felismer- hetetlenségig összeroncsolódott gépkocsiból a tűzoltók feszítő­vágó eszközökkel szabadították ki a bent lévőket. Október 23-án Bucsa és Füzesgyarmat között is tragikus baleset történt, hárman vesztették életüket. A gyulai bal­eset túlélője nincs közvetlen élet­veszélyben. SZŐKE MARGIT való megismeréséről szóló tör­vény a jövőben megkönnyíti a cégiratokhoz való hozzáférést és az ügyintézést. Az elektronikus cégeljárással egyszerűsödik a cég- bejegyzési eljárás menete, illetve a jogi képviselő és a cégbíróság közötti kommunikáció. Lehető­ség nyílik a számviteli törvény szerinti beszámolók elektronikus úton történő benyújtására is. A törvény először a kft.-ket és a részvénytársaságokat érinti. 2005 szeptemberétől az rt.-knek, a kiti­nek a kisebb számú melléklet csatolását igénylő kérelme kerül­het majd online benyújtásra. Egy évvel később a lehetőség kiterjed majd ezen társaságok valamennyi bejegyzési és változásbejegyzési kérelmére is. Ezt követően kerül sor az elektronikus cégeljárás valamennyi cégformára történő kiterjesztésére. Az eljárás alkal­mazása Önkéntes. Baranya Róbert Novosahtyinkszk Hetven órával a tragédia után tizenhárom bányász még mindig egy talajvízzel el­árasztott dél-oroszországi szénbánya mélyén van. Vasárnap késő délutánig tizen­három embert még mindig nem tudtak kimenteni abból a 46 bá­nyászból, akik csütörtök este 700 méteres mélységben rekedtek a Rosztov megyei Zapadnaja bá­nyában. A dolgozók akkor szige- telődtek el a külvilágtól, amikor talajvíz tört be a fővágatba. Eddig csak 33 embert tudtak felszínre hozni a mentőbrigádok. A hideg­től és az éhezéstől legyengült Budapest Métereken keresztül tolta maga előtt az útjába álló ben­zinkutast egy ámokfutó Kis­pesten. A kúttól fizetés nél­kül továbbhajtó férfit perce­ken keresztül üldözték a rendőrök, mire végül Kis­pesten sikerült elfogniuk. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság őrizetbe vett egy huszonnégy éves fiatalembert közúti veszé­lyeztetés és más bűncselekmé­nyek gyanúja miatt. Az eddigi adatok szerint Sz. József október 25-én 16 óra 10 perc körül egy le­takart rendszámú Volkswagen Golffal a XX. kerületben betért az egyik Nagykőrösi úti benzin- kútba, megtankolt, majd fizetés nélkül tovább akart hajtani. Az egyik benzinkutas meg­próbálta megállítani a férfit. A Budapest Salgó László országos rendőr- főkapitány személyesen sze­retne beszélni Polt Péter leg­főbb ügyésszel, hogy tisztáz­zák Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatásának és átszállítá­sának körülményeit. Salgó László országos rendőr- főkapitány hamarosan arra kéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy személyesen is találkozzanak, mivel levelezésükkel nem sike­rült feloldani nézeteltéréseiket - erősítette meg Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. A két nyomozóható­ság vezetője közti vita Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezér- igazgatója, a brókerbotrány egyik gyanúsítottja miatt robbant ki. Rejtőt október 9-én az ügyész­ség a rendőrség értesítése nélkül A Magyar Úszószövetség kész saját kasszájából kifizetni az óvadékot az előzetes letartóz­tatásba helyezett K. Miklós, a Budapesti Spartacus úszó­edzőjének szabadlábra helye­zéséért. Az edzőt egy 7 éves gyerek molesztálásával gya­núsítják. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöksége sajnálattal és megdöb­benve vette tudomásul, hogy K. Miklóst, a Budapesti Spartacus mesteredzőjét hétesztendős tanít­ványa szüleinek bejelentésére pedofília gyanújával a napokban előzetes letartóztatásba helyez­ték - jelentette ki Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke. Leszögezte: K. Miklós eddigi példaértékű szakmai és pedagógiai tevékeny­ségének ismeretében a szövetség embereket kettes-hármas csopor­tokban, emelőkosárral hozták felszínre. A további tizenhárom bányász - köztük a bányaigazga­tó és helyettese - hollétéről egy­előre csak feltételezések vannak. A kimentettek állapota kielégítő, de tizenötüket továbbra is kór­házban kezelik. A bányában úgy próbálták meggátolni a vízbeömlést, hogy a 6 méter széles fővágatba négy­ezer köbméter zúzott követ szórtak, de nem jártak sikerrel. Vasárnapra virradóra 7 méterrel emelkedett a vízszint. Az eltűnt bányászok valószínűleg vala­melyik legalsó oldalvágatban rekedtek. gépkocsi elé állt, a bliccelő azon­ban még csak nem is lassított. Az ámokfutó métereken keresztül vitte magával a motorháztetőn a benzinkutast. A Budapesti Rend­őr-főkapitányság járőrei éppen arra jártak, így azonnal megál­lásra szólították fel a gépkocsive­zetőt. A fiatalember azonban ke­reket oldott. A rendőrök üldözni kezdték. Az ész nélkül hajtó férfi a Nagysándor József és Zalán ut­ca kereszteződésénél nekiütkö­zött egy szabályosan haladó ko­csinak, de továbbmenekült. Sz. József a többszöri felszólítás elle­nére sem állt meg, ezért a járőr­autóban ülő egyik rendőr két cél­zott lövést adott le a Volkswagen bal első kerekére. Végül Kis­pesten, az Ady Endre és Kisviola utca kereszteződésénél sikerült megállásra kényszeríteni és el­fogni az ámokfutót. kihallgatta, majd átszállította egy ügyészségi fogdába. Polt Péter korában azt mondta: Rejtő maga kérte ügyészségi kihallgatását, és a zárkájában lévő svábbogarak miatt kérvényezte, hogy helyez­zék át egy tisztább cellába. Salgó nem fogadta el Polt érveit. Nem ért egyet azzal, hogy a rendőrség értesítése nélkül vegyen át egy gyanúsítottat az ügyészség. A két testület között a Rejtő­ügyön kívül ellentétet okoztak az előző kormány vélt gazdasági visszaéléseivel kapcsolatos nyo­mozások is. Míg a rendőrség több ügyben vádemelést javasolt, addig az ügyészség leállította a nyomozásokat, mert szerintük a vádak nem voltak elég megalapo­zottak. A hírek szerint a találko­zót Lamperth Mónika belügy­miniszter sürgeti, mert veszé­lyesnek tartja a viszálykodást. kész saját bevételeiből kifizetni az óvadékot annak érdekében, hogy a mesteredző szabadlábon védekezhessen. K. Miklóst, a Budapesti Sparta­cus úszószakosztályának 64 éves mesteredzőjét október 18-án vet­ték őrizetbe a rendőrök egy 7 éves kislány molesztálásának gyanújával. A gyermek azt mondta az édesapjának, hogy a délutáni edzés után az edzője a szertárban fajtalankodott vele. Az edző tagadja a vádakat, a rendőrség mégis előzetes le­tartóztatásba helyezte. A szak­ember védelmében a Spartacus vezetői korábban levelet írtak a rendőrségnek, amelyben hang­súlyozták: elképzelhetetlennek tartják, hogy az évtizedek óta náluk dolgozó edző ilyet tett volna, hiszen eddig soha nem panaszkodtak rá. EUROPRESS Stratégia a bűn ellen A parlament elfogadta a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, ame­lyet jövő év végéig cselekvési program, majd törvény követ. Döntés született az elektronikus úton történő cégeljárásról is. MT1/EUROPRESS Benzinkutas a motorháztetőn EUROPRESS Rendőr-ügyész randevú MTI/EUROPRESS Óvadékot fizetnének Budapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom