Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-03 / 231. szám

2003. Október 3., péntek TÜKÖR 5. OLDAL M E GYEI Röviden NAPOKIG OLTOTTÁK. Ezen a héten három egymást követő napon is kigyulladt a rákócziúj- falui szeméttelep - tudtuk meg Erdélyi Tibortól, a szolnoki tűz­oltóság sajtóügyeletesétől. Hét­főn este hat óra tájban érkezett az első riasztás. A szolnoki és tiszaföldvári tűzoltóknak ekkor háromszáz négyzetméternyi te­rületen kellett megfékezniük a lángokat. Másnap este fél tíz után indultak újra a lánglova­gok, amikor is már ötszáz négy­zetméteren harapózott el a tűz. Szerdán délután fél kettőkor kapták az újabb jelzést. Az ol­tásban ekkor már kunszentmár­toni és mezőtúri tűzoltók is se­gítettek. A munka este negyed kilencig tartott. Az erős füst ve­szélyeztette a település szélén álló házakat, személyi sérülés és anyagi kár azonban nem tör­tént. A tüzet valószínűleg ön­gyulladás okozta. MCA VISSZAÉLÉS? Mint arról már korábban hírt adtunk, három jelölt közül az MSZP-s Rédai Já­nos nyerte meg július 27-én Kuncsorbán az időközi polgár­mester-választást. A településen azért kellett kiírni a voksolást, mert ez év májusában feloszlat­ta magát a képviselő-testület, és fegyelmi eljárás során felfüg­gesztették a munkavégzés alól Tarjányiné Bozóki Erzsébet pol­gármestert. Tarjányiné a közel­múltban hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja mi­att feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Törökszentmiklósi Városi Rendőrkapitányságon. A törökszentmiklósi rendőrkapi­tányság az ügy kapcsán azon­ban elfogultságot jelentett be. Az eljárás lefolytatására a Szol­nok Városi Rendőrkapitánysá­got jelölték ki. m. g. Együtt az árvizek ellen (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel párhuzamosan folytatódik a töltések előírás szerinti kiépí­tése is. A nagyszabású program megvalósítása során igyekeznek felhasználni a holland mérnö­kök tapasztalatait - tette hozzá. A korábbi holland ismeretát­adásból mára kétirányú infor­mációs csatorna fejlődött, azaz mindkét fél kölcsönösen tanul­hat egymástól. Az együttműkö­désre még több lehetőség nyílik hazánk EU-tagságával, kialakul­hat a szakértők hálózata, illetve a két ország együttesen tudja majd képviselni ez irányú érde­keit Brüsszelben - emelte ki Ro­bert van Nouhuys, Hollandia magyarországi nagykövete, va­lamint L. H. Keijts, a holland Szügyi szolgálat vezérigazgató­ja. LACZI ZOLTÁN Martfű A rendezvénysorozat érdekessége, hogy az Európa több országában egy időben zajlik - tudtuk meg a programok többségének ott­hont adó Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójától, Asztalosáé Kocsis Enikőtől. A hétfőtől péntekig tartó színes események megszervezésében a pályázaton nyert közel félmillió forint is nagy segítséget je­lentett. A programsorozat egyik jelentős eseménye­ként értékelhető az a találkozó, ami a városban működő ifjúsági közösségek és a város vezetői között jött létre. Az ifjúsági kerekasztal lehetősé­get teremtett arra, hogy az önkormányzat megis­merje a fiatalok aktuális problémáit, a jövőt illető elképzeléseit és beépítse azokat a város készülő ifjúságpolitikai koncepciójába, kutatják egy ifjú­sági egyesület létrehozásának lehetőségeit is. Tegnap a megyei rendőr-főkapitányság és a Szol­noki Rendőrkapitányság munkatársainak részvé­A legkisebbek számára nagy örömet okozott a „kommandós" rendőrök felszerelésének kézzelfogható közelsége fotó: mj telével bűnmegelőzési napot rendeztek a műve­lődési központban. Mivel a téma szorosan illeszt­hető az iskolai tananyagokhoz, így az iskolák — diákok és pedagógusok egyaránt - nagy érdeklő­dést mutattak az elhangzó előadások, bemutatók iránt. Sajnos meglehetősen aktuális témát jelent manapság a drogprobléma, illetve az ezzel össze­függő megelőzési ismeretek. A