Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-27 / 250. szám
I 2003. Október 27., hétfő TÜKÖR 5. OLDAL E G Y E I Hullámtéri tájrehabilitáció Árvízi levezetési sávot alakítanak ki Vezseny A folyó menti hullámterek rehabilitációját szolgáló projekthez nyert el 50 százalékos európai uniós támogatást a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Köti- vízig); a beruházás költsége 1,4 millió euró. A projektben a Kötivízig partnereként a Vituki Consult Rt., a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Vizitterv Consult Rt., valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, a rákóczifalvi, a tiszavárkonyi és a vezsenyi önkormányzat vesz részt. Varga László, a szolnoki székhelyű vízügyi szervezet igazgató- helyettese elmondta: az idén decemberben kezdődő, 37 hónapos időtartamú projekt helyszíneként a Tisza Szolnok alatti részén, a vezsenyi szakaszt jelölték ki. A hullámtér a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet része, és természeti értékei miatt fokozottan védett. A tervezett hullámtéri tájrehabilitáció során három célt határoztak meg: az élőhelyek rehabilitációját, az árvízi kockázatok csökkentéséért a vízvisszatartási képesség növelését és - a terület lakosságmegtartó erejének növelésére - a munkahelyteremtést. A projekt azt az új szemléletet hivatott hirdetni, hogy a hullámterek használatakor, kezelésekor biztosítsák az ottani természeti rendszerek megőrzését, és az azokhoz kötődő ökológiai folyamatok sérthetetlenségét - hangsúlyozta a szakember. Mint elmondta: a négy kilométer hosszú tiszai szakaszon a ku- bikgödrök rendezésével és a fokok — természetes víztározók — nyitásával egy árvízi levezetési sávot alakítanak ki. A foknyitás egy alternatív földhasználati mód bevezetésére is lehetőséget ad, aminek lényege, hogy a folyó ágyából kicsapó vizeket elrekesz- tik, nem hagyják visszafolyni, így ezek táplálják a réteket, legelőket. A fokok halastavakként is működtethetők, ami újabb kereseti forrást jelent. Az erdőrehabilitáció során a nemkívánatos társulások energiaerdőként hasznosíthatók, míg a vízborítást jól tűrő gyümölcsfák — alma, körte, szilva, dió — termése bioáruként való értékesítése szintén jövedelmet biztosíthat. ____________________________________(MTI) TE METŐI ELŐKÉSZÜLETEK. A közelgő mindenszentekre készülnek a temetőkben. Sokan már most virágokat visznek ki, rendbe teszik szeretteik sírját. Képünk a jászladányi Dabi-temetőben készült. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Összedőlt a vágóhíd Megállapodás francia kantonokkal nem azonnal a belvizes helyzet beálltakor keletkezik, hanem jóval utána — mondta a csoportvezető. - A vágóhíd is így járt, két-három éve beázott, most pedig végleg tönkrement. Mi számítottunk rá, ezért pályáztunk is az épület felújítására, de elutasították a beadványunkat. Most, hogy eltakarítottuk a romokat, már csak reménykedünk abban, hogy az önkormányzatunknak egyszer csak annyi pénze összegyűlik, hogy a helyi önerőt kiegészítő állami támogatással majdan egy uniós szabványnak megfelelő, új vágóhidat építhetünk — tette hozzá Nagy Mihály. Az egykori vágóhíd húsboltjában egyébként továbbra is lehet kapni húsárut, amelyet a Surjány Hús Kft.-től szereznek be. mészáros géza Téli átállás a tározótavon Tisza-tó Készülnek a télre a Tisza-tó- nál: a vízügyi szakemberek szombaton megkezdték a mesterséges tározón a jég elleni védelemhez szükséges, a hideg hónapokra jellemző vízszint beállítását. Hazánk második legnagyobb taván - a vizet apasztó művelet során - a Kiskörénél jelenleg mért 720 centiméteres vízszint november közepére 570 centiméterre csökken - mondta a Kötivízig kiskörei szakaszmérnökségének vezetője, Fejes Lőrinc. A téli beállítás során a tó 132 millió köbméteres vízmennyiségéből mintegy 80-90 millió köbmétert eresztenek le. A téli vízszint mértékéről egyeztető megbeszélésen állapodtak meg a Tisza-tavi önkormányzatok, a szabad vízi strandokat, csónakkikötőket és egyéb bérleményeket üzemeltetők, valamint az illetékes hatóságok képviselőivel. A vízszint naponta átlagosan 10 centiméterrel csökken, amit a vízjárás, a hidrome- teorológiai helyzet és a halvándorlás plusz-mínusz 5 centiméterrel módosíthat. Az ürítés befejezését november 13-15. közöt- tre tervezik, az esetleges további csökkentés üteméről és időszakáról