Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-07 / 234. szám
12. OLDAL SPORT 2003. Október 7., kedd Visszatekintő Ilyen volt a futballhétvége Az élvonalbeli bajnokságban megszakadt a Ferencváros nagy sorozata, az idei szezonban nyolc, veretlenül megvívott forduló után alaposan beleszaladt a „késbe” Debrecenben, ahol a házigazdák öt góllal terhelték meg a zöld-fehérek hálóját. Még egy sorozat megszakadt a hét végén az Arany Ászok Ligában, ám ezt már nagyon várták Zalaegerszegen, hiszen nyolc vereséget követően végre nyert a tavalyi bajnok. Akik büszkék lehetnek teljesítményükre Jászapáti. Bár már hetek óta mindig helyet követel az NB III. Mátra-csopórtjának újonca „dicsőségtáblánkon”, a legnagyobb fegyvertényt ebben a bajnokságban most hajtotta végre László István edző együttese. Ugyan az is jelzi egy csapat erejét, ha a papírforma meccseket behozza, ám igazi bravúr nélkül nem lehet az élmezőnybe, pláne annak elejére kerülni. Nos a jászsági alakulat az „ősz mérkőzésén”, a listavezetó Veresegyház ellen sem görcsölt be, képes volt vesztett állásból is talpra állni, s szűk fél óra alatt annyiszor vette be Kosz- ta Jánosnak a kapuját — a név nyilván sokaknak ismerős, hiszen nem is olyan régen még a válogatott ketrecét őrizte -, mint ahányszor az eltelt 630 percben összesen tették a vetély- társak. Nem szabad szó nélkül elmenni a jászsági szurkolók „teljesítménye” mellett sem: két hét alatt másodjára töltötték meg zsúfolásig a hazai sporttelepet, s a másfél ezer(!) drukker szinte tizenkettedik játékosként járult hozzá kedvencei sikeréhez, mely egyben az első helyet is eredményezte. Túrkeve-Veteriner. Ilyen sorozatra talán még a legelvakul- tabb kevi drukkerek sem számítottak: nyolc mérkőzésen nyolc győzelmet aratott csapatuk — legutóbb Kondoroson s természetesen vezeti az Alföld-csoport mezőnyét. Ilyen statisztikai adat után teljesen felesleges bármit is számon kérni az együttesen, s csak az elismerés hangján lehet szólni Csillag László tanítványairól, hiszen egyetlen alkalommal sem remegett meg a lábuk, hol jobb, hol gyengébb teljesítménnyel, de hibátlanul vették valamennyi akadályt. Szolnoki MÁV-Neusiedler. Nem sok sikerélmény jutott az elmúlt hetekben megyénk élcsapatának, a zsinórban elszenvedett vereségek után már-már kieső helyre sodródott a gárda. Ezek után következett vasárnap délután a REAC elleni találkozó, amelyen érthető módon nem a Tisza-partiak számítottak esélyesnek. Hogy a vészhelyzet okozta ijedtség vagy a görcsösség enyhülése miatt nyújtott sokkal jobb játékot a kék-sárga legénység, nem tudni, de tény, rá sem lehetett ismerni az egy hete még formán kívül futballozó társaságra. Rendkívül fegyelmezetten, óriási lelkesedéssel tették a dolgukat Pellesék, és végre a meghatározó játékosok - Kotula, Kádár, Novák - is azt nyújtották, amit mindig is várnak tőlük a szurkolók. Ismét bebizonyosodott, a csapat erőnlétével nincs probléma - azaz tisztességesen dolgoznak az edzéseken a játékosok egy félidőn keresztül létszámhátrányban játszva is sikerült a hajrában megszerezniük a győztes találatot Tóth Dénes tanítványainak. Ez pedig a világ minden pályáján bravúrnak számít, tehát elismerést érdemel. Vasas Károly. Egy újonc edző könnyebb