kérdéskörben in­formációhoz juthattak az alsó és a felső tagozatos iskolások, valamint a középiskolások is. Az óvo­dások sem maradtak műsor nélkül, ők a helyes közlekedés alapismereteit sajátíthatták el. HORVÁTH GYŐZŐ Fesztivál a fiatalokért Készül a város ifjúságpolitikai koncepciója Egy sikeres pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg az az egyhetes prog­ram, amely középpontjába a martfűi, il­letve a városkörnyéki fiatalok kerültek. A Határtalan 7 elnevezésű programsorozat részeként tegnap bűnmegelőzési napot tartottak. Megvádolt polgármester (Folytatás az 1. oldalról) A készpénzben kifizetett összeg azonban csak jóval később ke­rült vissza az önkormányzati kasszába. Mint azt a főügyész­ségen megtudtuk, a vádhatóság ugyancsak bűncselekményként értékelt egy ingatlanvásárlási ügyletet is, amely kapcsán az Állami Számvevőszék által vég­zett vizsgálat során az ügylet legalizálása érdekében — a vizs­gálat adatai szerint — hamis adásvételi szerződést használt Dr. Gálos Lászlót az előző képviselő-testület is följelentette ugyanezen ügyek miatt a megyei bíróságon. A polgári peres eljárás során első fo­kon felfüggesztették polgármesteri tisztségét 2002. februárjában. A jogerős, legfelsőbb bírósági döntés viszont a tavaly októberi önkor­mányzati választások után született meg, s bár az megerősítette a ko­rábbi határozatot, csak az 1998-2002-es ciklusra vonatkozott. így dr. Gálos indulhatott az új választáson, a többség pedig rá voksolt. fel a polgármester. Az Állami Számvevőszék által kezdemé­nyezett nyomozás feltárta an­nak gyanúját is, hogy a polgár- mester úgy vette igénybe a szá­mára egyébként jogszerűen megítélt, saját gépjárművének hivatali célú használata fejében járó költségtérítést, hogy valójá­ban nem is magángépkocsiját, hanem a hivatali járművet hasz­nálta. Ezen a címen közel más­fél millió forintot vett fel. Az ügyészség ezt a cselekményt is vád tárgyává tette. HORVÁTH GYŐZŐ Életveszélyes templom A homlokzat szobrai elvileg bármikor leeshetnek Kunszentmárton Több szobor is életveszélyes­sé vált a város római katoli­kus templomának homlokza­tán. Emiatt hamarosan leve­szik az alkotások nagy részét. A későbarokk stílusú templom a város egyik legszebb építészeti emléke. Am az idő vasfoga bizony elég csúnya nyomokat hagyott az építményen, sőt, nemrégiben még a torony kerengőjéről is le­szakadt egy súlyosabb épületda­rab a járdára. Szerencsére akkor az nem okozott tragédiát, ám gyorsan le kellett zárni a templom közvetlen közeiét a gyalogos for­galom elől. Sőt, a bejárat fölé fá­ból egy védőtetőt ácsoltak a szak­emberek, mert még a misére érke­zőket is veszélyeztették a kisebb- nagyobb lepotyogó kődarabok. Mint arról lapunk is hírt adott már, a belsőleg ugyan felújított, ám külsőleg nagyon rossz álla­potban lévő kunszentmártoni templomra fölfigyelt a szeged- csanádi püspök is, aki az egyház­megye egész ez évi felújítási kere­tét a város templomának adta. így a homlokzat első részét meg tud­ják erősíteni, valamint a főbejárat előtti térburkolatot kicserélik. Mint azt Túri Kiss István plébá­nos lapunknak elmondta, összes­ségében hetvenmillió forintra len­ne szükség az épület rekonstruk­ciójára. Emellett még restaurálni kellene több szobrot is.