a kialakult vízszint értékelése után döntenek. _________________________(TI) Elismertek a polgárőreink (Folytatás az 1. oldalról) A címmel járó elismeréseket dr. Túrós András, az Országos Polgárőrszövetség elnöke adta át a minap egy ünnepség során. Az idegenforgalmi szempontból jelentős településnek tekinthető Berekfürdőn évszaktól függetlenül van tennivalójuk a polgárőröknek. Nyáron a méltán népszerű fürdőhelyet felkereső rengeteg ember, télen pedig az átmenetileg üresen maradt hétvégi házak, nyaralók biztonságára vigyáznak. Kolozsi József elmondta, úgy tűnik, minden intézmény számára igen spórolós lesz az elkövetkezendő esztendő, várhatóan a polgárőr-egyesületek által kapott támogatások is visszafogottabbak lesznek. Annál nagyobb jelentősége van tehát a sikeres pályázatokon elnyert pénzeknek. Tájékoztatása szerint a megyei szövetség pályázat útján 500 ezer forint, bűnmegelőzési célokra fordítható támogatáshoz jutott a közelmúltban a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány által. Az Országos Polgárőrszövetség 6 millió forint összdíjazású, a megyeszékhelyeken, valamint a nagyvárosokban működő polgárőrségek hatékony munkájának támogatására kiírt pályázatán a szolnoki, valamint a törökszentmiklósi egyesület is hozzájutott 200 ezer, illetve 100 ezer forinthoz. HGY A Berekfürdői Polgárőr-egyesület 1993-ban, tehát a megyében az elsők között kezdte meg tevékenységét önkéntes tűzoltó- és polgárőregyesület elnevezéssel. Akkoriban ugyanis a helyi önkéntes tüzoltó-egyesület tagjai vállalták magukra ezt a feladatot. Az önkéntes tűzoltóság később megszűnt, így 2000-ben újjászerveződött a jelenleg 18 tagot számláló egyesület. A berekfürdői polgárőrségnek a rendőrséggel, valamint az önkormányzattal való kapcsolatát Géricz Tibor, az egyesület vezetője példaértékűnek tartja. Hasonló problémákkal küzdenek Három francia kanton 20 ezer és hét jász település 26 ezer polgárának képviseletében írtak alá együttműködési megállapodást a napokban Jászjákóhalmán. Szociális intézményeket látogattak ban való ellátására, az ott folyó rehabilitációs, terápiás foglalkozások sokszínűségére, a szakmák elsajátítására, hogy a lakók köny- nyebben beilleszkedhessenek a társadalomba. A vendéglátók gazdag programot állítottak össze a delegáció részére, amelynek tagjai megtekintették a mieleci Euro-parkot, ahol 1996 óta 630 hektáros területen több kis- és közepes méretű vállalkozás, valamint néhány nagyüzem működik. A delegációt fogadta Kárpátalja Vajdasági Tanácsának elnöke, fogadták Mielec és Láncút járás vezetői, valamint Grzegorz Lato, az olimpiai bajnok lengyel labdarúgó-válogatott egykori legendás jobbszélsője, aki most szenátorként politikai pályán igyekszik sikereket elérni. A megbeszéléseken a szociális intézmények együttműködésének fejlesztésén túl szó volt a két régió közötti turisztikai és gazdasági együttműködés kialaltí- tásáról is, sőt Mielec járás együttműködési megállapodást szeretne kötni a közeljövőben megyénkkel. ________■ _______Sorokban_______ JÓ L JÖTT AZ ESŐ. Az utóbbi hetek esőzései valamelyest akadályozták a betakarítást, ám segítették az őszi talajmunkák és a vetés elvégzését, valamint az ősziek kelését. A megyében tovább folytatódik az őszi búza vetése, a lehullott csapadék következtében a kialakított magágy jobb minőségű. Az első vetések egyenletesen keltek. Az őszi árpa már a földben van, a legkorábban vetett magok már kikeltek. A repce kelése a vetés időpontjától és a magágy előkészítésének minőségétől függően változó. Ahol a magágy nem volt megfelelő, a kelés vontatott, hiányos, lz EMLÉKTÁBLA. „Ez az a fa, amely Újszász város címerében is megjelenik. Sok legenda és igaz történet fűződik hozzá. Emlékeinket őrizve tiszteljük múltunkat” — állnak e sorok azon az emléktáblán, melyet a helyi önkormányzat az Újszászi Parkerdőben a közelmúltban állíttatott a település címerében is szereplő bújtatott vadgesztenyefánál. MC ÚJ JÁSZKUNSÁG. A napok | ban került ki a nyomdából az almanachként újjászületett megyei folyóirat, a Jászkunság 2003. évi kötete. Az év elején anyagiak hiányában megszűnt folyóirat Egri Sándor szerkesztésében most almanach formában egyesíti magában az irodalmi, helytörténeti jelleget, és a maga módján időszerű témákkal is foglalkozik, ba RANDEVÚ. Évről évre egyre többen vesznek részt a