bemutatkozásról is álmodhat, minthogy gyengélkedő alsóházi csapatával a bajnokesélyes otthonában debütáljon. Ehhez képest Vasas Károly úgy összekapta az Abádszalók együttesét, hogy a kunszenti találkozó hajrájában már három góllal is vezetett. Ugyan a vége szoros lett, ám a három pontot elhozta a vendéggárda, s ezzel máris megkezdte a felzárkózást. Ennél szebb eredménnyel pedig nem is kezdhette volna „új pályafutását” a labdarúgóként szép lassan búcsúra készülő fiatalember. Csalódást okoztak Szajol. Amennyire lehet, méltányolják a szurkolók, hogy átalakulóban van az NB III. Alföld-csoportjában szereplő gárda, s talán még azt is elfogadják, hogy jelenleg sereghajtó a mezőnyben. Ám azt már kevésbé viselik el, hogy ha kedvenceik nem úgy teszik oda magukat, ahogyan az elvárható lenne. Gyengén lehet játszani, ám hit, akarat nélkül nem, márpedig Gyomaendrődön, egy majdnem hasonló képességű együttes ellen ezt tették az ifjoncok. Nem is lehetett más a vége, mint újabb súlyos (5-1) vereség. Rákóczifalva. Kútban van a gárda, ez most már nem vitás. A nyolcadik fordulóban immár a negyedik vereséget szenvedte el az együttes, ráadásul ismét hazai környezetben. Pedig a Cegléd nem egy olyan világverő alakulat, hogy a 2. percben megszerzett előnyét ne lehessen a hátralévő 88 perc alatt ledolgozni. A jelek szerint a rendkívül veszélyes Sárkány-Ruskó duó elvesztette góllövő cipőjét, rajtuk kívül pedig más nem igen talál kapuba a rákóczifalviak közül. Az újabb vereség egyben azt is jelenti, olyan hátrányba került a gár 'i, hogy nagy valószínűséggel megreked a középmezőny un Fegyvei nf*k. Bár a fegyvernekiek még csak a második vereségüket könyvelték el a hét végén, ám azok után, hogy ez gyors egymás utánban következett be, már figyelmeztető kell legyen. Örkényben ugyan ki lehet kapni, hiszen a mezőny egyik legerősebb kerete áll Ambróczy István rendelkezésére, de azért talán kevesebb kapott góllal is megúszható lett volna a találkozó. Ehhez nyilván fegyelmezettebb játék kell, nem fordulhat elő, hogy egy cserejátékos — nevezeteden Földi rövid időn belül két sárga lapot összeszedve kiállíttassa magát, hátrányos helyzetbe hozva ezzel csapatát. Tisz földvár. Nem szenvedett vereséget az együttes, sőt, egy pontjavai felléphetett a dobogóra, mégis inkább csalódást keltett hét végi játékával. A földvári szurkolók nincsenek hozzászokva, hogy egy, a sereghajtók közé tartozó gárda pontot raboljon kedvenceiktől. Márpedig most a szentim- rei alakulat lelkesedésével kompenzálta lélektelenül játszó vendéglátója nagyobb tudását. Talán még időben érkezett a figyelmeztetés a harmadik helyen tanyázó csapat számára: annyival nem jobb, hogy bármelyik vetélytársát is félvállról vegye. GÉLÉI Pontot vesztett a listavezető Megyei I/B osztályú labdarúgó-bajnokság, 8. forduló »safe A sötét mezes szászberkiek jól használták ki a madarasi védők hibáit fotó: bugány Szászberek- Kunmadaras 4-1 (2-1) Szászberek, 150 n., V.: Dobos. Szászberek: Nagy Z. - Juhász, Bíró, Gyáfrás, Nagy R., Fehér, Bezzeg, Laki (Vasas P.), Vasas L., Donkó, Kontra (Lázár). Edző: Gortva István. Kunmadaras: Farkas - Pékó, Nyíri, Berecz (Koszta), Lengyel, Dániel, Tóth S. (Barta), Tóth F., Rózsa (Szarka), Kecskeméti, Pécsi. Edző: Lengyel Lehel. Gólszerzők: Bíró, Vasas L., Nagy R. 2, ill. Rózsa (tizenegyesből) Kitűnő labdarúgóidőben, jó játékvezetés mellett a hazai csapat kontratámadásai nagy veszélyt jelentettek a mezőnyben jól játszó vendégek, akik igazából mezőnyfölényük ellenére sem jutottak el helyzetig. Jók: Nagy R. vezérletével az egész csapat, ill. Tóth F. Gortva István: - Reméljük, ez a győzelem hozzájárul a héten műtéten átesett Tóth Csaba mihamarabbi felépüléséhez. Lengyel Lehel: - Nagyon gyenge napot fogott ki a csapat, védelmi hibáinkat gólképtelen csatáraink sem tudták korrigálni. Ifi: 1-3 LAKI Kenderes— Tiszagyenda 2-1 (1-1) Kenderes, 250 n„ v.: ifj. Bohács. Kenderes: Csáthy - Molnár (Andrási), Pádár G., Simon, Pádár M. (Baktai), Ficzere, Kovács, Szerencsi, Farkas (Patkó), Monoki, Szcitovszky (Kun). Edző: Magyar József. Tiszagyenda: Baráth - Hudu, Dull, Szőke, Jenei, Nagy, Orsó, Bolyhos, Papp (Sági), Barát (Berta), Gráczer. Edző: Boros Tibor. Gólszerzők: Szcitovszky (15.), Ficzere (65.), ill. Jenei (30.) Rekord létszámú közönség előtt az őszi szezon eddigi legjobb mérkőzését vívta a két együttes. Jók: Pádár G., Ficzere, Szerencsi, Szcitovszky, ill. Hudu, Jenei, Bolyhos. Magyar József: - Az első félidőben kihagytuk a helyzeteket, ezzel magunknak tettük nehézzé a három pont megszerzését. Boros Tibor: - Gratulálok a Kenderesnek a győzelemhez, de úgy gondolom, ilyen játékvezetőt kár futballmeccsre küldeni. Ifi: 6-0 BOGDÁN Pusztamonostor- Martfű 1-1 (1-1) Pusztamonostor, 100 n„ v.: Veres. Pusztamonostor: Csehi - Rezes, Jenes, Bordás, Kállai, Szűcs, Farkas (Borbély), Szabó, Donnert, Vidák (Vancsik), Bazsó (Vandomyik). Edző: Litkei Lajos. Martfű: Berta - Bartusz, Blas- kó, Szőke, Ramos, Telek, Szoko- lai, Kun (Merena), Lengyel, Jenei, Tibiik (Csontos). Edző: Kardos Mihály. Gólszerzők: Rezes (2., tizenegyesből), ill. Ramos (40.) A csúszós talaj ellenére nagy iramú, férfiasán kemény - időnként talán túl kemény - mérkőzést produkáltak a csapatok, melyen a vendégek igazolták jó hírnevüket. A hazaiak egy kis szerencsével akár még nagyobb meglepetést is okozhattak volna. Jók: Csehi, Jenes, Rezes, Szabó, ill. Ramos, Telek. Litkei Lajos: - Büszke vagyok játékosaimra, mert alaposan megszorongatták a listavezetőt. Kardos Mihály: - Jó lenne már idegenben is egyenlő feltételek között játszani. Ifi: 0-3 LITKEI Jászalsószentgyörgy— Zagyvarékas 2-1 (1-1) Jászalsószentgyörgy, 150 n., v.: Barta. Jászalsószentgyörgy: Dósa - Balogh (Bankó), Pintó, Muhoray T., Muhoray A., Utasi, Pintér (Gyáfrás), Csirke (Lázár), Tibiik, Csomós, Túri. Edző: Csomós Attila. Zagyvarékas: Zsíros - Csabai, Major (Fiser), Szűcs, Erdei Arnold, Józsa, Nagy V. (Nagy K), Czibak, Antal, Nyemecz, Erdei Attila. Edző: Antal Elemér. Gólszerzők: Csomós (40.), Tib- rik (80.), ill. Nyemecz (28.) Kiállítva: Józsa (58.) A két rosszul rajtoló csapat találkozója nagy küzdelmet hozott. A mezőnyben végig kiegyenlített játék zajlott, de a kiállítás után a hazaiak - ha nagy nehézségek árán is - kiharcolták a győzelmet. Jók: Pintó, Tibrik, Utasi, ill. Zsíros, Csabai, Nyemecz, Czibak. Csomós Attila: - Remélem, ezzel a kínkeserves győzelemmel megszűnik a hazai pálya átka. Antal Elemér: - Addig, amíg Zagyvarékason a fegyelmezetlenség és