- A homlokzat kilenc szobra közül a szakértővel történt egyez­tetések szerint valószínűleg hatot le kell majd vennünk, mert már életveszélyessé váltak - magya­rázta a plébános. A város egyre szépülő köz­pontjának látványát sajnos alapo­san rontó romos templom sorsán az önkormányzat is próbál segíte­ni. Dr. Czuczi Mihály polgármes­ter lapunknak elmondta, igyekez­nek rábírni a kulturális tárcát, hogy támogassák a térség egyik legszebb építészeti emlékének megmentését. ______pókász enpre Ami ről beszélünk _______________________MOLNÁR O. ATTILA_______________________ A pálya szélén A foglalkoztatási hivatal adatai szerint idén augusztusban 5524, szeptemberben pedig 5409 felsőfokú végzettségű pályakezdő mun­kanélkülit regisztráltak a megyei és fővárosi munkaügyi kirendeltségek. Azaz több mint kétszer annyit, mint 1998 hasonló időszaká­ban, s több mint ezer fővel többet, mint tavaly. Ilyen drámai méretű emelkedésre pedig még nem volt példa. Ezek hát a té­nyek. S hogy mi rejtőzik a számok mögött? Egy elemzés szerint korábban a közgazdász- és a jogászdiplo­mánál semmi sem hordozta jobban a biztos megélhetés ígére­tét, ám mára az ilyen végzettséggel rendelkezők is egyre na­gyobb számban tűnnek fel az állástalanok között. A legnehe­zebb dolguk a pedagógusoknak, a művelődésszervezőknek, il­letve az agrár és a könnyűipari szakokat végzetteknek van, de a marketing szakirányok sem biztatnak már annyi jóval, mint évekkel ezelőtt. A tanulmány külön felhívja a figyelmet arra, hogy ma már egy adott tájegység, terület jellege sem feltétlenül meghatározó a munkába állás szempontjából. Megállapítja, hogy azon megyékben, amelyekben nagy hagyományai vannak a mezőgazdaságnak, mint például a miénkben is, komoly bi­zonytalanságot rejt az agrár végzettség. Nyersen fogalmaznak a szerzők, amikor megállapítják, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fiatalok bizony nem sokra mennek a különböző ipari végzettségükkel sem, amennyiben helyben szeretnének mun­kát vállalni. Azaz őket nemigen érinti az az országosan érzékel­hető jelenség, miszerint például a villamos- és gépészmérnökök iránt egyre növekszik az igény a munkaerőpiacon. Persze az elemzés sem a megyebeli fiatalokat okolja a hely­zet miatt. Valóban, amikor a főiskolára, egyetemre jelentkezők iskolát és szakot választanak maguknak, az adott pillanatban talán még rendkívül népszerű az adott terület. Ám az élet vil­lámgyors változásai miatt mire befejezik tanulmányaikat, már más végzettségűek iránt érdeklődnek a munkaadók. így pedig az ország más részeibe költözni nem akarók egy ideig csak a pálya széléről várhatják, hogy lakóhelyük körzetében is igényt tartson valaki a tudásukra. Fidesz—MPSZ: Szálanként veszik vissza Megyei információ Szálanként veszi vissza a kormány azt a csokrot, ame­lyet tavaly adott az embe­reknek — jelentette ki Búsi Lajos. A megye fideszes hon- atyája szerint ugyanis min­den egy forintnyi adócsök­kentésre három forintnyi adóemelés jut. A képviselő a Pénz­ügyminisztérium je­lentésére alapozva ál­lította, a személyi jö- vedeíemadó-csök- kentés éppen az egyik legszélesebb rétegnek nem mér­sékli a terheit. Az át­lagkeresetű, több- gyermekes családoknál ugyanis a jelenlegi adóelképzelés a reálke­resetek csökkenését eredménye­zik. Mindenki megérzi a forgalmi adókulcs emelését, de különösen azok, akik gyógyszert vásárolnak vagy tömegközlekedést vesznek igénybe. Rosszabb helyzetbe ke­rülnek az idegenforgalomban te­vékenykedők is, hiszen a jövő évi áraikat úgy kellett meghirdetni­ük, hogy azokban még nem szá­molhattak az áfaváltozással. E forgalmi adó 12-ről 15 százalékra emelése csupán ebből az ágazat­ból tízmilliárd forintot von ki. To­vábbi 28 milliárdos elvonást eredményez a beruházások álla­mi támogatásra eső résznél az áfa-vissza­igénylés megszünteté­se. Mindezt az európai unióra hivatkozva te­szik, ugyanakkor jövőre hazánkban magasabb lesz az áfateher, mint bármely uniós ország­ban. A vállalkozók adóter­he összességében fél százalékkal csökken, duplájára emelkedik a cégautók adója, nő a súlyadó, az illeték, a munkaválla­lókat terhelő járulék. Különösen a kis- és középvállalkozók járnak rosszabbul, hiszen csak kévésü­két érinti a társasági adó két szá­zalékos mérséklése. TELEKI JÓZSEF Megbecsülik az időseket? A kéményseprő sokszor csenget Kedden országszerte politikusok és civil