Fegyvernek Szelleme Pantheon rendezvényén. Az idei eseményen újra találkoztak a nagyközségből elszármazottak a helyiekkel, melyen a régiek mellett új barátsá- gok is szövődtek, mg______________■ Hu llámzó felvásárlási árak (Folytatás az 1. oldalról) A felvásárlási átlagár huzamosabb ideje — 2002 novembere óta - folyamatosan csökkent. Idén májusban kapták a termelők a legkisebb összeget, kilónként 181 forintot, mely 4 évre visszamenőleg mélypontot jelentett. A felvásárlás júliusban 2002, augusztusban 1717 tonna, az átvételi átlagár 197, illetve 222 forint volt. Ez utóbbi nyolctizede az előző év hasonló időszakának. A sertéstartás jövedelmezőségét kedvezőtlenül befolyásoló felvásárlási árak és a bizonytalan értékesítési lehetőségek miatt több egyéni gazdálkodó szándéka szerint a jövőben valószínűleg csak saját fogyasztásra hizlal. ___________________________(BOY) Feg yvernek Egy korábbi hír szerint higiéniai alkalmatlansága miatt záratták be a nagyközség vágóhídját, ám ezt az információt igencsak furcsállotta Nagy Mihály. A polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási csoportvezetője érdeklődésünkre elmondta, a Béke út végén található, egykoron az önkormányzat által üzemeltetett létesítmény egyszerűen összedőlt. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár sem volt jelentős. Az épületet a korábbi években a településen jelentkező belvíz tette tönkre úgy, hogy egy hónappal ezelőtt beomlott.- Sajnos még a szakhatóságoknál is kevesen tudják, hogy a kár rom kantonnal — Carignan, Mouzon és Rau- court — a megállapodását, hogy az együttműködést kiterjesztik a környező jászsági településekre is. A törekvés a napokban öltött testet egy szerződés formájában, amelyet a három francia kanton megbízottjának képviselője és a részt vevő jászsági települések (Jászapáti, Jászszentandrás, Jász- ivány, Jászkisér, Jásztelek, Jász- dózsa, Jászjákóhalma) polgár- mesterei láttak el kézjegyükkel. Szabó Lajos hozzátette: az 51 kistelepülést magába foglaló három kanton problémái — persze francia viszonyok között — hasonlóak, mint a jászságiaké. Ugyanúgy kevesen tudnak elhelyezkedj az iparban, ugyanúgy nehéz bevonni a működötökét a térség gazdaságába. A szerződés szerint elősegítik a térségek kulturális, ifjúsági kapcsolatainak erősödését, munkálkodnak gaztatok kialakításán QPPÍtik a maucK>agi rvdiJCDUicuuiv. radidiuidödu, ocgmiv. d magyár településeket az uniós csatlakozási folyamatban. Az elképzelések szerint közös foglalkoztatási pályázatok benyújtására is módjuk lesz a francia és magyar településeknek a csatlakozást követően. • _____________________________BANKA CSABA Közel íé lszázezer francia és magyar polgár érdekében kötöttek együttműködési megái- : lapodást FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS Két évvel ezelőtt Jászapátinak sikerült megalapoznia a most szerződésbe foglalt kapcsolatot. Mint azt Szabó Lajos, Apáti polgármestere elmondta, a jászsági város akkor úgy kötötte meg a belga-luxembourgi határ közelében fekvő háigényt kielégítő intézményeik gomba módra szaporodtak a régióban. Nagy gondot fordítanak a sérültek nappali foglalkoztatókAz együttműködés sokoldalú for mái alakultak ki az otthonok kö zött, nevelők, gondozók ismer hették mpe eevmás intézménveit munkáját, és a lakói cserekapcsolata is bő vült az évek folyamán Nemrég a mieleci sped ális iskola és diákotthoi növendékei búcsúztál el szép emlékekkel nyá ri vakációjuk végén ho moki társaiktól. A lan cuti és a jászapáti idő sek otthonának több éves együttműködése,, két város vezetőinek ta lálkozásai pedig testvér városi szerződés aláírá sához is elvezettek. A háromtagú megye küldöttség a lengyel ré gióban ismerkedett < szociális intézményei munkájával. A lengye lek már a rendszerváltó: után fölismerték, hog; korszerű, európai mér cével is mérhető intéz ményekben lehet maga: színvonalú munkát vé gezni. Modern, mindéi Tokajiné Demecs Katalin és Grzegorz Lato Jász-nagykun-Szolnok Megye Önkormányzatának intézményei hét éve tartanak fenn kapcsolatokat a dél-lengyelorszá- gi Mielec, Láncút és Rzeszów járás hasonló intézményeivel, egészségügyi és gyermekotthonokkal, speciális iskolákkal, idősek otthonaival. A napokban Tokajiné Demecs Katalinnak, a megyei közgyűlés alelnökének vezetésével megyei küldöttség látogatott a lengyel régióba.