a sértődöttség uralkodik, nem lesz előrelépés. Ifi: 7-1 KOCZKA Tiszatenyő- Jászkisér 0-1 (0-0) Tiszatenyő, 50 n., v.: Bathó. Tiszatenyő: Iglódi - Szilágyi, Nagy, Kinyik Gy., Molnár, Halász, Varga, Angyal, Kinyik P, Erdei, Tóth. Edző: Nagy Attila. Jászkisér: Berki - Molnár (Pap), Kerepesi, Táj ti, Tóth F, Gócza, Barna, Szentpéteri (Vajkó), Bozsó (Pálfi), Tóth D., TóthN. (Papp). Edző: Gócza Zoltán. Gólszerző: Pálfi. Miután a hazaiak kihagyták helyzeteiket, a felbátorodott vendégek átvették a játék irányítását, és megérdemelten győztek. Jók: Iglódi, Kinyik Gy., ill. Berki, Tóth F„ Pálfi. Nagy Attila: - Ma inkább gittegylethez hasonlítottunk, nem pedig labdarúgócsapathoz. Az együttes semmit nem tett a győzelemért, így veresége megérdemelt. Gócza Zoltán: - Ennyivel jobbak voltunk. Ifi: 2-2 KAZINCZY Örményes- Cibakháza 2-1 (1-1) Örményes, 150 n„ v.: Nemes. Örményes: Nagy L. - Kiss A. (Kiss S.), Kása, Pápai, Borhi, Seres (Monoki P), Hegedűs (Újfalvi), Iványi, Lucza, Szűcs (Monoki F), Nagy Z. Edző: Hídvégi Attila. Cibakháza: Vincze - Búcsús, Tóvizi, Baricza, Faragó, Túróczi (Mukus), Balogh, Burka, Fenyves, Fehér, Hegedűs. Edző: Bozsik János. Gólszerzők: Hegedűs (10.), Lucza (48.), ill. Balogh (7.) Kiállítva: Kása (14.), ill. Baricza (mérkőzés után). A szinte mindvégig tíz emberrel, mégis parádésan játszó hazai csapatnak csak az utolsó percekben kellett az egyenlítő góltól tartania, ám végül sikerrel őrizte meg előnyét. Jók: Nagy L.-val az élen az egész csapat, ill. Balogh Hídvégi Attila: - Győzelmünk értékét növeli, hogy 80 percig emberhátrányban játszottunk. Gratulálok a csapatnak a lelkes játékért. Bozsik János: - Szégyellem magam, remélem azok is, akik ilyen eredményt értek el. A játék- vezetés kitűnő volt. Ifi: 4-1 SUBICZ Nagykörű—Kisújszállás 10-0 (6-0) Nagykörű, 150 n., v.: Halgat. Nagykörű: Gerhát (Bodó) — Pozderka (Csőke), Molnár L., Orosz, Kiss, Mező, Peszeki, Ma- túz, Diós (Kónya), Albert (Polgár), Molnár S. Edző: Bulyáki József. Kisújszállás: Majláth Á. - Ku- bicsek, Borók, Gyányi, Sebestyén, Kurucz, Török (Szabó), Sándor (Kása), Gyenge, Barna (Kürti), Majláth I. (Deák). Edző: Barna Gábor. Gólszerzők: Molnár S. 3, Matúz 3, Peszeki 2, Diós, Kiss. Kiállítva: Gyenge (78.) A jól előkészített pályán szebbnél szebb gólokat láthatott a közönség. Jók: Molnár S., Kiss, Matúz, Peszeki, Albert, ill. Gyányi. Bulyáki József: - Egy szerény képességű, de becsülettel küzdő csapatot győztünk le. Barna Gábor: - Ez a játékosállomány jelen pillanatban erre képes. Én szégyellem magam helyettük is. Ifi: 6-0 ___________ BULYÁKI Be rekfürdő- Jászapáti II. 4-0 (2-0) Berekfürdő, 200 n., v.: Nagy S. Berekfürdő: Kui - Herceg, L. Kiss (Balogh), Kelemen, Szőke, Kardos, Lakatos (Lajkovics); Varga, Kiss (Bánhegyi), Farkas (Nagy), Garáz. Edző: L. Kiss Lajos. Jászapáti II.: Szecskó - Csikós (Kocsis), Tóth I., Bolyós, Németh, Tóth Cs, Mihályi, Utasi, Oláh (Tajti), Bobák (Kiss), Erik (Nagy). Edző: Birkás Ferenc. Gólszerzők: Farkas, Garáz, Szőke, Lajkovics. Gólratörő játékkal a hazai csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés sorsát. Jók: Szőkével az élen az egész csapat, ill. Tóth L, Utasi, Németh, Bobák. L. Kiss Lajos: - Taktikus, jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk. Birkás