szervezetek sora emlékezett meg különböző rendezvényeken az idősek világ­napjáról. A jeles alkalomból hazánk legfőbb közjogi méltó­ságai az ünnepelt korosztály társadalmi és állami megbe­csülésének jelentőségét hangsúlyozták. Lapunk ennek kap­csán arra volt kíváncsi: vajon hogyan vélekednek minderről íz érintettek. Körkérdés lallai József, 79 esztendős nyugdíjas: - yent valami iok ez az egy tap a három- izázhatvanöt- DŐl. Ennyit nég az idősekkel sem megerőlte- ő foglalkozni. Persze a politiku­sok azért néha máskor is odafi­gyelhetnének ránk egy kicsit, .egalább olyankor, amikor a tyugdíjemelés mértékéről dönte­nek. Elvégre az ő megbecsülésü­ket mi leginkább az életszínvona­lunk alakulásán tudjuk lemérni. Danyi Lász- lóné, 64 éves nyugdíjas: - Nekem első­sorban nem is a pénz, sokkal inkább az em­berség hiány­zik. Minden­napos tapasz­talat, hogy ha valaki rosszul lesz az utcán, akár tíz ember is el­megy mellette, míg egy hajlandó megállni, hogy segítséget nyújt­son. Persze ez általános társadal­mi probléma, amely nem csak az időseket sújtja. Véleményem sze­rint azonban sokkal súlyosabb kérdés, mint hogy havonta meny­nyi nyugdíjat kézbesít a postás. Gern Péter, 58 esztendős nyugdíjas: - Hat éve szívin­farktussal szá- zalékoltak le. Azóta rokkant- nyugdíjasként élek. Sokat vál­tozott az éle­tem, ám ennek ellenére sem elé­gedetlenkedem. A pénzem ugyan nem valami sok, de beosztom. Az viszont komoly segítséget jelent, hogy másfél évente ingyen kap­hatok szanatóriumi beutalót. BUGÁNY JÁNOS (Folytatás az 1. oldalról) Vidra Zoltán, a szolnoki Fűtés- technikai Kft. ügyvezető igazgató­ja érdeklődésünkre elmondta, hogy a helyi önkormányzat által szervezett, törvényben meghatá­rozott kéményseprő-ipari köz­szolgáltatást az ingatlantulajdo­nos köteles igénybe venni. A szol­gáltatások gyakoriságáról és a szolgáltató értesítési kötelezettsé­géről egy belügyminiszteri rende­let intézkedik, amely előírja, hogy a szilárd- és olajtüzelő berendezés füstgázelvezetésére szolgáló egyedi és gyűjtőkéményeket, va­lamint azok kéménytoldóit és szikrafogóit félévente egy alka­lommal kell ellenőrizni és tisztíta­ni, a gáztüzelő berendezés égés­termékének elvezetésére szolgáló egyedi és gyűjtőkémények (és tar­tozékainak) átjárhatóságát és a keletkező égéstermék maradékta­lan eltávozását pedig évente egy alkalommal. Négyévente pedig a kémények állagát kell vizsgálni. Mint hangsúlyozta, a szolgál­tató a vizsgálat várható időpontjá­ról fél évvel, míg a munkavégzés tényleges időpontjáról legalább A hazai tüzeléstechnikai beren­dezések java része túlhasználó­dott, korszerűsítésre szorul. Ko­rábban követelmény volt a cikli­kus ellenőrzés, ma viszont már az üzemben tartó felel a követ­kezményekért. A kontroll a rendszerváltozást követően, a gáztörvény módosításával, a gázszolgáltatási privatizáció után szűnt meg. Megyénkben egyébként a Fűtéstechnikai Kft. 260 ezer kéményt tart nyilván, s ez körülbelül 300 ezer készülé­ket feltételez. nyolc nappal előbb köteles a tu­lajdonost írásban vagy hirdet­mény útján értesíteni. Ha a tulaj­donos a helyszínre történő beju­tást vagy a munka akadálytalan elvégzését ismételt, szabályszerű értesítés ellenére is akadályozza, arról a szolgáltató köteles az első fokú tűzvédelmi hatóságot vagy a területileg illetékes jegyzőt írás­ban értesíteni. Hogy a kémény­seprők ne „unatkozzanak”, a jegyző által megadott újabb két időpontban is ki kell még menni­ük, ám sok helyen még így sem sikerül bejutni a lakásba. A térti- vevényes levelezés pedig tete­mes, többmilliós postaköltséget ró a kft.-re. Azt pedig talán emlí­teni is felesleges, hogy éppen a la­kosok érdeke, hogy a szakembe­rek meg tudják vizsgálni bizton­sági szempontból a fűtéstechni­kai berendezéseket, baranyi györgy r l i É é «

Next

/
Oldalképek
Tartalom