Ferenc: - A hazaiak nagyon jól használták ki óriási hibáinkat, de ilyen alattomos és inkorrekt játékvezetést már régen nem tapasztaltam. BIHARI Megyei I/B. 1. Martfű 8 5 2 1 30- 5 17 2. Berekfürdő 8 5 2 1 22- 7 17 3. Kunmadaras 8 5 1 2 25-12 16 4. Kenderes 8 4 4 0 17- 8 16 5. Nagykörű 8 5 0 3 25-10 15 6. Szászberek 8 4 2 2 18-10 14 7. Jászkisér 8 4 2 2 16- 9 14 8. Cibakháza 8 4 1 3 10-13 13 9. Jászapáti II. 8 3 1 4 18-15 10 10. J.alsószentgy.8 3 1 4 15-24 10 11. Tiszatenyő 8 3 0 5 10-10 9 12. Zagyvarékas 8 2 2 4 13-16 8 13. Pusztamonost.8 2 2 4 11-16 8 14. Tiszagyenda 8 2 2 4 9-19 8 15. Örményes 8 1 2 5 10-22 5 16. Kisújszállás 8 0 0 8 1-54 0 Megyei i/B. 1. J.alsószentgy. 7 7 , ifjúsági 0 0 30- 8 21 2. Örményes 7 7 0 0 27- 8 21 3. Kenderes 8 6 0 2 29- 6 18 4. Martfű 8 4 2 2 27-13 14 5. Jászkisér 7 4 2 1 21-13 14 6. Nagykörű 7 4 1 2 29-16 13 7. Tiszatenyő 7 4 1 2 27-14 13 8. Cibakháza 7 4 0 3 30-20 12 9. Kunmadaras 8 3 0 5 18-25 9 10. Tiszagyenda 8 3 0 5 16-25 9 11. Zagyvarékas 8 2 0 6 20-38 6 12. Szászberek 8 2 0 6 8- 31 6 13. Berekfürdő 7 1 0 6 4-19 3 14. Kisújszáiiás 7 1 0 6 11-36 3 15. Fuszíamonost.8 1 0 7 7- 32 3 Röviden TORINO. Umberto A,gnelli, a Juventus tiszteletbeli elnöke szerint a torinói csapat holland klasszisa, Edgar Davids a következő idénytől az AS Roma labdarúgója lesz. - Úgy vélem, hogy a klub és a játékos megállapodott egymással, sőt talán már az előszerződést is aláírták- mondta Agnelli. A 30 éves középpályás 2004 nyaráig kötelezte el magát a Juventusszal, s így ingyen igazolhatna Fabio Capeüo csapatához. A fővárosiak vezetőedzője már évek óta szeretné megszerezni durvaságairól és vehemenciájáról is eltűrésük sztárt, azonban pénzhiány miatt eddig mindig meghiúsult az üzlet. PORTLAND. Két meztelen tiltakozó zavarta meg az Egyesült. ÁUamok-Németország (0-3) elődöntőt Portlandben a női labdarúgó-világbajnokságon. Az elszánt hölgyek az 57. percben futottak be a játéktérre, tábláikon „Bojkottáljátok az adidast”, illetve „Az adidas gyilkos” feliratokkal. A rend- zavarókat a biztonságiak levezették, s eilpnük eljárás indult. LONDON. A két ország közti futbaliíeszüitség csökkentésére angol küldöttség utazik Törökországba a szombati Euró- pa-bajnoki selejtező előtt. A vendégek szövetségének képviselői részt vesznek az Év Játékosa díj isztambuli átadásán, majd ellátogatnak egy utcagyerekek számára épített iskolába.- Ez egy bevallottan jószolgálati küldetés, melynek az az üzenete, hogy ez csak egy focimeccs lesz, semmi más - mondta a Sky Sports televíziónak David Davies, az FA főigazgatója. A két fél futballve- zetői szeptember 25-én, az UEFA nyoni székházában tartott találkozójukon arra a megállapodásra jutottak, hogy biztonsági okokból nem lehetnek ott vendégszurkolók az isztambuli Eb-selejtezőn. A török-angol futballviszály még 2000 áprilisában kezdődött, amikor a Galatasaray-Leeds United UEFA-kupa-mérkőzés előtti estén heves összecsapások törtek ki a stadion környékén, s két angol szurkoló is életét vesztette. A visszavágónak ráadásul nagy a tétje, hiszen a 7. csoport első és második helyéről dönt. A találkozóval kapcsolatos hír, hogy sérülése miatt mégsem a kijelölt Kim Milton Nielsen fújja majd a sípot.